Olvasói levél:
Egy ötven év körüli hölgy olvasónk, Viola írja: Huszonöt éve tart első házasságom, a kezdetektől érzékeltem, hogy férjem félrelép, válaszként én is folyamatosan tartottam fen kapcsolatot különböző férfiakkal. Olvastam a VÍRUSNAPLÓ szerelemmel kapcsolatos bejegyzését és kíváncsi lennék mi a szerkesztő véleményére egy férfi-nő közötti hűtlenségről.
Szerkesztői válasz:
A hűtlenséget becstelenségnek számít: a nőket sokkal jobban elkeseríti az érzelmi hűtlenség, míg a férfiakat a szexuális rázza meg inkább. A házasságok és állandó párkapcsolatok több mint 90 százalékában felmerül a megcsalás kérdése, még ha csak vágyak formájában is. Bár hűségesnek maradni leginkább elveken, és saját döntésen alapuló magatartásforma, a kísértést mégsem tudja mindenki legyőzni.
A párkapcsolat jövője szempontjából azonban egyáltalán nem mindegy, hogy egyszeri botlásról, vagy hosszan tartó viszonyról van szó. Az egyszeri félrelépések ugyanis, bármilyen meglepő, még akár a kapcsolat hasznára is fordíthatóak. Ez azonban egyáltalán nem könnyű dolog, hiszen ilyenkor a düh és a sértettség egyszerre munkálkodik az emberben, és szinte minden megcsalt félben felmerül a menni vagy maradni kérdése. Ilyenkor azonban fontos felülvizsgálni az egész kapcsolatot, és mérlegelni, hogy megéri-e felrúgni mondjuk egy évtizedek óta jól működő házasságot emiatt, vagy vannak-e még közös pontok, amiért érdemes folytatni.
A hűtlenség ugyanis nem pusztán a megcsalt személy bizalmát semmisíti meg, hanem a félrelépő saját értékrendjét is a sárba tiporja. Még ha a másik fél soha nem is szerez tudomást a félrelépésről, akkor is nagyon súlyos lelkiismereti kérdésekkel kell szembenéznie és együtt élnie a megcsalónak.
A pszichológusok szerint a hűtlenség több tényezős dolog. A legtöbb esetben vészvillogó és következmény is egyben. Jelzi, hogy a párkapcsolatban elsiklott a partnerek figyelme egymásról, a félrelépés sokszor az érzelmi hiány pótlásának kísérlete. Szinte már közhely, hogy egy félrelépés kapcsán a megcsalt félre hárítjuk a felelősséget, pedig sok esetben a félrelépő fél személyiségében keresendők a hűtllenség okai.
A férfit legtöbbször az elismerés, a tisztelet hiánya vagy a kíváncsiság terel a hűtlenség felé. A férfiban az egyik legnagyobb törést az okozza, ha nem veszik férfi számba, ha párja nem néz rá csodálattal, elismeréssel, tisztelettel. Keres hát mást, egy újat, ahol megélheti a férfi erőt, a domináns szerepet.
A nők leggyakrabban azért lépnek félre, mert elhanyagolva érzik magukat a kapcsolatban, nem jut rájuk elég figyelem. Ha a férfi nem szán elég időt a nőre, és nem fejezi ki felé megbecsülését, azt hogy ő az egyetlen és kizárólagosan szeretett nő az életében, más férfi után nézhet.
Mindkét oldalról a figyelemhiány húzódik a háttérben. Ha kapunk elegendő figyelmet, kiegyensúlyozottnak érezzük magunkat. Ha nem, akkor pedig a kapcsolattal szembeni hiányérzet jelenik meg legtöbbünkben. De vegyük szemügyre a megcsalás hátterében meghúzódó okokat:
- A nem megfelelő kommunikáció: a pár a nehézségeiket nem beszéli meg egymással,
- Az egymással szembeni meg nem értettség és az együttérzés hiánya,
- Hosszú éveken át elhúzódó, meg nem oldott problémák a kapcsolatban, az elkerülés és a túlalkalmazkodás mint megoldási eszköz a konfliktusok kezelésére,
- Egymás érzéseinek elbagatellizálása, tagadása, a másik el nem fogadása,
- Szexuális kielégületlenség,
- Elismerés, tisztelet, megbecsülés, vagy ezek kifejezésének hiánya,
- Nem érzem magam nőnek, nem érzem magam férfinak mellette,
- A hűtlenségre adott válasz hűtlenséggel, „Ha ő is, akkor én is.”,
- Ha a nő nem érzi magát biztonságban, akár fizikai, anyagi értelemben vagy érzelmileg, a férfi nem védi meg a nőt veszélyhelyzetben, nem nyújt oltalmat a férfi anyjának érzelmi támadásaival szemben vagy gondot okoz az anyagi biztonság megteremtése,
- Ha a férfi nem érzi magát érzelmi biztonságban az állandó pörölés és elégedetlenség miatt, akkor eljöhet az idő, hogy keres egy nyugodtabb fészket magának.
Bármely pontot is nézzük, önmagunk tisztább megismerése, a helyzetre való őszinte rátekintés és a kommunikáció javítása lehet a megoldás. Ha a párok megnyílnak egymás felé, ha megbeszélik egymással gondjaikat, vágyaikat, sérelmeiket, akkor hűtlenség nélkül új lapot nyithatnak a kapcsolatukban vagy még jó viszonyban elválhatnak útjaik, mielőtt a hűtlenség fájdalma örök nyomot hagyna életükben. Még egy fontos dolog: ha már megtörtént a megcsalás, és úgy döntünk, hogy azt megbocsátjuk párunknak, akkor tényleg bocsássuk is meg. A bizalom visszaépítése nem megy egyik napról a másikra, viszont a tett állandó felhánytorgatása és a hónapokig tartó vezekeltetés tovább nehezíti az egymáshoz való visszatalálást.
De sokak számára gyorsan világossá válik: nincs tovább. Különválás, először az asztalról és az ágyról, majd az emlékektől. A kívülről érkező professzionális segítség sem jelent minden esetben kiutat. Ha minden szeretet elhalt, csak a gyűlölet és a sértettség uralkodik, ha a kapcsolatban már nincs személyiségfejlődés, csak korlátozás, akkor a szakítást gyakran felszabadulásként élik meg, amely teret enged a jövőnek és egy új szerelemnek.
Akkor miért ez a sok siránkozás, amikor a nagy szerelem elveszíti kizárólagos jellegét. A kizárólagosság, exkluzivitás hozzátartozik a szerelemhez, az intim kapcsolatokhoz. Ez még mindig egy eszménykép. Sokan nagy elvárásokat támasztanak egy párkapcsolattal szemben.
Végül pedig leírhatjuk, hogy a megcsalás oka többek között a génekben is keresendő. Az emberi viselkedési minták ugyanis genetikailag kódoltak. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan embertársaink, akik viselkedésében a hűtlenség sokkal gyakoribban jelenik meg másokhoz képest. Náluk elképzelhető, hogy olyan génmódosulatok, olyan allélvariánsok vannak jelen, amelyek predesztinálják őket ezekre a viselkedésekre . A legtöbb ember génállományában kimutatható az úgynevezett „kalandvágyó” gén, a DRD4. Azoknak a nőknek és férfiaknak, akiknél ez jelentősebb számban fordul elő, nagyobb stimulációra van szükség az örömérzetért felelős dopamin felszabadítására is. Ezért sokkal könnyebben lépnek félre párkapcsolatban is. További érdekesség, hogy ezek a gének tovább is örökíthetők. A genetikai jellemzők generációról generációra tudnak öröklődni, amennyiben a csíravonalat is érintő változásról van szó. Ekkor számítani lehet arra, hogy az utódokban is ki tud alakulni ez a viselkedési mintázat.