Fellini művészetében az álom és a valóság, az önéletrajzi elemek és a képzelet keverednek egy jelképekkel teli világban. Szatirikus érzéke, filozófiai hajlama és a társadalmi problémák iránti érzékenysége révén azt láttatja, amit a hétköznapok eltakarnak: az embert, a lélek mélyén rejtőző titkokat, a be nem váltott álmokat és vágyakat, a modern világ emberének magányát. Filmjeit gazdag képi világ, színpompás, freskószerű ábrázolás, időnként a tér és az idő megbontása jellemzi. Tizenöt éves korától szinte állandóan rajzolt, a forgatási szünetekben megálmodott alakjait, grafikáit, jelmezterveit gyakran munkatársai mentették meg a szemetesből. Az álmok könyve című naplóiban éjszakai fantáziáit “írta és rajzolta ki” magából harminc éven keresztül.
Noha az AMARCORD-ot, Fellini világsikerű alkotását önéletrajzi jellegű műnek tartják, a rendező kitartóan cáfolta, hogy valóban saját fiatalkori élményei ihlették. https://videa.hu/videok/film-animacio/amarcord-1973.-StzuGCOfzFzWKd07 De én már 1974-ben arról írtam a JELEN folyóirat filmes rovatába, hogy az emlékek persze nem mindig pontosak, de a Mester úgy érezte, sokkal valóságosabb számára az, amit fiatalkoráról a pontatlan emlékezetében őriz, mint az, amit ténylegesen megélt. Aztán 1976-ban a FILM-SZÍNHÁZ-MUZSIKA folyóiratban Sas György írta: Az Amarcord pubertáskori emlékrevü. Az örömünnepek és csalódások filmje. Az előre és visszaforgatott álmoké. A meghamisítatlan valóságé. Egyetlen dallamtémára a variációk sokaságát dudorássza, a megszokott egyszeriségét, a közhelyek megismételhetetlenségét tálalja, sok színt, sok arcot, sok hangosságot, nagy olaszos színjátékokat és viharos perpatvarokat. Ha már most azt kell megmondanom, milyen film is végül az Amarcord, azt felelhetem: nem a legjobb műve Fellininek, nem is a legrosszabb. Több más filmjével mutat rokonságot, a 8 és féllel, a Cabiria éjszakáival, a Bohócokkal, a Rómával, de mindegyiktől mégis különböző.
A Amarcord röviden: Riminibe megérkeznek a nyárfapelyhek, a tél vége jeleként. A városka lakói este télbúcsúztatóra gyűlnek össze, melynek fénypontjaként óriási kiszemáglyát gyújtanak. A kamaszfiú, Titta lelkesedésében a családi bútorzat egyik székét is a tűzre vetné, ha bősz atyja meg nem gátolná ebben. Titta egyébként igazi lókötő, aki társaival együtt egyik csínytevést a másik után követi el az iskolában és azon kívül is. Egy családi ebédnél kitör a botrány, amikor váratlanul beállít Biondi lovag, akinek a kalapját előző este Titta és barátai levizelték a mozi erkélyéről. A fiúkat a csibészkedésnél csak egyvalami érdekli jobban: a nők. Titta meggyónja a papnak, hogy őt bizony a dús keblű trafikosnő éppúgy felizgatja, mint a tigrisre emlékeztető számtantanárnő, vagy a körmenetről hazafelé tartó asszonyok csábosan domborodó tompora a biciklinyergen. Persze a legszebb ábránd a csinos fodrásznő, Ninola – vagy ahogyan mindenki szólítja: „Vegye-vigye” –, akit egyszer a moziban próbált megkörnyékezni, amint a hölgy éppen elmerülten és a nézőtéren teljesen egyedül filmet nézett, de a dolog nem jött össze. A fiúk néha egy garázsban álló automobilba ülve könnyítenek magukon. A szerelmi élvezetek helyett holmi fasiszta nagygyűléseken kellett részt venniük, ahol Titta kövér barátja például azt képzeli, hogy egyenesen Mussolini óriási feje házasítja össze őt bájos osztálytársnőjével, aki persze valójában rá se hederít. Titta apját (a módos pallért) a mama nem engedi el a nagygyűlésre, nehogy botrány legyen a dologból, hiszen a köpcös férfi megveti a „kákabélű” fasisztákat. De aztán valaki mégis feljelenti, amiért egyszer azt találta mondani, hogy „Ha Mussolini így folytatja, hát én nem tudom (mi lesz)”. A pártirodán a feketeingesek ricinusolajat diktálnak bele a dicső fasiszta jövő tiszteletére. Rimini egyik fő nevezetessége a Grand Hotel, vagy ahogyan a városlakók nevezik: az Öreg Hölgy. Itt esett meg Ninola kalandja is a herceggel, akinek a csinos fodrászlányt szemelte ki a polgármester arra, hogy szórakoztassa. A város első polgára szállította Ninolát a Grand Hotelbe. Az autóban arra figyelmeztette, hogy ne felejtse el a város érdekeit szóba hozni a kegyelmes úr előtt. A megtiszteltetéstől meghatódott Ninola csábos mozdulatokkal vált meg ruhadarabjaitól a herceg előtt, és csupán annyit volt képes elrebegni: „Mindenem az öné! Vegye-vigye.” (– Gradisca! a. m. – Méltóztassék!) Innen ered a beceneve is. A Grand Hotelben szállt meg egyszer egy vén sejk a háremével: a tökmagárus azt mesélte, hogy egy éjszaka a hölgyek lepedőkből összecsomózott hágcsót dobtak le neki, s ő persze nem hagyta ki a 30(!) lehetőséget. A szálloda a terepe az öregedő asszonyokra vadászó dzsigolóknak is, akik pénzért a szerelem illúzióját nyújtják alkalmi partnereiknek. Titta persze be se teheti a lábát a szállodába, de ő is részt vesz azon a családi kiránduláson, amelyre magukkal viszik a dilis nagybácsit (apja öccsét) az elmegyógyintézetből. Az egyébként ártalmatlan férfi egy óvatlan pillanatban felmászik egy nagy fára, és onnan azt kiabálja rendületlenül: „Nőt akarok! Nőt akarok!” Csak a mentőautón helyszínre érkező, apró termetű ápolónővér tudja leparancsolni onnan. Ennél is nagyobb mulatság, amikor egy napon szinte az egész város kisebb-nagyobb csónakokon vízre száll, hogy megpillanthassák Mussolini büszkeségét, a Rex nevű óriási olasz luxushajót, amely éjfélkor arra halad el Amerika felé. A fiú számára az is elementáris élmény, amikor egy nap zárás után egy szál cigaretta vásárlása ürügyén bekéredzkedik a dohányboltba, ahol bravúroskodásból többször felemeli a mázsás trafikosnőt, de majd megszakad. A delnő váratlanul az izgatott kamasz szájához szorítja óriási pucér kebleit, hogy az majd’ megfullad, s ugyanolyan váratlanul el is rejti őket, mintha mi sem történt volna. A kamasz egy szál ingyen cigarettát kap hőstettéért. Riminiben beköszönt a tél, és Titta anyukája kórházba kerül. Eleinte úgy tűnik, nincs komoly baja, de aztán mégiscsak örökre elalszik. Főhősünk teljesen kétségbe van esve, de az élet nem áll meg: a városka rövidesen lakodalmat ül. Másodvirágzása vége előtt Ninola megtalálja immár csökkentett álmai hercegét egy kopaszodó csendőraltisztben, s az emberek örömteli meghatódottsággal vesznek búcsút tőle, amikor újdonsült férje Topolinóján elköltözik. A vak harmonikás kegyetlenül szaggatja hangszerét, miközben a szél újra meghozza a nyárpelyheket.