A KIRÁLYKISASSZONYOK JEGYEI’
Eccé vót, hun nem vót, nagyon régén vót má, vót Högyösön égy asszony. Férje méghalt. Szégíny vót. Vót néki égy fia. Hát ű dógozgatott ére is, ára is, mosott, zuraságná…
De valahogy a Firány nevezetű fija oan nagyon kanos kis gyerék vót mán kicsi korában is, oszhát jó van, az anyja még annyira nem is vélte észre, hanemhát a környíkbeli lányok! Amiket elérte, bizon az girincre fordította oszt elabriktóta.
Majd éggyík alkalommá, má teltek mútak az évek, aszongya néki az anyja – mer abba zidőbe szokva vót, hogy hát: Ménj fiam, országot látni! Még hát munkát tanóni magadnak! Ez körűbelű, a kettő égyfurma vót.
No, el is indút a szégíny embér gyeréke, má mint szégín legíny, mén, méndégél, hát má égy valahány országon körösztű mént, éccé hallja az éggyík embértű ahogy beszégetnek: Hát aszongya, itt van a királynak a három lánya! De mán annyi kérő vót, hogy… mán nagyon sok! Osz ki van adva, hogy aki kitanájja a három királylánnak a titkát, mégoldja, hozzá adja feleségű amiket válassza! Hát milyen titok léhet? Sénki sé tudta. No erre, ha mán nem tudja sénki sé, ű sé, nem is tolakszik, hát má sokká okosabbak nála, vótak kérőbe, dekát sénki sé tudta mégoldani a titkot.
No, észi fene! Odaér ahogy mégy, méglássa királyi várat, nagyon szép vót! Szép tó, part, erdő, hát má itt mégfürdik osz lé is fekszik égy fa alá! Ahogy léfeküdt a fa alá, éccé arra lést figyelmes, hogy valaki fürdik. Ez még ki léhet? Hát mikó méglássa, égy nagyon szép lány!
Mingyán ugyé, jelzétte néki a gatyán körösztű, hogy itt valami van, mikó méglátta, hogy hun van a ruhája. Hó! Hát akkó ez könnyű léssz! Ósszeszédte a ruháját, égyugta. Mikó kigyün a lány nem tudta ű, hogy a királylány! Odaszalad:
- Hát té?! aszongya.
- Hát gyüttem a ruhámé! – De úgy étakarta a pináját, hogy a gyerék né lássa.
- Háát! aszongya….- De hova tétted?
- Ide téttem, de nincs itt! aszongya. – Nem té vétted é?
- Hát én véttem é, de addig nem adom oda, még nem hagyod magad baszni.
- Hát mit gondősz té, hogy én… Tudod té, hogy én ki vagyok?
- Hát nem tudom. – Egy meztelen lány vagy…
- Én vagyok a király legkissebb lánya.
- Hát akkó – aszongya – mé van a bal mejjedén ez a csillag?
- Aszongya: Ú-ú! Akkó ijedt még a királylány! Étakarta: Ezt nem létt vóna szabad mondani! – aszongya. – Ez az én titkom! Ez anyajegy.
- Hát má mindéggy, anyajegy ide vagy oda, addig a ruhádat vissza nem kapod, még nem hagyod magad baszni!
- Gondókozik a királylány: hát inkább, minthogy meztelen ménjén bé a várba, még a titkát is méglássák, hát inkább bassza még ez, oszt odaggya néki, oszt émén.. .
- No, mikó mégbaszta, aszongya: Adide ruhámat!
- Hát … – aszongya – tudod, odadom én a ruhádat, de csak úgy .. .
- Nem! Nem! – aszongya. Még éccé nem baszó még! Én még éccé ki nem gyüvök, az biztos! Mámma nem!…
- Nem is – aszongya – tígéd, hanem kűdd el a nénédet, akkó odadom a ruhádat.
- Hát mán…! Nem kűdöm el!…
- Hát hanem kűdöd, nincs ruha!
- Gondókozik a lány… – No jó van, add a ruhámat! Maj hónap kikűdöm!
- No, ki is kűdi. Kimén a középső lány, az is oszt fürdik, a koma még má, mintha fürdött vóna, léfeküdt a fa alá, lesi a középső királylánt. Mégfürdik az is, addig még ű fürdött, a szégín legín élopta ruháját. Kigyün, keresi a ruháját, ű odamén.
- No, tán kereső valamit?
- Nem keresék sémmit – aszongya -, csak a ruhámat! – aszongya. – Valaki évitte itt, ahogy fürdöttem!
- Hát ez nem nagy probléma! – aszongya.
- Avvá kigyün a királylánya vízbú egísszen, de a szégíny legíny nem mutassa, hogy ű tuggya, hogy amaz kicsoda!
- Aszongya: Té tétted é a ruhámat?
- Én hát!
- Rögtön add ide! – aszongya.
- Hát má mé annám oda? – Még odadom én – aszongya – , nagyon szívessen! – Még hagyod magad baszni, a ruhát ékapod!
- Háát! Mit gondősz té?! Tudod, hogy én ki vagyok?
- Hogyné tudnám! – aszongya. – Egy meztelen lány! Még azt is tudom, hogy a jobb mejjedén égy félhold van!
- Hú! Mégijedt a királylány! Étakarta! Elárúta titkát! No mindéggy! – Adide a ruhámat! – aszongya. – Én a királynak a lánya vagyok! Ha mégmondalak apámnak, biztossan fölakasztanak!
- Nem bánnom én – aszongya – , akkó émész haza meztelen, még a titkodat is méglássák! Hát mit vőt nem, mit vőt ténni – azt is jó mégbaszta.
- No de mikó évégezték mégmonta néki, ugyanúgy, mint az elsőné: – Odadom, de csak azzá a kikötéssé, hogy mosta legöregebbet is kikűdöd! Hónap!
- Hát má ű igy… Hát má ezt né! … Hát má … így még amúgy …
- Má mindéggy, itt – aszongya – nem alkudozunk, ez így van. Ha kő, kapod a ruhád!
- No, hát má most meztelen nem mén, mé hát úgyis nem birja úgy takarni, pináját is fogni, még az anyajegyét is, hogy é né árújja, nem léhet! Még má most mégbaszva is mégvan, mé né? Mégigérte.
- No, harmannap gyün a legöregebb királylány. Hát ez má égy kicsit rafináttabb vót, nem oda téttea ruháját ahova emezék. Hanem évitte árébb. De a szégín legín az má figyelte, hogy hova tészi a gúnyáját.
- No, mikó belemén a vízbe, fürdik az is, odalopodzkodott, oszt évitte a ruháját. Mikó gyün ki, keresi a ruháját – nincs. Nézelődik – nem lát sénkit. Eccé csak mégjelénik a szégíny legíny.
- Hát té mit kereső itt?! Osz gyorsan étakarta a pináját, hogy má né lássa a szégín legín. Hát – aszongya – , éppen erre jártam! Hát nem láttad a ruhámat?
- Dehogynem! Itt van énnálam!
- Add ide gyorsan!
- Мé annám oda?
- Tudod té, hogy én ki vagyok?
- Tudom hát! Égy meztelen lány! Oszt addig oda nem adom, még nem hagyod magad megbaszni!
- Aaazt nem léhet! Én a királynak a lánya vagyok. Ezt ha én mégmondom apámnak, biztos karóba húzat!
- Nem bánom én – aszongya -, ha karóba húzat is, addig ruha nincs! No, hát mit vót ténni a királylápnak, mit nem, odatta a seggit. Ez jó mégbaszta!
- Mikó oszt megvót, aszongya: Nomosmá itt van a ruhád! Húú! – aszongya. – De szép nap van a hasadon!
- Hű! Akkó ijedt még a királyjány! Odakapott, hogy nem élég, hogy mégbaszta, henem méglátta még az anyajeggyit is! No, mindéggy, má most mégvót… Gyorsan oszt fölőtőzött, bémént a várba.
- No, mai negyedik napon, hát ű jeléntkézik. Mer mindénnap vót, hogy „Aki mégfejti a három királylápnak a titkát, az méhet kérőnek! Azt kapja é, amiknek mégfejti a titkát!” Bémén, nem akarták béengenni, de oszt ki vót izéve, hogy mindénkit bé kő engenni, légyén az szégín vagy gazdag, nem számít, csak ki kő hogy tanájja! De hanem tanájja ki, azt rögtön léfejezik! Hát nagy vót a rizikó! Mikó bémén, szónak a királynak, hogy van itt égy ilyen még ilyen szégín legín, aszmonta, hogy ű tuggya a királylányoknak a titkukat.
- No, vezesséték bé! Mingyá oszt ugyé a királyné is bé, még a király, a királylányok is, még az udvarhölgyek, még mit tudom én, akik ott bént vótak, körűlájják a trónt.
- Bémén: Aggyon Isten jó napot!
- Nékéd is fiam!
- No, mesédd é, hogy mé gyütté!
- Hát én azé gyüttem, hogy még szeretném kérni a lányának a kezit!
- Hát melliéét?
- Hát – aszongya – a… amiknek a …Várjon! – aszongya. Hogy néhogy véletlenű kimongya, hogy „amíknek a bal mejjin van a csillag”, mer akkó mindénki mégtuggya a titkot! Mer mindénki előtt titok vót! Osz ha férhő is mén, maraggyon titok! Hát – aszongya – , a legkissebbiket!
- Hát … vóna-é kedved hozzáménni? Gondókozik a királylány, hogy hát ű még úgy mégbaszva nem vót sosé, mer hát még nem is vót, hát valahogy teccétt vóna is néki! De hát csak szégín légin vót!
- Erre az apja aszongya: Hát mid van?
- Hát, fölsígés királyom, énnékém nincsen, csak a bű gatyám, még ami benne van!
- Összenéznek ott… Hát jó van aszongya -, mi van a gatyádba?
- Mi vóna? Saját magam, még ami hozzávaló!
- Osz monta vóna ű még tovább, de a királyné főtétte néki a kérdést: Jó van, fiam! Ha mégmondod, hogy milyen anyajegy van a legkisebb lányomnak a bal mejjin, nékéd adoma lányomat! Még kapsz égy részt a királyságbú is. De – aszongya – úgy, hogy ez titok! Úgy mondd még!
- Hát most micsinájjon a szégín legín. Gondókozott égy darabig, hogy valami talpraesétt választ köllene mondani, hogy mégis né tudóggyon ki a titok, aszongya hogy: Tudom én mind a háromét!
- No, mongyad!
- Aszongya: Jártam, keltem, Éjjel, nappal, Holdvilágnál, Basztam három Királylánnyal!
- Persze, akik Ott vótak, nem értétték. De a királyné, a király, no még a királylányok mégértétték.
- Aszongya erre a király: – Hát jó van! Még van feléve! Hát melliket választod
- Hát – aszongya – , a legkissebbiket! A legfiatalabbikat!
- Azét má külön nem is kérdézték, mer ű égybe ugyé, mégmonta, hogy kinek milyen jegye van.
- Erre oszt úgy körűnéznek az udvarhölgyek, még akik ott vannak, hogy: „Hát ez valamit mondott!” De űk úgy értétték ám, persze, mer azelőtt ugyé a népek csak éccaka basztak! Oszt akkó kapcsótak űk, hogy hát léhet azt nappá is! Ha má ez éjjé-nappá baszott, akkó űk mé né csinálnák?! No, ezt a jó tradíciót el is füléték, oszt csináták is!
- Nézi a királyné, nézi: Jó furmájú gyerék ez a szégín legín .. Eccé aszongya, mégszólal: – Mondd csak, fiam! – aszongya. – Át tunnád-é úszni az én halastavamat?
- Nagyon szívesen, királynőm, csak az a baj, hogy nem szeretém a zavaros vizet! Mer a fölsíges királyom úgy összezavarta a vizet, hogy én má abba nem fürdök meg!
- Erre oszt a király énevette magát, még a királyné is: – Nékéd adoma lányomat! Amiket választod!
- Nem, ű csak a legfiatalabbat válassza! Naagy dáridót csaptak! .. . Eccé csak vége léti a lakodalomnak. Meg a mesének is …