2022. MÁJUS 1. – VHS MESÉK 10.: ANYÁK SZÓLONGATÁSA

írta | máj 1, 2022 | Vírusnapló

Eddigi VHS-meséim között a legérzelmesebb, vagy talán a legfilozofikusabb következik most. Nem véletlen, hogy erre a mai napra tartogattam.

Nehéz kifejezni, amit ilyenkor kicsit jobban szeretnénk, mint bármelyik napunkon… Nem tudunk már újat mondani – veszünk valami szép virágot, oldja meg ő, a “maga nyelvén”… Most külön örülök annak, hogy előkerült ez a régi köszöntőm, amit igaz szívből írtam meg, mondtam el és tévésítettem meg annó, mert biztosan nem tudnék most se, szebben szólni az anyaszívekhez, különösen ahhoz az Egyetlenhez, aki 88 évesen is itt lehet még velem és unokáival, valamint a számos, közeli korosztályos barátommal, akiknek ő a fogadott mamája… (szerkesztőségünk legbelső körét talán nevesíthetjük is ebben a tárgyban…)!

20170402 171833

Harminc évvel ezelőtt, városi televíziós mivoltomban köszöntöttem az anyákat egy videóetűddel. Ez egy klipszerű zenés merengéssel kezdődik, melynek felvételeit az, akkor még diáktévés Jáksó Laci kolléga készítette el, akit teljesen szabadjáéra engedve, csak annyira instruáltam, hogy az anyaságról hozzon képeket, úgy, ahogyan ma találkozhatunk vele. Az eleven szellemű fiatalember meg sem állt a szülészetig, hozta az utcáról a szép pillanatokat, de még egy névadó ünnepségre is is beóvakodott a kamerával (bejáratos is volt oda, mert talán már említettem is, hogy az egyik leányom névadóján ő maga orgonált…!) Azután jön a legkedvesebb műfajom, egy publicisztikus monológ, a Jáksó-féle fotográfiákkal társítva, amit a világ egyik legszebb (Keith Jarrett) zenéjére vágtunk össze. Végül pedig a kollégák gyermekeivel benépesítve a stúdió szponzor-játék-tündérkertjét csináltunk egy szép emléket magunknak – talán mások örömére és tetszésére is… Úgy véltem, már akkor is, hogy nem ördögtől való az, ha az ember a személyes szenvedélyét és rajongását is beleviszi a közfeladatai közé (volt is sok munkahelyem, ennek megfelelően… 😉 )

Érdekes, hogy újraélve a régi kiáradásomat, mindent ugyanúgy látok és kérdezgetek ma is. Akár most is mondhatnám ezeket a szívből jövő szavakat… Akkor mi változott…?!

Legyen annyi a különbség, hogy ezúttal képgyűjteményem legszebb darabjaiból is válogatok néhányat az anyák tiszteletére és archív vallomásom után az idézett egyik érzelmes zenedarabot is közel hozom (az már csak egy másodlagos hasznosítás, hogy a képek, felrakásuk közben egy verset is “húztak” maguk után…).

A Drága Édesanyák pedig döntsék el, hogy a virágok, vagy szavak érik el jobban a szívüket…?!

ANYA VIRÁGOK

rozsa3
TÁRULÓ SZIROM VOLTÁL
1145
KÉRŐ ÉLETET BEFOGADTÁL
tulik
FOGTÁL FÉNYT ÉS FOGANTÁL ÉLETERŐT
1866
ADTÁL MAGADBÓL TERMŐ RÉTET S ERDŐT
2217
NYÍLOTTÁL, MINT OLTÁR S ZÁRULTÁL IMAKÉNT
1555
HA ITTHAGYTAD GYERMEKED ZOKOGÓ ÁRVAKÉNT!
1860
ÖRÖKLÉT AZ ANYASÁG, MÉHE A MINDENSÉG
1184
ANYÁNK SZAVA, S SZÍVE TANÍTÓ ISTENSÉG
1027
CSENGETTYŰZZENEK NEKIK MA A CINKOS VIRÁGOK
1367
S ÓVJA MINDEN VIRÁGJUK EZT AZ ANYÁTLAN VILÁGOT!

A legendás The Osmonds együttes üdvöskéje, Little Jimmy ezzel a dalával örökre beírta magát az anyák emlékezetébe – ha éppen el nem lett felejtve...

Remélem, a thai karaokésoknak is tudtam kedvezni a fenti videóval. ..! Ámde nem lenne Plesi a nevem és a természetem, ha nem hoznék még egy rendkívül szívhez szóló, hegedűszólós feldolgozást, ugyanerre a témára… ezúttal koreai művészek húrjain rezdülve…

Kategóriák