Kis-Kovács Hedvig, a VÍRUSNAPLÓ állandó olvasója, reagált Janus Pannonius költészetével kapcsolatos bejegyzésünkre, és a téma folytatását kérte tőlünk.
Akik azt hiszik, hogy költőink csak szerelmüket-bánatukat voltak hivatottak szavakba önteni, azoknak most nagy valószínűséggel csalódást fogok okozni. Az irodalmi erotika, a szexualitás már az ókor művészetében is felfedezhető, szatirikus, pajzán, fülledt hangulatú alkotások már az irodalom korai időszakában is keletkeztek, s ez a tendencia az idő előrehaladtával csak fokozódott. Erre a témára a VÍRUSNAPLÓ mai bejegyzésében, két magyar és két francia költő versét közöljük:
Weöres Sándor: Grancorn lovag Lány-comb közt reng a lovag lövege, tüzes vas, öt kiló, fekete heréje duzzadoz, akár két ágyugolyó. Nehéz üteg lövöldözi a törékeny erődfalat, de feszes rugalmas alapzatú s himbál a lökések alatt. Elisabeth jajgatva tűr, mégis kedvére van, hogy lágyékát kemény legény döfi hatalmasan. Závada Péter: Bontás Belém ülsz. Ülünk, mint két egymásba csúsztatott szék. TV szól a szobából. Ma mégse megy. Lemászol. Nézem a függöny bojtját. A szomszéd házat bontják. Az ablakok betörve. Lelátni a gödörbe. Most magamhoz szoktatlak. Már nyitva van az ablak. Vastag az ég, vízhatlan. Megfürdünk a huzatban. Erősen koncentrálok, Mármint csak arra, rád, hogy mit kéne most éreznem. Nem passzolunk lélekben. Befekszel az ölembe, mintha bölcsőd lenne. Megmarkolod a farkam. Együtt szorongunk halkan.
Ha a költő szerelmes, ír egy gyönyörű szerenádot, ha szomorú, akkor elégiába önti bánatát, ha szétfeszítik az érzelmek, akkor a rapszódia műfaját választja. De mi van akkor, ha a belső szexualitását, az erotikus élményeit szeretné kifejezni? Meglátásom szerint nincs egy egységes műfaja az erotikus költészetnek, ez inkább téma, mintsem egységesen alkalmazható műfaj. A poéta ihletett állapotba kerül egy-egy elképzelt vagy ténylegesen átélt esemény után, melyeket versszakokba tömörít. Nincs műfaji, formai határ, egy életképszerű vers éppolyan jól képes átadni a költemény mondanivalóját, mint egy szigorú szabályokat követő balladaforma. Mivel már alapjában véve egy megkérdőjelezhető témáról beszélünk, ezért a cél szentesíti az eszközt, az érzelmek efféle kifejezésmódja egyáltalán nem zár keretek közé, sőt mondhatni felszabadít, nyílt terepet ad alkotóinknak. Nevezhetnénk az irodalmi szexualitást élményköltészet és az esztétikára törekvő líra szerelemgyerekének, ugyanis mindkettőből bőségesen merít. Élménylíra olyan szempontból, hogy gyakorta egy-egy megragadott pillanat, egy felhevült állapot megversesítéséről beszélünk, másrészről azonban mégis esztétizáló alkotások, ugyanis a szépség és a gyönyör egyedi, intim világnézetét szándékoznak visszaadni a lírikusaink.
François Villon Ballada a Vastag Margotról Ha szeretem a szép lányt szolgamód, nem kell azért bugrisnak vélnetek. Javai fínom óhajra valók, csókjáért kardot, pajzsot viselek. Fazekat happolok, ha emberek jönnek, ellépek borért csendesen. Kerül gyümölcs meg sajt. S ha rendesen fizetnek, mondok: Jól ityeg bizony! Csak jőjenek, ha dürgésük leszen, e bordélyba, hol szállásunk vagyon. De megvannak a vijjogó bajok, ha pénz nélkül jön Margot hálni meg. Szivem halálra gyűlöli. Fogod mindjárt kabátod, szoknyád, réklidet, gyapjú gyanánt a zálogba vihedd! S kezét csipőre téve bőg nekem az Antikrisztus, hogy, Jézusra, nem, ő nem teszi! Hát jól képen kapom, – az orra fölött hordja kézjegyem e bordélyban, hol szállásunk vagyon. Majd megbékélünk; szellent rám nagyot – dagadtabb, mint a dongó – fölnevet, combom csapkodja, Gogo-z meg gagyog, öklével birizgálja fejemet. Mint bunda, alszunk, lévén részegek. S kelünk. Korog a hasa. Kényesen fölmászik rám, nyögök keservesen, a deszkánál is laposabbra nyom, ledérkedéssel tönkre így teszen e bordélyban, hol szállásunk vagyon. Ajánlás V ihar, fagy, dér, – megvan a kenyerem! I gy vesz az ember gubát az eben. L óg rajtam, pénzit megéri velem. L otyó, kurafi: passzolunk nagyon! O csmányoké ez ocsmány szerelem. N incs emberségünk, hát ne is legyen e bordélyban, hol szállásunk vagyon! Arthur Rimbuad: Az első este A fotelban ült, neglizsében, s az ablakhoz kaján fejek, nagy fák dugdosták indiszkréten egész közel a szemüket. Félmeztelen helyezkedett el s összekulcsolta a kezét. Kis lába fázós élvezettel nyúlt a földre, s szép volt, de szép. Néztem, hogy röpdös a hajában egy kis sárga sugár vidám pillangóként s a mosolyában s a keblén: légy a rózsafán. Megcsókoltam finom bokáit. Ő fölényesen kacagott; hangja úgy trillázott, sokáig, mint eltört üvegdarabok. A kis láb ijedten huzódott az ing alá: “No, ne bomolj!” Ha megbocsátotta a csókot, a gúnykacaj se volt komoly. Szeme hogy dobogott szegényke, amikor lezárta a szám! Ő kényeskedve húzta félre a fejét: “Ez sok, igazán! Úgy látszik, jó lesz tudnod, úrfi…” De csók következett megint, s ő nem bírt többé haragudni s nevetett, most már szív szerint… Fotelemben ült, neglizsében, s az ablakhoz kaján fejek, nagy fák dugdosták indiszkréten közelre sóvár szemüket.
