Ez a triptichon Hieronymus Bosch egyik legismertebb műve (385×205 cm. 1500 táján), tölgyfatáblára van festve, az eredeti kereteket forgópántok rögzítik egymáshoz. A középső tábla a Földi gyönyörök kertje, a bal oldali tábla a Paradicsom, a jobb oldali a Pokol ábrázolása.
A Paradicsom címet viselő táblán Isten mellett Ádámot és Évát látjuk. A „hagyományos” kiűzetés jelenetet ez az idillt sugalló kép váltja fel, a háttérben az élet kútjával. A rózsaszínek és zöldek harmóniáját azonban képzeletbeli teremtmények, csúszómászók, és egyéb fura teremtmények törik meg.
A Gyönyörök kertje több szimbólumot is rejt: óriási rigók és óriási récék hátán férfiak üldögélnek, társalkodnak, lovagolnak. A lovaglás ősi termékenységi rítusokat idéz. A madár az égi világhoz tartozik, elsősorban lélekszimbólum, a sámánok égi küldönce. A keresztény tanításban az Istennek engedelmeskedő lelkek jelképe. Több helyen a madarak piros gyümölcsökkel táplálják a férfiakat. A gyümölcs az ember bűnbeesésére is utalhat, viszont a madarak, mint égi küldöncök révén a lelki táplálékot is jelentheti. A korabeli flamand köznyelvben a gyümölcsszedés a nemi aktus szinonimája.
Hangyabolyszerű kuszaságban mezítelen emberek merülnek el az erotikában és más élvezetekben. A tömegben látható például egy piros gömb, amelyben egy férfi alakja és egy növény található. A gömblakás fala már megrepedt, mintha a növény kitörni készülne. Egy átlátszó falú folyosón befelé igyekszik egy egér, a jövőbeli együttélés harmadik alakja.
Ugyancsak a kép ezen részén további példát találunk az ember–állat–növény hármas szimbiózisára: két meztelen férfiláb fölfelé mered óriási V betűt formázva, két keze pedig szemérmesen eltakarja a nemi szervet. A lábak között ismét egy piros gömb. Benne és mellette madarak. Egy hosszú krisztustövis átszúrja a gömböt. A teljesség jelképe a gömb, az öröm és a vér színével festve. Ez a szimbólum utalhat arra is, hogy a teljesség a férfi számára a két láb között van. A krisztustövisként azonosított növény vallásos asszociáció felé is terelheti az elemzést.
Az ember–állat együttesek a rajzokon az ember lelkében és jellemében megjelenő állati motívumokként is értelmezhetők. A bennünk élő szörnyeket szeretnénk elnyomni, miközben kíváncsiak vagyunk saját szörnyeink arcára.
Wilhelm Fraenger, Bosch egyik értelmezője szerint a középső táblakép egy tényleges esküvő megörökítése. A hatalmas ünneplésből fontos frigyre következtetett. Az ifjú párt a tábla jobb alsó sarkában vélte felfedezni, egy barlang takarásában. A meztelen tömegben egyedül ez a férfi visel ruhát. Fraenger szerint ez a férfi vagy maga a festő, vagy pedig a kép inspirálója. Fraenger elméleteit azonban sokan bírálják.
A Pokol című táblakép az utolsó ítélet különös vízióit mutatja be, mindazt, amitől a középkori ember rettegett. Bosch színei hirtelen sötétre váltanak. A kép középpontjában a művész legtalányosabb alakja látható: a melankolikus fa-ember. Testében egy középkori kocsmajelenet látható. Egyes felfogások szerint Bosch a megrázó büntetések kieszelésével megcsúfolta az aszketizmus híveit. Más felfogás szerint őszinte keresztényi szándék vezette, amikor elrettentésül bemutatta a bűnök következményeit.
Szélesebb keretek közt értelmezve Bosch művészetében megjelenik a keresztény mítosz együttese: az ég – az istenség, a teremtés – a föld és a büntetés helye – az alvilág.
Az ifjabb Frans Francken munkáinak nagy része allegorikus festményekből állt, egyik leghíresebb allegorikus festménye az Emberiség örök dilemmája: az erény és a bűn közötti választás . A festő ezen művön keveri a mitológiai és a keresztény szimbolikát – ábrázolja az emberiség örökkévaló választását az erény és a bűn között, valamint a menny, a föld és a pokol három régióját ábrázolja.
A nép eredetének az ismeretéhez szervesen hozzátartozik annak a szellemi birodalomnak az ismerete is, amely velünk párhuzamosan, de más térben létezik, és ahonnan a nép időről időre segítséget, megmentőt kap. Ez a titkos helyen most is létező, megvilágosodott lények által lakott birodalom a tibeti hagyományban a Sambala királyság, amelynek egy jövőbeli uralkodója, a Rettenetes Kerék Tartó (a megjövendölt megváltója az emberiségnek). Hasonló legendája van a kelet-tibeti Ling ország királyának, Geszárnak, akiről Tibet legnagyobb népi hőskölteménye szól. E hősköltemény szerint Geszár vissza fog térni serege élén Sambalából, hogy legyőzze a sötétség erőit. A mi magyar hagyományunkban is szerepel a sötétség erőit legyőző lovagkirály alakja. Ő Atilla, az Isten Ostora, aki eljött, hogy a romlás korában elhozza a tiszta szellemiség értékei
A székelyek hagyománya is szorosan kapcsolódik Sambala és Geszár hagyományához, azoknak szinte pontos mása: Csaba királyfi, Atilla legkisebbik fia a székely nép eljövendő megmentője, aki seregével a Hadak Útján fog eljönni csillagbirodalmából, ahol most is tartózkodik.
Ez az egyezés a Rettenetes Kerék Tartó, Sambala királya, Geszár, Ling királya, Atilla és Csaba királyfi személye, és titkos helyen ma is létező birodalmuk között nem véletlen. A kérdés ismeretéhez tudni kell azt, hogy mind a tibeti buddhisták, mind a tibeti bön (a buddhizmus előtti tibeti vallás) tudósai nagy fontosságot tulajdonítanak egy több országra és népre kiterjedő közös eurázsiai hagyománynak, a megvilágosodás útján járó harcos hagyományának, amely Belső Ázsiában eredt, és főleg a hunok idején, a hun lovagok hatására, idővel kiterjedt messze délre, keletre és nyugatra.