2022. AUGUSZTUS 25.- NEMET VÁLTOK, VAGY NEM

Szerző: | aug 25, 2022 | Vírusnapló, Archívum, Demokrácia, Egészségügy, Genetika, Kultúra, Sex, Tudomány, Videó, Zene

7d6g7gCVRGZx17Ajws md
Meguntam a férfiéletet – holnaptól nő leszek

Az 1942-es születésű német genetikus, Nüsslein-Volhard egyébként 1995-ben megkapta az orvostudományi Nobel-díjat, ezért külön abszurd az interjú első néhány kérdése, amikor szembesítik a tudóst Sven Lehmann, a progresszivitásáról is híres új német kormány queerügyi kormánybiztosának kijelentésével, miszerint tudománytalan csupán két nemről beszélni, hiszen sok nem létezik. „Ez az, ami tudománytalan!” – reagál a kutatónő, hozzátéve, Lehmann úr a jelek szerint kihagyta az általános iskolai biológiaórákat.

Majd a riporter kérésére – egy „ó, Istenem”, felkiáltás után tényleg felsorolja az alapvető biológiai tényeket: az emlősöknek két nemük van, „az egyik petesejtet termel és két X kromoszómája van, s ezt hívjuk nőneműnek, a másik hímivarsejteket termel, egy X és egy Y kromoszómája van, ezt hívjuk hímneműnek. S amikor egy petesejtbe beépül a hímivarsejt, akkor születik egy új élet”.

A riporter felvetésére, miszerint sokan az állatvilágból vett példákkal, például a csigákéval próbálják igazolni a sok nem létezését, rámutat: a csigák hermafroditák, hímivarsejtjük és petesejtjük is van, így meg tudják magukat termékenyíteni, „ugyanakkor, ha két különböző egyed genomja tud keveredni a megtermékenyítés során, még ebben az esetben is általában életképesebbek az utódok, ezért ez az elv érvényesült a természetben”. Hozzáteszi: „a tény, hogy léteznek hermafroditák, nem változtat azon, hogy két csírasejt van, a petesejt és a hímivarsejt, vagyis két nem létezik”.

Nüsslein-Volhard kérdésre lerántja a leplet az interszexuálisokkal kapcsolatos fals érvelésről is. A riporter ugyanis felhozza azt a 2017-es alkotmánybírósági döntést, miszerint el kell ismerni a harmadik, a „diverz” nemet, mire a kutató rávágja, az interszexualitás nagyon ritka eltérésből adódhat, például a kromoszómák miatt, de az interszex emberek is a két nem jellemzőit hordozzák, vagyis nincsen harmadik nem. Akkor sem, ha egyébként széles a spektrum, és vannak nőiesebb férfiak és férfiasabb nők, de „ennek nemcsak kulturális tényezőkhöz van köze, hanem többek között a hormonszintekhez is” – csapott oda a genderelmélet egyik alapvető tézisének.

A Nobel-díjas kutató élesen kritizálja a politikailag korrekt szóhasználatot és a fent említett törvényt, hogy mindenki az általa kiválasztott nem szerint élhessen. Mint mondja, „ez hülyeség! Ez egy vágyálom!”, mert bár „vannak, akik meg akarják változtatni a nemüket, de nem tudják megtenni”, a kromoszóma marad XY vagy XX, az embrió ennek megfelelően fejlődik a terhesség alatt és a serdülőkorban is, ez adja a két nem eltérő nemi jellemzőit, s ez egy életen át változatlan marad.

„Természetesen tesztoszteronnal el lehet érni, hogy egy lány hangja mély legyen és szakálla nőjön, de ettől nem lesz heréje és nem fog hímivarsejtet termelni, ahogy a biológiai hímek sem fognak petesejtet, és nem tudnak gyereket szülni”, akármilyen hormont is kapjanak.

Vagyis, mint mondja, ezeknél a visszafordíthatatlan beavatkozásoknál „olyan hormonokat is adnak a szervezetnek, ami nem oda való”, és sok változást okoznak fizikailag és pszichológiailag is, amit a szervezet hosszú távon nem tud jól kezelni, hiszen minden hormonnak van mellékhatása, ezért „a hormonok szedése eleve veszélyes”.

A kutatóasszony őrültségnek nevezi a nem megválaszthatóságát, mondván: sok 14 éves lány boldogtalan a pubertás alatt, ő is inkább fiús lány volt, bár akkoriban még nem hordhatott nadrágot vagy rövid frizurát, és sokszor kívánta ő maga is, bárcsak férfi lenne, hiszen sok szakmában ekkor még férfidominancia volt. Ugyanakkor, mint mondja nőként meg kell találni a módját az érvényesülésnek ezekben a szakmákban is.

Nüsslein-Volhard maga is felhozza a női sportot fenyegető veszélyeket, ugyancsak a doppinghoz hasonlítva azt, amikor egy férfihormonokkal felnőtt, magát nőnek valló férfi nőként versenyez – még ha szerinte manapság nem is szabad kimondani ezt.

Hasonlóan kurtán bánik el a német alkotmánybíróság azon transz- és interszexuális emberekkel kapcsolatos ítéleteivel, miszerint társadalmi és pszichológiai tényezők is meghatározzák az ember nemét: „Ez badarság” – mondja, hozzátéve, a biológiai nemet nem változtatják meg az ember érzéseit, és „ahol valóban művelik a tudományt, ez is teljesen vitathatatlan”, noha hozzáteszi, egy lány kívánhatja, hogy fiúnéven szólítsák, de ettől még biológiailag nő marad.

A riporter kérdésére Nüsslein-Volhard kifakad azon az eseten is, amikor a Humboldt Egyetemen egy biológus nemek közötti egyenlőségről szóló előadását lemondta az intézmény a woke tiltakozás miatt. „Most a biológiaórákat is meg akarják szüntetni?” – teszi fel a kérdést a kutató, aki az oktatást kárhoztatta. Felidézte, milyen támadás alá vették azt a kutatót is, aki felfedezte a nemet meghatározó Y-kromoszómát, s hozzáteszi, tudatlanságból őt magát is támadták kutatásai miatt „Sajnos Németországban különösen szembetűnő a tudományellenesség” – fogalmaz, hozzátéve: a koronavírus is létezik, akár akarja valaki, akár nem.

Most ott tartunk, hogy már az is kérdés, milyen kutatásokat szabad egyáltalán elvégeznünk, mert a mágikus gondolkodás felülírta a tudományost – fogalmaz, kiemelve: „az érzékenység és a morális arrogancia tudatlansággal párosuló keveréke egyszerűen végzetes”.

Példaként megemlíti: nemrég transzaktivisták azt követelték, ne nevezzék mostantól a női nemi szervek megcsonkítását női nemi szervek megcsonkításának, mert hogy szerintük a szeméremtest (szeméremajkak, csikló, hüvely) önmagában nem női testrész… – „komolyan kell venni ezeket az embereket?” – teszi fel a kérdést a tudós, aki szerint természetesen a transzszexuálisokat sem szabad megkülönböztetni, de nekik sem szabad mindenkire ráerőltetniük az elképzeléseiket.

Christiane Nüsslein Volhard mg 4372
Nüsslein-Volhard
https://en.wikipedia.org/wiki/Christiane_N%C3%BCsslein

A transzneműség a születéskor kijelölt társadalmi nemtől (gender) és/vagy biológiai nemtől (szexus) eltérő önazonosítás vagy kifejezés. A ciszneműség ellentéte. Rövidített formája a melléknévként alkalmazott „transz” szó, amely latinul átmenetet jelent.

A transzneműség gyűjtőnévként magában foglalja az olyan transz identitásokat is, amelyek kívül esnek a transz nő és transz férfi merev felosztásán, közöttük vagy azon kívül helyezik el magukat, továbbá olyan emberek is idetartoznak, akik valamilyen szempontból nem kizárólag nőiesek vagy férfiasak. Beletartoznak továbbá azok is akik harmadik nemmel azonosulnak vagy a transzneműségüket harmadik nemként értelmezik, illetve más, nem nyugati kultúrák nembináris nemi identitásai, mint például a Māhū, Fa’afafine, Hijra vagy az albán Fogadott Szüzek. Az interszexualitás fogalmát is lefedi.

A transzneműség független a szexuális irányultságtól. Azonban a homoszexualitáshoz hasonlóan az orvostudomány sokáig mentális zavarként tartotta számon, illetve patologizálták és gyógymódot próbáltak rá keresni. Akárcsak a homoszexualitás, a transzneműség is kikerült idővel minden mérvadó orvosszakmai kiadvány mentális zavar gyűjteményéből. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legújabb BNO-11 (Betegségek nemzetközi osztályozása) listájában a transzneműség mint „nemi inkongruencia” van jelen a szexuális egészség témakörben. A WHO azzal indokolta döntését, hogy továbbra is BNO kódot kapjon egy a transzneműséghez köthető kondíció, hogy így könnyebben lesz a transznemű emberek számára elérhető a nemi identitást megerősítő orvosi segítség, például a hormonterápia. Néhány ország, például Dánia olyan speciális kódot ad a saját BNO rendszerükben a transzneműségnek, mint például a terhesség, ami nem tartozik semmilyen betegség kategória alá, azonban mégis orvosi segítséget igényelhet. A transzaktivizmus célja végső soron a dániai példához hasonló teljes depatologizáció, hiszen csak így érhető el a transznemű emberek teljes önrendelkezése saját nemükről.

Élete során sok transz ember tapasztal nemi diszfóriát, amelynek mértéke egyénenként különböző. A nemi diszfória származhat a transznemű ember saját teste miatt érzett díszkomfortból, de lehet szociális eredetű is, ha a transz ember a nemi identitásától klasszikusan a társadalom által elvárttól eltérő nemi szerepbe kényszerül. A nemi diszfória ellentéte a nemi eufória, ami a transznemű emberek valós (nem a születéskor meghatározott) nemi identitásához kapcsolodó pozitív érzéseket jelenti. A pozitívabb konnotáció, a kevésbé fajsúlyos binaritás és a nemi diszfória sokszor megkísérelt orvosi definiálása miatt a nemi eufória egyre inkább előtérbe kerül a transzneműség meghatározásában és a transz aktivizmusban egyaránt.

A fejlett nyugati országok progresszív emberi jogi környezetében – különböző kritériumokkal tarkítva – lehetséges a nem jogi elismerésének, azaz a transz emberek születésükkor megadott nevének és nemének hivatalos megváltoztatása. Az Emberi Jogok Európai bírósága 2001-ben mondta ki a Christine Goodwin kontra United Kingdom per ítéletében, hogy a transzneműek nemváltoztatása az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából levezethető alapvető emberi jog, mely nem tagadható meg, továbbá azt is kimondta, hogy az államnak biztosítania kell minden állami szintű azonosító (például személyi szám, TAJ szám) cseréjét. Bizonyos államokban harmadik nemű besorolás is választható. (Magyarországon 2018 óta akadályozza az illetékes kormányhivatal a nem megváltoztatására irányuló kérelmek jóváhagyását.)

Elsősorban a bináris transz emberek körében gyakori az egészségügyi ellátórendszer szolgáltatásainak igénybevétele, főként hormonterápia és sebészeti ellátások formájában. Céljuk a sajátjuknak tekintett nemi identitással azonos és hiteles testkomfort elérése.

Nem minden transz ember folyamodik a medikális tranzicióhoz és nem mindenkinek jut rá lehetősége gazdasági vagy egészségügyi okokból kifolyólag, ezért fontos, hogy ne kössük a transznemű ernyő alá tartozást orvosi definíciókhoz, illetve orvosi beavatkozásokhoz.

A transz emberek felé irányuló társadalmi idegenkedést, elhatárolódást és következményeként a strukturális elnyomást transzfóbiának, a transz emberek önazonosságának elvitatását, megkérdőjelezését pedig ciszszexizmusnak nevezzük.

Ennek eredményeként rengetegen szembesülnek munkahelyi diszkriminációval, magas a munkanélküliségi ráta. Az iskolai hátrányos megkülönböztetés, kiközösítés, bullying sem ritka. Ezen kívül egyéb rendszerszintű szociális problémák is akadályozhatják a transzok boldogulását. Többek között lakhatási szegénység, otthontalanná válás kockázata és az egészségügyi ellátás során is merülhetnek fel kellemetlenségek. (Az orvosok, ápolók nagy része tart a felelősségtől vagy fél tőlük.)

A párkapcsolati ismerkedési nehézségek mellett a családon belül is változó mértékű a transzfóbia. Ez akár kitagadásban, valamint az elfogadás és támogatás hiányában nyilvánul meg. Magas az öngyilkossági kísérletek számának aránya, de több tanulmány is kimutatta, hogy ha a transz emberek megfelelő szociális támogatásban, illetve szükség esetén orvosi segítségben részesülnek az átmenetben, akkor a depresszió és szorongás mértéke a cisznemű kortársaik szintjére, vagy annak közelébe süllyed.

Sok országban hiányzik a szociális és jogi védelem. A transz embereket sújtó szexuális, gazdasági és fizikai erőszak, valamint a gyilkosságok kockázata a strukturális kirekesztésükkel arányosan növekszik. Alsóbb társadalmi osztályokban és különösen a szegényebb, periferiális országokban egyéb lehetőség híján sokszor a prostitúcióból kénytelenek megélni, amely növeli körükben a kiszolgáltatottságot és a sebezhetőséget.

A nyugati típusú társadalmak transz aktivizmusában és közösségeiben manapság egyre kevésbé használják a transzszexuális kifejezést annak merevsége és medikalizáló jellege miatt. Akadnak olyan transznemű emberek (főleg régebben), akik transzszexuálisként azonosítják magukat. Előfordul, hogy a bináris nemi átmenetük befejezését követően már nem tekintik magukat többé transzneműnek vagy transzszexuálisnak.

A médiában „divatként” hangoztatott állításokkal ellentétben a transzneműség mindig is létezett, jelen volt az adott korok társadalmaiban. A civil mozgalmak aktivizmusának eredményeként elfogadóbbá váló társadalmakban ma már többen bújnak elő nagyobb nyilvánosság előtt, a láthatóság növekedése hozzájárul az elfogadottság pozitív változásához.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1975-ben vette fel a transzszexualitást a Betegségek nemzetközi osztályozásának (BNO) listájára. Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) 1980-ban vette fel a transzszexualitást a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvének (DSM) III. kiadásába. Az Amerikai Pszichológiai Társaság a transzneműség diagnózisának patológizációját a nemi diszfóriára átnevezéssel 2013-ban, a DSM V. kiadásában enyhítette. 2018-ban az Egészségügyi Világszervezet hivatalosan is megjelentette a BNO 11. változatát, amely törli a mentális betegségek közül a transzszexualizmust és a transzvesztitizmust. A WHO 2019-ben szavazta meg és várhatóan 2022-ben lép életbe. Magyarországon az 1995 óta érvényes BNO 10-ben jelenleg benne van a transzszexualitást jelölő F64.0

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten a legérdekesebb cikkeket elküldjük emailben.

Sikeresen feliratkozott a hírlevélre!