2023. FEBRUÁR 1.- OROSZORSZÁG NEM VESZÍTHET

írta | febr 1, 2023 | Vírusnapló, Archívum, Háború, Politika, Videó

Nem éppen a szokásos atlantista módon beszélt Scott Ritter az TV-Munich nevű csatornának adott kimerítő interjúban az orosz-ukrán konfliktusról.

Scott Ritter katonacsaládba született, nagyrészt Törökországban és Nyugat-Németországban nőtt fel, szülei mindketten a légierőnél szolgáltak, és bázisról bázisra vándoroltak; már gyerekként tankok és harci helikopterek között cseperedett fel, szovjet történelemből diplomázott, s egyenes útja volt a hadseregbe. Hírszerzőként dolgozott a haditengerészetnél, s már a Sivatagi Vihar nevű hadművelet során junior katonai elemzőként, a ballisztikus rakéták szakértőjeként működött, majd az ENSZ különleges bizottságának dolgozott fegyverszakértőként, felügyelve a tömegpusztító fegyverek leszerelését, innen 1998-ban nem szép körülmények között távozott, ekkortól igen kritikussá vált hazája közel-keleti szerepvállalásával szemben; elemzéseiből könyveket is írt. A szovjet haditechnikát is igen jól ismeri, hiszen két és fél éven át tanulmányozta, hogyan lehet szovjet célpontokat kilőni tüzérséggel.

Ritter tisztként az Iraki háborúban szolgált és az öbölháború kapcsán megjegyezte: noha a háborút sikerült megnyerni, a szovjet eredetű scud-rakétákkal egyszerűen nem tudtak mit kezdeni, a rakétaháborút elvesztettük.

3814687a844f3329364fe618216ec809
Scud rakéta orosz harcászati-hadműveleti ballisztikus rakéta, melyet az 1950-es évek második felére fejlesztettek ki Viktor Makejev vezetésével az OKB–1 tervezőirodában, nagyrészt a zsákmányolt második világháborús német ballisztikus rakétákra (mindenekelőtt a V–2-re) alapozva. Az egyszerű felépítésű, egyfokozatú, folyékony hajtóanyagú rakéta hagyományos- vagy atomtöltetet hordozhatott. Szállító és indító járműve az ISZU–152 önjáró lővegen alapuló 8U218 lánctalpas harcjármű.
1216624554 8u218 2
Scud B 1b5dd487bbfc588446bac2804e2

Ritter arról is beszélt: Az első atombombát is mi fejlesztettük ki, monopol helyzetben voltunk: és bár Truman elnök is tudta, hogy a japánok készülnek megadni magukat, mégis ledobtuk az atombombákat, ezzel üzentünk a szovjeteknek is: helló, van atombombánk, jobb, ha befejezitek a terjeszkedést Európában. Aztán nekik is lett bombájuk.

Elmondta: mindig is számoltak az ötvenes években azzal, hogy mindkét fél beveti az atomfegyvert, azonban elértek egy küszöböt, és onnantól kezdve tudta mindkét fél, hogy egy konfliktus a világ és az emberi faj elpusztulásához vezetne, Kennedyt pedig annyira megrémítette a helyzet, főleg a kubai rakétaválság, hogy végül megindult a megegyezés az oroszokkal, ez idővel pedig kiterjedt a ballisztikus rakétákra is.

Azonban a Szovjetunió összeomlása után az Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom, és ahelyett, hogy folytatta volna az önkorlátozást, előnyt kovácsolt a helyzetéből, és már csak az oroszok leszerelése maradt terítéken ennek érdekében. Ekkor, a 90-es és 2000-es években az oroszok gyengék voltak, amerikai segítségre szorult a gazdaságuk, ezért belementek, abban a reményben, hogy így talpraállhatnak. De Amerika célja nem ez volt, hanem hogy térdre kényszerítse az oroszokat: Washington politikája ez volt, elősegíteni Oroszország gazdasági és politikai összeomlását, hogy szétessen az ország.

Mert, mint mondta: Nem szerettük a nagy Orosz Föderációt, ami nagyon hasonlított a Szovjetunióra. Ezért fel akartuk darabolni, hogy egyesével uralhassuk a darabjait, mert azt akartuk, hogy Oroszország soha többé ne legyen egy Szovjetunióhoz mérhető ellenfelünk. Balszerencsénkre a korrupt Jelcin-rezsim megbukott, Putyin meg nem akarta ezt a játékot játszani velünk.

Ritter szerint az Egyesült Államok ettől kezdve próbálta megbuktatni az orosz elnököt, különösen Barack Obama elnökségétől kezdve. Minden, amit próbáltunk, arra irányult, hogy leváltsuk őt, és ennek egyik eszköze volt, hogy konfliktust kreálunk Ukrajnával, ami Oroszország gazdasági és politikai összeomlásához vezet, és Putyin kiesik a hatalomból. William Burns nagykövet már 2008-ban jelezte, ha Ukrajnát meghívják a NATO-ba, az oroszok azonnal támadni fognak. Meg is hívtuk őket.

Ritter elismételte az orosz narratívát az orosz etnikumú ukrán polgárok ellen viselt háborúról: Azt mondják, Oroszország provokáció nélkül támadt 2022 februárjában. Én azt mondom, az Egyesült Államok provokálta Oroszországot Ukrajna meginvitálásával. Tudtuk, hogy ez fog történni. Ritter kitért a Majdan téri történésekre, amit az oroszbarát kormányzat eltávolítását célzó puccsnak nevezett, ami helyett egy olyan kormány lett, amelyet a militáns, ultranacionalista fehér felsőbbrendű neonácik uraltak, akik Banderát, a gyilkos bűnözőt imádták, ő lett Ukrajna nemzeti hőse.

A minszki tárgyalásokat a nyugat időhúzásának nevezte, hogy az ukrán hadsereget fel tudják készíteni az orosz támadásra (ezt egyébként nemrég maga Angela Merkel is megerősítette).

A szakértő azt is elismételte, hogy a háború és a szankciók, bár Oroszország térdre kényszerítését célozzák, hogy a nép felkeljen és elkergesse Putyint, de ehelyett Európa szenved, és a végén úgyis Oroszország győz.

Ukrajna csak eszköz, proxyállam az oroszok letöréséért zajló háborúban; a történelmi realitásokat nem lehet figyelmen kívül hagyni, és tudvalevő, ha Ukrajnát eltávolítják az orosz befolyási övezetből, Oroszország tönkremegy, ezért szerinte Oroszországnak joga van erre nemet mondani, és Ukrajna éppen most, a háborúban veszti el ezért a szuverenitását. Sokba kerül az oroszok válasza Ukrajnának: ok területi veszteséget szenvedett, és még többet fog talán.

Ritter a NATO kapcsán mondta: A szervezet védelmi szervezetként jött létre a hidegháború idején, hogy tagjai egymást megvédjék egy szovjet támadás esetén, de már nem az. Emlékeztetett a Gorbacsovnak adott ígéretre is a német újraegyesítésnél, miszerint a NATO nem terjeszkedik keletre. Mégis megtette, mert az amerikai politika lényege tönkretenni Oroszországot, erre használtuk fel a NATO-t, ami így már offenzív és terjeszkedő szervezet, amely missziókat vezet külföldre, s már az egész világra fenyegetést jelent.

A műsorvezető felsorolta az amerikai, brit, francia és német fegyverszállításokat, és feltette a kérdést, ezek (a Leopardok, a Challengerek, és az Abrahamek) megfordíthatják-e a háború kimenetelét. Ritter határozott nemmel válaszolt, mondván, az oroszok már egy ideje éppen a NATO-eszközök elleni harcra készülnek, az ukránok sosem használtak nyugati harceszközöket, amelyek igen bonyolult jószágok, a szervizelés, ellátása logisztikai rémálom Ukrajnának, és ahogya Tigris tankok sem fordítottak a világháború menetén, úgy a Leopardok sem fognak. Ugyanúgy az ukrán földön lesznek szétlőve.

Ritter szerint a nyugatiak Hitler ideológiai utódjait támogatják, s most amerikai, brit és francia tankok sietnek támogatni a fasiszta rezsim újraéledését, de ez semmin nem változtat, csak még többen halnak meg, főleg ukránok.

A háború eszkalálódása is szóba került, a műsorvezető megjegyezte, az oroszok nagy offenzívára készülnek, közben érkeznek a Patriot rakétarendszerek is Ukrajnába. Ezek azonban Ritter szerint nem állítják meg az oroszokat. Az oroszok nem hülyék, tanulnak a hibáikból, nyitott szemmel mennek a háborúba, a Patriot-rendszer pedig egyetlen iraki scud-rakétát sem szedett le az Öbölháborúban, de több szövetséges repülőt igen, 2003-ban, mint irakit, és Szaúd-Arábiában is leszerepelt. A Patriot is úgy végzi majd, mint a többi NATO-küldemény: szemétként, körülötte ukránok hulláival, akik próbálták kezelni a fegyverzetet.

A szolidari ukrán visszavonulás kapcsán úgy fogalmazott az ukránok nem visszavonultak a városból, hanem az oroszok kirugdalták őket onnan, és ha nem lenne stratégiai védelmi jelentősége, nem áldoztak volna fel ennyi mindent a védelmében az ukránok, 10-15 az egyhez arányban.

Az ukrán ellentámadás kapcsán mondta: Az oroszok elégtelen erőforrásokkal kezdték a háborút és ezt tudták. Szerinte az ukrán ellentámadás viszont dollártízmilliárdos küldeményeknek köszönhetően volt lehetséges szeptemberben, az oroszok pedig szerinte csak taktikai visszavonulást hajtottak végre kis veszteséggel, miközben mészárolták az ukránokat, embert és hadianyagot. Ritter úgy vélte, 20-30 ezer ukránt csak az ellentámadásnál vesztettek, az ukrán hadsereg meggyengült, az oroszok pedig újjászervezték erőiket, a legmodernebb felszerelésekkel, és a végén úgyis a háborús matematika győz, Oroszország nem veszíthet.

Kategóriák