Szerelmem teát főzött, ágyba hozta és én, a teától vagy a kialvatlanságtól álomba merültem. Az első álomképnél tudatosult bennem, hogy az én tiszta álmom mennyire hasonló az asztrál-projekcióhoz.
Éreztem, hogy lelkem elhagyja testemet és kisuhan a nyitott ablakon.
Már is negyven évet mentem vissza az időben, és Ajka fölött lebegtem. Alant egy 4 éves kislányt fényképeztek, majd elvitték az ajkai óvodába.
Tizennégy éves ugrás az idősávban, és a kislány már nagylány és az ajkai Bródy Gimnáziumban érettségizik.
A harmadik időkép 2022. Budapest, a hölgy négydiplomás tanár.
Asztrál-projekcióm folyamán a tudatos elmémmel hoztam létre a Kislányt, a Nagylányt, és Hölgyet. Figyelemre méltó, hogy a létrehozott Nő tartóssága a kreációs energiámtól függött, sőt attól is függött, hogy mekkora erőfeszítést áldoztam a létrehozásra.
Vagyis részletesebben, hogy a VÍRUSNAPLÓ olvasói számára világossá tegyem mai bejegyzésemet: Az asztrális világ a fizikaihoz legközelebb eső dimenzió. Úgy borítja be és hatja át az egész Földet, mint egy hatalmas gondolati tudathálózat, felfogva és magában tartva minden gondolatot. Ennek a tartalmát a világ elméinek közös tudata hozza létre. Az összes gondolatot, emléket, fantáziát és álmot tartalmazza, amit a világ élő teremtményei eddig létrehoztak. A gondolatoknak ez a tengere rétegekre, síkokra oszlik, amiket asztrális síkoknak, asztrál-világoknak vagy asztrális valóságoknak nevezünk.
Az asztrális dimenzió asztrális anyagból jön létre, és találóan írhatjuk le gondolati anyagként. Eme anyag a gondolatokra nagyon érzékeny, és bármilyen formába vagy alakba önthető. Ezek a kreációk olyan tökéletesek lehetnek, hogy nem lehet őket megkülönböztetni a valóságtól.
Ez legkönnyebben egy, az asztrális anyag, és az előhívatlan, nagy sebességű film közé vont párhuzammal magyarázható meg. Amikor a filmet fénynek tesszük ki, amely fényt a kamera lencséje fókuszálja, akkor a valóság tökéletes képmása azonnal beleég a filmbe, a fénynek a filmre gyakorolt kémiai hatása miatt. Amikor az asztrális anyagot kitesszük az elme gondolatok által fókuszált hatásának, az asztrális anyag azonnal megformálja a valóság pontos képét, az asztrális anyag és a gondolatok kölcsönhatása következtében.
Az asztrális dimenzió bármely kreációjának a minősége, pontossága nagyban függ az azt létrehozó elme erejétől. A tudatalatti a következőképpen hozza létre az álmokat: alvás közben az asztrális dimenzióba érkezünk. A tudatalatti itt bármilyen forgatókönyvet létrehozhat.
Ez a módja annak, ahogy a tudatalatti elme megoldja a problémákat, és ahogyan a tudatos elmével kommunikál. Komplex gondolati formák forgatókönyveinek egymásutánját hozza létre, és az asztrális anyagba (síkba) vetíti őket, ahol azok szilárddá válnak.
A tudatos elme ekkor az álomállapotban végigéli, megtapasztalja ezeket az ott létrehozott történéseket. Ily módon ez olyan, mint amikor egy filmvetítő gép (a tudatalatti elme) vetít képet a filmvászonra (azaz az asztrális dimenzióba).
Minden, a valós világban megjelenő új tárgy, objektum bizonyos idő után asszimilálódik az asztrális dimenzióba. Ilyenkor annak a gondolati formája először az asztrál-világnak a legalacsonyabb szintű részében jön létre, abban, amelyik a legközelebb áll a valós világhoz, és az idő múlásával egyre inkább állandó lesz. Amint a többi gondolati formával is így van, minél több figyelem fordul felé, annál gyorsabban növekszik.
Minél magasabbra kerülünk az asztrális dimenzióban (azaz minél messzebb a valós vagy fizikai világtól), annál kevesebb gondolati formát találunk úgy és olyannak, ahogyan azt itt a valós világban ismerjük.
A fizikai dolgoknak nagyon sokáig kell hatással lenni rá, ahhoz hogy formát öltsenek, és megtalálhatók legyenek az asztrál-világban. Próbáltál már valaha egy idegen házban, sötétben közlekedni? Igen, mindenbe beleütköztél. De ilyenkor, amint otthonossá válunk abban a házban, a minket körülvevő formáknak egy képzeletbeli képe alakul ki bennünk, és így már könnyebben tájékozódunk sötétben is. Minél több időt töltünk ebben a házban, annál erősebb lesz ez a képzeletbeli kép. Ez hasonló ahhoz, amint a gondolati formák növekednek a többi (asztrális) dimenzióban.
A gondolati formák fejlődése visszafelé is hasonlóan működik. Ha egy objektum nagyon hosszú időn keresztül állandó helyen volt, akkor egy tartós gondolati formává alakult az asztrál-világban. Ha ezt az objektumot elmozdítjuk vagy elpusztítjuk, akkor annak a gondolati formája még továbbra is megmarad.
A gondolati formák nem követik a mozgásban a valós párjukat. Újak kezdenek fejlődni ott, ahová az objektumot mozdítottuk, és a régiek pedig folyamatosan elhalványulnak. Minél tovább van egy objektum állandó helyen, annál erősebb gondolati forma lesz a helyén az asztrál-világban.
Ez az épületekre, építményekre, geológiai tereptárgyakra szintén érvényes. Projektálhatunk egy parkba, és ott akár találhatunk olyan házat, patakot, dombot, ami igazából nincs ott. Ezek valószínűleg léteztek a múltban. Minél magasabbra mozgunk az asztrál-síkok között, annál régebbiek a gondolati formák, és annál távolabbi geológiai időben érezhetjük magunkat.
Egy gondolati forma növekedésének az üteme nagyban függ az arra fordított figyelemtől. Például egy milliók által szeretett, ismert, megtekintett és gondolatban gyakran felidézett festmény sokkal erősebb gondolati formával bír, mint az az egyszerű festmény, amely valakinek a hálószobájában függ, és csak kevesek látják.
Az asztrál-világban tapasztalható gondolati formák száma attól függ, hogy milyen közel vagyunk a valós világhoz. Ha nagyon közel vagyunk, mint például egy valós idejű testen kívüli élmény során, akkor valószínűleg csak nagyon keveset (ha egyáltalán egyet is) fogunk látni.
A valós idejű testen kívüli élmény során nem is igazán az asztrál-világban, hanem az asztrál- és a fizikai dimenzió közötti átmeneti zónában létezünk.
A fizikai testünk körülbelül 220 fokos szögben lát (a perifériás látással együtt). Tehát csak előrefelé látunk, de hátra, lefelé, fölfelé ugyanabban az időpillanatban nem. Az asztráltestünkben nem csak 360 fokos a látókörünk, hanem egyszerre látunk minden irányban. Ez a szferikus látás. (gömblátás).
Az asztrál-projekció során a szokás hatalma alatt állva, csak egy irányba figyelünk arra, amerre szerintünk éppen az “előre” van. Ettől még az összes többi irány látványa is ott van, ugyanabban az időben, csak éppen az agyunk nem tudja ezeket egyidejűleg feldolgozni.
Ez az agyba az egész életen keresztül berögződött, frontális látás szokása ellen való.
A gömblátás olyan, mintha egy több irányban látó szemünk lenne, amely egyidejűleg lát az összes irányba! Az asztráltestben nincsenek fizikai szerveink, mint amilyen pl. a szem. Ilyenkor a tudatnak egy, a semmiben lebegő, kivetített, nem fizikai pontja vagyunk. Ilyenkor a gravitáció sem hat ránk, sem más fizikai törvény.
Ebben az állapotban nincs le és fel, jobbra és balra, elöl és hátul. Csak az életünk során belénk rögződött látásmód az, ami ezt a perspektívát ránk akarja erőltetni az asztrál-projekció során.
Fontos a gömblátás megértése, ha hatásosan akarunk működni az asztrál-világban. Ez főleg akkor van így, amikor valós időben projekttálunk, a valós világhoz közeli síkra.
A gömblátás miatt gyakran úgy tűnhet, mintha tükörképvilágban találnánk magunkat, vagy a valóságnak egy megfordított másolatában. Ezt saját magunk okozzuk, amikor elveszítjük az eredeti nézőpontunkat a projekció során.
A projekció során egy ponton bármikor dezorientáltakká válhatunk, és a normálistól eltérő nézőpontban találjuk magunkat, amikor gondolkodás nélkül megfordulunk, vagy fejjel lefelé fordulunk.
Ez megfordítja a természetes jobb és baloldalt, fel és le irányokat. Arra készteti a tudatalattit, hogy megfordítsa a képet, hogy a normál tudat rendesen működhessen.
Mivel az asztrál-világban nincs fizikai test, nem szükséges megfordulni, ha hátra akarunk nézni. Egyszerűen csak a nézőpontot változtatjuk hátra-felére. Ha ez mozgás nélkül történik, akkor tükörkép-effektust okoz. A következő ábra illusztrálja ezt a megfordított nézőpontot (megfordulás nélkül). Vegyük észre, hogy a jobb és bal nem cserélődik fel.
jobb | bal
(A) <————+———–> (B)
jobb | bal
Tehát, amint a nézőpontunk (A) ról (B) re változik (illetve a nézési irány) megfordulás nélkül, a jobb és baloldal nem cserélődik fel. Ez készteti a tudatalatti elmét, hogy kreatív erejét felhasználva kijavítsa a látványt, vagy annak egy részét, azzal, hogy megfordítja azt. Ez könnyebb és kevesebb gondot okoz a tudatalattinak, mintha el kellene fogadnia a két oldal (örökös) felcserélődését.
Hasonló hatást lehet elérni, ha lefekszünk és a fejünk fölé nézünk, vagy pedig fejen állunk, és megpróbáljuk a tárgyak jobb és bal oldalát megfogni.
Ez egy kis zavart okozhat a jobb és a bal megítélésében, tehát tudatosan ki kell gondolni, hogy melyik-melyik oldal is ebben a megfordított helyzetben. Ez a zavar elég a tudatalattinak ahhoz, hogy valami könnyebben elfogadhatót kreáljon inkább.
A gömblátás megérthető, de attól még zavarba ejthet az asztrál-projekció során, ha előáll az oldalak felcserélődése. Inkább számításba kell venni, mint küzdeni ellene. Ilyenkor el kell fogadni a tükörképet, és egyszerűen a tárgyak, objektumok elhelyezkedése alapján tájékozódni, nem pedig a saját jobb- és baloldalról való beidegződéseink alapján.
Az asztrál-projekció során minden, amit látunk, az elme által kerül felfogásra. A tudatalatti számára könnyű dolog az asztrál-projekció folyamán megcsavarni vagy megfordítani a valós világnak a tudatos érzékét, akár részben, akár teljes egészében.
Megjegyzés: a megfordított nézőpont jelensége nagyon gyakran megtörténhet bármely projekciónk során.
A tudatalatti elme sokkal nagyobb vizualizációs erővel rendelkezik, mint a tudatos elme. Ez körülbelül olyan, mint egy szuperszámítógép egy játék számológéphez képest.
Az asztrális dimenzióban, tudatos projekció vagy tiszta álom során, amikor a tudatos elme figyel, ez a különbség nagy zavarodottságot okozhat. A tudatalatti végig ott bujkál a felszín alatt a projekció folyamán. Az egész kreatív erő próbál kitörni, hogy létrehozhasson, és amint tudja, meg is teszi ezt.
Amikor az asztráltestet kivetítjük, közel a valós (fizikai) világhoz, testünk, mint olyan, nincs. Mivel a tudatos elme ezt nem tudná feldolgozni, így létrehoz nekünk egyet, az éteri (fizikai) test gondolati formáját.
Ha elkezdjük egy testrészünket, pl. a kezünket figyelni észrevesszük, hogy nagyon gyorsan elolvad. Sápadtnak és különösnek tűnik, és néhány másodperc múlva az ujjak elkezdenek olvadni, mint a hó egy eldobott fáklya alatt. Sápadt kinövésekké fogynak, majd a karok is olvadásnak indulnak. Ez az olvadási hatás általában csak akkor mutatkozik, ha elszántan, szándékosan figyelünk egy testrészt, vagy létrehozunk valamit. A testrészek ily módon történő figyelmes vizsgálata a tudatos elmét használja, ami, mivel gyenge a létrehozó képessége, nem tudja túl sokáig egyben tartani az összetett formákat. Ez okozza az olvadási hatást. Ha az asztrál-projekció során mégis, átmenetileg a testünkre terelődne a figyelmünk, ez az olvadási hatás nem jelentkezik.
Az asztrál-projekció folyamán a tudatos elménkkel hozhatunk létre tárgyakat. Ezeknek a gondolati formáknak, létrehozott tárgyaknak a tartóssága a kreációs energiánktól, képességünktől függ. Attól is függ, hogy mekkora erőfeszítést áldoztunk a létrehozásra.
A fentebb leírt olvadási jelenség mutatkozik bármely, tudatosan létrehozott tárggyal kapcsolatban. Például, ha létrehozunk egy kardot, amint elképzeljük, meg fog jelenni a kezünkben, egy rövid időre. Ezután éppúgy, ahogy a kézzel történt, el is olvad majd. Ha koncentrálunk rá, meg tudjuk tartani a saját alakjában, de amint gyengül a koncentrálás, úgy gyengül maga a kreáció is.
Ez hasonló a valós világban végzett vizualizációhoz. Nehéz, és koncentrálni kell, ahhoz, hogy a lelki szemeink előtt valami megjelenjen. Amint a koncentrálás gyengül, úgy halványodik/változik el a képzelt látvány. Ez jól mutatja a tudatos és a tudatalatti elme vizualizációs képessége közötti hatalmas különbséget.
Hogy tartós gondolati formát hozzunk létre, ahhoz be kell csapni a tudatalattit.
Alvás közben, az éteri test vagy más néven energiatest (a fizikai testünk maga) töltődik. Kitágul és megnyílik, hogy magába szívja és tárolja az energiát. Az energiatest normális körülmények között ezt csak alvás közben tudja megtenni. Amikor megnyílt, a csakrák folyatják az energiát az energiatestbe, éteri anyag formájában.
A feltöltődés alatt az asztráltest különválik, és az asztrál-világba utazik, ahol álmokat hozhat létre és tapasztalhat meg. Ha ez az elkülönülés tudatosan történik, vagy utána öntudatunkhoz (magunkhoz) térünk, akkor bizonyos ellenőrzésünk lesz felette.
Ekkor ez egy testen kívüli élmény, asztrál-projekció vagy tiszta álom. A testen kívüli élmény, az asztrál-projekció és a tiszta álom közötti fő különbségek: A testen kívüli élmény egy valós idejű projekció, közel a valós világhoz. Gyakran jelentkezik a halál közeli élmény részeként. Ez akkor következik be, ha egy személy egy bizonyos trauma (autóbaleset, sebesülés, szívroham, szülés) következtében a testén kívülre kerül.
A testen kívüli élményen keresztülmenő (vagy azt végző) személy tudatában van, valós időben követi a fizikai testét körülvevő világot.
Például beszélgetéseket, történéseket. A testbe való visszatérés után sokan ezek közül a személyek közül pontosan leírták a beszélgetéseket és eseményeket.
Megjegyzés: A testen kívüli élmény kicsit különbözik az asztrál-projekciótól és a tiszta álomtól, ez a különbség pedig a valós idejű, objektív megfigyelés. Ezt az asztráltest okozza, amely nagy adag éteri anyagot tartalmaz, amely közel tartja a fizikai világhoz.
A valós idejű testen kívüli élménynek két fő oka lehet:
1. Az illető személy közel áll a halálhoz, vagy ezt hiszi, amelynek következtében nagy adag éteri anyag vezetődik át az asztráltestbe, felkészülésként a halál folyamatára.
2. Az illető személynek aktívak a csakrái, és ugyanazt csinálják. Éteri anyagot vezetnek az asztráltestbe. A csakra-aktivitás lehet veleszületett vagy begyakorlott, tanult tulajdonság.
Megjegyzés: Lehetséges a tudatos projekció közben testen kívüli élmény elérése, ha elég éteri anyagot generálnak a csakrák. Egy testen kívüli élmény során a valóságot igaziként fogjuk fel (valósnak), az idő pedig normális (azaz valós idejű).
Gyakorlatilag, amikor a valós világba történő valós idejű projekciót végzünk, mint egy testen kívüli élmény, ez a projekció valójában a fizikai- és az asztrál-dimenzió közötti határsávot célozza meg. Ha az asztráltest elég éteri anyagot tartalmaz, akkor csak kicsit tud a valóságtól elrugaszkodni. Ez azt jelenti, hogy a projekció valós idejű lesz, és olyan közel történik a fizikai valósához / világhoz, hogy megkülönböztethetetlen lesz attól.
Nagyon erős akadályai vannak a fizikai világba történő, tudatos, valós idejű projekciónak, testen kívüli élménynek. Ezek közül egy a generált és az asztráltestbe vezetett éteri anyag mennyisége. Ez a valós idejű projekció testen kívüli élmény idejét a csakra fejlettség és ellenőrzés fokának megfelelően határolja be.
Az asztrál-projekció során az asztráltestet az asztrál-dimenzióba vetítjük, ahol a dolgok eléggé különböznek a valós világban megszokottól. Az idő nagyban torzulhat. Pl. egy óra az asztrál-dimenzióban lehet, hogy csak pár perc a fizikai valóságban, attól függően, hogy az asztrál-világ mely részben vagyunk. A valóság folyékony és változékony.
Tiszta álomról akkor van szó, amikor egy személy teljes mértékben tudatában van annak, hogy éppen egy álmot álmodik. Akár bizonyosfajta ellenőrzés alá vonhatja az álmot, akár asztrál-projekcióvá alakíthatja ezt a tapasztalatot. A tiszta álom sokkal inkább hasonló az asztrál-projekcióhoz mint a testen kívüli élményhez, mivel az idő itt is torzul.
Sok személynek, azok közül, akik projekciót végeznek, kihagy az emlékezete a testből való tudatos kilépés előtt, és az asztrál-világban térnek magukhoz. Az asztráltest elkülönülése után térnek a tudatukhoz, amikor már az asztrál-világban vannak. Ha elveszítjük a tudatunkat a kilépés alatt, akkor gyakorlatilag tiszta álomról, nem pedig asztrál-projekcióról van szó.