BEVEZETŐ
Még a mostani kor is nagyban élvezi a judeo-keresztény tradíció és a hellenizmus örökségét. A gyümölcsei azonban néha csak nehezen észrevehetőek. Szabadság van, emberi méltóság van, meg jogállamiság – mondja a liberális – megfeledkezve arról, hogy ezek az értékek nem a semmiből álltak elő, hanem a régi keresztény kor termékei, a kereszténység előtti morális univerzumban ugyanis ezek az értékek nem léteztek. A hatvanas évektől kezdve különösen világossá vált, hogy minden érték, amely az embereket igazi közösségbe kovácsolja, legfőképpen erkölcsi érték.
Amiben azonban a liberalizmus nem bizonyult sikeresnek, az annak a meghatározása volt, hogy milyen tényezőkből áll össze az emberi méltóság. A liberalizmus tehát olyan, mint egy autó, amelyből lassan kifogy a benzin – amíg a lejtőn lefele halad, addig minden rendben van. De mi történik akkor, ha újra egy emelkedő jön? Ha elfogy a benzin, akkor baj van felfelé menet. Ekkor emelkedhet ki egy rivális metafizikai vízió.
A posztkeresztény, liberális kor jellemzője az volt, hogy a fa gyümölcseit élveztük, de a gyökereivel nem törődtünk – a jelenkor jellemzője pedig az, hogy már a gyümölcsök sem finomak, megsavanyodtak. Ugyanis feltűnt a láthatáron egy új, vonzó és ellenállhatatlan metafizikai vízió, amely logikailag ugyan összefügg a liberalizmussal, mégis túllép rajta.
Minden politikai filozófia DNS-e egy felszabadító ideológia, ez ad lendületet az új tézisnek. Valahonnan, valamilyen csoportot fel kell szabadítani. Például a 19. század második felében ilyen volt a rabszolgaság eltörlése, vagy később a szavazati jog megadása a nők számára – ezek mind valamilyen felszabadítások voltak. Aztán jöttek a polgári jogi mozgalmak, és így tovább. A liberálisok folyamatosan felszabadítanak, jogokat adnak. De aztán eljön egy pont, a határ, amelyen már a józan liberálisok sem akarnak túlmenni, a konzervatívok pedig egyenesen azt mondják, hogy ezek a határok maguk is értékek, és ezeket éppen, hogy meg akarjuk őrizni. a jelenkorban elértük ezt a pontot: most éppen az emberi méltósághoz tartozó értékektől akarnak bennünket „felszabadítani” a liberálisok.
Hozzányúlnak a biológiai nem, a család, a közösség értékeihez. A homoszexuálisok jogkiterjesztésének indoka részükről az, hogy ezt a társadalmi csoportot a társadalmi szabályozások nem kezelik egyenlően a heteroszexuálisokkal – tehát őket is fel kell szabadítani a teljes szabadságra.
A konzervatív szemlélet erre azonban azt mondja, hogy ezzel felborítunk egy ősi intézményt; az individuális szabadság érdekében lerombolunk egy határt, amely éppen azért van ősidőktől fogva felállítva, mert annak keretei között bizonyult a legideálisabbnak az egyéni szabadság élvezete.
A mai liberalizmus minden kötöttségtől fel akarja szabadítani az egyént, a nemi önazonosságtól, a helyi közösségtől, a nemzethez való ragaszkodástól is. A modern társadalmak nagyon megváltoztak. Ennek voltak előjelei: a felvilágosodás kori szkepticizmus, amely nemcsak a vallási meggyőződést kérdőjelezte meg, de az addig a realitást leíró fogalmakat is; aztán a 19. századi darwinizmus, pozitivizmus, amely a tudás fő és egyre inkább egyetlen forrásának a tudományt állította be.
A természettudományok elképesztő mértékben fejlődtek idővel, azonban nem tudtak az olyan értékekkel, fogalmakkal mit kezdeni, mint az emberi méltóság, a szabadság vagy Isten. Nem tud a tudomány olyan tökéletes teleszkópot kifejleszteni, amellyel tudományos bizonyossággal válaszol a „Van-e Isten, vagy nincs?” kérdésre.
Aztán a 20. században jött a liberalizmus, amely magával hozta a neutralitás és az agnoszticizmus kultuszát. A politikai liberalizmus nagy célja az igazságos társadalom létrehozása volt, ennek megvalósításához azonban alapfeltétel volt, hogy a társadalom tagja felejtsék el a korábbi nemzedékek alatt kialakult nézeteiket, elképzeléseiket a közjóról, az isteni értékekről, a nemzeti önazonosságról; egyfajta tabula rasával akartak a kezdőpontról felépíteni egy új világot. (James Orr – a Cambridge-i Egyetem professzora)
FÖLDI-KOVÁCS ANDREA KULTÚRHARCA