Kotyolás szalmával és pálinkával, meg a boszorkányok
A karácsonyi időszak csúcsa kétségtelenül Luca napja (december 13.), ha csak a dátumhoz kötődő népszokások számát és gazdagságát nézzük. Nem véletlenül: a Gergely-naptár bevezetése előtt ez volt az év legrövidebb napja, számtalan legendától övezve. Luca napján tilos volt sütni, mosni, fonni, de még kölcsönadni is, lévén az efféle dolgok boszorkányok kezére juthattak. Vagyis Luca napja egyszerre volt alkalmas termékenységvarázslására, házasság-, halál- és időjóslásra, női munkák tiltására.
A hagyománycsomag egyik legismertebb összetevője a lucázás vagy kotyolás, vagyis a fiúgyermekek termékenységvarázsló szokása, ami főleg Nyugat- és Dél-Dunántúlon hódít/hódított: fiatal, 7– 16 éves srácok házról házra jártak, többnyire hajnalban, kisebb csoportokban. De nem kell megijedni! Illedelmesen, vagy kevésbé illedelmesen engedélyt kértek, ráültek a magukkal cipelt fatuskóra vagy szalmára, és rázendítettek: „Lucza, Lucza, kity, koty!” A néphit szerint ha a gazda nem engedi be a lucázókat, annak házában a tyúkok nem tojnak, meg akkor sem, ha az asszony sokat jár az ominózus napon. A jól végzett munka után a kotyoló fiúk bevonulnak a szobába, ahol kenyeret, kalácsot, pálinkát, gyümölcsöt, kétfillérest kapnak. A gazdának jó oka van arra, hogy a szalmát vagy a fát, amin a fiatalok kotyolnak, megtartsa: különben „a tyúkok haszna elmenne”.
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy mindezen nyilvánvaló hasznok ellenére a kotyoló fiúkák előtt gyakran bezárták a kaput, mert néha bizony rakoncátlanok voltak, főleg, ha már a sokadik állomásról volt szó. A fiúk ezt megjegyezték, és állítólag módot találtak arra, hogy később bosszút álljanak a makacskodó gazdákon.
A legismertebb Luca-napi hagyomány a lucaszék elkészítése. A szokás a népi hiedelmek és a keresztény karácsony mesteri összeolvadását tükrözi az ember szakrális gondolkodásában, meg csak úgy, a gyakorlatban is. A recept: a széket tizenhárom napig, a legteljesebb titokban, a család tudta nélkül kell készíteni, tizenhárom fajta fából, amit tizenhárom helyről gyűjtenek össze.
Aki a karácsonyi éjféli misén ráállt a székre, megláthatta a boszorkányokat a templomi sokaságban.
A széket aztán a mise után gondosan elégették, hogy a boszorkányok hozzá ne férjenek – fő az elővigyázatosság.
Betlehemezés Heródessel, vagy anélkül
A betlehemezés a legelterjedtebb karácsonyi népszokások közé tartozik hazánkban – és az egész Kárpát-medencében. A szereplők ma is eljátsszák a a jól ismert bibliai történetet a Kisjézus születéséről, átadják jókívánságaikat, a házigazda pedig megvendégeli őket.
Magyarországon több táji típusa alakult ki e hagyománynak, ami lényegében egy pásztorjáték. A betlehemezők általában férfiak, legények vagy gyerekek, akik fából, papírból készült „kézműves” betlehemeket visznek magukkal.
A karácsonyi játék állandó részei a bekérezkedés, a háziak köszöntése, a születéstörténet előadása, az adománygyűjtés. Állandó szereplők a pásztorok, egy angyal, bevállalósabb vidékeken maga Heródes is.
„Haj, regö rejtem”
A regölés a lucázáshoz hasonlóan a téli természetvarázslások tárházát gazdagítja, és szintúgy főként a Dunántúlon dívott. A lényege, hogy karácsony másnapjától (mert természetesen a regölés is „megkeresztelkedett” az évszázadok során) január hatodikáig legények, a regösök járják a falut: a házaknál megállnak, regöséneket dalolnak, cserébe ajándékot várnak és kapnak.Ha a regölés mélyebb értelme felől közelítünk, akkor egy bőségvarázsló, nőket és férfiakat összeboronáló szokásról beszélhetünk.
Egyesek szerint a regölés eredete a magyar őstörténetig nyúlik vissza, a regösénekek refrénje meg („Haj, regö rejtem”) sámánok és táltosok varázsigéjéből származhat: ezek alapján a regösök a régi szép időkben az említett sámánok ráéneklői voltak, aztán a középkorban a király udvari énekesévé változtak, végül a 19-20. századra lettek a konkrét regösénekek konkrét előadói – a „regös” szó tehát történelmi korszakonként mást és mást jelentett. A regösök láncos botot lóbálnak, köcsögdudát fújnak, csoportban járnak – főleg lányos házakhoz. A regösénekben sűrűn bukkannak fel ősmagyar mitológiai elemek (csodaszarvas) és Szent István királyunk alakja is.
Magyar bónuszszokás: lövöldözés az udvaron és egyéb zajok
A Magyar Katolikus Lexikon megjegyzi, hogy „Göcsejben a pásztorok a sötétség beálltával a kezükbe vett csöngettyű és kolomp rázásával, kürtfúvással, ostorpattogtatással végigvonultak a falun, jelezve Betlehembe igyekvésüket. Nagyatádon a majorokból és környező filiákból a juhászok ünneplőbe öltözve vonultak föl és járták a község utcáit: elöl a kisbojtárok csöngettyűvel, majd a bojtárok kolompokkal, maguk a juhászok karikásukkal keltegették föl a figyelmet.”
A keresztény gondolkodás szerint a fenti zajkeltések célja karácsonykor a lélek ébresztése (nem akárhonnan, a bűn álmából), valamint a születés hírül adása emberi eszközökkel.
Szegeden még a 20. században is puskalövés előzte meg a karácsonyi vacsorát, írják több helyütt: a gazda az udvarban állva a levegőbe lőtt. A tanyákon még messzebbre mentek: akár háromszor is lőttek egymás után. Dokumentált, hogy Sályon, egy borsodi faluban csak egy helyen lőttek, ennek elhangzása után minden család egyszerre látott az ünnepi vacsorához.