2022. március. 31. – VHS-mesék 8.: Első repülésem – (nem csak) öt percben…

Szerző: | márc 31, 2022 | Vírusnapló, Archívum, Film-Szín-Játék, Filozófia, Humor, Mese, Szeged, VHS-mesék, Videó, Zene

Azt se tudom már, pontosan mikor volt, pedig emlékezetes nap volt az életemben, talán 1991-et írtunk… Harmincvalahány éves létemre, először távolodtam el annyira a földtől, hogy azt már repülésnek lehessen nevezni. Mondjuk, repülőn se és munkahelyről se sokat repültem azóta… Nem véletlen, hogy földszintes életemnek kimagasló eseménye volt ez. Mint a feliratokból kiderül, volt békéscsabai újságíró kollégáimmal kaptam azt a lehetőséget annó, hogy egy próbajárattal berepüljük a Békéscsaba-Budaörs légijárat útvonalát. Ez a ’”first flight” igen, ám a légijárat nem valósult meg, tudtommal… A ‘csabai és a budaörsi repülőtér pedig, tudtommal működik azóta is. Valami kamerát „nyúlhattam” az akkori kollégáktól és szóltam a, szintén csabai „színházviselt”, de a szegedi médiát már kerülgető  Szatmári Gabi barátomnak – mintha éreztem volna, hogy milyen jól mutat majd a „Szatyi” név a főcím  listán… 😊 Az, nyilván, jól látható a 30 év előtti felvételeken, hogy addigalá nem volt még üzemelő kamera a kezemben, de talán az is, hogy az utómunkák már avatott kezek alól kerültek ki – még, ha a végére a kamerából kemera lett is… ezt viszont immár ráfoghatjuk a kor-ra 😀

Honolulu – Békéscsaba, Budaörs érintésével…

Azért szerettem meg – többek között – ezt a VHS-régészeti feltáró munkálkodásomat, mert emlékeztet az időre (már látom, hogy a végén lesz egy Michael Jackson klip… 😉!) és ráébreszt minduntalan, hogy nemcsak az a harminc év telt el közben, amit az ujjainkon kiszámolhatunk, hanem EGY ÉVEZRED is…! Mintha ezer éve lett volna, amikor minden technikai újdonságnak, a kemerának, a repülés élményének, még ha fapados is… a társaknak, a, valamiből az elsőnek, a nemtérképetáj-nak úgy tudtunk, felnőttként örülni, mint egy csillogóorrú óvodás… És tényleg, olyannak tűnik ez az elmattult, hangyásképű kis emlékezetmozi, mintha csak úgy, Hawaii-ba repültünk volna egyet – amint a játszókedvű vágó, a film keretéül odaszabta… A jóságos VHS-szalagok ugyanis mindent megőriztek abból a korból, amikor először volt lehetőségünk úti-, természeti és egyéb tematikájú filmeket rögzíteni az egyre több tv-csatornáról. Az már csak az örökké éber random-tényező játéka, hogy épp azon a (tudomisén hányas számú) kazettán találtatott meg, egy honolului leszállás és egy kis hula tánc is a végére…

A kísérletező, szín(ház)játszó koromban tanultam meg – magamtól – hogy mi mindent ki lehet hozni abból, ha alig van valamid, vagy éppen nincs semmid se… A repülőzúgás fázisai, snittenként összevágva, dallamot adnak ki… egy töredékes kivarióból, repetitív klippes effektet lehet csinálni, csak meg kell keresni a zenének a megfelelő helyét, ahol az, képi poénná áll be… így tanul a szegénységén a magamfajta vénember és így tud a szűkösségéből erényt fabrikálni. Fontos életelv ez, a ránk váró nem éppen kihívásmentesnek ígérkező időket tekintve…

Gyomaendrod.Szatyi.Herpai.
Bizonyos “viselt dolgaink” egyike, Szatyival a színjátszás békés-megyei frontján
– a FÉLING SZÍNPAD Tabarin előadása előtt…

Ja, és talán az a Lynyrd Skynyrd klasszikus sem véletlenül került a reszketeg snittek alá. A Freebird című szám gitárszólója általában a világ első öt legjobbja között szokott berepülni a minden idők öröklistáin… Az egész videomachiából erre vagyok a leghiúbb… Másra talán úgysincs túl sok okom…

Integetés a régieknek – a régi Antonov-ból…

Külön szeretettel és jóleső emlékezéssel küldöm ezt a, kissé megkopott “kis színest” azoknak az újságíró kollégáknak, akik igen jóleső szeretettel fogadtak be, szinte egyik napról a másikra a kollektívájukba és akik – elsősorban Árpási Zoltán főszerkesztő – kis híján kihoztak belőlem egy tiszta jó kis újságírót – az a kicsi viszont belőlem hiányzott; utólag, mostanában már nem is bánom… Nagy szeretettel üdvözlöm – ebből a mostani “jövőből”, ebbe a mai jelenbe átintegetve – a felvételen megelevenedő régi kedves kollégákat, mindenek előtt László Erzsikét és Fábián Pista bátyámat. Érdekesség, hogy utóbbi kolléga tudósította rendszeresen a megyei lapot az orosházi jazz klubom szárnybontogatásairól, jóval korábban, mint mielőtt kollégák lettünk volna…

Na de ki az Szatyi?! Már néhány előző VHS-mesémben is szerepelt – egymás ifjúságának egygondolkodású részesei voltunk mi, színházban, zenében, miegyébben – mintegy pont tizenegy év fórral, a javamra….

Szatyi – akit kitaná’ni se lehetne…

Nos igen, ő az, aki megmutatta a “fél tettő” éves kis Pisze lányomnak a süppedős szőnyegben járás praktikumát és szintén ő az, aki azonnal megtanulta a kicsibagoly Piszémtől hogy, ha bármikor az a kérdés, hogy ez, vagy az milyen színű, azt kell rá mondani: – Zsődazs…!

Fekete-fehérben is “zsődazs“…

A békéscsabai színházi kollégából lett jóbarát megtalált engem a szegedi média körében is, ahol “a’ótán” önmagát is… Sok éven keresztül Szeged is megkedvelhette őt, rádiós és tévés személyiségként (a mosógép, centrifuga, porszívó és más média vonatkozásairól mindmáig keveset tudunk…;) ). Az utóbbi évtizedekben pedig Cegléden erisztett jelentős gyökereket és, ahogy én látom, azok már nem is lesznek onnanst felszedve (szándékosan használok fonetikusan írott bíkísmegyei dialektust, ami a mi közös szójátékainkkal, további turbót és gellert szoknak kapni…). Talán nem tolakodó az analógizálás részemről, ha úgy tanálok fogalmazni, hogy amivel én szógálgattam Szegedet, ő ugyanazzal szógál Ceglédnek – azzal a jelentős különbséggel, hogy ő “rendes rádiós” maradt azóta is…

Szatyival.localfm
A magunk módján tanítgattuk, vagy 10 éve, a ceglédi fiatalokat a jókedvű és játékos rádiózásra…

Ő még csak színésznövendékcsikó volt, a nyócvanas évek elején és művészeti látásmódfejlesztési gyakorlatként, elmentünk megnézni Bódy Gábor Nárcisz és psziché című filmjét. Az elszállós, szürreális képözönt szemlélve, az első félóra után, egyszer csak áthajolt hozzám a csabai mozi bélás széksorában a mi Szatyink és ezzel nyugtatott meg: – Bandi! Ez ám nem is történt meg, ezt csak úgy kitaná’ták…”! Ebben maradtunk és ezzel az egész életszakaszommal – színházazósostul, újságírásosostul – ma is, valahogy éppen így vagyok… Alig maradt mozgó és álló kép ezekből a napjaimból, de ami maradt, azt addig díszítem, faragom, amíg a Vírusnaplóban egy mese nem kerekedik belőle. Ha már ilyen jó hozzám az én, idősebbik és jóval produktívabb megfelelőm, Kollár redaktorbátyám, hogy mindig ad teret a dolgaimnak… Szatyival pedig, a későbbiekben még lesz – nem is kevés dolgunk, arról kezeskedem… Kezet rám!

Vigyázni a túl magos repüléssel!

A szokásos ráadás zene pedig, születésétől fogva és ezen késői változatában is a rockzene legfelsőbb repülési magasságait szintezi… Az egyik legtragikusabb sorsú rockzenekar, mintha csak saját végzetét érezte volna meg benne. A szabad madár röptéről szólt a déli rock megbűvölően szép, szenvedélyes alapműve. Az eredeti felvétel rocktörténeti abszolútum, kinyilatkoztatás. Allen Collins gitárszólója pedig fölszállt a halhatatlanság legfelsőbb “ikonoszférájába”… Annyiszor töprengtem már ennek a szuper válogatott bandának, a Chase együttes teljes legénységének, vagy Stevie Ray Vaughan-nak a tragikus “elszállásán” és arra jutottam, hogy annak a bizonyos szabad madárnak a szabadító mivoltára sötét gyanú vetül: nem éppen a halál csábít és siettet gyorsabb csatlakozást a halhatatlanság felé való repülésben... ?! Hátborzongató példatáram van erre: a rockzene mintaadó elődei, Buddy Holly, Richie Valens azon az éjszakán, amikor “a zene meghalt“, vagy Eddie Cochran, aki ugyan a földön, autóval “szállt el ” 1960-ban, hogy pár nap múlva kijöjjön a “Three Steps From Heaven” című kislemeze… ésígy netovább..!

Ami az irgumburgumos fizikatanárbácsiról elnevezett világklasszissá vált csapat “elrepülését” illeti, már az is egy baljóslatú jel volt, hogy a “déli kollégák”, az Allman Brothers két vezér zenésze, fél évtizeddel korábban motorbalesetben életét vesztette – pont egy év különbséggel, ugyanabban az utcában, majdnem ugyanott… A Lynyrd-ék két gitárosa, a mondott zseni Collins és Gary Rossington komoly autóbalesetet szenvedett, ezért jó néhány koncertet le kellett mondaniuk; Allen keze soha többé nem jött helyre. Aztán jött a végzetes nap: 1977. október 20-án repülőbalesetben a csapat három tagja (Ronnie Van Zandt énekes, dalszerző, Steve Gaines és nővére, Cassie Gaines vokalista) életét vesztette, a többiek pedig súlyosan megsérültek. Ekkor abba is hagyták a közös zenélést és a tagok külön formációkban folytatták. Az együttes 1987-ben állt újra össze és Ronnie öccsével, Johhny Van Zant-tal kezdtek koncertezni. Őt látjuk az itt következő fantasztikus koncert-repülésen, ami azt mondom, méltó szenvedélyű zenei beteljesülés, a legendás “szárnyaló gitárszóló” – szorozva hárommal… Ugyanis Allen, kánonná vált szólóját, három gitár unisonojával fokozzák a fokozhatatlanságig a koncerten… Vigyázat! A magassági öveket már most tessék becsatolni!

Jaj Istenem, ha már belekeveredtem ebbe a nyomasztó halállistába, akkor menjünk el mostmár a sor végéig! 2001. júliusában egy jacksonville-i szállodai szobában holtan találták Leon Wilkeson basszusgitárost, 49 éves korában; halálának oka ismeretlen. Ekkor került a zenekarba Ean Evans basszeros, aki 2009. május 8-án, 48 évesen rákbetegségben hunyt el. 2015. április 3-án Robert Burns dobos, alapító tag autóbalesetben vesztette életét. Elmondhatjuk, hogy nincs a rocktörténetben hozzájuk hasonlóan szerencsétlen sorsú zenekar – pedig mennyire nem ezt érdemelték volna! Ha csak a mindenki kedvence, Sweet Home Alabama-jukat csinálták volna meg, már akkor is, de a sok évtizedes, újjáélesztett munkásságuk viszont végleg felírta a nevüket az égre… Ha valaki arra repül, integessen nekik…!

Nem biztos, hogy bármelyik rádióműsorban jöhetne egymás után ez a két zene. Igaz, arra sem emlékszem, hogy túl sok rádióműsort hallgatnék mostanában, amiben tematikus zenei szerkesztésnek lenne valami írmagja… Ámde, ha már “kihozta a szó“, akkor jöjjön a Jacko féle “Remember Time” azon változata, ami tényleg az évezredes emlékezetre apellál és van benne minden, ami az idők során hatott ránk: játék, kultúra, história és nagyon eleven ZENE……

FELING 20 Szatyi1
– Hogy elszá’t ez a négy dekád…?!

Kategóriák

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten a legérdekesebb cikkeket elküldjük emailben.

Sikeresen feliratkozott a hírlevélre!