Mit mondjak? Nem könnyű dolog a lélekcserélő jelenidő, keményen valós és tudós napi tudósításai közé visszalejteni az én kis nézegetős memoárjaimmal…! A „boldog békeidőket” felidéző régi videóim vágásába magam is, inkább elbújok a duzzasztott híráradatok és hírmagyarázó okfejtések között. Múltfüggővé váltam – és ez nem biztos, hogy jó jel. Erre tartom fenn heti nosztalgia járataimat is – gyertek velem levegőt venni, erőt gyűjteni a hajdani harmatokból…!
Három évtizeddel ezelőtt még kopogtak a lópaták a szegedi Kárász-utcán, az OMNIBUSZ feliratú nosztalgiajárat kétlóerős „szőrdízeljei” nyomán…
Ésakkor, egy kis – tudománytalan – hazai omnibusztörténelem. Pesten 1832. július 1-jén jelent meg először az omnibusz, ami a 19. század első felének legfontosabb közösségi közlekedési eszközének számított. Az 1920-as években a rendszeressé vált autóbusz-közlekedés azonban lassan leváltotta az omnibuszokat, majd a két világháború között végleg eltűntek a fővárosi utakról a „társas járatok„. Az utolsó, a Villányi úti járat 1929. november 5-én szűnt meg.
A szegedi utcákon 1857 márciusában jelent meg először az omnibusz. 1884-től a lóvontatású omnibuszok, a síneken járták a várost. Viteldíja 12 krajcár volt. 1908. október 1-én átadták a forgalomnak a 4311 méter hosszú villamos útvonalat. A villamosok megengedett legnagyobb sebessége 20 km/óra volt, ami a lóvasútnál háromszor gyorsabb tempót jelentett, majd 1908-ban elindult az első valódi villamos. 1955. április 1-én indult meg a helyi autóbusz-közlekedés, majd 1979-ben a menetrend szerinti trolibuszforgalom is, amely elsőként a Bartók tér és az Odessza lakótelep között közlekedett…
No de vissza a mi VHS-szalagos-pántlikás retro sorozatunk következő szem-fül csemegéihez!
Akkori, ifjonti „vétévés” (VTV Szeged) lelkemet / képzelőerőmet is beindította, plusz szegedi zenét is hívott magához ez a városképi jelenség. A nagyszerű kollégák, az élen Koroknay Károly operatőr barátommal, meg is valósították víziómat… Gyermekeinket, barátokat is felültettük a sétakocsikára és usgyé, 5-6 km/óra sebességgel végigfurikáztuk a szögedi promenádot, filmünkben útközben bevillantva a korabeli város pillanatképeit… A játék most is ugyanaz, ismerjünk ismerősökre, magunkra, egymásra három dekáddal (esetleg néhány kilóval…) ezelőttről… Kérdezhetem én is gyermekeimet a fenti cím szerint: – Emlékszel kicsikém, de csuda volt…?!
Mindig boldogság visszanézni, még ha kicsit kopott minőségben is, ezt a szépen virágba szökött korai ötletemet. Ámde ennél sokkal nagyobb érzelmeket fakasztott bennem, csöppségeinket újra látni ebben a flaszter-tündérmesében. Megvallom, annak, hogy most újravágtam a régi musztert (forgatási nyersanyag), az a mélylélektani oka, hogy nem nyughattam bele, hogy egyetlen filmkocka is megörökítetlen maradjon, amin lánykáim szerepeltek. Közben jött az ide vág(hat)ó zene… annak klippje pedig hozta a további értelmét a feldolgozásnak…
Következik íme hát a másik változat, az omnibusz-nosztalgia témára. A birminghami, „brontosaurus-korú” zenekar, a The Move Omnibus című számának témájára tetszett meg az ötlet, a régi és a nemisolyanrégi képeket összevágni. Jeff Lynne jórégi bandájának klippjében láthatjuk a brit omnibusz őskorából kiásott fotográfiákat. Mindezek keresztszemes összemontírozásához jönnek a szegedi városi tévés felvételekből fennmaradt, álmodott kislányom Íriszke pillanatképei – mintha az ő szemével látnánk ezt az akkori pacivonatot… Mivel Nóci-lánykám még csak egyszemélyes kocsiban utazott akkor, a róla megtalált minisnitt, már csak a mini-végefőcím alá futotta, de az a fontos, hogy bekerült az is…! Én még tudom, kérem mi az a hatékony anyaggazdálkodás… Pláne, ha igen drága az az anyag…!
Ezt a kis emlékezést külön szeretettel ajánlom, tiszteletbeli fiamnak, Szigethy Csabinak, abban a reményben, hogy hátha lesz még módunk felülni valami omnibusz-félére…de jó lesz egy restaurált Tátra is… (erről majd máskor!)