Negyed századdal ezelőtt, az emlékezetes Arany Pódium Tehetségprogram estjein, vagy a kapcsolódó fellépéseken igen gyakran idéztem ezt a graffiti okosságot: “A tehetség istentől van. Az egyik ember feltalálja a relativitás elméletét, a másik pedig tudja mozgatni a fülét“…
A kettő között minden érdekelt.
ARANY PÓDIUM
Emlékezetes találkozások, nagyszerű, vagy éppen keszeg és bakis bemutatkozások ideje volt ez… A hazai zenei élet számos, azóta kiérdemesült jelessége, csapkodhatott itt a szárnyacskáival közönség előtt, mint kezdő, vagy éppen életében első fellépő. A helyszín, az akkori Égő Arany (ma Öreg Híd) majd a város, illetve a Dél-Alföld legkülönfélébb rendezvényei, klubjai, tv műsorai stb. Ha méltóztatnék utolérni magamat és folytatnám a VHS-meséimet, előkerülhetnének végre a szalagok és átdigitalizálódnának, akkor hű olvasóink is láthatnának egy-két ismerős arcot, meglepő és mulatságos, bájosan gyermeki alakban archiválva… Köztük két kontinensen is népszerű country sztár, ma is a világtengereken cirkáló revű-díva, vagy egy világversenyeket nyerő, akkor még lakótelepi breaktánc-crew, gyermek-tévés kedvenc, vagy szépségkirálynő és netovább, a hazai könnyűzene jónéhány húzóneve… De erről csak ennyit, egyelőre…
Most pedig az történt, hogy éppen ott voltam a Dugonics-téren, amikor a Rádió 88 élő közvetítésével, egy szerencsés nyertes gyermekecske felkapcsolhatta az idei karácsonyi, ünnepi díszvilágítást. A telefonommal kis videósnitteket csináltam magamnak. Gondoltam, majd otthon összevágok belőlük egy kis emlékfilmecskét, mert ilyen pillanatnak még nem voltam részese. Aztán a Kárászon továbbslattyogtam Józsa Gábor ötvösművész barátom műhelye felé, ahol nagy, megindító beszélgetés és a hozzá méltó szekszárdi Latino vörösborocska várt engem. Útközben a Nils Holgerson libáját embernagyságban animáló Presits Tamás színművész barátomat üdvözölhettem, játékuk közben… Arra gondoltam, de jó, hogy ennyi nagyszerű talentumot ismerhetek ilyen emberközelből! Egész életem egy kedves leitmotif-ja, hogy ha már az én esetleges tehetségeimet, már nem fogja össze semmi rendezőelv, milyen nagyszerű dolog a “sokan mások” röppenését látni, esetleg szelecskéket fújkálni hozzájuk, biztatni, vagy moderálni őket… Volt is használatomban egy, magamra kifundált állandó eposzi jelző: “Plesi a tehetségpásztor“
Visszatalálván az előbbi “fonalamhoz”: amikor a kis két és fél perces videó elkészült, valami jó kis zenét kerestem alá és ekkor bukkantam rá a rokonszenves fiatal zenész ismerősöm, Gyalog Attila egyik klipjére (The Smiling Speeder). Mivel láttam már egy párat tőle és mind nagyon tetszett, eredeti, hangulatos és nagyon dallamos mivoltában, hát rápróbáltam az én kis spontán mozimra, ami végül is, vele együtt egy bolondos kis adventi etűdöcske lett, Fénygyújtás szemmel címmel… A kellemes kis latinos gitárdarab kitárta karját és pont azt adta, amire én is gondoltam: vidám ünnepvárást – nagyobb ájtatosság nélkül…
A két szálon, mindeddig makacsul külön futó történeteim pedig most aképpen állnak össze eggyé, hogy rájöttem, mit kell nekem a Vírusnaplóban összehoznom! A filmöcsikém, mások általi megmosolygtatása helyett, el kéne indítani – de sürgősen ám – egy sorozatot, ami a régi Arany Pódium mai, laza folytatásaképpen, fiatal (vagy nem is olyan fiatal) tehetségek bemutatását tűzné ki a zászlajára, rovatcímkét is maga után vonva akár… Az elnevezése legyen például:
ARANY FONÁL
A példa azért jó, mert hálisten’, szügyig járok ma is a bemutatni való és érdemes tehetségek tengerében… Előjött a másik színpadon-színpadfélen gyakran elfüstölt, kissé agitproppos, de azért jól átmenthető csasztuskám is: “A tehetség a jövő aranyfedezete“… Namostakkortehát! Bemutatunk ehelyt valakit és ezzel az aranyfonál elindul és fűzzük rá tovább a további felfedezéseinket, ajánlásainkat… A többit majd meglátjuk. Olyan ez is mint a kézcsók – valahol csak el kell kezdeni a dolgot… 🙂 Nem rossz az az elv sem szerintem, hogy az érintett személy, vagy az olvasó is ajánlhat valakit és majd mi fűzzük tovább a fonalunkat… Afene tudja, mi nem lehet ebből az egészből közbe‘… Volt már egypár ilyen agyaszüleményem, miért éppen ez ne lenne telibe találva…?!
A – Mért pont én? kérdésre, a válaszom a továbbiakban, egyszerűen: – Mért pont netene…?!
Gyalog Attilától kértem egy kis zenei önéletírást. Amit kaptam, annyira szívhez szóló, hogy felér egy novellával is. Abban maradtunk, hogy szószerint beszerkesztem, a zenéivel átszőve… A fonalat felvettük. Fogadjátok szeretettel sorozatunk első hősét! Kellemes zenei fénygyújtást mindenkinek!
Gyalog Attila – Zenei életút
Inspirációmban, hogy elkezdjek zenélni, nagy szerepet játszott családi helyzetem. Úgy alakult életem, hogy nem sokkal születésem után elváltak szüleim és 16 éves koromig 3-4-szer láttam édesapám. Tudtam róla, hogy fiatalon nagy zenei tehetségnek tartották, de helyette más pályát választott. 16 éves koromban felvettem vele a kapcsolatot és neki köszönhetem, hogy motivációt adott rá, hogy elkezdjek zenélni, azzal, hogy megmutatta nekem ezt a fantasztikus, rejtélyes világot.
Találkozásunkkor kezembe vettem egy gitárját, megtanította rajta 10 perc alatt a blues-alapot, amit elkezdtem játszani, mire ő felkapott egy elektromos gitárt és elkezdett rá szólózni. Életem legmeghatározóbb pillanatai voltak ezek, rázott a libabőr és könnyeztem, akkora hatással volt rám. Ezekben a pillanatokban született meg bennem, hogy a zenének szentelem életem . Így adok majd az embereknek, úgy, hogy ez egyben nekem is a legnagyobb örömet jelenti majd.
Az édesapámmal közös zenehallgatások, magyarázataival kiegészítve, jelentették zenei fejlődésem egyik legfontosabb részét, mert ekkor értettem meg igazán a zenét. Később megtanította a gitározás alapjait. A hangokat, a helyes kéztartást, John McLaughlin ujjgyakorlatát, és elvitt Kovács László gitártanár ismerőséhez. Nem ott tanultam meg gitározni, de hasznos volt.
Nem hagyatkoztam csak erre azokban az időkben. Elkezdtem egyfelől könyvekből tanulni magamtól, másrészt pedig hallás után, úgy, hogy forgott első, legnagyobb inspirációm, Stevie Ray Vaughan lemeze, és ha kezdetben csak egy-két hangot, ha megtaláltam belőle, később már szinte hangról-hangra tudtam játszani a számokat. Ezt tartom zenei fejlődésem másik leglényegesebb pontjának, hogy megtanultam szinte mindent hallás után lejátszani. Édesapám sokszor felhívta rá figyelmem, hogy egy igazi zenész hallás után is le tud játszani szinte bármit.
Később megismerkedtem George Bensonnal, John Scofielddal, Pat Metheny-vel, a Steely Dannel és még sok olyan zenekarral, amely nagy hatást gyakorolt rám és tágította zenei perspektívám. Tovább folytattam a számok hallás után történő tanulását, illetve a kezdetektől fogva gyakoroltam az improvizációt, ami mindig is a legjobban érdekelt.
Elkezdtem tanítani, átadni másoknak tudásom. A tanításon keresztül magam is sokat tanultam. Összegezhettem tudásanyagom, felépíthettem egy tantervet lépésről lépésre, hogy a legmotiválóbb legyen azok számára, akik szeretnének megtanulni gitározni. Magam is rengeteg új számot tanulhattam meg, hiszen egy tanárnak mindent tudnia kell.
2015-ben írtam meg első számom. Az ihlet magától jött, egyszer csak megszólalt fejemben. Másként sosem írnék számot, azt vallom, ez csak így működik. Mindig is szerettem volna zenét írni, de kivártam az idejét.
Jöttek újabb számok, majd elkezdtem zenésztársakat keresni, de sajnos mindenkitől, akit felkerestem (dobosoktól, basszusgitárosoktól, zongoristáktól) azt a kérdést kaptam, hogy mit kellene nekik rá játszani az adott hangszeren. Erre aztán nem számítottam. Ekkor kezdtem el megtanulni a hangszerelést, tehát, hogy minden egyes hangszert megírjak. Már az elején láttam, hogy ezt kitanulni szintén évekbe telik, ugyanúgy, mint megtanulni egy hangszeren játszani.
Nagy örömmel tölt el, hogy az elmúlt időszakban felvehettem néhány számom és megoszthattam őket az emberekkel.
Van, hogy egy év is eltelik anélkül, hogy írnék egy számot, de olyan is, hogy elkap az ihlet és egy hónap alatt több is megszületik. Mikor jön egy szám, üzenetként érkezik és dekódolnom kell.
Zenéimben fejeződik ki egész életem, filozófiám, érzéseim, gondolataim. Úgy érzem, a Jóisten arra szemelt ki, hogy a lehető legtöbb dolgot átéljem, és zenei formában átadjam az embereknek. Így ki-ki megtalálhatja egy adott számban az őt érintő kérdésekre a választ egy, a szavaknál magasabb rezgésű és erősebb üzenetű kifejezési formában: a Muzsikában.
Poszt szkriptum: Én mindig így járok! Megörvendek valami kitalációmnak, egy jó névötletnek, mint például ezzel az Arany Fonál-lal, aztán a net ráébreszt, hogy már megvolt másnak is… Ezúttal, rákeresvén, szembesültem a ténnyel, hogy ezzel a címmel Müller Péter író már jó ideje tartott előadásokat. Akkor pedig kihúzom magam és azt mondom Kollár Ferenc “szellemi gazduramnak”, így se rossz! Mutatom a nagyszerű író és gondolkodtató ajánlását, ami örömömre, pontosan azt fejezi ki, mint amiről mi is elmélkedtünk, Gyalog Attila bemutatkozásával együtt…
Szellemek találkozása nem tilos…!
