Mándoki László Németországban élő magyar zenész és zenei producer. Többek között dolgozott Bonnie Tylerrel, Engelberttel, Joshua Kadisonnal, Phil Collinsszal, a No Angelsszel, Jennifer Rushsal, Gil Ofarimmal és Lionel Richie-vel, Jack Bruce-szal is.
Mándoki nyilatkozata:
Angela Merkel mutatott be Orbán Viktornak, amikor lejöttem a színpadról. Egy olyan koncerten történt mindez, ahol ott volt a bajor miniszterelnök, a Volskwagen vezérigazgatója, az EU akkori elnöke José Manuel Barosso, és még sok-sok vezető közéleti személy, mint az FC Bayern főnökei.
Szerintem Orbán Viktor a világpolitikát globálisan látja, egy holisztikus világképben is gondolkodik.
Úgy gondolom, hogy a világ nem csak jó irányba halad és Magyarország is része a botladozó nagyvilágnak. A legnagyobb gond, a legkomolyabb társadalompolitikai kihívás világszerte a megosztottság.
Amikor a Bazilikánál játszottunk, mondtam egy mondatot, és azt láttam, hogy feláll a közönség és elkezd tapsolni. Ha valaki más véleményen van, az nem az ellenséged, hanem az embertársad. És egymást tisztelettel, toleranciával meg is lehet győzni. Ezt kellene megfogadni. A közösségi média felerősíti a véleményeket és mindenki csak a saját, a neki tetszőket hallja, olvassa. Ezt az algoritmusok generálják. Valaki a Facebookon azt írta rólam: „Milyen jó ez a zenész, de Orbánista.” A komfortzónánk egy közösségi média visszhangkamrája, ezért van ott ez a leértékelő „de”.
Ez a fasizmus ideológiája, hogy valaki más véleményen van, annak a művészetét ezért leértékeljük. Gondoljunk bele ennek a mélységébe, amely a nácikhoz vezethető vissza, akik azt állították, hogy a zsidó művészet nem művészet, az értéktelen. Kérdezem: hová jutunk, visszatérünk ide, ezekhez az eszmékhez és azt mondjuk, hogy aki nincs politikailag egy hullámhosszon a másikkal, az már nem ember, nem művész?
A művésznek, művészetnek az a feladata, hogy tüske legyen a társadalom húsában. A mi hangunk csak annyira erős, amennyire ezt a közönségünk megengedi. Pontosabban ez a közönség hangja, amelyet mi használunk. Ez az a bizonyos tüske.
Most az a fontos, hogy mi van Európában és a világ többi részén, hogy mi a helyzet az esélyegyenlőséggel. Németországban is el kell dönteni, hogy európai Németországot, vagy német Európát akarunk. Érdemes lenne egymásra figyelni. Szégyen és gyalázat, hogy Németországban, egy 82 milliós országban 76 évvel a civilizációs törés után a zsidó óvodát vagy zsinagógákat állig felfegyverzett őrséggel kell védeni. Ez Budapesten szerencsére elképzelhetetlen. Ez egy súlyos feladat, főleg Németországban, amelyet ideje lenne megoldani.
Az én magyarságom nem egy télikabát, amelyet nyáron leveszek. Magyarország a hazám, a gyökerem, a kultúrám, akkor is, ha másik két nyelven alkotok. A gyerekeim úgy beszélnek magyarul, mintha Pesten születtek volna.
ÉS MOST HALLGASSUNK EGY KIS VILÁGSZÍNVONALÚ ZENÉT: