2022. MÁRCIUS 10 – VHS-MESÉK 5.: MAJOM-ZENE-PARÁDÉ

Szerző: | márc 10, 2022 | Vírusnapló, Archívum, Film-Szín-Játék, Humor, Mese, Munkahelyi relaxszáció, Szeged, VHS-mesék, Videó, Zene

Próbálok kicsit nem törődni megint a világ bajával… Jönnek elő szépen sorban, a virtuális ládafiából a rejtőzködő kincseim. Korábbi, színjátszó-színházi munkásságomból maradt bennem tán a “művészkedési hajlam”, hogy afféle art-video kísérletezgetést is megengedjek magamnak, már kezdő tévés koromban.

Lemezlovagok és más zsenik

Mindenesetre volt néhány jó társam a játszódáshoz. Mindenek előtt Hofgesang Péter barátom, akivel zenerajongásban vetélkedtünk egyfolytában, amióta csak megismertük egymást Szegeden. Ő volt az egyik nobilis résztvevője a különleges rádiós zenei vetélkedőmnek, aminek címét, tán éppen vele osztottam meg először: A “LEMEZLOVAGOK TÁRSASÁGA” arról szólt, hogy komolyzenei és könnyűzenei lemezgyűjtő héroszok hívták – általam – tetemre egymást a Magyar Rádió Szegedi Körzeti stúdiójában, általános zeneműveltség dolgában… Micsoda ötlet, nemde?! Csoda, hogy nem lopta el azóta se senki (mint oly sok más “védtelen” agyaszüleményemet), legalábbis tudtommal nem… A mostani idők meg nem nagyon kedveznek az ilyen patinás műveltségeszményeknek… Bár, ha meggondolom… Van egy hely, amit szinte ilyesmire találtak ki, ráadásul, hasonló ötletek már sorban megvalósultak ott… Na ki találja ki, melyik szegedi zenei klubra gondoltam?! Guess Who… (hogy itt is egy zenei kvíz kerekedjen ki).

Nos tehát, a kiásott csiszolt smaragd, az a másolat, amit itt mindjárt mutatok, minden addigi “zenevarázsolós” játékaimnak az egyik beteljesülése lett és felmagasztosulása leend – itt és most! Boldog megvalósulása ez, annak a várakozásnak, ami huszonévekkel ezelőtt már látszólag elenyészett, hogy tudniillik ki az, akinek ez még érdekes lehet…?! A Vírusnapló csodálatos, fogékony társasága talán visszaadja az igazolást, hogy miért is kellett ezt a reliktumot, ennyi ideje rejtegetnem és most feltárnom.

Szegedi városi televíziós nyughatatlankodásaim egyik terméke lett egy korai zenés képösszeállítás, a Szegedi Vadaspark “hőskorának” lakóiról. Egy jól megtalált egzotikus zenére szinte adták magukat a képek… Volt egy “direkt vágott” lemezem, ami igen nagy értéknek, igazi ritkaságnak számít. (Csak tudnám, hogy ki az a hétlelkű “zenebarátom”, akinek egyszer odaadtam és azóta is “hozza vissza”…?!) – Könyvet, lemezt ne adj kölcsön – a legártatlanabb nézésűek se hozzák vissza!!! – azóta inkább átálltam az kölcsön-odaajándékozásra… Nos tehát a mondott lemezkuriózumot még akkor kaptam, amikor olyan legény voltam, mint a templom egere, Orosházán, egy jobb sorsomra érdemesült, (de megúszta!) fiatal tanárnő ismerősömtől. Akkori jazzklubvezető népművelői ambícióimat jutalmazta, gondolom, ezzel a gesztusával – csak, hogy félreértés, nehogy essék… 😉 Összevissza voltak szántva a mikrobarázdák rajta… Semmi jót nem néztem ki belőle, ám amikor feltettem az akkor jófélének számító Phillips lejátszómra, a HS 400-asok kinyílottak és belőlük egy trópusi őserdő, leírhatatlan fényesen csillogó, elevenen karcoló hangjai áradtak ki – kattogás, sercegés nélkül… Ilyet tényleg nem láttam addig, de azóta se… A lemez címére is csak per sacc emlékszem: “Exotic, Brilliant Sounds and Effects“, vagy valami ilyesmi… Ezen a lemezen “adta magát” a “Quiet Village” című felvétel, amit 1951-ben álmodott meg az egzotikus dallamok nagy zenefestőművésze, az amerikai Lex Baxter. Olyan csodálatosan kínálta fel az ingergazdag zene a ziccereket, hogy szinte sikongatva raktuk rá a vágópultnál a mi vadas-képeinket!

Ahhoz viszont, hogy a “hozzávalókból” egy zeneileg is érzékeny, szellemes videoklip készüljön – akkor még 😉 – nagyszerű kollégákra volt szükségem. Amennyire vissza tudom idézni, Hofgesang Péter barátom volt a zeneileg érzékeny vágó, a kameramunkákban maga Jáksó Laci, mint diáktévés médiasuhanc-zseni is benne lehetett… De ezt erősítse meg majd ő maga… Róla azt hírelném el még, hogy ő volt az első kompjúterfenomén, akivel megoszthattam ötleteimet… Szerintem ő se bánja, ha úgy fogalmazok, kettőnk nevében, hogy kár értünk, hogy elég sok évet elhülyéskedtünk a munkásságunkból – de így se rossz! :D. Laciról még olyan felvétel is előkerült, amelyen Nórika leánykám névadó ünnepségén orgonál, a TÜSZSZI égisze alatt (na, hoppá, ki tudja, minek volt ez a tüsszentés a rövidítése…?!)… Mondom, hogy zseni, csak más foglalkozást választott… 🙂

Ím’ hát, itt is felsejlik titkos/nemtitkolt szándékom, hogy ebben sorozatban igenis szeretném megszólítani azokat a régi szívbéli munkatársakat, útitársakat, akiknek jó volt a társaságában alkotni valamicskéket és azokat a kreatív szellemeket, akiknek jó volt egyszerűen a társaságában lenni, illetve tanulhatni tőlük valamit…

Vadas mese – zenemártással

Pisze blackalpakka.kecske eszik
Ez pedig itt, legfeljebb annyiban történelem, hogy Évi lányom, két éve még nem gondolta a Vadasparkban, hogy nemsokára Pakisztán madár és majomvilágának lesz rajongó fotóművésze…

A Szegedi Vadaspark hosszú “kihordás” után, 1989. májusában nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A szűkös keretek miatt nem gondolhattak még nagy testű fajok beköltöztetésére. Így született meg az az elképzelés, mely által vadasparkunk ma is egyedülálló állománnyal bír a hazai állatkertek körében. Elsősorban kistestű állatok tartására rendezkedtek be, melyek közül a karmosmajmok tartásában és tenyésztésében rövidesen nemzetközi sikereket is elértek.

Harminc éve, 1992-ben – klippünk születése évében – kezdhették meg a jelentősebb fejlesztéseket. Vadasparkunk a környezeti nevelést a kezdetek óta igen magas szinten műveli, így e téren a térség kiemelkedő központjává nőtte ki magát.

A Szegedi Vadaspark a karmosmajmok kollekciójával érte el a legjobb eredményeket, így ezek a kistestű főemlősök két épületben is helyet kaptak már azóta. Emlékszem, hogy már az akkori tudósításainkban is azzal jeleskedtünk, hogy a mi fiatal vadasparkunk máris világhírű, az újvilági kismajom-állományával. A Trópusi Ház külső kifutósorán és belső férőhelyein, ma már sokkal nagyobb egyedgazdagságban csodálhatjuk meg az aranykezű tamarinok, Liszt-majmocskák, aranyfejű oroszlánmajmocskák, fehérarcú selyemmajmok, ugrótamarinok, törpe selyemmajmok és csupaszpofájú tamarinok társaságát, a karmosmajmok képviselőiként – ha nekik nincs is testületük hozzá… (nagyon adná magát itt egy képzettársítás, de ezt most talán nem fejteném ki jobban… 😉 )

Tessék elernyeszteni velem erre a két percre és megfigyelni minden kis mozdulatot, ahogyan a zene rezdüléseit követi, majd, akinek kedve tartja, egy harmadik megtekintésre ajánlott egy jó kis majom-mambót lejteni az ellesett mozdulatok beépítésével…!

Pisze blackalpakka nezi
Az alpaka is pont úgy kunyerál, mint a vikunya…
Pisze gauella
A jólnevelt antilop pedig csak egy kézcsókot lop…
Itt pedig Martin Denny, 1956-os felvételén álmodja újra zenekarával, Les Baxter mesés szerzeményét, a ‘Csendes falu“-t, a hawaii gitár és a marimba egzotikus hangjaival
– teljesen abban a szellemben “műtve” a hang effekteket, az Oahu szigeten, ahogyan én is szoktam Szegeden… kézzel-lábbal, szájjal stb.:). Kísérletezz Te is…!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten a legérdekesebb cikkeket elküldjük emailben.

Sikeresen feliratkozott a hírlevélre!