HUNOK VAGYUNK
Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának és a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékének kutatói világhírű sikert értek el – a Kárpát-medencében feltárt hun, avar és honfoglalás korszakokból (másképpen nevezve: honalapító magyarokból) származó 265 emberi maradvány teljes genomszintű elemzésével a jelenleg elérhető legnagyobb pontossággal sikerült rekonstruálni ezen korszakok népességtörténetét. A leszármazási viszonyok vizsgálata azt mutatja, hogy a honfoglaló elit jelentős része legközelebbi nyelvrokonainkkal a manysikkal (vogulok), a szamojéd nyelvű nganaszanokkal, szelkupokkal és enyecekkel közös ősökre vezethető vissza, és ezek közül legutoljára a manysiktól válhattak külön. A legnagyobb felbontású genommodellek arra utalnak, hogy valóban létezhetett egy “protougor” népesség, amely a késő bronzkori Mezhovskaya kultúra népességének és a nganasanok őseinek keveredésével jött létre valahol az Ural és az Altáj közötti erdős sztyeppe zónában, akik a vaskorban az ázsiai szkíták egyik csoportját alkothatták. A vaskorban a manysik és a honfoglalók ősei különváltak, és utóbbiak Kr.e. 643-431 között komoly mértékben keveredtek a korai szarmatákkal. Ezt Kr.u. 217-315 között egy második keveredés követte az ázsiai hunok utódaival, az európai hunok elődeivel, melynek időpontja az európai hun kort közvetlenül megelőző időszaknak felel meg. Tehát a honalapító magyar elit jelentős részéből teljesen hiányzott a “protougor” örökség, helyette ők hun vagy avar leszármazottnak mutatkoztak, különböző mértékű iráni (alán) és helybeli keveredéssel. A Kárpát-medencébe érkező hunok, avarok és honalapítók mindegyike kisebbségben volt a helybeli népességhez képest, amelynek túlnyomó többsége európai bronzkori genommal rendelkezett, és az Árpád-korig igen heterogén volt.
ÉS A ROKONAINK
A manysik (régiesen: vogulok) Nyugat-Szibériában, az Urál-hegység keleti lejtőin, az Ob alsó folyásának baloldali mellékfolyói mentén, a Tyumenyi területhez tartozó Hanti- és Manysiföld nyugati részén élő népcsoport. A tudomány mai állása szerint a hantik (régiesen: osztjákok) mellett a magyarok legközelebbi nyelvrokonai. A vogulok a finnugor elmélet szerint a magyarság legközelebbi nyelvrokonai. Elterjedt tévhit, hogy a krónikákban szereplő, Szkítiával keletről határos Regnum Jurianorum a manysikra utalna, azonban ennek a névnek Jugriával való azonosítása Hunfalvy Pál önkényes következtetése, ami annyira elterjedt a köztudatban, hogy a Pallas nagy lexikona tényként közli a sosemvolt joraiani népnevet.
Számuk mintegy 6000 fő Szibéria nyugati részében az Ural hegységtől az Ob folyamig, s a Tavda folyótól dél felé a Szigváig, az É. sz. 58-66°, K. h. 76-85° között élnek, 210000 km2 területen. Hat, egymástól határozottan különváló nyelvjáráson beszélnek, szomszédaik: keletre és északra a törzsrokon hantik, nyugatra a komik, délnyugatra és délre az oroszok, délkeletre a tatárok. A manysiföldi falvak száma 247, ebből azonban csak 179 manysi, a többi falu: 14 hanti, 44 orosz (eloroszosodott manysik), 10-ből pedig kiköltöztek. Falvaik 3 házból állnak, a legnagyobb sincs több 7 háznál.
Az egész manysiföld lápos, mocsaras erdőségekből (fenyvesekből) áll, benne rén- és jávorszarvassal, medvével, farkassal, különböző szőrméjű rókával (fekete és fehér), nyuszttal, nyesttel, szürke mókussal, hóddal, vidrával, továbbá fajddal, császármadárral, sassal stb. Hajdan sokkal nagyobb területet foglaltak el, a XVII. századi Jugria (beleszámítva az hantik földjét is) 890000 km2 volt, benne 46 bekerített helységgel vagy várossal, melyben több mint 50 fejedelem uralkodott, az előkelők számára pedig abból következtethetünk, hogy egy ízben (1500 körül) az oroszok ezernél többet ejtettek közülük fogságba, ami alapján a hanti-manysi nép akkor legalább 100 ezer fősre becsülhető.
Az 1631-i fekete himlő azonban elragadta az élők felét, és ezt a csapást nem tudták kiheverni. A XVIII. század vége felé körülbelül 40000 hanti és 12000 manysi volt, azóta ez a szám lassan apadt, a XX. század elején a két nép legfeljebb 35000 főből állt. Vallásos világnézetük alapja a természetimádás, legfőbb istenük az ég és a föld teremtője, akit Numi Tarémnek vagy Tórémnek neveznek, aki maga az ég. Mellette igen előkelő helyet foglalnak el az „ég fiak” (tarem-pîhet), avagy a nemzeti hősök szellemei, akik között a legnevezetesebbek: a „világ ügyelő” Szarnyu-atér (arany fejedelem), Numi Tarém legkisebb fia és a munkeszi Khant-tarém (had-isten), ők már bizonyos helyhez vannak kötve, ahol egykor székeltek. Ezeken a helyeken vannak bálványaik (ún. pupi) is, melyek szent helyek, így tisztátalan állapotban nem szabad megjelenni, továbbá nem szabad füvet leszakítani, gallyat letörni, vagy vizéből inni, főzni. Ezeken az istenségeken kívül vannak különböző földalatti, vízi, tűzifa, hegyi s erdei manók és tündérek, mint pl. a betegség- és halálhozó Khulya-atér, az erdőkre és vadjaira ügyelő Meng.
Nevezetesebb mitikus alakok még Kaltés asszony és Elmkhalesz (a lég halandója), aki a főisten rendelkezésének végrehajtója: a föld, hegységek, emberek, állatok, életfoglalkozási eszközök stb. megalkotásában vett részt. Életmódjuk vadászat, halászat és rénszarvas-tenyésztés. Földműveléssel csak az eloroszosodó félben lévő déli manysik foglalkoznak. Vadfogásra (rén- és jávorszarvas, medve, nyuszt, szürke mókus, madarak) fegyvereken kívül csapdát, farkasvermet és madárhálót használnak. Halászeszközeik a háló, varsa és csége. Csónakjaik kivájt fatörzsből állnak, volt azonban régebben könnyű nyírhéj-csónakjuk is. Házi állatuk a kutya és a rénszarvas, de az énekek szerint egykor lovaik is voltak. Gazdaságuk rénszarvasnyájakból áll.
Midőn Reguly Antal köztük járt, a leggazdagabbnak (Kaszimov Eleknek), 19000 rénszarvasból álló nyája volt. Fő táplálékuk a rénszarvas- és jávorszarvashús, nyers és szárított hal, halzsír, szárított földi bogyók, cirbolyadió, nagyon kedvelik a medvehúst, valamint a lóhúst, melyből az északi manysik kolbászt (ún. ászék) is készítenek, a kenyér idegen (perzsa) eredetű nyalánkság, melyet hamuban sütnek. Van mézsörük s nyírfavizük, melyet orvosságnak is használnak. Házaikat egykor a földbe vájták: ez négyszögű gödör volt, falait facölöpök alkották, melyre a föld színén rudakból összerótt és földdel/gyeppel borított tető került, amelyen oldalt vagy középen a világosságnak és a füstnek nyílást hagytak, melyet éjjel nyírfakéreggel vagy bőrtakaróval fedtek el. A ház közelében magas oszlopokon áll az élelmiszereknek a hombár. Van téli és nyári lakásuk.