A VÍRUSNAPLÓ szerkesztősége ma a Szegedi Tudományegyetem Tanárképző Karán egy vizsgán vett részt, ami felért egy előadással. Az alábbiakban képriportot közlünk a vizsgázó egyetemistákról és tanárukról Pleskonics Andrásról:
Pleskonics András tanár úr, egy igazi pedagógus. Pedagógus család sarja, édesapja iskolaigazgató és író volt – a fia is író és tanár ember, a jobbik fajtából való. Tanítványa körülrajongják és tudásért cserébe fiatalos erejükből adnák át neki. Mert egy igazi pedagógusnak a tanításon és nevelésen kívül sok más egyéb feladatnak is meg kell felelnie, szerepköre rendkívül komplexnek tekinthető. A pedagógusnak egyaránt van hatalma, de egyben kiszolgáltatott is…
EGY KIS NEVELÉSTÖRTÉNET
Kétezer évvel ezelőtt Mezopotámiában, Egyiptomban, Indiában és Kínában már találkozhatunk az oktatás intézményesült formáival, amiből következik, hogy már pedagógusok is voltak ebben az időszakban. Ebben az időszakban alakult ki egy független szabad értelmiségi réteg.
Görögországban a legfejlettebb poliszok közül Spártát és Athént érdemes kiemelni, ugyanis a nevelési szokásaik jelentősen eltértek egymástól. Spárta, a többi poliszhoz való egyedi helyzete miatt különösen érdekes, ami a nevelés terén is megnyilvánult – ez vonult be a mi nyelvhasználatunkba is, mint a híresen szigorú “spártai nevelés“. Athén viszont az a polisz volt, ahol a legjobban ki tudott bontakozni a többi poliszhoz képest az oktatás intézményesült formája. Spártában a gyermekeket korán elszakították szüleiktől és közös táborokban sajátították el azokat az ismereteket, amelyekre egy jó spártai katonának szüksége volt. Athénnál ezzel szemben teljesen más volt a helyzet, a tudást nagyra tartották és ennek megfelelően minden képesség átadásához kialakították az oktatási intézményeket, amelyek a hellenizmus korában virágoztak.
Az elemi oktatásban a tanító fizetséget kapott. Szinte bárki lehetett tanító – grammatisztész, egyedül csak az alapvető ismereteket kellett tudnia, számolás, olvasás és írás. A középfokú oktatás a grammatikai iskolában az irodalomtanár- grammatikosz vezetésével folyt. Itt kezdődött meg a klasszikus írók és költők műveinek elemzése.
Rómában is intézményesült az oktatás, ami hasonló volt a görögökéhez, ugyanis szinte teljes egészében átvették azt tőlük. A tanítók használták a nevelés során a testi fenyítést, segítettek a tanulásban, a különféle módszerekkel. Itt érdemes megemlíteni Quintillianus pedagógiai elméletét, aki retorikai iskolákban oktatott és a császári udvarban nevelőként működött. Fontos volt nála, hogy a pedagógus művelt legyen, de ezenkívül a dajkának és az anyának, vagyis a nevelőnek a szerepét is fontosnak tartja. Náluk is fontos volt a műveltség megjelenése, ugyanis tőlük sajátítja el a gyermek a beszédkészség alapjait.
Szent Ágostonnál is, aki jóval későbbi időszakban élt (Kr. u. 4-5.század), megjelentek hasonló gondolatok, a megfigyelés, a gyermek szeretete és ő is elítéli a testi fenyítést. Pedagógiai gondolataiban a kor eszménye is megjelenik, ugyanis ekkoriban állapították meg, hogy a gyermek eredendően rossz, de Szent Ágoston úgy látja, hogy megfelelő tanítással és neveléssel a gyermek jó útra terelhető, tehát a pedagógus egyfajta lelki pásztori szerepben is megjelenik.
A középkorban terjed el a klerikus műveltség, aminek hatására új iskolatípusok jönnek létre. Ilyenek a plébániai iskolák, ahol a plébánia papjai tanítottak. Az ifjúságot maguk köré gyűjtötték, liturgikus könyvek olvasására és gregorián énekekre tanították őket. A székesegyházi iskolákban az egyház magasabb szintű terjesztése és védelme miatt, magasabb képesítésű tanárokat és tudós férfiakat vettek fel pedagógusként. Megbecsült állás volt a középkorban a városi iskolarektorság, az anyagi gyarapodás és a társadalmi tekintélyszerzés jó lehetőségét adta.
Később a humanisták felléptek a középkori oktatás ellen. Felléptek a testi fenyítés ellen. Kinyilvánították, hogy az ostoba oktatók ne taníthassanak, mert ezzel az ifjúságot is megrontják. A lexikális magolás helyet, inkább a logikus gondolkodást sajátíttatták el a tanítványaikkal. A jó kapcsolatot rendkívül fontosnak tartották a pedagógus és tanítványa között, ami abból a szempontból is érdekes, hogy a mai pedagógus szerepek értékelésében ez is egyfajta fontos kritériumként jelenik meg. A testedzést és az elmélet gyakorlati megvalósítását is fontosnak tartották. Michel de Montaigne a lexikális tudás halmozása, konkréten a különféle értelmetlen memoriterek ellen lép fel. A pedagógusnak az lenne a legfontosabb feladata, hogy a gyermeket gondolkodni tanítsa meg és ne tompítsa el a tudását. Kritizálja azokat a pedagógusokat, akik nem is értenek a szakmájukhoz és többet ártanak a gyermeknek, mint használnának.
A 17. század, az oktatástörténetben egyfajta átmeneti időszaknak tekinthető, ugyanis ekkor a szülők és nevelők közelebb kerülnek a gyermekeikhez és ez az oktatásban is megnyilvánul. Fontossá válik az, hogy a pedagógus ne csak tanítsa a gyermeket, hanem szeresse is, ne eszközként tekintsen rá, hanem emberként. Magyar viszonylatban is tudjuk jeles gondolkodók elméleteit és munkáit megemlíteni ebből a korszakból. Ide tartozik mindenek előtt Apáczai Csere János, aki leírta, hogy mit is vár el a tanítótól. Fontosnak tartotta, hogy a pedagógus erkölcsösen éljen, megfelelő tudást birtokoljon, amelyet át is ad diákjainak. Fontos momentuma volt tanításainak, hogy tanítványait szeresse és jó erkölcsre, illetve az Isten iránti szeretetre nevelje.
A következő jelentős változás a 18. században, a felvilágosodás időszakában jelentkezik, amikor a liberalizmus és deizmus kerül előtérbe. Mindez nagy hatással van a pedagógus szerepkörére is. A keresztény tanítást felváltja a világi tanítás. Ebben az időszakban Jean-Jacques Rousseau nevét érdemes megemlíteni. Rousseau a pedagógus feladatának nem azt tartja, hogy növendéke fejét teletöltse tudománnyal. Mindenekelőtt alkalmassá kell tennie őt a nevelésre, s ehhez először is ügyelnie kell arra, hogy a gyermek spontán fejlődése zavartalan legyen. Vigyáznunk kell a gyermekre az első pillanattól kezdve, hogy világra jött, azért, hogy eredeti formáját megőrizhesse. Ennek a formának, azaz: a gyerekben szunnyadó lehetőségeknek, erényeknek a kibontása a nevelőre vár. A nevelés teszi az embert azzá, ami. Az ész, az erény és a tehetség mind a nevelés eredménye. Ebből arra következtet, hogy nemcsak az egyes ember, hanem a tágabb közösségi körök, a nemzetek boldogulása is a neveléstől függ.
A 19. században válik a pedagógia önálló tudományággá, illetve a pedagógus fogalom jelentésével is ebben a korszakban kezdenek el jobban foglalkozni. A pedagógusszerep napjainkban egy rendkívül komplex feladatnak tekinthető, amivel többen is foglalkoztak a 20. század elején, illetve napjainkban is. Különféle elméleteket állítottak fel a pedagógusszereppel kapcsolatosan, természetesen a számtalan világnézeti, vallási, etikai, vagy éppen politikai nézőpontok szerint.
A 20-as évektől az 50-es évekig a pedagógus és diákok között nem jött létre mélyebb emberi kapcsolat. A pedagógusok nem játszottak szerepet abban, hogy a kortárs csoporton belüli kapcsolatokat társadalmasítsák. Ezenkívül a diákoknál nem volt meg a kellő motiváció sem az intellektuális tartalmak iránt, ami annak is köszönhető, hogy a pedagógusok nem segédkeztek ebben. Az 50-es évektől ebben jelentős változás történik, a pedagógusnak fontos szerepe lesz abban, hogy motiválja a diákokat és megértesse velük, hogy mennyire fontos szerepük van abban, hogy a közösségben szerepet töltsenek be.
A 60-as évekig az iskola egyfajta belső világot alakított ki, saját normarendszerrel, ahol nagy hatalma volt a pedagógusnak és igazgatónak. A 60-as évek után jelentős változások jelentek meg, ami főleg a pedagógus feladataiban jelenik meg. A pedagógusnak többféle szerepet kellett elsajátítania szakmáján belül. Mint egy kollektíva része, a többi pedagógussal összehangolva igyekezett dolgozni, így a diákoknak egy egységesebb tudást tudnak átadni. Ezen kívül a szülőkkel, diákokkal, felettesekkel folytatott interakciók során is megragadható a szerepük komplexitása. Fontos volt még a hivatalnoki és nyilvános szerep is, ugyanis a közéletben való részvétel egyfajta követelménynek tekinthető a pedagógusnál.
A mai pedagógusokkal szembeni elvárások, a mai szempontú értékmérés, talán inkább legyen egy későbbi áttekintés tárgya… Most csupán villantsunk rá néhányszor egy “ex katedra” működő, többgenerációs pedagógusra, természetes élőhelyén, a rocktörténet tantárgyának egyik eleven vizsga szituációjában…
EGY KIS AKTUÁLPEDAGÓGIA
AVAGY
A NYUGALMAZOTT TANÁR ÚR FIATALOS, JÓKEDVŰ VIZSGA-ELŐADÁSA
Ebből a zenéből vizsgázni, mindenképpen hallgató-barát feladatnak tűnhet, vagy talán mégse mindenkinek…?!