Jézus: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot!
Most a háború borzalmait érzékelve felvetődik a kérdés, hogy Oroszország és Ukrajna esetében a nemzetközi rendszer egésze és az érintett szereplők teljes köre miért nem volt képes időben lépni a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása ellen?Minden racionális elemzés következetesen arra utalt, hogy a háborús forgatókönyvek ugyan léteznek, de annak beteljesülésének valószínűsége csekély. Az érintettek előtt pedig végig ott volt számos kompromisszumos diplomáciai opció, ezek mindegyik nagyságrendileg jobban szolgálták volna minden érintett érdekeit, mint a háborús forgatókönyv alkalmazása.
A kompromisszumok, vagyis a kölcsönös engedményeken alapuló potenciális megegyezések egész sora állt rendelkezésre a minszki megállapodások végrehajtásától kezdve egészen a semlegességi státus elfogadásáig. Nyilvánvaló, hogy ezen opciók mindegyike kölcsönös engedményeket feltételezett, de ez a lényeg: mindkét fél valamit felad egy nagyobb jó érdekében.
Hogyan győzhettek mindkét oldalon azok, akik minden kompromisszumot elutasítottak és ragaszkodtak a másik teljes körű kapitulációjához? Persze mindegyik oldal igaznak tartja magát, hiszen ők fontos értékek és érdekek mellett álltak ki még akkor is, ha ez háborúhoz vezetett és most is igazoltnak tartják a nézeteiket, a védekezésük egyszerű: miért nem visszakozott a másik, hiszen az igazság velünk volt.
Elegendő rövid átgondolás, hogy belássuk, hogy minden érintett csak veszít a jelen helyzetben. Ukrajna veszteségei a legsúlyosabbak és a legközvetlenebbek: a mostani szituációhoz képest a minszki megállapodásokat, Ukrajna mozgásterét szűkítő hatásaik ellenére is, csak pozitívan lehet értékelni. Oroszország veszteségei gazdasági, politikai értelemben egyaránt elképesztő mértékeket öltenek majd.
Kétségünk ne legyen, az európai kontinensre eső gazdasági terhek is óriásiak lesznek, amik a pandémia generált instabilitásra ráépülnek majd. Az európai biztonsági architektúra jelentős átalakuláson mehet keresztül, nem a stabilitás irányában fejlődhet a szituáció, a biztonsági költségek drasztikusan növekednek majd, akadályozva minden más célkitűzés megvalósulását, beleértve az ökológiai-fenntarthatósági terveket.
Továbbá az Egyesült Államok nagy eséllyel elveszítette a stratégiai csatát: mind a mostani konfliktus, mind azt követő szankciós háború tovább erősíthetik Oroszország és Kína együttműködését. Így a helyzet szükségszerű nyertese Kína, hiszen minden más szereplő meggyengülten jön ki ebből a szituációból.
A történelem során pedig semelyik nagyhatalom önként nem mondott le a nemzetbiztonsági érdekeiről. A mostani krízisben is adott egy elégedetlen nagyhatalom, ez Oroszország, valamint az uralkodó hatalmak, vagyis az euroatlanti szövetségi rendszer. Ezt értik is európai vezetők, például Macron moszkvai sajtótájékoztatón azt mondta: „Mi a cél? Mindenki biztonsága, mert nincs biztonság az európaiak számára, ha nincs biztonság Oroszország számára.”
Oroszország döntése, ha csupán a racionalitás talaján maradunk, nehezen érthető, hiszen a költség-haszon elemzés nem támogatja a háborút. De itt jön közbe a korlátozott racionalitás, nem csupán a hagyományos értelemben, vagyis a döntéshozók kognitív képességeinek általános emberi korlátai miatt, hanem számos más tényező révén, kiemelten az érzelmek révén. A nemzetközi kapcsolatok tanulmányozása hangsúlyosan foglalkozik olyan tényezőkkel, mint a megaláztatás, a reputáció, a státus és azok hatásaival a külpolitikai döntéshozatalra. A kutatók kimutatták, hogy azon államok, amelyek megtapasztalták a megaláztatást, nagyobb valószínűséggel vesznek részt olyan nemzetközi agresszióban, amelynek célja az állam imázsának helyreállítása saját és mások szemében.
Egyes politikai elemzők rámutattak a kompromisszum szükségszerűségére: Ukrajna nyugati barátai azt állítják, hogy megvédik az országot azzal, hogy megvédik a NATO-csatlakozáshoz való jogát. Ennek az ellenkezője igaz. Egy elméleti jog védelmében Ukrajna biztonságát veszélyeztetik azzal, hogy növelik az orosz invázió valószínűségét.
Az emberi haladás gondolatát cáfolja az a tény, hogy a legveszélyesebb fenyegetések, amelyekkel ma szembesülünk, a bővülő emberi tudás, vagyis a haladás, valamint a változatlan emberi természet és emberi szükségletek kölcsönhatásának eredménye. A legjobb példák között: a tömegpusztító fegyverek elterjedése, ami válasz a megoldhatatlan politikai konfliktusokra; az éghajlatváltozás, melynek fő okai a népességnövekedés, amelyet lehetővé tette a tudomány gyakorlati alkalmazása, és a fejlődő iparosodás kölcsönhatása; a szűkös természeti erőforrások kimerítése, mely folyamat mögött ott van az életszínvonal emelése világszerte, de elsősorban a fejlett ipari társadalmakban. A nemzetközi szereplőknek viszont most sikerült újra rámutatniuk arra, hogy a haladásba vetett hit téves lehet. (Vendég Szerző)
JELENTÉS AZ UKRÁN-OROSZ FRONTRÓL:
Az orosz – ukrán háború hetedik napján az orosz hadsereg fokozta a nyomást. Kijev külvárosát mostanra elérte a front, de már a történelmi belvárosban sincsenek biztonságban az emberek, gyakorlatilag folyamatosan szólnak a légvédelmi szirénák, a civil lakosság óvóhelyeken van, vagy megpróbál elmenekülni a fővárosból. Harkovban és Zsitomirban az újabb rakétatámadások is civil áldozatokkal jártak, Ukrajna második legnagyobb városának centruma romokban áll. Orosz információk szerint elfoglalták csapataik Herszont, valamint mindkét fél megerősítette, hogy orosz ellenőrzés alá került az ország legnagyobb atomerőműve.
AZ OROSZ TEÓRIA:
Ukrajna nem más, mint orosz ajándékok gyűjteménye: az oroszok úgy látják, hogy Ukrajnának a jelenlegi formájában nincs is létjogosultsága. Az északi területek cári ajándékok, a Krím Nyikolaj Hruscsov szovjet főtitkár ajándéka, a nyugati területek, köztük Kárpátalja, Joszif Sztálin kedveskedése, a keleti és déli területek pedig Lenin nagylelkűségéből kerültek Ukrajnához. A Lenin által ajándékozott területek egyébként az egykori Orosz Birodalomba integrált Novorosszija (Új-Oroszország), amelyre a kelet-ukrajnai népköztársaságok 2014-es kikiáltásakor a szeparatisták igényt tartottak. Meglehet, az igény nem is az övéké, hanem a Kremlé.