Az éghajlat, illetve az időjárás alakulásában is meghatározó szerepe van a Napnak. Ha 1%-kal megnövekedne a Napból érkező energia mennyisége, a sarki jégsapkák megolvadnának. Szerintem a jégkorszakok kialakulásában is nagy szerepet játszott a Nap energiatermelésének, illetve távolságának megváltozása. A XVII. században bekövetkezett kis jégkorszak is egy gyengébb naptevékenység eredménye.
A naptevékenység időben változó intenzitású. A napfoltok számának változása alapján egy 11,2 éves ciklus állapítható meg, de mágneses szempontból ez 22,5 évnek felel meg. Valószínűsíthető, hogy az időjárás naptevékenységi maximum idején változékonyabb, mint minimumkor. Az erős naptevékenység hatására a földi légkör fizikai és kémiai tulajdonságai is változhatnak, maguk után vonva az ózonréteg, illetve a nagy magasságú légköri szerkezetek változását. A naptevékenységi maximumok meglepő következménye az infarktusos betegek számának megnövekedése.
A napszél a Nap koronájából, az úgynevezett koronalyukakból kiinduló, elektromosan töltött részecskék áramlata. A napszél hatásaitól a bolygónk mágneses tere, a magnetoszféra véd meg bennünket, amely a bolygó belsejében generálódik. Erővonalai a napszéllel érkező elektromosan töltött részecskéket eltérítik, és a mágneses pólusok felé terelik. A töltött részecskék a pólusok közelében érik el a légkört – ahol az ún. sarki hasadék található a magnetoszférában -, és a légköri atomokat, molekulákat gerjesztve létrehozzák a sarki fényt.
A napszél lökéshullám-frontja összenyomja a magnetoszféra erővonalait, ezáltal azok közelebb kerülnek egymáshoz. Emiatt az úgynevezett gyűrűáram (amit az ideiglenesen befogott nagy energiájú töltött részecskék alkotnak a Földet körüljárva) közelebb kerül a felszínhez, nagyobb térerőt alakítva ki. A Földön ez úgynevezett mágneses viharok kialakulásához vezet, ami az egyre érzékenyebb elektronikus berendezésekre kifejezetten káros hatással lehet. A nyugalmi állapot csak öt-tíz nappal a vihar kezdete után áll vissza.
Az utóbbi időszak kutatásai alapján kiderült, hogy a legnagyobb veszélyt az ún. korona-kitörések jelentik, amikor egy különösen nagy adag plazma szabadul ki egy koronalyukon. Különösen heves napszél hatására a magnetoszféra erővonalai a földi légkör ionoszférájába tolódhatnak, amelynek hatására onnét anyag szökik meg. A Nap tehát erodálja a földi légkört.
Egyik új, még kidolgozás alatt lévő elméletem szerint a napfoltok okozzák a a Föld mágneses terének ingadozását, aminek következménye a klímaváltozás is. Ezt a témát közelítem meg a VÍRUSNAPLÓ mai bejegyzésében:
A Proxima Centauri vörös törpe 4,25 fényévnyire van, így a kozmikus hullám amely 2019 májusában tört ki, 2023 augusztusában érhet ide. Ez a hullám 100-szor erősebb mint a mi Napunk eddigi legerősebb kitörései. A vörös törpe kozmikus hulláma 2023 nyarán eléri a Napunkat, ahol szintén robbanást okozhat. A halo-effektus miatt, még csak nem is kell hogy pontosan a Földet érje, de mégis a kőkorszakba bombázza az emberi civilizációt.
2023 augusztusára tehát fel kell készülnünk, a világ számos tudósa kezdte el felmérni, hogy mekkora is az esélye a várható katasztrófának. Vélemények szerint óriási a veszélye annak, hogy egy, a Napaból érkező szuper robbanás az egész elektromos infrastruktúrát tönkreteszi a bolygónkon, ezzel visszaküldve minket a kőkorszakba. A civilizációnkban már szinte minden elektromosan működik, így egy ilyen krízis esetén totális káosz uralkodna el és az első napokban is már százmilliók halnának meg. Mindemellett a Földünk mágneses tere is jelentősen gyengülne.
A VÍRUSNAPLÓ olvasói érdeklődtek, hogy mit is lehet tudni a napkitörésesekről. Mai bejegyzésünkben ezt a témát járjuk körül:
A napkitörés a naptevékenység leglátványosabb, és legerősebb földi hatásokkal rendelkező megnyilvánulása, melynek során együtt jelentkezik az alábbi három naptevékenységi jelenség:
- Fler, vagyis a naplégkör egy körülhatárolt részének hirtelen, erős kifényesedése.
- Koronakidobódás, vagyis a napkorona egy darabjának kilökődése a bolygóközi térbe.
- Eruptív protuberancia, vagyis egy, a napkoronában hosszú ideje egy helyben lebegő, a környező gáznál sűrűbb és hidegebb felhő (nyugodt protuberancia) hirtelen, gyorsuló felemelkedése és elszállása.
A fenti jelenségek egymástól függetlenül is előfordulnak, de az esetek mintegy 50-75%-ában együttesen következnek be, napkitörés keretében. Különösen a legnagyobb flerek, koronakidobódások és eruptív protuberanciák lépnek fel szinte mindig együttesen.
Viszonylag új keletű az a felismerés, hogy a naptevékenység legpregnánsabb megnyilvánulása e három jelenség együttes fellépte. Angol kutatók az eruptive solar flare kifejezést javasolják, de a legtöbben csak solar eruption-ként emlegetik az ilyen jelenséget. A magyar napkitörés az utóbbinak pontos fordítása.
A kitörés oka a napkorona mágneses térkonfigurációjának instabilitása vagy egyensúlyvesztése, melynek következtében a térszerkezet hirtelen megváltozik, jelentős energia szabadul fel, és a kiegyensúlyozatlan mágneses erők hatására a korona anyagának egy része kidobódik.
Ismeretes, hogy a nyugodt protuberanciák mindig a kétféle mágneses polaritást elválasztó semleges vonalak fölött találhatók, vagyis az erővonalak egyik oldalukon kibújnak a Napból, a másikon visszabújnak a Napba. Ennek következtében a lebegő protuberancia fölé lugasszerű mágneses árkád borul. Az anyag kiszabadulásához vagy ennek az árkádnak a tetejét kell a végtelenségig megemelni, vagy valahogyan szét kell azt nyitni. A szóba jöhető folyamatokra nézve erős megkötést jelent az ún. Aly-Sturrock-sejtés, mely szerint adott kétpólusú (tehát például az árkádéhoz hasonló) felszíni mágneses téreloszláshoz tartozó lehetséges erőmentes térkonfigurációk közül a nyílt térszerkezet (csupa függőleges erővonal) a legnagyobb energiájú.
De nem szeretnék ezen a vonalon tovább haladni, mert a VÍRUSNAPLÓ olvasók itt hagyják abba a bejegyzés olvasását, ezért most inkább kifejtem, hogy melyek a legismertebb napkitörési modellek.
- Fluxussemlegesítési modell, mely azon alapszik, hogy egyes esetekben a kitörések idején a semleges vonal két oldalán az északi ill. déli polaritású mágneses elemek láthatólag befelé mozognak, és a vonalon találkozva semlegesítik egymást. (A “semlegesítés” pusztán a megfigyelés oldaláról írja le a jelenséget – fizikailag ez jelenthet akár mágneses átkötődést, akár a felszín alá történő lehúzódást, akár a kétféle polaritás kis léptékeken való elkeveredését.) Ez azt eredményezi, hogy az elemekhez kötődő mágneses erővonalak elveszítik felszíni talppontjaikat, és a légkörben “lebegő”, dugóhúzószerű alakzatot vesznek fel. A dugóhúzó belsejében található a nyugodt protuberancia. Ha a semlegesítés tovább folytatódik, a protuberancia a számítás szerint egyre magasabbra kerül, míg egy ponton az egyensúlyi konfiguráció lehetősége megszűnik, és a protuberancia elszáll. Ebben a modellben az elszálló koronaanyag alatt zajló mágneses átkötődés, tehát a fler, csak következménye az anyagkidobódásnak. Mivel a folyamat során a felszíni mágneses téreloszlás folyamatosan változik, az Aly-Sturrock tétel itt érvénytelen.
- Kitörési modell, mely elképzelés nem két-, hanem négypólusú felszíni töltéseloszlást tételez fel, melyben a mágneses árkád fölé másik, ellentétes irányítású külső árkád borul. A két árkád határfelületén, fent bekövetkező mágneses átkötődés a térszerkezetet megnyitja, szabad utat biztosítva az elszálló protuberanciának ill. a koronakidobódásnak. Mivel a téreloszlás nem kétpólusú, az Aly-Sturrock tétel itt nem feltétlenül érvényesül.
- Tekeredési instabilitásos modell egy háromdimenziós modell és abból indul ki, hogy a nyugodt protuberancia már egy dugóhúzószerű mágneses képződmény, vagyis egy csavart fluxuscső belsejében van, ami akár a fluxussemlegesítődéssel is képződhetett. Ha a fluxuscső tovább csavarodik a saját tengelye körül, akkor a saját tengely körüli csavarulat egyre inkább tekerületté (vagyis a cső egészének egy rajta kívüli tengely körül való, telefonzsinór-szerű föltekeredésévé) alakul, majd egy kritikus ponton instabilitás lép fel, a cső teteje megállíthatatlan gyorsuló emelkedésbe és tágulásba kezd. A háromdimenziós szerkezet miatt ezt a felette fekvő árkád sem feltétlenül gátolja meg, elég, ha egy ponton szétnyílik.
A VÍRUSNAPLÓ olvasót érdekelheti, hogy a napkitöréseknek milyen földi hatásai vannak. A közvetlen hatások a következők:
- Erős flerek idején jelentősen megnő a földi felső-légkörben és bolygónk kozmikus környezetében a nagy energiájú sugárzások erőssége. Ez elsősorban a röntgen- és gamma-sugárzásra vonatkozik, továbbá, ha a Föld a flerből kiinduló részecskenyaláb útjába esik, akkor a töltött részecskék (elsősorban protonok) áramára is. Ezek komoly kárt okozhatnak a geostacionárius műholdakban és űrszondákban; a töltött részecskék továbbá egészségi kockázati tényezőt jelentenek pilóták és űrhajósok esetében. Megszűnne a felső légkor ionizált D-rétege.
- A flereket kísérő rádiókitörések megzavarhatják, vagy megszüntethetik a Föld nappali oldalán a rádiós kommunikációt és a radarok működését. Ez jelentősen megnehezítené vagy lehetetlenné tenné a repülőutakat a sarkok körzetében (ez a körzet ilyen esetben a mérsékelt égövig is lenyúlhat).
- Ha a Föld a kidobott anyag útjába esik, a földi magnetoszférának ütközve mágneses vihart okozhat. A vihar megzavarhatja a navigációt, megbolondítva az iránytűket. Emellett a mágneses tér gyors ingadozása erős kóboráramokat indukálhat az elektromos berendezésekben, ami olykor – elsősorban magas földrajzi szélességeken, például Kanada, Skandinávia – nagy területeket érintő áramkimaradásokhoz vezet.
- A magnetoszférában – a Van Allen-övekben állandóan jelen levő töltött részecskék a mágneses vihar következtében a sarkvidékeknél bejuthatnak a Föld felső légkörébe, ott a sarki fény néven ismert fényjelenséget okozva.
- A magnetoszférában a töltött részecskék mennyisége jelentősen megnőhet, ha a Földet eltaláló (koronakidobódásból eredő) bolygóközi mágneses felhő mágneses polaritása a magnetoszféráéval ellentétes. Ekkor ugyanis a felhő és a magnetoszféra között mágneses átkötődés történhet, s ennek révén a felhő plazmája bejuthat bolygónk magnetoszférájába.
- A légkör elvesztheti ózonrétegének 50-10%-át, ami a bőrrákos megbetegedések számának növekedéséhez vezet.
- A világos éjszakai égbolt megzavarja az állatok életciklusait és felborítja mindennapi életük rendjét.
- A protonok áramlása magreakcióba lépne a légkör oxigén és nitrogén atomjaival. Ennek eredménye nagy sebességű neutronáramlás lenne, ami elérhetné a földfelszínt is. Ennek következménye a számítógépes rendszerek összeomlása, mert a memóriákban lévő aktuális tartalom felülíródna.
Erőteljes napkitörés érte el 2023. január első felében a Földet, ami a rádiókimaradásokat okozott Ausztráliában, valamint a Csendes-óceán déli részén. A legutóbbi kitörés egy összetett napfoltból, az AR3182-ből származott. A besorolása X1.2-es volt, amiről azt érdemes tudni, hogy az X-kategóriájú napkitörések a legerősebbek. Az M osztályúak közepes, míg az A, B és C osztályúak alacsony intenzitásúak. Az 1.2-es érték ebben az esetben azt jelenti, hogy az X-kategóriájú napkitörések között a gyengébbek közé tartozik. Mivel a Nap a következő években közeledik a ciklusa csúcsához, további X-osztályú napkitörések várhatók.