Dobozi Gergely írja: Az uniós adósságfelvétel tele van kiskapukkal, amelyeken a politikai akarat könnyen átszivárog. Ha ez így marad, a tagállamok kifejezett óhajuk ellenére is könnyen Brüsszel lekötelezetteivé válhatnak.
Az elmúlt két hónap EU-szerte a blokk jövőjéről szóló konferencia által gerjesztett hullámokról szólt. Különféle értelmezések láttak napvilágot, a legharsányabb kampány pedig az Európai Tanácsra jellemző konszenzusos döntéshozatal megszüntetésével kapcsolatban indult.
Június második felében a magyar pártok is előálltak javaslatukkal az Országgyűlésben. „Az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról” című iromány tizenkét pontja recept, amelyet az EU-nak érdemes kiváltania, ugyanis a Fidesz-KDNP irományának tizenkét pontja egyúttal tizenkét problémafelvetés is.
„A jövő generációiért viselt felelősség azt is jelenti, hogy döntéseink pénzügyi terheit nem háríthatjuk gyermekeinkre és unokáinkra. A Szerződésekben rendelkezni kell a további uniós adósságfelvétel tilalmáról.”
„Van jövőképünk, kidolgoztuk hozzá a tervet, és megállapodtunk arról, hogy folyó árakon számolva 806.9 milliárd eurót, 2018-as árakon 750 milliárd eurót fektetünk be közösen a helyreállításba.” – áll az európai helyreállítási terv, vagyis a Next Generation EU (NGEU) ismertetőjében az Európai Bizottság honlapján.
Ennek központi eleme az úgy nevezett Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz, amely 723,8 milliárd euró keretösszegig nyújt hiteleket és támogatásokat a tagállamoknak, hogy elősegítse reformjaikat és beruházásaikat. Célja, hogy enyhítse a koronavírus-világjárvány társadalmi és gazdasági hatásait.
A fenti összegből közel 400 milliárd euró hitel. A tetemes összeg finanszírozásának keretében az Európai Bizottság vesz fel az EU nevében piaci hiteleket a tagállamok többségénél kedvezőbb feltételekkel, az összegeket pedig szétosztja az EU országai között. Ennek elvileg az az előnye, hogy az EU egésze alacsonyabb kockázattal (tehát kamatokkal) vehet fel hitelt, mint a legtöbb tagállam egymaga.
Habár az NGEU kedvezőnek tűnik, de felmerül néhány alulértékelt szempont is a kérdés kapcsán. Egyike ezeknek, hogy valójában nem az Európai Unió adósodik el – hanem az azt alkotó tagállamok. A nap végén pedig hitelt nyilvánvalóan az európai adófizetők fizetik majd vissza.
De mikor? Azonban meglehet, hogy a történelmi jelentőségű és nagyságrendű hitelösszeggel kapcsolatban egyáltalán nem az a cél, hogy azt bárki visszafizesse. Épp ellenkezőleg: fizesse mindenki minél tovább. S tekintettel arra, hogy a felvett hitel törlesztése csak a 2020-as évek vége felé kezdődik meg, a Next Generation EU tehát valóban egy generációkon átívelő történet. Tulajdonképpen maga az „Európai Adósságunió”.
Ennél szebb hírt az európai integráció nem is kaphatna: ahogy a közös adósságvállalás az embereket, úgy a tagállamokat is összeköti. A közös hitelfelvételből ugyanis, ha nem is lehetetlen, de nagyon nehéz kikecmeregni – legalábbis hihetetlenül drága.
A pénzügyi integráció ügye régóta az Európai Unió ambíciói között szerepel. Ehhez képest az Európai Unió működéséről szóló szerződés 125. cikke kifejezetten rögzíti, hogy „az Unió nem felel a tagállamok központi kormányzatának, regionális vagy helyi közigazgatási szerveinek, közjogi testületeinek, egyéb közintézményeinek vagy közvállalkozásainak kötelezettségeiért, és nem vállalja át azokat”.
Ugyanezen jogszabály 310. cikke a költségvetési fegyelemre tekintettel tovább árnyalja a képet. A lényeg, hogy az EU főszabály szerint nem fogadhatja el azt az intézkedést, amely jelentősen befolyásolhatja a költségvetést.
Tartózkodnia kell ettől mindaddig, amíg nem biztosítja, hogy az intézkedésből eredő kiadások az Unió saját forrásainak határán belül finanszírozhatók.
Mégis, a Next Generation EU-t épp ennek az igen körültekintően megfogalmazott rendelkezésnek a megkerülésével fogadták el. Az NGEU-t „költségvetési körön kívüli műveletként” aposztrofálták, hangsúlyozva, hogy egyszeri, vissza nem térő alkalomról van szó. Akit érdekel az NGEU-t alátámasztó jogászkodás, magyar nyelven itt olvasható. A dokumentum 169. pontja a levezetés kulcsa.
Habár az NGEU valóban ideiglenes intézkedéscsomag, azért nem árt számításba venni, hogy az elkövetkező évtizedeket alapvetően határozza majd meg. És ne feledkezzünk meg azokról a kommentárokról sem, amelyek az NGEU elfogadása körül megjelentek. Az Európai Központi Bank elnöke Le Monde-ban megjelent 2020-as interjújában máris szorgalmazta, hogy az NGEU kerüljön be az EU általános válságkezelési repertoárjába.
A Next Generation EU elfogadása Olaf Scholz, Németország kancellárja szerint pedig egy mélyreható átalakulást előrevetítő történelmi áttörés, „az Európai Unió Hamiltoni pillanata”. Scholz ezt 2020. májusában boncolgatta a Die Zeitnak adott interjújában. Mondandójában Alexander Hamilton, az 18. századi USA pénzügyminiszterének történetét idézte fel.
Hamilton Thomas Jeffersonnal és James Madisonnal együtt győzködte az amerikai tagállamokat arról, hogy a függetlenségi háború során felhalmozott adósságállományt a szövetségi, tehát az államok feletti szint rendezze. Ennek eredményeképpen a szövetségi és a tagállami szint közötti viszony megfordult: utóbbiak lekötelezettjévé váltak az előbbinek – új állam született.
Számos, az uniós jogfejlődéssel foglalkozó kutatás pedzegeti ezt. Az ezzel foglalkozó tanulmányok jelentős része jut arra a következtetésre, hogy bár a közös hitelfelvétel kétségkívül jelentős, ráadásul a világjárványra tekintettel váratlan módon gyorsította fel a pénzügyi integráció folyamatát, Európa nem, pontosabban még nem jutott el ehhez a bizonyos hamiltoni pillanathoz.
Nyilvánvaló azonban, hogy Európa valami precedens nélkülit tesz, amelyet ráadásul az uniós alapító szerződésekben sem szabályoznak megfelelően. A hasonlóság elemzése napjaink Európája és a 18. századvégi amerikai történések között Navracsics Tibor szerint sem megkerülhető – szerinte sem véletlen, hogy a fejlemények kapcsán az európai integráció hamiltoni pillanata felmerül. Abban azonban a politikus, jogász, politológus kételkedik, hogy a két eseménysor jelentőségét tekintve párhuzamba állítható-e.
A „szövetségi szint” ugyanis az EU esetében kézenfekvő módon az Európai Bizottság volna. A testület azonban – jóllehet ambiciózus terveket dédelget – méretében, funkcióját és hatáskörét tekintve korlátozottnak tekinthető egy tényleges szövetségi kormányzathoz képest.
Akárhogy is, az uniós szintű adósságfelvétel kérdését precíz, egyértelmű szabályokkal kell rendezni, máskülönben kézenfekvő, hogy az NGEU-ra hagyományteremtő precedensként hivatkozzanak később is.
