2022. FEBRUÁR 10 – VHS-MESÉK 1.: a szellemi alkalmi munkás leltároz…

írta | febr 10, 2022 | Vírusnapló, Demokrácia, Politika, Szeged, Történelem, VHS-mesék, Videó, Zene

Nyilván érzem az öregkort! Pánikrohamoznak az emlékeim… Őrületes a tolongás, pedig még nem süllyed a hajó! Meghirdettem az általános doboz-, akta-, napló és mappa alarmot…! Azt persze nehéz higgadtan nyugtázni, hogy a hetedik X-emből is már csak egy jó balhafingnyi hibádzik…

Premier.tukromaltal.18.03
Ne nézz hátra, jön a múlt! Vagy mégis…?!

Lírai prekrológ

A mondott hétből négyet – a nagyobbik felet – Szegeden élhettem le, az Úrnak legyen hála érte!!! Eldőlni látszik tehát az az örök dilemmám is, hogy „Bíkísbül gyüttmönt„, vagy „Békésibül lött szögedi” vagyok-é…?! Mondják, a legvégén lepereg előtted az életed filmje… Ez, így, ebben a formában nekem nem tetszik! Szeretném a javát még egyszer újra élvezni, nyugodtan megfigyelni, hol csináltam jól, hol rontottam el… esetleg, hogy nézhető-e egyáltalán még… Van-e olyan, amit el kéne dugni – esetleg törölni – mások elől… Ismerős a problémakör netán…?!

Viragcukis.sztar
Itt még nem voltam szegedi, de úgy éreztem, jól állna nekem a Virág teraszán üldögélni…

1971-től 1975-ig , tanárképzőfőiskolásként hódolhattam, a „szerette” Szépasszonynak. Akkor még nem is gondoltam, hogy félévszázad múlva, naponta fogok eljárni a szobor (Lapis András – RESPEKT!) és szökőkútja előtt/mellett/körül, ami mindenkori eszményképemet jeleníti meg Szegedről, a csodás szépasszonyról, aki előtt hódolni kell mindennap… Azután házasságképzős kisdiákként érkeztem, 1986-tól leróni napi rajongásomat, a város és az éppen benne élők előtt. Nem vettem én el őtőle sokmindent, de annál sokkal többet kaptam… Na, ennek a leltárkényszere feszít engem – jóval túl a „készaleltáros” költő korának kétszeresén… Mit tudnék én visszaadni mindabból, amivé végül is ez a város tett?! Ha valahol szerepeltem és kérdezték, hogy mit írjanak a nevem alá, titulusnak, igen sokáig csak ezt kértem oda: „szellemi alkalmi munkás„… Jobbat azóta se találtam ki.

LApisA Szeged muzsaja
– Örök hódolatom, széphölgy…!

Nem a Mű-vemről szeretnék számot adni, mert az nincs. Imádva áldott leánygyermekeimet szoktam életem főművének tekinteni és ez így teljesen fedi is a valóságot. Mint rendesen, ők a ténylegesen megvalósult álmok! A többit lebegésben tartom…

Ami itt, most végre kezd körvonalazódni: egy olyan sorozatot szeretnék elkezdeni, amiben bemutatnám mindazt, ami újságíróként Szegedre érkezésemtől kezdve megmaradt videó anyagaimból megtaláltatott és digitalizáltatott eddigelé… Olykor-olykor persze a Békés-megyében hagyott dolgaimat is feltalálván, feltálalom azokat is…

Milyen szédítő egy emberöltő ez a miénk, nemde?! Szinte érezni az ezer tű szurkálását... A 70-es években még a Gyorsuló idő volt a progresszív vezérszó… aztán a szellemileg szellőztető kilencvenvalahányrészes minikönyv sorozat is csinálta az ideológiai cúgot és szellemi bólét a szédüléshez… Emlékszem, még olyan kiadványa is volt, hogy Aczél György válaszolt a beérkezett kérdésekre… XD Ámde, ha most fölmögyök a szögedi högyre, oszt onnanst visszatekintök… na ez már szédület a javából! Ez már nem gyorsul, ez már inkább kezd szétszaladni… Ebben a szűkreszabott emberőltönyben hány eszme, eszmény, igazság; hány divat, stílus, ízlés; hány világlátás hánykolódott velünk – a hozzátartozó technikai/informatikai robbantgatásokkal együtt…?!

kazetta.fossile

Én még kétsávos/négysávos magnószalagokra rögzítgettem az első nyugati beatszámokat, kabarérészleteket, aztán kompakt kazetták százaira jegyzeteltük a rájuk átjátszott cuccokat… A bakelit/vinyl korszak compact disc-re (CD) töpörödött, ami aztán feldolgozhatatlan mennyiségű mp3 állományokba tömörödött… A kép rögzítést ne is próbáljam egy mondatba töpöríteni a Pajtás és Szmena fotóapparát korszakától a HD-s és drónkamerás video határtalanságig…

bakeli.lady
A vinyl-vonzalom is minduntalan visszatér…

Ahogyan a”bakelit” lemezeknek is van visszatérő divatja és előkelő kultusza, én most a VHS korszaknak szeretnék emléket állítani, ami – horribile dictu! – mindössze 30-40 év távolából, már teljes egészében egy, ezredévvel ezelőtti technikának tetszik. Keresni kell embert, aki még rendelkezik olyan technikával, ami a kinyúlásra, elmágneseződésre ítélt szalagok utolsó híradásait, őrzött kincseit át tudja menteni a digitális korszak – vélt, vagy valós – örökkévalóságába…

Rewind

A VHS a Video Home System rövidítése. 1976-tól játszott. Mozgókép felvételére és a megfelelő lejátszási technológiára vonatkozó szabvány. Lehet, hogy sok ezezredi fiatal nem is látott még ilyet, tehát így néz ki a videókazetta, amin lejátszottuk a VTR-en (video tape recorder) felvett anyagokat:

v cas
A 80-as évektől ez volt az első házimozi kultuszunk tárgya

A japánok (JVC) fejlesztették és adták a kezünkbe a szabványt, ami az elsőszámú otthoni felhasználású videóvá tette a VHS-t. Pár évtized volt csupán a tündöklése nálunk, nagyjából az ezredfordulóig. Az volt a baj vele, hogy a mágnesszalag a lejátszások számával kopni kezdett, ezért a kép és a hang minősége romolhatott. Szintén a minőségtől függően, előfordult a szalagok nyúlása, beakadása feltekeredése és más rémmesék… Persze megtanultuk a magasszintű házi operálást, vagy másképpen buherálást, a szalagok vágásával, ragasztásával, ami újabb bonyodalmakhoz vezetett általában… Mindez valóban olybá tűnik, hogy egy régi, letűnt évezred gyakorlata volt… A VHS-lejátszók gyártása, meglepően, csak 2016-ban szűnt meg, nem is olyan régen. Ennek már valószínűleg nem lesz retro-divatja, tehát itt aztán tényleg érvényes a jelszó:

Mentsük, amit menthetünk…!

Nem tudnám megmondani, hány kazetta várakozik még, csipkerózsikaként a fűtött pince dobozaiban a digitalizálás feltámasztó csókjaira. Mindenesetre a reanimáció elkezdődött és az eddigiek alapján mondhatom, hogy javarészben még menthető állapotban. Kedves barátom Szabó István kiérdemesült tévés kolléga és szegedi kultúrhérosz muzsikus fordítgatta át a kollekció egy kis hányadát pár éve, DVD-lemezeken hordozhatóvá téve. Maga is komoly kultúremlékek kincstárnoka – ráadásul, nála a minőség is egy adottság és ő a technikák között úgy utazik, mint egy, jó értelemben vett alvilági révész… … és akkor még a Révész Zsoltiról nem is beszéltünk és más profi vagy másfélprofi szakmabeliekről, akik csak Szeged kultúrvonzáskörzetében hatalmas értékű trezorokat tartogatnak/őrizgetnek otthon, maguknál… Ki tudja milyen veszendő, vagy megőrzött reményekkel… Hadd nevezzem néven, kéretlenül a, csak nekem barátként jegyzett Profi-kat: Gregus Dezső, Kovács Zoltán, Tiszai László, Nyári András, Békési István, Dani Géza, Kecskeméti Illés… Elnézést azoktól, akik csak majd később jutnak eszembe…

Capisco?! Kérdezhetném magamtól, mert látom, hogy máris nem ott vagyok, ahová készültem… Kapom a gellert a saját ötletemtől… 😀 Nézzük csak! Eredeti tervem szerint, ezzel a meglaokoónosodott bevezetővel, magamat abba a harci helyzetbe hoztam, hogy Kollár szellembátyám, 140 évnyi barátom (mint tudjuk, nemrégiben töltöttük be – együtt…) jóváhagyásával és bátorításával, előadnám sorban az általam előtalált, újravágott, feliratozott, kommentált mozgóképes javaimat… Ámdebár, már látom lelki szemeim előtt a kiáltványomat, hallom az ezredváltás süvítő szelében harsogó hangomat, hogy – Jertek és adakozzatok a köznek, a jövőnek, a gyermekeinknek…! Mi az amit még nekünk feltétlenül meg kell mutatnunk, át kell adjunk abból a korból, amikor még talán sokkal jobban egyben voltak az értékek, vagymittudomén… ?!

A labda tehát feldobva, az érintettek, nemsokára megérintetve, értesíttetve… Lássunk hát hozzá az oly távoli közelmúltunkhoz!

Retro-Plesi

Drága Édesapám, még időskori kotlási láznak nevezte azt a, hasonló életkorban beindult állapotát, amikor az írásait, a helytörténeti és más kultur-relikviáit elkezdte szortírozgatni és egyre reménytelenebbül rendezgetni dokumentációkba… Az ő emléke, szellemi hagyatéka és példája is feszíti dagadó vitorlámat, amikor erre a kalandra adom főmet, ami nem kis ki- és előhívás részemre. Szerencsés előrelépés, hogy vénségemre megtanultam a videovágás alapjait, tehát magam tudom, magamat hajszolni és moderálni…

Az „EZREDVÉGI VIDEONAPLÓ” volt az eredeti elképzelésem, a sorozat címének. Közben, viszont, amint az imént le is vezettem, a gondolat extrapolálta magát. Úgy döntöttem, hagyjuk meg ezt a kifecsegett/kihirdetett sorozatötletet a kollektív, szélesebb merítésű lehetőségnek! Ez az én kis szűkebb optikájú, kissé fapados és erősen szubjektív érzelmekkel bélelt emlékezővilágom legyen talán a modell, a vázlat a nagy műhöz…!

A kihívás egyik része tehát a szakmabelieknek szól, de legfőképpen a nézőket szeretném megszólítani, hogy kik ismernek rá ismerősökre, magukra, eseményekre. Jó lenne minél több visszajelzést kapni erről majd, hogy miként működik a dolog!? Az első bejátszásban például az éppen arra járó „utca emberét” szólítottam meg, névtelenül, akik közül összesen két személyt ismerek személyesen, de az egyiket tán azóta se láttam…

Jellemző volt az akkori, még sokkal kevésbé ismert Plesire, hogy azt se tudtuk még, hogyan is kell tévézni, de már állandóan kerestem a kísérletező, bevállalós kalandokat. Volt egy sorozatom, „Itthon vannak?” címmel, amiben nem kevesebbre vállalkoztam, mint hogy becsöngettem, random, egy kameramannal a lakótelepi lakásokba a címben aposztrofált sándorgyuris kérdéssel… Az csak az egyik része a fogadtatásnak, ahogy háromból, átlag kétszer elküldtek valami P-vel kezdődő tájékra, de még egy televíziós fesztiválra benevezve, Réz András is mondott egy rézangyalát-ot, hogy mit képzelek én, hogy csak úgy becsöngetek…?! Még neki is vakrepülős volt a vállalás, pedig neki már akkor is volt receptora az ilyesmihez… Ami viszont elkészült, jól emlékszem, milyen katartikus és valóságos emberlátogatás volt… Jellemző, hogy ebből a korai törtarany-korból ,én még sehol se láttam előkerülni semmit. Ezért is „dúrom” a saját kufferemet… Mindamellett nem állunk rosszul, lesz itt blues-balett etűd, vadasparki videoklip, VTV Falsang, Omnibusz-parádézás aprónéppel, Anyáknapi art-kino, Bartók-nagytermi jazzkoncert stb. Később a Telin, a pART tv és mindenféle távolabbi médiában is megjelent, vagy meg nem jelent anyagok is előkerülnek… Rengeteg híresség bukkan fel ezekben a filmekben, sokszor teljesen váratlanul – sajnos közülük sokan már csak videoszalagról megelevenedve…

Az első archív anyag, amit itt megosztok, nem egy komplett műsor volt, a VTV Szeged programjában, ahol 1988 és 1990 között dolgoztam szerkesztő-műsorvezetőként. Tévés munkálkodásaim egyik első „útonálló” kalandja volt ez, 1990-ben. A Széchenyi téren leraktam egy mikrofonállványt és az arra járókat megkérdeztem az első szabad választással kapcsolatos véleményükről. Úgy tűnik, a megszólalások akár maiak is lehetnének…

Mintha nem is telt volna el azóta több, mint három évtized…

Itteni szokásunk szerint, legyen ennek az induló sorozatnak egy magához való mottózenéje is, egy régi nagy kedvencemet tekercselném elő tehát… Íme:

Kategóriák