2022. MÁJUS 5.- VISSZATEKINTÉS A 150 ÉV EZELŐTTI MAGYAR ÁLLAPOTOKRA

Szerző: | máj 5, 2022 | Vírusnapló, Archívum, Történelem

11 terkep1 1523653194

Kicsiny és falusias is az akkori Pest. Kicsit csúnyácska is. De akinek jó szeme van – ha nem is tud olvasni a csillagokban –, az már láthatja, hogy ez a város nagyra fogja vinni nem soká. Hatalmas lépésekkel indult neki.

Vidéki városaink még primitívebbek, s itt éles ellentét áll fent a hegyes vidékek és az Alföld községei között. Amott már sok emeletes ház látható, amelyek cseréppel vagy zsindellyel vannak fedve, az utcák kövezve, sőt itt-ott, kivált a bányavárosokban, már vízvezeték is létezik.

Az Alföldön mindennek alig van nyoma. Az emeletes házat még megbámulják, ritka az épület, mely nem náddal vagy zsúppal van födve s a szobák padlata többnyire agyag. Esős időben az utcák sara kerékagyig ér, s a járdát deszkapalló képezi.

Utcai világítás egy vidéki városban sincs. A vendéglők piszkosak és kezdetlegesek, nyoma sincs annak a kényelemnek mint Angliában az utas már két századdal előbb a vidéken is talált. Nincs az országban 15 hely, hol kávéház volna található. Bolt kevés, kirakata egynek sincs.

Még kezdetlegesebb a falu. Az Alföldön még putrikat is látni, földbe vájt házakat, melyeknek falát sárral tapasztott fűzfafonadék óvja a beomlástól. Az ablak azonban üvegezett, s a füst is kéményen át távozik.

Az oláh és rusznyák vidékeken ellenben a parasztházon sehol sincs kémény, s az eresz alatt megy el a füst. E vidéken télen át a baromfi, sokszor a tehén és a sertés is, együtt la-kik a gazdával a szobában, magyar helyeken ez nem fordul elő.

varm bihar 232

A tengelyt, mely körül a nemzet társadalmi élete forgott, az egész országban, a középvagyonú birtokosság képezte. Ebben az időben sokkal inkább, mint valamivel előbb és utóbb. A címeire büszke arisztokrácia elzárkózott életet élt, mint máskor is, és mint mindenütt. A birtokos középosztály, noha már megkezdődött a pusztulása, még valóságos vezetője a nemzetnek, ami évszázadok óta volt. Nincs is más társadalmi réteg, mely egyelőre elfoglalhatná helyét.

Az idegen származású polgárság még nem magyar, a felszabadult jobbágyok még szegényebbek, semhogy megfelelő iskoláztatást ad-hatnának fiaiknak. A középbirtokos osztály jogot végzett tagjai beleülnek a hivatalokba – mihelyt a nemzet visszakapta jogainak egy részét –, sok esetben a jogvégzettséget is elengedik.

A később hibásan úgynevezett dzsentri szolgáltatja a bírót és a közigazgatási tisztviselőt, s az ő soraikból választják az országgyűlési képviselőket. Az 1866-os ülésszaknak alig van néhány tagja, aki nem lenne armális nemes. Akik e osztály tagjai közül falusi otthonukban éltek, nem érezték az olvasás és a szellemi élvezetek hiányát, noha sokan végeztek közülük egyetemet. De nagyon élénk társadalmi életet folytattak maguk között. Nem volt egy névnap vagy lagzi vagy keresztelő, amikor össze nem jöttek volna nagy vidékről a rokonok és a jó barátok. Dús lakomákban nem volt természetesen hiány, de ezek nem voltak költségesek, s úgyszólván csak a fűszeráru került pénzbe, a többit a gazdaság szolgáltatta.

menyassz

Télen a jobb módú urak kisebb vidéki városokba tették át lakásukat. Kassán, Pécsett, Sopronban, Miskolcon, Eperjesen többen teleltek, mint Pesten. Pozsonyban leginkább a nyugati végek arisztokráciája gyűlt egybe. Marosvásárhelyen és főleg Kolozsvárott az erdélyi urak. De az Alföld nagy városaiba nem vonult telelni senki. Nemcsak az olyan falusias jellegű helyeket kerülték el, minő Hódmezővásárhely, de Szegedet is, vagy Nagykőröst, mely az utóbbi helyen nagyszámú földbirtokos osztálybeli lakott.

Nyáron már szokásban volt a fürdőzés nem betegek részéről is. Külföldre csak kivételesen ment egy-egy nagybeteg. Balatonfüreden az egész dunántúli rész összesereglett, Parádon öt-hat megye fiatalsága adott egymásnak találkát az Anna-napi bálokon, Bártfára lejártak Lengyelországból is a nemzetünkkel szimpatizáló urak.

A szegényebb sorban élő emberek élete is társaságosabb volt, mint manapság. A sajtó el volt nyomva, nagyobb szükségét érezték annak, hogy a közügyeket megbeszéljék, ebbeli nézeteiket kicseréljék. Minden nagyobbacska helyen voltak kaszinók és olvasókörök, melyeket sűrűn látogattak. Az iparosok a céhekben jöttek össze, s még a falusi gazdák is egybegyűltek vasárnap délutánonként a száraz malom tetője alatt, mely megvédte őket eső ellen, nyáron árnyékot adott, s terjedelmes kereke ülésül szolgált. Télen pedig a kovácsműhely s a kocsma volt a találkahely.

6281c2820d807f1b3710ec22a2449bfd

A család otthoni élete sokszorta egyszerűbb volt, mint a mai. Puritán erkölcs uralkodott, puritán környezetben. A régi kastélyok fala fehérre volt meszelve. Festett képek ritka helyen díszítették a szobát, legfeljebb nagy hazafiak és költők kőnyomatban reprodukált arcképei. A padló puha deszkákból készült. Az ablakok kicsinyek, üvegnemű csak a legszükségesebb. Sok helyen lehetett még látni fakupát és óntányért, amelyek nem voltak törékenyek. Az ezüst használata sehol se ment túlságba a vagyoni viszonyokhoz képest.

A konyha bőséges volt, zsíros voltáról akkor is híres, de kerültek mindent, amit pénzért kellett venni. Mert pénzgazdaságot még nem folytattak, terménygazdaságot űztek, gyapjún, boron, lábas jószágon, s némi búzán felül más eladnivalójuk nem volt. Hallatlan volt, hogy birtokos ember tejet vagy zöldséget pénzért adjon el.

Ez a gazdasági rendszer azonban megengedte a sok személyzetből álló házi cselédség tartását. Azoknak illetményét a birtok szolgáltatta, a pénzbeli fizetés alig tett ki valamit. Oly házakban is – minő Trefort Ágostoné, a későbbi miniszteré volt, mikor még csabacsűdi birtokán lakott – 28 belső szolga állott a család rendelkezésére.

A ruházat a lehető legegyszerűbb volt. Magyar szabású ruhákban jártak a férfiak, olyanban, aminőt Attila halála után Bizáncban is viseltek az uracsok, amelyet kabátnak hívtak akkor, s aminőt Nagy Péter cár is kötelezővé tett az udvarnál. Az ily ruházathoz hozzátartozik a prém. A kiegyezés idejében azonban ezt bélés gyanánt egyáltalában nem használták, csak kívül szegélyképpen. A zsinórzat azonban bőséges volt, úgy a téli felöltőn (melyet ekkor Budának hívtak), mint az atillán, nemkülönben a nadrágon, sőt a mellényen is. Anyáink is magyar pruszlikot hordtak, főkötővel. De a szoknyában követték az akkori nyugati divatot s krinolint viseltek, melyet III. Napóleon neje, Eugénia császárné hozott be udvaránál.

3883

A polgárság és a földművelő nép ruházkodása is mindenütt magyaros szabású, mint az úri osztályé, de a társadalmi rétegek szerint különböző. Az iparos osztály férfiai szürke vagy tört színű posztóból viseltek ruhát, nőik nem hordottak kalapot. A módosabb parasztnép, a kékbeli elem, indigóval festett posztóruhát hord. A suba meg olyan ruhadarab, mely nélkül a szegényebb parasztfiú sem házasodhatik, de amely kiszolgál három generációt. A szironnyal szépen kivarrott és bő példány valósággal családi kincs.

A lakásviszonyok mindenütt igen kezdet-legesek, nemcsak a földműves, de iparos polgárság körében is. Még ahol létezik is úgynevezett parádés vagy vendégszoba, az üresen áll, a család egy szobában húzódik össze: az a háló és ebédlő, sokszor pedig a műhely is. Nagy mennyiségű ágynemű mindenütt, ahol telik, de a bútorzat igen kezdetleges.

A kemence a szoba egynegyed részét foglalja el, erdős vidéken fával fűtenek, az Alföldön szalmával, még az úri házaknál is. A szénnel való fűtést még nem ismerik, de hisz ez még Angliában is csak az ötvenes évek közepén kezdett elterjedni. Főzéshez nagy területen kukoricacsutkán kívül marhatőzeget használnak, szalmával kevert s vályogformára kivert trágyát.

A világítás még kezdetlegesebb. A petróleumlámpa most van elterjedőfélben, de félve nyúlnak hozzá, merthogy könnyen robban (a petróleum még nincs kellően finomítva), s ezért is csak kevés helyen látható. Igen módos úri házaknál úgynevezett moderátor olaj-lámpákat használnak, az általános világító szer azonban a faggyúgyertya. Otthon öntik, a hamvát minduntalan el kell koppantani, erősen kormoz, s világító ereje nagyon csekély. Jómódú emberek ünnepi alkalmakkor viasz-gyertyát gyújtanak, de terjed már a sztearin- és millagyertya is, melyet nem kell koppan-tani. Konyhákban, istállókban mécses ég, melyet agyagedény cserepéből alkotnak: az égő-anyagot ételre alkalmatlan zsírmaradékok szolgáltatják, s összesodrott kóc a belet. Római korszakból maradt lámpák, sokkal magasabb fokú kultúra eszközei.

Az étkezés általában véve túl bő, de nem drága. Pénzt kevés ételre költenek. A szegény ember is hizlal sertést, amelynek húsát friss és sózott állapotban elfogyasztja, zsírjával egész éven át főz. Székből még nagyon gazdag parasztgazda is ritkán vásárol. Az iparos osztály azonban sokkal több húst fogyaszt. Kávét még ez a réteg sem iszik, cukrot is csak süteményhez használ – és családi lakomák meg ünnepek alkalmával, amikor az ételek hosszú sora kerül az asztalra. De a legszegényebb napszámos nép, mely nem vállal gazdasági szolgálatot s kicsit kerüli is munkát, bizony keserves kenyeret eszik. Télen, ha fogytán az aratásban szerzett gabona, olykor cibereleves (kovászos kenyérrel savanyított s fölforralt víz) és puszta kenyér az ebéd.

Lánchíd és hajóhíd Pest Budán 1853

Miután a vasutak csak most vannak terjedőfélben, az utak állapota pedig siralmas, az utazás csak azok részére nem nyomorúságos, akik saját hintóikba fogják a négyest. Az ország fővárosába is csak 3 vasútvonal vezet. Az osztrák államvasút, mely Béccsel köti össze Pestet s innen Szegeden és Temesváron át az Al-Dunához vezet; a déli vasút, mely Trieszt és Buda között közlekedik, de innen nem megy tovább, és az északnak vivő pest-losonci vasút, amely azonban csak Salgótarjánig van készen. E vasutak berendezése is kezdetleges. Eleinte semmiféle fűtés sincsen, később forró vízzel telt pléhedényeket tolnak be nagy állomásokon a kocsikba, hogy az utasok megmelegíthessék lábaikat.

Az ország egyes részei és a főváros között délízsansz közlekedést tartanak fenn egyes vállalkozók. Így például Kassa felé naponta indul a Fehérhágó vendéglőből egy kocsi, mely váltott lovakkal éjjel-nappal úton van. Az árukat óriási furmányos kocsikon szállítják. Brassói fuvarosok 18-20 lovat is fognak meg-rakott szekerek elé. A fő közlekedési utak néhol 50 ölnyi szélesek, a szekeresek kevés bér fizetése ellenében meglegeltethetik a lovaikat. A birtokos jobban jár így, széles utat hagy, mert így kis bért is kap, különben elbitangolnák a mezejét.

A Dunán sűrűn járnak már a gőzösök, mind élénkebbé válik a vízi közlekedés, de az uszályokat még gyakran vontatják lovakkal; a fővárosban csak a budai oldalon haladhatnak, s ott a víz sodrának sebessége miatt 50-60 lovat is fognak egy uszály elé.

Emelte az utazás keserveit az is, hogy felette bizonytalanok voltak a közbiztonsági viszonyok. Rablók nagy számmal garázdálkodtak az országban. Az osztrák kormány idegen csendőröket alkalmazott, akik nem értették a nép nyelvét, felvilágosításokat, nyomravezető útba igazítást nem kaphattak, s működésük már ennélfogva sem lehetett sikeres. Amellett a lakosság inkább a betyárokkal rokonszenvezett, akik vér voltak az ő véréből, semmint az idegen elnyomókkal.

1024px XXXVIII. TÁBLA. Magyar viselet 1825–1849

A két háború – az 1859-i és 1866-i – még megszaporította a rablók számát. Így szokott ez lenni minden háború után. Katonaszökevény szabadságával, sokszor életével fizet, ha elfogják. Könnyen adja magát a rabló életére, ahol munka nélkül vígan élhet, s könnyebben elkerüli a reá vadászó hatóságokat. Így történt, hogy nagyszámú bandák verődtek össze 1866 után, melyek egész vásárok népét fosztották ki, s kirabolták a vasúti vonatok közönségét, amely példa később Amerikában is utánzókra talált. Oly arányokat öltött a baj, hogy a kiegyezés után külön kormánybiztost kellett elpusztításukra felállítani.

A mezőgazdaság pedig legnagyobb részben épp pásztorkodáson nyugodott még. Búzát kivitelre csak ritka helyeken lehetett termelni, a vasúti vonalak mellett, s a Duna és Tisza partjai mentén. E vonalaktól 30 kilométernyi távolságban már nem fizette ki magát, mert a fuvar a tanyától az állomásig felemésztette a hasznot. Ellenben a jószág a saját lábán ment el a vásárra, és elbírta a magasabb fuvart is a gyapjú, melynek 100 Ft körül volt mázsánként az ára, holott az ötforintos búza nem bírta el.

A kalászosok termelése máskülönben is nagy nehézséggel volt összekötve. A gazdasági esz-közök tökéletlenek voltak még. Sok helyen faekével szántottak, szegény, hegyes vidékeken fakó szekér (vasabroncs nélküli kerekű) is járta. Nagy vidéken a learatott búzát nem kötötték kévékbe, hanem vontatókba rakták és alacsony kerekű vontató-deszkákon hordták kazalba. Az első cséplőgépeket csak a hatvanas évek elején lehetett látni, de még csudájukra jártak az emberek. A termést lovakkal nyomtatták el, s hónapokig – az őszi esőzések beálltáig – tartott sokszor a művelet.

008 a kapitalizmus kora clip image002 0000

Egyetlen ága volt a mezőgazdaságnak, mely ebben az időben lendült fel nagy erővel: a sertéstenyésztés. Szerb disznókereskedők, akik pesti hetivásárokra hajtották fel a mangalicát, egy napig meg szokták volt azokat pihentetni Kőbányán. Hogy tetszetősebbek legyenek a vásár napján. Egy élelmes vendéglős szállásokat épített a sertések részére, s kukoricát is árult. A szerbek otthon érezték magukat nála, a pesti hentesek pedig hamarosan szokásba vették, hogy kijárjanak ezekre a szállásokra, s megvegyék az árut már ott, mielőtt a piacra érkezik. Így keletkezett lassanként egy nagy vásárhely, melyre később külföldről is jöttek vevők, mely a legszámottevőbb lett egész Európában. Az ország egész kereskedésének ez a kőbányai sertéspiac volt 1867 körül a leglényegesebb tényezője.

A kisipar erősen küzdött már ugyan, a kül-földön most fejledező gyáriparral, de egyrészt az, hogy egyszerűek voltak az igények, más-részt az, hogy előnyt adtak apáink hazai árunak: sokáig biztosította kisiparunk egzisztenciáját. Késesek, szabók, szűcsök, kesztyűsök, kalaposok, csizmadiák, posztógyártók, szűrszabók stb., oly árukat állítottak elő, melyeknek az elfogulatlan is előnyt adott az idegen gyártmányokkal szemben.

S volt nagyon fejlett háziiparunk is, melynek ma már alighogy nyoma maradt meg. Minden parasztháznak ott volt egész télen át látható a szövőszék. A kendert és lent az asszonyok oda-haza fonták föl és szőtték meg.

Csaknem parlagon hevert a bányászat. Az állam arany- és ezüstbányáiban dolgoztak ugyan, de kevés eredménnyel, a rézbányákra pedig folyton nagyobb összegeket fizetett rá a kincstár. A magánkézben levő nemesfém bányák csak az erdélyi érchegységben mutattak fel eredményeket. Némi vasbányászat Gömör és Szepes megyékben folyt, ahol kezdetleges kohók dolgozták fel az érceket.

F R197011170013

Amily szűk korlátok között mozgott a kereskedés és az ipar, oly kicsinyesek voltak a pénz-viszonyok is. Igen kicsikre tehető az az összeg, mely Magyarországon forgalomban lehetett. 1867 elején 284 millió forint bankjegy cirkulált a birodalom két államában, az ércfedezet 103 millióra rúgott, a lombard követelés pedig 30 millió volt, s hogy ebből mily kevés jutott Magyarországra könnyű elképzelni. Még 1869-ben is látjuk az osztrák nemzeti banknak egyik előterjesztéséből – mikor pedig a kormány sokszor sürgette a magyar fiókok nagyobb dotációját –, hogy a bank összes váltó-leszámítolásából Magyarországra csak 22% jutott. Amikor ugyanebben az évben egy kis pénzszűke mutatkozik, Lónyay miniszter csak annyit kér, hogy az összes magyar fiókok javadalmazását 3 millióval felemeljék, s a bank még ezt is megtagadta. Ebből világos képet alkothatunk magunknak arra nézve, minő volt pénzgazdasági helyzetünk.

Ilyen volt hazánk állapota, mikor az ország prímása rátette Ferenc József fejére Szent István koronáját.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten a legérdekesebb cikkeket elküldjük emailben.

Sikeresen feliratkozott a hírlevélre!