A VÍRUSNAPLÓ olvasóinak szíves figyelmébe szeretném ajánlani az alábbi videót – Kiszeli Zoltán elemzését az ukrajnai háborúról és a világ változásáról. A ma este megjelent interjú a legjobb magyarázat, amely választ adhat a krízisre:
Oroszország hadserege 1.000.000 katonával rendelkezik. Ma Oroszország nemcsak a térség, hanem Európa katonailag legerősebb állama is. Technikai szempontból nem csak Ukrajna elfoglalása nem okozna számára problémát. Alighanem Németország határainál ütköznének először komolyabb ellenállásba, bár a német haderő a számára engedélyezett, viszonylag szerény, félmilliós létszámkeretét csupán a feléig töltötte fel. A 2021 júniusában meghirdetett orosz katonai doktrína a 2014 decemberében immár Putyin aláírásával ellátott doktrínával azonos, és ugyanúgy defenzív, mint az összes többi, amelyet 1992-t követően dolgoztak ki.
Eszközállomány tekintetében 2021. december 21-én az orosz védelmi miniszter bejelentette, hogy az orosz hadsereg átfegyverzettsége, vagyis modern fegyverekkel való ellátottsága 71 százalékos, amelyen belül a stratégiai nukleáris fegyvereké 89 százalékos. Ez azt jelenti, hogy a NATO-ban általánosnak mondható átfegyverzettségi szintet a milliós orosz haderő elérte, vagy egészen közel van hozzá! Ma a hadsereg harmada sorozott katona, akikre harci cselekményekben korlátozottan lehet számítani, viszont nagyobbik része, a kétharmada – az egy évtizeddel ezelőtti állapotokhoz képest – motivált és jól használható, bármikor bevethető.
A húsz évvel ezelőtti állapotoktól eltérően ma az orosz hadseregnek különböző feladatok ellátására alkalmas elitalakulatai is vannak. A milliós haderő ötöde – tiszt vagy altiszt, és valamivel több mint harmada – szerződéses katona. Ami a NATO-országokhoz képest további előny, Oroszország 900000 viszonylag frissen kiképzett tartalékosra számíthat. Igaz, ezek mozgósításában még nincs meg a kellő rutin és a gyakorlat, továbbá még azt sem találták ki, miként lehetne a pénzügyi fedezetet is megteremteni a hatékony mozgósításukhoz.
De ami nem annyira látványos, mégis az orosz haderő potenciáljához hozzáad, jóllehet nem annyira szembeötlő: az utóbbi évtizedben a terrorizmus elleni harc jegyében a belbiztonsági erőket számottevően fejlesztették. Ezek közül a Roszgvargyija, az Orosz Nemzeti Gárda 2016. márciusi megalakítása talán a leginkább említésre méltó a maga 340000-es létszámával, amelyet a Nemzetbiztonsági Tanácsnak, tulajdonképpen az elnöknek rendeltek alá közvetlenül. Ha ehhez hozzáadjuk a KGB utódszervezete, az FSZB és a belügy különböző alakulatait, a bűnüldöző apparátusok létszámával együtt Oroszországban ma a hivatalos, professzionális haderő milliós számán kívül 2,2 millió főt tud a moszkvai kormányzat a maga direkt irányítása alatt bevetni, amennyiben szüksége lenne rá! Ehhez jön a további 900 000 tartalékos, amelyek bevethetősége – amint említettem korábban – persze korántsem annyira egyszerű! A szintén NATO-tag Törökország jelentős fegyveres erejét is számításba véve tehát Európában Oroszország fegyveres túlhatalma ma nagyobb, mint bármelyik európai nagyhatalomé volt az elmúlt száz esztendőben.
Az Orosz Föderáció 2010 óta öt katonai körzetben van elosztva, melyek a következők:
- Északi Katonai Körzet Szeveromorszk központtal;
- Nyugati Katonai Körzet, Szentpétervár központtal;
- Déli Katonai Körzet Rosztov-na-Donu központtal;
- Központi Katonai Körzet Jekatyerinburg Központtal;
- Keleti Katonai Körzet Khabarovsk központtal.
A haditengerészet négy flottából és egy flottillából áll: az Északi Flotta, a Balti Flotta, a Fekete-tengeri Flotta, a Csendes-óceáni Flotta és a Kaszpi-tengeri flottilla. A négy flotta és flotillla összesen 350 hajóból és tengeralattjáróból áll. A 2020-as adatok alapján 160.000 főből áll az orosz haditengerészet. Az orosz védelmi minisztérium szerint a haditengerészetben a modern fegyverzet aránya 2020-as jelentés szerint több mint 75 %.
Az Orosz Légierő három alágazatból áll: légierő, légi és rakétavédelmi erők, és űrhajózási erők. 2020-ban a bevethető erők létszáma 165.000 fő volt. 2022-ben a legtöbb eszközt figyelembe véve 2092 bevethető repülőgéppel és bombázóval és 1543 helikopterrel rendelkezik az orosz légierő.
2021-ben globálisan Oroszország rendelkezett a legtöbb atombombával. Az ország összesen 6257 atomtöltettel rendelkezik melyből 1456 stratégiai robbanófejet telepített több száz bombázón és rakétán keresztül, és közben folyamatosan modernizálja nukleáris hordozórendszerét. Atomtölteteit az ország a következő felosztásban képes bevetni:
- szárazföldi indítású, immobil silók mint az R-36 és az azt helyettesítő RS-28 Sarmat
- szárazföldi mobil, mint az RT-2PM2 Topol-M és az új RS-24 Yars
- tengeralattjáró-alapú, mint az R-29RMU2 Layner és az RSM-56 Bulava
- légi indítású robbanófejek
2020 végén a szárazföldi erők modern fegyverzetének szintje körülbelül a 70 százalékon állt. 2016-ban a szárazföldi erők két Iszkander-M rakétarendszer brigádkészletet, több Tornado-G MLRS-t és Msta-SM önjáró ágyút kaptak. Korszerűsítették a Grad-M MLRS rendszereket is. 2016-ban az orosz szárazföldi erők Buk-M3, Buk-M2, Tor-M2 és Tor-M2U légvédelmi rakétakomplexumot kaptak. Ezentúl Verba MANPADS-eket, több mint 130 BMP-3 IFV-t és BTR-82A APC-t, valamint több mint 20 Tigr-M páncélozott járművet kaptak, amelyek az Arbalet-DM harci modullal vannak felszerelve.
A modern fegyverek és felszerelések aránya a szárazföldi erőkben 2012 és 2020 között négyszeresére nőtt. Nyolc év alatt több mint 2500 darab páncélozott fegyvert szállítottak a szárazföldi erők harckocsi-alakulatai és katonai egységei számára, köztük több mint 1000 korszerűsített T-72B3, T-72B3M, T-80BVM és T-90M harckocsit.
A motorizált lövészcsapatok több mint 1500 darab BMP-3 gyalogsági harcjárművet, korszerűsített BMP-2-t és BTR-82A (AM) páncélozott személyszállítót kaptak. A szárazföldi erők rakétaerői és tüzérsége 2012 és 2020 között több új haditechnikai eszközt kapott – “Iskander-M” operatív-taktikai rakétarendszereket, a “Tornado” család többszörös rakétakilövő rendszereit, “Msta-SM” önjáró ágyúkat.
A 2020-as Military Balance szerint a szárazföldi haderők aktívan 2,800 harckocsival, 5.160 gyalogsági harcjárművel, 6,100 páncélozott személyszállító járművel, 1.760 vontatott és önjáró tüzérséggel 1.760, 1,352 rakétatüzérséggel és 2,531 SAM rendszerrel rendelkezett.