2022. JANUÁR 1.- A GYŐZTES CSAPAT TITKA

írta | jan 1, 2022 | Vírusnapló, Archívum, Politika, Történelem, Videó

Feminista körökben talán kevesen gondolták volna, hogy Szűz Mária országának első női köztársasági elnökét épp az az Orbán Viktor jelöli, akire nemzetközi szinten is a patriarchális politika alfa-hímjeként tekintenek. Persze el lehet ütni az egészet azzal, hogy attól, mert nő, még a NER hű kiszolgálója, de ez akkor is olyan, mintha a DK egy erdélyit jelölt volna a posztra. Ugyanúgy mondhatnánk, jó-jó, székely, de egy régi szoci, azonban attól még az nagyon furcsa lenne. És ez is nagyon furcsa. Kevesen fogadtak volna egy női köztársasági elnökre akár csak pár hónappal ezelőtt is. És íme, Novák Katalin személyében egy közepesen ismert közszereplő lelép az átlagpolitikusok örök feledésbe rohanó futószalagjáról, hogy hazánk első emberévé válva felbocsátást nyerjen a történelemkönyvek Olümposzára. Tényleg kevesen gondoltuk volna. Meg merem kockáztatni, ebbe a táborba maga az érintett is beletartozik. Eddig ugyanis semmiféle jelét nem láthattuk, hogy a kormánypárt női politikusa államfői ambíciókat dédelgetne. Ellenben jól megcsodálhattuk, hogyan fityeg rajta egy Fidesz-fülbevaló. Mondjuk ki:

Nováknak esze ágában sem volt köztársasági elnökké lenni. Számára ez nem egy régóta érlelődő, előkészített változás, hanem egy hirtelen parancs.

Hogy száműzetés lesz, vagy jutalomutazás, szégyenfutás vagy diadalív, trón vagy árnyékszék, majd az idő dönti el. Amit most tudunk, hogy Orbán Viktor így döntött. Amit meg nem tudunk pontosan: miért. Szerintem nem azért, mert Kövér visszautasította a felkérést, hanem azért, mert ő eredetileg is Novákot akarta. De miért őt? Öt oka lehetett rá.

41231497 f2336b3d58a31f99e865e23eafd09c12 wm

1. A parfüm

Az első feltételezés, hogy Orbán Viktor lassan, de biztosan felismerte a világtrendeket. Ahogy a fociban ősi szabály, ha győztes csapatot akarsz, vegyél egy jó kapust, úgy a kortárs politikában egyre többször tapasztalható, ha sikeres politikát szeretnél, bízd egy nőre. Miközben a hölgyek a bolygó különféle részein még mindig küzdenek egy sor hátrányos megkülönböztetéssel, a világ nyugati felén női vezetőnek lenni már egyáltalán nem hátrány. Sőt, kifejezetten trendinek számít. Orbánnak pedig volt lehetősége a tapasztalásra, hiszen az elmúlt évek uniós vitáiban a legkellemetlenebb ellenfelei rendre női politikusok voltak. A dolog ráadásul itthon is releváns, hiszen a korrupció mellett talán a két leggyakoribb vád a kormánypárttal szemben, hogy elveszítette a fiatalokat, és a konyhába száműzné a hölgyeket. Az első még túlélhető, hiszen a fiatalok töredéke szavaz csak, az utóbbi viszont már problémás, mivel a választók fele nő. A nemzetközi és a hazai elvárások nyomása alatt  a miniszterelnök jól láthatóan megpróbál úgy tenni, mintha a Fidesz nem egy kollégiumi fiúbanda országhódító turnéja lenne.

Igyekszik női politikusokat kiemelni, helyzetbe hozni, kinevelni, és ezzel enyhíteni a NER bántó maszkulinitásán. A női parfümök kellemes lágyságával elnyomni a NER kellemetlen férfiöltözőszagát. Az ördög ügyvédje szerint Orbán előbb Varga Juditot kérte fel, és csak annak botrányai miatt esett a másik miniszterasszonyra a választás, de igazából mindegy is, hogy Novák Katalin lóként vagy szamárként vágtat-e fel a Sándor-palotába, a lényeg, hogy ő lesz ott, és nem egy férfi.

20201103novak katalin39

2. Preventív csapás

A marketing egyik legfontosabb törvénye: Be the first! A politika pedig egyre inkább csak marketing. A valósággal alig-alig érintkező, virtuális és mesterséges arénákban vívott, jobbára tét nélküli kommunikációs szófosás. Vannak persze olyan pontok, pillanatok, amikor a valósággal való találkozás nem elkerülhető. Ilyenek például a választások, a szavazások. Ezek időpontja általában rögzített, vagyis fel lehet rájuk készülni. És itt a lényeg! A köztársasági elnök mandátumának lejárta előre kalkulálható dolog volt. Az is, hogy új személyt kell választani. Az is, hogy mikor. Az is, hogy a Fidesz jelöltje lesz a befutó. Minden. De ettől még él a marketing fő törvénye: Légy az első!

Az ellenzék előtt ott állt a hatalmas lehetőség, hogy saját egységét, a NER-rel szembeni erkölcsi fölényét, az ország jövője iránt érzett nagyobb felelősségét egy közös államfőjelölt felmutatásával demonstrálja.

Tényleg nem volt senki a 6+1 párti egyeztetéseken, aki jelezte volna: gyerekek, ha már ennyire szeretjük egymást, rajta, mutassunk fel egy közös nevezőt, egy közös köztársasági elnököt, esetleg egy Márki-Zay konfrontatív stílusát ellensúlyozni képes, köztiszteletnek örvendő nőt? Senkinek nem volt egy eseménynaptára a kampány hátralévő hónapjairól? Óriási ziccer maradt ki. Nyilván az illető nem nyert volna, de fel lehetett volna építeni egy embert, felmutatni a közös eszmeiséget, az alternatívát, méghozzá ingyen. És ami a legfontosabb: megelőzve a Fideszt. Orbán Viktor talán maga sem hitte, hogy az ellenfél inkább a saját kapujára lövöldöz, de ha már így van, felhúzta a góllövő csukáját, és berúgta a pályára Novák Katalint. Ezzel két kötényt is kiosztott az ellenzéknek. Egyrészt elvette a lehetőséget, hogy ők legyenek az elsők. Másrészt az is, hogy női jelöltet állítsanak. Utóbbit persze még megtehetik, de ugye az már only the second lesz.

novak katalin

3. A láthatatlan

Régi pletyka, hogy Orbán szeretné a hazai berendezkedést elmozdítani az elnöki rendszer irányába, és egy erősebb jogkörrel felturbózott államfői székbe átülni, hogy ne csak de facto, hanem de jure is a honi közélet felett lebeghessen. A pártpolitikai gyepről átköltözni az államfő VIP-lelátójára. Ismerve a miniszterelnök karakterét, nehéz lenne elképzelni, hogy ennek a csábítása ne duruzsolna néha a füleibe, mégis azt mondom, viszonylag gyorsan hessegetheti el ezeket a prezidenciális szirénhangokat. Egyszerűen nincs rá szüksége. Az ezzel járó alkotmányos átalakítás újabb vitákat szülne, külföldi visszhangja is borítékolható. Csak nyűg lenne vele. Ráadásul ebben az esetben az elnököt közvetlenül választanák, ami megkerülhetetlenné tenné, hogy Orbánnak vitát kelljen vállalnia. Azt pedig nagyon nem szeretne. Valószínűleg most sem fog. A legjobb neki, ami most van. Egy erős kormányfő, aki ő, és egy gyenge államfő, aki az övé. Sőt, ha már Áder elmegy, jöhetne egy még komfortosabb statiszta. Valaki, akinek még annyi autonómiája sincs, mint a régi szép idők emlékére való tekintettel Ádernek volt. Az sem jelentett többet évi 1-2 „khm, na, ejnye-bejnye” mondatnál, de pislákolt valami szuverenitás. Ennek most vége. Novák Katalin egyébként egész jó politikus, amolyan erős közepes. De azért tegyük nagyon egyértelművé: az eddigi politikai karrierje egyáltalán nem predesztinálja őt arra, hogy államfő legyen. Orbán számára éppen ezért ideális. Mert könnyen eltakarja, ráadásul akit eltakar, még megtisztelve is érzi majd magát.  

559413 novakk00001

4. Tigrisanya

Akár jön kormányváltás, akár nem, a köztársasági elnök Novák Katalin lesz. Akár jön kormányváltás, akár nem, a Fidesz jól érzékelhetően számol azzal, hogy az LMBTQ-ügy lesz a közeljövő egyik meleg témája, amiben ráadásul nekik karakteres és a magyar társadalom többségi álláspontjával megegyező véleményük van. Hogy még izgalmasabb legyen, az unió minden másnál jobban ugrik erre a kérdésre, és bár azt hiszi, ezzel árt Orbánnak, valójában a legnagyobb szívességet teszi, hiszen segít felépíteni neki egy nyertes topikot. A miniszterelnök ezért készül egy ilyen csatára, de legalábbis nagyon jól jönne neki. Még a főhős szerepét sem egyedül kellene vinnie. Maga mellé/fölé emelheti az eddig tárca nélküli miniszterként dolgozó ügyvivőt, és ezzel lehet javítani az optikán. Mert

eddig Orbán révén egy kemény macsót látott a nagyérdemű, amint harcol a szegény melegek jogai ellen, Novák elnökasszonnyal már egy érzékeny nő küzdene a magyar családok és gyermekek nyugodt életéért.

A kormányfő pedig hamiskás mosolya és pátoszos távolba nézése fura mixtúrájával az arcán elfoglalhatja a számára legkedvesebb hadállást, Hungária kapitányét, aki minden világveszélytől megvédi a Kárpátokat. De ebben a harcban, ahogy mondtuk, szüksége lesz egy másik szuperhősre. Tigrisanyára, aki utolsó csepp véréig védelmezi ártatlan csemetéit. Nos, isten irgalmazzon mítoszokra szomjas posztmodern lelkünknek! Kicsit több mint öt nap múlva, pirkadatkor, kelet felől számíthatunk Hungária kapitány és Tigrisanya jöttére! Hát van olyan nyámnyila, ki e két fénylő hérosz seregében és a Brüsszel felől gyülekező sötétség hadai ellen ne akarna hősi halált halni?

1299849

5. A szeretet és az összefogás ereje

A Fidesz számára létezik a vereség forgatókönyve. Az alapítványi kiszervezések, a gazdasági koncentráció, a deep state kiépítése mind-mind erre utaló jelek. A kormányváltásra az ellenzéknek is van forgatókönyve, mégpedig a feles alkotmányozás. A NER rendszerét egy rövid, de tűpontos aktussal robbantanák fel. Magunk között szólva, hajmeresztően hangzik ez a terv, és rövid, közép-, valamint hosszú távon is borzasztó következménye lehet, ha a „tiszták koalíciója” alkotmányellenesen igyekszik megteremteni a 21. századi magyar alkotmányosság fundamentumait. (Ami nyilvánvalóan abszurdum.) De a terv még minden elképesztő veszélye ellenére is működhet. A jog hajlékony tud lenni. Különösen, ha az EU is segít meghajlítani, márpedig ezt sem tudjuk teljesen kizárni. A nagy hajlítgatás viszont hatalmas társadalmi feszültségeket eszkalálhat, és ebben a pillanatban nem lesz elég, ha ki-ki mozgósítja a maga törzsszavazóit, a bizonytalanok hangulatán sok múlhat. (Itt jegyezzük meg: ha az alkotmányozás az utcán dől el, a Fidesznek 500 évre lesz 6/5-e!) Kinek az oldalára billen majd az ország? A Márki-Zay Péter vagy az Orbán Viktor által feltüzelt oldalra?

Na, egy ilyen pillanatban jogilag és gyakorlatilag is sok állhat vagy bukhat a köztársasági elnökön. És itt érthetjük meg, miért Novák Katalin, és miért nem Kövér László. Az a Kövér László, aki egy krumpliszsáktól is majd’ szívrohamot kap a parlamentben, egy ilyen kritikus utcai helyzetben valószínűleg narancsszínű alien-predátor-terminátorrá alakulna.

Ami a saját szavazókat persze lelkesítené, de az ország többségét nyilvánvalóan taszítaná. A feszültség csak fokozódna, és nem a NER javára. Na de egy nyugodt hangú nő?! Az egészen más. Szinte látom, ahogy Novák Katalin köztársasági elnök elmondja drámai hangú beszédét. 10 millió ember nézné döbbent csendben. Az ország első női elnöke pedig könnyeivel küszködve, a szeretet és az összefogás erejébe vetett hittel, nem is mint államfő, hanem mint nő, mint feleség, mint anya, mint egyszerű magyar állampolgár kérne meg mindenkit, hogy menjen haza, fejezzük be a vérontást, és térjünk vissza a jogállam és a normalitás útjára mi, magyarok. És mi, megrettenve saját törzsi háborúnk valóságától, visszatérnénk. Ő meg a Sándor-palotába térne vissza, hogy keresztbe feküdjön a Márki-Zay-kormány veszedelmes alkotmányos elképzeléseinek. Mindezt a magyar társadalom és Orbán Viktor nagy megelégedésére. (Vona Gábor)

Kategóriák