Egy friss kimutatás szerint Németországban a legnépesebb és Magyarországon a legalacsonyabb az LMBT közösség Európán belül.
A Dalia Research közvélemény-kutató 28 európai országban 10.000 fő részvételével készített felmérést az LMBT közösség létszámáról. Az adatok szerint Németországban a lakosság 7,4 százaléka vallja magát LMBT személynek. Ugyanebben a felmérésben megkérték a válaszadókat, hogy helyezzék el magukat a Kinsey-skálán: itt a németek 10,9 százaléka vallotta magát nem kizárólagosan heteroszexuálisnak.
Az európai átlag 5,9 százalék az LMBT személyek számát tekintve, és átlagosan 8,6 százalék nem kizárólagosan heteroszexuális.
A vizsgált országok közül Magyarországon a legalacsonyabb a létszám. Nálunk csupán a férfiak 0,7 százaléka és a nők 2,4 százaléka tartja magát LMBT személynek. Az alacsony adatok azért is meglepőek, mert ezek nem csupán a meleg/leszbikus számok, hanem ebben már a biszexuális, transznemű és queer személyek is szerepelnek.
Az alacsony számok a társadalom életkor szerinti konzervativizmusát is tükrözik. Magyarországon az 50-65 év közöttiek nulla százaléka, a 30-49 év közöttiek 0,6 százaléka, míg a 14-29 év közöttiek 4,2 százaléka vallja magát LMBT személynek.
A fiatal korosztályt tekintve Spanyolországban a legmagasabb az arány, ott a 14-29 év közöttiek 14 százaléka határozza meg magát az LMBT közösség tagjaként.
A magyarországi liberális baloldal azt állítja, hogy az ő nyilvántartásuk szerint Magyarországon 600.000 lmbt-ember él.
A homoszexualitás négy típusa:
- Alkalmi homoszexualitás: Olyan futó homoszexuális érintkezést jelent, amely nem hat ki az egyén általános szexuális életére.
- Helyzettől függő tevékenység: Azokra a körülményekre utal, amelyek közepette rendszeresen kerül sor homoszexuális tevékenységre, miközben azok nem válnak az egyén elsődleges preferenciáivá. Ilyen a zárt intézményekben például börtönökben élők heteroszexuálisok között (ellenkezőnemű partner híján) létesített homoszexuális kapcsolat. Ilyen esetben a kényszerítő körülmények megszűnése esetén az érintett egyének jellemzően az eredeti szexuális preferenciáikhoz térnek vissza még abban az esetben is, ha a homoszexuális kapcsolatokat hosszú éveken át folytattak. Mivel a bevésődött szexuális orientáció fiatalkorban oly mértékben rögzül, hogy később még a hosszú ideig tartó homoszexuális tapasztalat sem képes megváltoztatni az egyén heteroszexuális orientációját.
- Megszemélyesített homoszexualitás: Olyan egyének, akik a homoszexualitás tevékenységét preferálják, de elszigetelten élnek olyan csoportoktól, amelyek könnyedén elfogadják az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot.
- Mint életforma: Életük meghatározó részévé tették a hasonló szexuális szokásokkal rendelkező egyénekkel való kapcsolatok fenntartását. Ezek az egyének általában „meleg” szubkultúrához kapcsolódnak.
A neuro-pszichológiai elméletek szerint, a homoszexualitást kis mértékben határozza csak meg a hajlam, nagy mértékben a neuronháló beidegződése. A neuro-pszichológiai vagy más néven az idegi bevésődés elmélete szerint a homoszexualitás oka az idegi bevésődéssel van összefüggésben. Kialakulása úgy történik, hogy a fiatalkori szexuális érés során az első szexuális vágy felébredésekor az (véletlenszerű, vagy pszichológiai okok miatt) egy azonos nemű személy felé nyilvánul meg, majd a szexuális fantáziák és a szexuális vágy kezdeti kielégítése során kerül megerősítésre és ekkor alakulnak ki azok az idegpályák, amelyek lehetővé teszik a homoszexuális ingerekre való választ, így megalapozzák a későbbi homoszexuális viselkedésre való képességet is. Az így kialakult idegpályák és bevésődött hajlam az idegrendszerből utólag „nem törölhetők, és nem módosíthatók.” Legalábbis a széles körben elterjedt és jelenleg engedélyezett kezelésekkel nem. Igaz, hogy létezik egy olyan eljárás, az úgynevezett bemetszés nélküli agyműtét, amely során bizonyos agyterületek kiégetését sikeresen alkalmazták a múltban. Például Parkinson kóros betegek kezelésekor egy speciális ultrahang berendezéssel illetve egy abban beállított, precízen fókuszált ultrahang-nyaláb segítségével sikeresen töröltek (égettek ki) olyan agyterületeket, amelyeknek a kézremegésben szerepük volt így a kezelést követően e betegek tünetmentessé váltak, de jelenleg ezen eljárás használata korlátozott mértékben (csak bizonyos betegségek esetén) és csak bizonyos országokban engedélyezett. Habár a szintén bevésődött belső késztetések és rögeszmés gondolatok vezérelte nemkívánatos viselkedéssel jellemezhető kényszerbetegségek és egyéb pszichiátriai zavarok esetében jelenleg is zajlanak a fókuszált ultrahang kezelés módszerét alkalmazó olyan kísérletek amelyek a már korábban rögzült késztetések és viselkedés megváltoztatását célozzák,[24] ugyanakkor nem valószínű, hogy ezt a módszert a homoszexuális vágyak vagy viselkedés megváltoztatása céljából terapeuták széles körben alkalmaznák a jövőben, ugyanis mivel egyrészt a mai modern nyugati társadalmakban a homoszexualitás nem minősül betegségnek, így egy ilyen kezelés etikai problémákat vetne fel, másrészt arra sem volna garancia, hogy a kiégetést követően az adott agyterülethez tartozó funkciók regenerálódásakor (a homoszexuális helyett) heteroszexuális vágy és viselkedés alakulna ki az így kezelt pácienseknél.
Az 1970-es években Günther Dörner német orvoskutató a homoszexualitást a központi idegrendszer pszeudohermafroditizmusaként fogalmazta meg. Dörner és munkatársai szerint, ha az anyát (terhességének ideje alatt) sok stressz éri, akkor a gyerek nagyobb valószínűséggel lesz homoszexuális. Ezt a tényt igazolják azok az adatok, melyek szerint a második világháború alatt és közvetlenül utána sokkal több homoszexuális személy született. Egy későbbi vizsgálat lényegében igazolta ezeket a következtetéseket: a homoszexuális személyek anyáinak 75%-a élt át valamilyen stresszt a terhessége alatt, míg ez az arány a heteroszexuálisok anyáinál csak 10%-nak bizonyult.[36] Dörnerhez hasonlóan számos kutató feltételezte azt, hogy a magzati korban ért hormonális hatások összefüggésbe hozhatók a homoszexualitás kialakulásával, ezért számos kutató próbálkozott állatok magzati korában történő hormonális kezelésével. A legismertebbek mind-közül a berlini Dörner kísérletei, aki patkánymagzatok agyába injekciózott ellenkezőnemű hormonok hatását vizsgálta. Ezen injekciók hatására később az ellenkező nemre jellemző viselkedés halmozott megjelenését figyelte meg a kifejlett egyedeken.
Angliában a 16 évnél idősebbek körében mintegy 748 ezer fő (több mint 1,5%) vallja magát homoszexuálisnak, míg 624 ezren (1,3%) biszexuálisnak. 165 ezer fő pedig úgy nyilatkozott, hogy egyéb szexuális kisebbség tagja. 262 000 ember (0,5%) pedig azt állította, hogy nemi identitása eltér a születési nemétől – tették hozzá. Ez volt az első olyan népszámlálás, amely megkérdezte az embereket szexuális irányultságukról és nemi identitásukról.
Amerikában a valaha volt legnagyobb, 120 ezer ember megkérdezésén alapuló felmérésben 3,4 százalékra becsülte a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű amerikaiak népességen belüli arányát a Gallup közvéleménykutató intézet.
A Gallup kutatása az lmbt-közösség demográfiai jellemzőire is rámutat. A lekérdezés szerint a fehér lakosságon belül valamivel kisebb ezek aránya, mint a nem fehér lakosság esetén: előbbi csoportban 3,2 százalék, míg a spanyol, ázsiai és afroamerikai lakosság körében 4 százalék fölötti. A nemek szerinti eltérés igen kismértékű ugyan, de a nők valamivel nagyobb arányban ismerik el szexuális hovatartozásukat, mint a férfiak: a nők 3,3, a férfiak 3,6 százaléka vallotta magát az LMBT csoportba tartozónak.
A korcsoportokat tekintve a legfiatalabbak vállalják fel identitásukat a leginkább. A 18 és 29 évesek 6,4, a 30 és 49 év közöttiek 3,2 százaléka, az 50 év felettiek 2,6, a 65 év felettiek 1,9 százaléka mondta magát odatartozónak. A korcsoport szerinti szűkítés mellett is igaz, hogy a nők jobban vállalják másságukat: a 18 és 29 év közötti nők 8,3, az ugyanennyi idős férfiak 4,6 százaléka határozta meg magát az lmbt közösségbe tartozóként.
A Gallup szerint az lmbt-emberek felülreprezentáltak az alacsonyabb iskolai végzettségű és alacsonyabb jövedelmű csoportokban. A házasok körében 1,3, az egyedülállók körében 7, a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők között viszont 12,8 százalék az arányuk. A 18 éven alatti gyereket nevelők között 2,7, a gyermektelenek körében 3,9 százalék az arányuk. Jellemző, hogy a gyermekes és gyermektelen nők között egyező arányban vannak az lmbt-csoportba tartozók, míg a férfiak körében a gyermektelen kategóriában vannak többen.
A klasszikus magyarázat szerint az LMTBQ-személyek aránya a társadalomban valójában állandó, hiszen a szexuális orientációt, illetve a nemi identitást a születés határozza meg, és egyéb külső tényező lényegesen nem befolyásolja az LMBTQ-emberek populáción belüli arányát. A társadalmi elutasítás miatt sokan eltitkolják nemi orientációjukat, ezért korábban kisebb számokat láttunk a statisztikákban. Csakhogy a mai fiatalok életét már végigkísérte az LMBTQ-jogok és a társadalmi elfogadás növekedése, ezért az utóbbi években mért adatok nagy valószínűséggel valódi növekedést mutatnak.
A legújabb, 2019-es brit statisztikai felmérés szerint a brit Z-generáció a maga 7,6 százalékával pont a fele az amerikai kortársaik adatának, de a számok öt év alatt itt is több mint duplájára nőttek. A legfiatalabb, 16-24 éves korosztályba tartozó férfiak között a melegek eddig stagnáló száma 12 hónap alatt majdnem 50 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A 16-24 éves férfiak körében 2018 és 2019 között, mindössze egy év alatt az LMBTQ-identitásúaknál 47 százalék a növekedés, a nőknél 38 százalék. Továbbra is meredeken nő a biszexuálisok száma, az emelkedés oroszlánrészét ismét ők adják, főképpen a nőknél, arányuk 2019-re elérte az 5,5 százalékot a korcsoportban.
Az LMBTQ-közösség fiatalok körében történő robbanásszerű növekedésére a cikk két, az elmúlt tíz évben történt jelentős változásnak lehet szerepe.
- Az egyik, hogy az államok aktívan támogatták a melegjogokat, jelentős számú érzékenyítő program futott, és sok ország bevezette a melegházasságot.
- A másik a médiabeli tartalomgyártásban az LMBTQ-népszerűsítés korábban nem tapasztalt, nagyarányú előretörése.
Az amerikai tévésorozatokban megjelenő állandó és visszatérő LMBTQ-szereplők száma a 2011-es 87 főről 2019-re 488-főre nőtt. Ez 460 százalékos növekedés. 2019-ben az országos csatornákon, a főműsoridőben sugárzott sorozatokban minden tizedik állandó szereplő LMBTQ-személy volt, ez az arány 2011-ben még 2,9 százaléknál járt. Tekintve, hogy 2019-ben az USA teljes népességében az LMBTQ-identitásúak száma 5,2 százalék volt, a kulturális trendek mérőeszközének választott LMBTQ tévésorozat-szereplők 10,2 százalékos részarányával ez a kisebbség a médiában kétszeres túl-reprezentációhoz jutott.
Felvethető, hogy az LMBTQ népszerűsítésének eredményeképpen sokan úgy vallják magukat LMBTQ-nak, hogy csak a kulturális trend hatására nyitottak ezen életmód felé. A jelenség részben divatáramlatként is felfogható, ahol a veleszületett identitások keverednek a divatidentitásokkal az LMBTQ-közösségben. A fiatalok körében a biszexuálisok száma nőtt radikálisan: történt egy nyitás az LMBTQ-lét felé, de az előző preferenciákat nem zárták le. Az LMBTQ-identitás kedveltté és pozitív értelemben különlegessé vált, és ez növelhette a szexuális kísérletező, kalandozó kedvet. A Gallup a 2020-as USA-adatok ismertetésénél szintén felveti a divathatást a növekedés magyarázataként.
Ha az LMBTQ mint kulturális trend ekkora hatást gyakorol a fiatal felnőttekre, akkor a náluk sokkal érzékenyebb és befolyásolhatóbb gyerekek hogyan reagálnak egy ilyen kulturális befolyásra? – veti fel a szerző. Ha a fiatal felnőttek egy részét az LMBTQ-népszerűsítés konverzióra készteti, akkor ezt a hatást hatványozottan feltételezhetjük a gyerekek és tinédzserek esetében. Így mielőtt egy állam a gyerekek jogai és az LMBTQ-jogok vonatkozásában döntést hoz, minimum alapos és körültekintő vizsgálatoknak kell ezt megelőznie.
LMBTQ-lobbi világméretű kezdeményezést indított, az érzékenyítés pedig kezdi elérni célját. Ennek alátámasztására források megjelölése nélkül kezdett sokkoló statisztikákat sorolni.
- Svédországban 1500 százalékkal nőtt meg azoknak a 13-17 éves kislányoknak a száma, akik fiúnak érzik magukat.
- Naponta legalább egy kiskorú változtatja meg a nemi identitását Nagy-Britanniában.
- A nemátalakító műtétek és beavatkozások elismerése megjelent számos nyugat-európai országban, köztük Spanyolországban, ahol 14 éves kortól szülői beleegyezés nélkül változtathatnak nemet a kiskorúak,
- de Skóciában is, ahol ugyanez már 4 éves kortól megengedett.
A brit társadalombiztosítási rendszer, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) jelenleg hatályos szabályozása szerint egy brit tinédzser (12 éves kortól kezdve) akkor is megkezdheti a nemátalakítás hosszadalmas folyamatát, ha ebbe egyébként egyik szülője sem egyezett bele. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy kisiskolás diákok dönthetnek úgy mindenféle kontroll nélkül, hogy államilag finanszírozott hormonkezelésre járjanak az erre specializálódott egészségügyi intézményekbe.
Egy eset: Ausztráliában élő anyuka, Carolyn Tate hormongátlót kezdett szedetni 15 éves kislányával, miután a gyermek 12 éves korában bejelentette, nem érzi magát lánynak, és fiú szeretne lenni. A hormongátló injekciókat olyan gyerekek számára adják, akik a jelenlegi törvények alapján még túl fiatalok ahhoz, hogy egy nemváltoztató műtéten essenek át. Tate kislánya hetekkel a beavatkozás után – 15 évesen – a változó korral járó klimax kellemetlen tüneteit érezte, majd később kiderült, hogy a hormongátló hatására valóban tinédzserként esett át a menopauzán. Az ausztrál anyuka nem törődve azzal, ez milyen súlyos egészségügyi következményeket okozott gyermekénél, a beavatkozás után tovább folytatja kezelését, és elhatározta, hogy 16 éves korától tesztoszteronhormonokat fog beadatni kislányának.
A különböző LMBTQ-szervezetek világszerte azt propagálják, hogy a nemi identitással kapcsolatos pszichés problémák nem-átalakító műtéttel és az azt megelőző kezelések segítségével hatékonyan gyógyíthatók, viszont elhallgatják az átalakítást megbánók történeteit.
Több olyan orvos, aki nemiidentitás-klinikán dolgozott, arról számolt be, hogy sosem láttak sikerrel végződő operációt, a legtöbb páciens problémái nem oldódtak meg.
Az Egyesült Államokban a transzneműek között az öngyilkossági ráta 41 százalékos – miközben a teljes amerikai lakosság körében az átlagos érték 1,6 százalék. Az átoperáltak körében tapasztalható magas arányú az alkoholizmus, a droghasználat, és szintén magas arányban vannak jelen, akik megbánták a nem-váltó műtétet. Felmérések szerint az Európai Unióban a lakosság 0,3, az Egyesült Államokban a lakosság 0,3–0,6 százalékát teszik ki a transznemű emberek.