Az első világháború kitörésekor a történelmi Magyarországon 21200 km vasútvonal működött. A pályaépítéssel egy időben közel 1500 vasútállomás is felépült.
Emlékezés a hegyesei vasúti hídra, melyet nagyapám, Kollár Imre építészmester épített
A kínaiak által finanszírozott, Belgrád-Budapest vasútvonal építése miatt egy kultikus kishegyesi helyszín a végnapjait éli. A vasúti töltést átszelő Krivaja híd valószínű már csak egy rövid ideig lesz látható eredeti formájában. Egykor pedig varázslatos, nem túlzás azt mondani, kultikus hely volt a falubeliek számára.
A 19. század első felében a délkelet-európai és balkáni régiók szerepének felértékelődése folytán az Osztrák–Magyar Monarchia a Budapest-Belgrád vasúti kapcsolatok kiépítését szorgalmazta. A vasútvonal létesítése már az 1832-1836. évi országgyűlésen is felmerült, de a megvalósítására még további fél évszázadot várni kellett.
A szerb fejedelemséggel 1880. évben kötött vasúti egyezmény alapján Magyarország vállalta, hogy 1883. június 15-éig Budapest-Ferencváros-Szabadka-Újvidék-Zimony-államhatárig kiépíti a vasúti pályát, melynek kivitelezési munkái 1881 augusztusában indultak.
A vasút valójában már akkor hatással volt a kishegyesiek életére, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia idején a Budapest–Zimony szakasz kiépítésének nekifogtak. A töltés megépítéséhez kubikosokat béreltek. A helyiek közül is sokan dolgoztak évekig ott és vidéki földmunkások is jöttek, akik közül néhányan maradtak is. Bizonyos helyeken töltést kellett összehordani, más helyeken a löszdombba kellett vájatot készíteni a nyomvonalnak. Sokan és sokat dolgoztak a kapitális beruházáson. A dokumentumok szerint 1882. december 5-ére elkészült a 167 km hosszú Budapest–Szabadka szakasz, 1883. március 5-ére a 101 km hosszú Szabadka–Újvidék vonal is. Az akkor híresnek számító Párizs–Konstantinápoly (Isztambul) vasútvonal része volt a szakasz. A Száva folyón átívelő belgrádi vasúti híd megépítésével 1883–1884-ben létrejött Budapest és Belgrád között a vasúti kapcsolat.
A folyamatosan növekvő forgalom indokolttá tette átbocsátó képességének növelését. Tervbe vették a felépítmény cseréjét 42,8 kg/fm tömegű sínekre, a Szabadkáig vezető második vágány megépítését, valamint a még hiányzó biztosítóberendezések telepítését. Az átépítési munkákat a 1910-es évek elején kezdték meg. A vasútvonal fővárosi része a Soroksári út szintjén haladt.
A menetrend szerint közlekedő szerelvények maximális sebessége 50 km/h volt. Trianon után azonban úgy tűnt, nincs szükség két nyomtávú vasútvonalra. A MÁV felszedte az illetékességében maradt szakaszon az egyik vágányt. A déli szakaszt Szabadka és Belgrád között szintén „megcsonkították”, akárcsak az országot. Az egyik nyomtávot felszedték és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság más területén újra lefektették.
A falunak abban az időben kialakuló polgári arculata az építészetben és az öltözködésben is megmutatkozott. Az 1900. évi népszámlálás adatai szerint Kishegyes nagyközségben 5679 lélek élt, 1134 lakóházban. Anyanyelvük szerint 5505 magyar, 139 német, 9 tót, 20 kisorosz, 5 szerb, vallás szerint 5337 katolikus, 25 görögkeleti, 131 evangélikus vallású, 37 református, 145 izraelita.
A vasúti töltésben egy hidat is építettek, ahol a Krivaja folyó csordogált a sínek alatt. A hely nagyon gyorsan népszerű lett. Oda járt a falu népe a hídhoz fürödni a nyári időszakban. Több volt azonban egy strandolóhelynél. Egyfajta kultikus hely, közösségi találkozóhely volt. A kishegyesiekben nosztalgikus a érzelmeket vált ki a hely fotójának a puszta látványa is a közösségi oldalakon. A most zajló vasútépítési munkálatok során valószínű a híd is elesik. Még egy ideig él majd azonban azok emlékezetében, akik ott fürödtek, randevúztak, virágot, vagy gyógynövényeket szedtek, a vonatokat figyelték, vagy egyéb, mai szemmel szokatlannak számító dolgot műveltek.
Kishegyesen a polgárosodás valójában a vasút kiépítését követően kezdődött meg. Vonaton a polgárok lakta nagyvárosokba viszonylag egyszerűen el tudtak utazni a helyiek. Nem valamiféle luxuskirándulásokra kell azonban gondolni, hanem a nagyobb városok piacain próbálták meg értékesíteni a paraszti háztartásokban megtermelt árufelesleget: tojást, tejet, vajat, túrót, élő- vagy vágott baromfit. Mindez azt eredményezte, hogy utánozni kezdték az ottani divatot, feladták a népviseletet, a hagyományokat.
