2023. FEBRUÁR 28.- A HON VÉDELME FEL (I. rész)

FEL-FEL VITÉZEK A CSATÁRA

Már az is kegyelem, hogy élhetünk és még nagyobb ajándék, hogy életünknek értelme és értéke van.

Már egy éve, hogy mindenki a Harmadik Világháborút vizionálja és én, a VÍRUSNAPLÓ főszerkesztője, aki tábornokként is félelemmel gondolok az unokáim jövőjére, imádkozom, hogy a Jó Isten mentsen meg bennünket a háborútól.

106 évvel ezelőtt különböző kommunista-liberális erők a Marxi ideológiákat próbálták megvalósítani: kirobbantották az első világháborút, majd 1917. októberében az orosz proletárokat lázították, abban a reményben, hogy megszerzik és irányíthatják az orosz birodalmat, de homokszem szorult a gépezetbe, mert Sztálinnal nem számítottak. Az után következett 1918. márciusa, a Magyar Tanácsköztársaság, ahol egy csoport liberálisnak mondott értelmiségi proletárdiktatúrát vezetett be. Itt a haszonszerzés félig sikerrel járt, mert a magyar nemzet aranyát ellopva, Bécsbe menekültek.

Mértékadó történészek szerint az első világháború nem fejeződött be, ezért a második csak folytatás volt. A liberálisok a második világháború után újra próbálkoztak: az egyetemistákat felhasználva 1968. március 22-én forradalmat robbantottak ki. Annak ellenére, hogy 1969. április 28-án sikerült megbuktatni De Gaullet, nem értek el teljes sikert.

Az elmaradt hatalomátvétel miatt következett a bosszú: 1970-ben Németországban megalapították a Vörös Hadsereg Frakciót (Andreas Baader, Gudrun Ensslin, Horst Mahler, Irmgard Möller, Ulrike Meinhof), míg Olaszországban a Vörös Brigádokat (Renato Curcio, Margherita Cagol, Alberto Franceschini). A vörös gyilkos csoportok tagjai radikális baloldaliak voltak. Céljuk az állam meggyengítése és a proletár forradalom kirobbantása volt – ezt gyújtogatások, robbantások, emberrablások, gyilkosságok útján akarták elérni.

Ha több mint ötven év után feltesszük a kérdést, hogy hová kerültek azok a szereplők, akik a ’68-as mozgalom élén álltak, akkor elmondhatjuk, hogy: Daniel Cohn-Bendit az Európai Parlament képviselője, a Zöldek–Európai Szabad Szövetség pártjának társelnöke, illetve az ugyanilyen nevű frakció környezetvédelmi szakértője lett. André Glucksmann sokáig a Sorbonne-on tanított, ma dúsgazdag ember és könyveket ír. Alain Geismart egy ideig olyan gyanú övezte, miszerint kettős ügynök lett volna, de ezt ma már senki nem tudná bizonyítani. A nagypolitika oldalán az egykori német külügyminiszter Joschka Fischert köztudottan szoros szálak fűzték a Bader–Meinhof-csoporthoz, ennek ellenére a Schröder-kormány meghatározó embere lett. Az olasz exminiszterelnök, Romano Prodi pedig egy időben a Vörös Brigádokkal tartotta a kapcsolatot.

Elmondható, hogy a jelenlegi Európai Unió politikusainak jelentős hányada a ’68-as generációból került ki, és politikájuk mind a mai napig híven tükrözi azt a szellemiséget, amelyet a ’68-as poszt-marxista ideológia megfogalmazott.

Az 1968 formálta liberalizmus úgy tett, mintha lehetőséget adott volna az értékek közötti választásra és nem kívánt egy kötelező irányt meghatározni. Negyven év után, 2008-ban azonban láthattuk, hogy mindez csak álca volt – a liberalista csak saját eszméjét isteníti – a másként-gondolkodót pedig megsemmisíti.

De a liberális hegemónia a fél évszázados uralmának vége felé közeledik. Orbán Viktor 2018. július 28-án tusnádfürdői beszédében mondta: Vegyünk tehát magunkon erőt, vállaljuk ezt a szellemi vitát és az európai parlamenti választásokra így vértezzük fel magunkat! Nagy pillanat előtt állunk, meglátjuk, bekövetkezik-e, az esély itt van, de nem egyszerűen a liberális demokrácia, az arra fölépült liberális nem demokratikus politikai rendszereknek mondhatunk búcsút a következő év májusában, hanem a ’68-as elitnek is úgy, ahogy van. Ha a ’68-as elit megy, akkor már csak egyetlen kérdésre kell válaszolnunk, hogy ki jön? És erre azt a szerény választ kell adnunk, hogy mi jövünk, higgadtan, nyugodtan, visszafogottan azt kell mondanunk, hogy jönnek a ’90-esek, a ’68-asok helyett jönnek a ’90-esek, az antikommunista, keresztény elkötelezettségű, nemzeti érzelmű nemzedék következik most az európai politikában.

Summa:

Az ember szembesült a halandósággal, aztán megoldásként jött az örökkévalóságba vetett hit – ez volt az emberi történelem legfontosabb mozzanata. Az ember nem képes elviselni a halandóságot a halhatatlanság reménye nélkül. A halhatatlanság reménye pedig a szentség átéléséből ered. A világtörténelem az emberiség halhatatlanság keresésének története.

Emberi lényként tisztában vagyunk azzal, hogy egyszer eljön a vég. De azzal is, hogy családunkon, törzsünkön, nemzetünkön keresztül bizonyos értelemben mégis tovább tudunk élni. Az állam, a nemzetállam az, ami garantálni tudja, hogy ez a tovább élés megvalósuljon – a kultúrán keresztül.

Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke most meghirdette, hogy térjünk vissza nemzeti kultúránk gyökereihez – a kereszténységhez.

Ehhez jó ezer évet kell visszamennünk az időben, a szentistváni Magyarország keletkezéséig, a szentség fogalmáig. A nemzet az, ami halhatatlanságunkat hordozni képes. Ez áll annak hátterében, hogy fiatalemberek otthagyják családjukat és képesek feláldozni magukat a harcmezőn, nemzetük védelmében.

A kereszténységhez való visszatérés szolgálhat azoknak a nemzeteknek, amelyek identitásuk megőrzéséért küzdenek a demográfiai apályban, a globalizáció nyomásával szemben. Ez az új orbáni-irány jelenti a reményt Magyarország számára is – nemrég ezért tűzték ki a szentistváni keresztes zászlókat a parlament épületére és holnaptól nagy változások elé néz a magyar nemzet.

A SZENT KORONA

A korona latin szó, jelentése koszorú, virágfüzér, amit ünnepségeken viseltek, de kitüntetésképpen is adományoztak. A Római Birodalom időszakában vált fokozatosan a hatalom jelképévé, majd a középkorban a zárt korona jelezte a szuverén földi hatalmat.

A magyar Szent Korona Európa egyik legrégebben használt és mai napig épségben megmaradt beavató koronája. A hozzá kapcsolódó hagyományokkal és jogokkal foglalkozó Szent Korona-tan szerint a magyar alkotmányosság alapját jelentette az Anjou-kor végétől egészen a második világháború végéig. A tan szerint az ország alaptörvényének és jogrendszerének végső forrása a Szent Korona, és mint jogi személy a Magyar Államnak felel meg. A történelmi hagyomány szerint 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, I. István magyar király (1000–1038) a Szent Korona képében fölajánlotta Magyarországot Szűz Máriának. Ezzel a hagyománnyal elkezdődött az a történelmi folyamat, amelynek során a Magyar Királyság koronázási ékszeréből a magyar államiság jelképévé vált.

A legenda szerint a koronát II. Szilveszter pápa küldte Asztrik érsek révén I. Istvánnak koro­názására. A valóságban a magyar Szent Koronát III. Béla uralkodása idején (1172–1196) állították össze két fő részből: az úgynevezett görög koronából és a latin koronából. A tetején lévő keresztet a 16. században illesztették rá. A kereszt elferdülését minden bizonnyal egy 17. századi sérülés okozta, amely úgy keletkezhetett, hogy a koronaékszereket tartalmazó vasláda fedelét azelőtt csukták le, hogy benne a koronát megfelelően elhelyezték volna. A Szent Korona mai alakját III. Béla idején nyerte el. Szent István tiszteletét és tekintélyét minden uralkodó igyekezett a maga javára felhasználni, ezt különösen a koronázások alkalmával tudták kiemelni, amikor a tőle származtatott tárgyakkal növelték az esemény szakralitását. A Szent Korona kifejezés először 1256-banjelent meg.

Az Árpád-ház kihalása (1301) után a magyar trónt hosszú küzdelem után megszerző Anjou Károly Róbert (1308–1342) legitimitását csak a magyar hagyományok – a királyt a Szent Koronával az esztergomi érseknek kellett megkoronáznia és a szertartásra Székesfehérvárott kellett sor kerülnie – tiszteletben tartása mellett ismerte el a rendi közvélemény.

A korona őrzése

Az évszázadok forgatagában a korona őrzési helye többször változott. Károly Róbert a nehezen megszerzett diadémot igen gondosan őriztette az 1323 után állandó székhelyéül szolgáló Visegrádon. Ettől kezdve kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen 1526-iga visegrádi fellegvárban tartották. Csak II. Mátyás (1608–1619) uralkodása alatt született megegyezés a magyar rendek és a Habsburg uralkodó között, hogy a koronát Pozsonyban őrzik. Újra szabályozták a királyi jelvény őrzéséről született 1464. évi II. törvénycikk nyomán felállított koronaőrök kötelességeit, helyzetét, fizetését, akik ekkor tették le a később hagyományossá vált koronaőri esküt is.

A koronát 1790-tőlBudán őrizték, a napóleoni háborúk idején azonban újra menekíteni kellett a támadók elől, csakúgy, mint az 1848–49-esforradalom és szabadságharc során, amikor is 1849 januárjában ki kellett üríteni Pest-Budát. Kossuth Lajos utasítására a koronát Debrecenbe szállították. Csak 1849 májusában, Budavár felszabadítása után szállították vissza a fővárosba. Július elején, Pest újabb kiürítésekor Szemere Bertalan miniszterelnök Szegedre menekítette, és saját szállásán őrizte. Augusztusban magával vitte a koronát és a koronázási ékszereket rejtő ládát, amelyet társaival együtt a Havasalföldre vezető út mellett, egy füzesben ástak el. 1853-bana császári udvar ügynökök segítéségével felkutatta a Szent Korona és a koronázási ékszerek rejtekhelyét, és azokat vonaton Bécsbe vitették. Ott ünnepélyesen fogadták, a császár megtekintette, majd hamarosan visszaszállíttatta Budára. Ezt követően a második világháború végéig a budai várban őrizték az ereklyéket.

1916-bankoronázták meg Budapesten az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt (1916–1918) és feleségét. A koronázók Csernoch János esztergomi érsek és gróf Tisza István miniszterelnök voltak. 1918 novemberében Károly lemondott trónjáról, Magyarország köztársaság lett. A Tanácsköztársaság bukása után visszaállították a királyság államformáját, de királyt nem választottak, Horthy Miklós kormányzóként volt az állam feje. A monarchikus államforma hangsúlyozásaképpen azonban előtérbe állították a Szent Korona szerepét. A második világháború alatt, Magyarország német megszállása (1944. március 19.) után a koronaőrök keresték a lehetőségét annak, hogy a koronát biztonságba helyezzék a várható háborús pusztítás elől. Október 10-én, a fenyegető nyilas hatalomátvétel elől kicsempészték az akkor már óvóhelyen őrzött ládából az ékszereket, és a várban elásták. A nyilas puccs után Szálasi Ferenc mégis megtudta, hol van elásva a korona, kiásatta, és előtte tette le „nemzetvezetői” esküjét. December elején a nyilasok a Szent Koronát Kőszegre vitették, ahol egy óvóhelyen őrizték, majd 1945 tavaszán a mai Ausztria területére szállították, ahol elásták.

A háború után az amerikaiak derítették fel a korona és a koronázási jelvények rejtekhelyét, és azokat az Egyesült Államokba vitték, ahonnan csak 1978-bankerültek haza. A koronát és a jelvényeket a Magyar Nemzeti Múzeumba szállították, és két évtizeden át ott állították ki. A rendszerváltás után az első Orbán-kormány (1998–2002) idején, az államalapítás ezeréves évfordulója alkalmából az Országgyűlés elfogadta a Szent Koronáról szóló 2000. évi. I. törvényt, amelynek értelmében a Szent Koronát 2000. január 1-jénünnepélyes keretek között (a jogarral és az országalmával együtt) a Parlament kupolacsarnokába szállították át. Az Országgyűlés 2010-benmegalkotta a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény módosítását. A módosítás értelmében ismét a Magyar Honvédség feladatai közé került a Szent Korona, valamint a hozzá tartozó koronázási jelvények – a palást kivételével – őrzése, fegyverhasználati joggal. A Honvéd Koronaőrség 2011-bentette le a koronaőr esküt és vette vissza a Szent Korona őrzését.

A Szent Korona mellett a magyar koronázási ékszerek, mint a király szimbolikus hatalmát kifejező legfontosabb jelvények, a következők: koronázási palást, a királyi jogar, az országalma és a koronázási kard. A koronázási palást felirata szerint eredetileg harang alakú miseruha volt, amelyet 1031-benajándékozott Szent István és Gizella királyné az épülő székesfehérvári Nagyboldogasszony-székesegyháznak. Anyaga drága keleti brokátból, mintás selyemszövetből készült, gazdag aranyhímzéssel. Az első magyar királyhoz fűződő kapcsolata, nagyszerű díszítése, valamint őrzési helye, a magyar királyok akkori koronázótemploma tette alkalmassá arra, hogy a 12. század vége felé koronázási palásttá alakítsák át.

A királyi jogar a magyar koronázási jelvények valószínűleg legrégebbi tagja, lehetett már Szent Istváné is. A jogar az ítélkezés, az igazságosság, a jogszolgáltatás jelképe, ősi hatalmi jelvény. A magyar királyi jogar feje metszett hegyikristály gömb, a véset három oroszlánt ábrázol.

Az országalma ábrázolása Magyarországon először a koronázási paláston tűnt fel, amelyen gömbölyű tárgyat tartanak a bal kezükben Szent István és a vértanúk is. A ma ismert országalmánk egyszerű, dísztelen, kissé lapított, aranyozott ezüst gömb. Tetején lemezből készült kettős kereszt található. A gömb közepén, a kereszt síkjával párhuzamosan, elöl és hátul egy-egy kicsiny, háromszögletű, zománcozott címerpajzs van, amelyet az Árpádok és az Anjouk címere díszít, ezért szokás feltételezni, hogy Károly Róbert uralkodása alatt készült. Nem lehet kizárni azonban, hogy maga az országalma korábbi, a 14. században csak a címert illesztették hozzá.

A koronázási kard a magyar koronázásijelvény-együttes legfiatalabb tagja, készítése a 15. század második felére, illetve a 16. század első felére datálható. A magyar királyok koronázásakor nagy szerepet játszott: ezzel a fegyverrel hajtották végre az újonnan megkoronázott királyok a három ceremoniális kardvágást a koronázótemplomban, az ország birtokbavétele jeléül, valamint a négy világtáj felé irányuló kardcsapásokat a koronázási dombról, amellyel kinyilvánították, hogy megvédelmezik az országot bármely irányból érkező ellenséges támadással szemben.

TÖRTÉNELMI ZÁSZLÓINK

A történelmi zászlósor néven ismert zászlók együttese 1985 óta része a magyar katonai, állami és helyi ünnepségeknek. A hivatalos magyar történelmi zászlósor zászlói időrendi sorrendben a következők:

• honfoglalás kori fejedelmi zászló;
• Szent István király zászlaja;
• az Árpád-házi királyok árpádsávos zászlaja;
• az Árpád-házi királyok kettőskeresztes zászlaja;
• az Anjouk királyi zászlaja;
• Hunyadi János zászlaja;
• Mátyás király fekete seregének zászlaja;
• Zrínyi Miklós, a szigetvári hős zászlaja;
• Bocskai István szalontai hajdúinak hadnagyi zászlaja;
• Bethlen Gábor fejedelem zászlaja;
• a Nyitra vármegyei nemesi felkelők zászlaja 1660-ból;
• Thököly Imre fejedelem zászlaja;
• II. Rákóczi Ferenc fejedelem zászlaja;
• II. Rákóczi Ferenc kuruc lovasságának zászlaja;
• a baranyai huszárezred 18. századi zászlaja;
• a jászkun huszárok zászlaja az 1770-esévekből;
• a Pest vármegyei nemesi felkelők zászlaja a napóleoni háborúk idejéből;
• 1849-eshonvéd lovassági zászló;
• 1869 M m. kir. honvéd zászlóalj zászlaja;
• 1938 M magyar királyi honvéd lovassági zászló;
• 1949 M csapatzászló;
• 1956-oslyukas zászló;
• 1990 M csapatzászló.

HIMNUSZ ÉS A SZÓZAT

A himnusz eredetileg vallásos jellegű, Istent dicsőítő, hozzá segítségért fohászkodó, imaszerű ének. Az elnevezés eredete a görög hümnosz (dicsőítő ének) jelentésű kifejezésre vezethető vissza. A himnusz a későbbi korokban már nemcsak vallásos tartalmakat fejezett ki, hanem bármely bölcseleti mondanivalót. A nemzeti himnuszok olyan hazafias zeneművek, amelyeket az adott állam alkotmánya, törvényei hivatalos állami jelképként, nemzeti himnuszként ismernek el; vagy amelyeket az adott (saját állammal nem rendelkező) nemzet vagy nép(csoport) közös identitásának zenei kifejezésére hagyományosan elfogad. A magyar nemzeti himnusz szövegét Kölcsey Ferenc (1790–1838), a reformkor nagy költője írta 1823-ban. Zenéjét Erkel Ferenc zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben. A magyar nemzeti himnusz csak 1989-benkerült hivatalosan a Magyar Köztársaság alkotmányába.

A Himnusz után leggyakrabban használt hazafias dalunk Vörösmarty Mihály (1800–1855) Szózat című verse, amely 1836-baníródott. Míg a Himnusz Istenhez szól a magyarokért, addig a Szózat a magyar embert szólítja fel arra, hogy legyen mindig hű a hazájához. A Szózatot Egressy Béni zenésítette meg 1843-ban, és ennek dallamai a nemzeti ünnepeink záróakkordjaiként szoktak felcsendülni.

A NEMZETI CÍMER

A címer egyedi, nemzeti, a történelmi hagyományokban gyökerező, összetett jelkép, ami a nyu­gati keresztény civilizáció, a lovagi kultúra szülötte. Vizsgálatával a heraldika foglalkozik. Az idő előrehaladtával a címerek egyre inkább kiszorultak a csatamezőről, ahol eredetileg a vezetést, tájékozódást, az egyes alegységek megkülönböztetését szolgálták, és csak díszítőelemként éltek tovább. Ilyen például ma is minden magyar ember számára a magyar nemzet és haza szimbóluma, a magyar címer.

Magyarország címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében egy zöld hármas halom aranykoronás kiemelkedő középső részén áll egy ezüst kettőskereszt. A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik. Díszes kivitelben jobbról tölgyág, balról olajfaág övezi.

A NEMZET ZÁSZLAJA

Magyarország zászlaja Magyarország hivatalos állami jelképe és egyben a magyarság egyik nemzeti jelképe. A hivatalos állami és polgári zászló három egyenlő szélességű piros (az erő), fehér (a hűség) és zöld (a remény) vízszintes sávból áll. A magyar zászló színei a korábban rögzült címerből származnak, ebben az összeállításban nemzeti színekként értelmezve a reformkorban jelentek meg. A mai értelemben vett trikolórt a francia forradalom hatására alkották meg, haszná­latát hivatalosan az 1848-asáprilisi törvények XXI. törvénycikke szabályozta. A piros-fehér-zöld zászló így hivatalosan elismert magyar nemzeti jelkép lett, amelyet 1848–49-benmár általánosan használtak polgári zászlóként. A szabadságharc leverése után tiltott jelképnek számított. 1867-tőlvált ismét hivatalossá. Állami zászlóként 1945-iga kiscímer (megfelel a mai magyar címernek) szerepelt a zászló közepén. 1946. február 1. és 1949. augusztus 20. között a Szent Korona nélküli, úgynevezett „Kossuth-címer”, majd 1949. augusztus 20. és 1956. október 23. között a szovjet mintára készült népköztársasági címer volt a közepén. Az 1956-osforradalom és szabadságharc alatt a felkelők és a lakosság jó része kivágta ezt az idegen jelvényt. A második Nagy Imre-kormány (1956. október 24. – november 4.) visszaállította a korona nélküli Kossuth-címert, amely még a forradalom leverését követő néhány hónapban is hivatalos volt. 1957-tőla címer nélküli trikolórt használták, amely a rendszerváltáskor sem változott.

A nemzeti ünnepeken Magyarország lobogóját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással az Országház előtt fel kell vonni. A középületeken állandó jelleggel használatos, valamint a közterületeket a nemzeti ünnepeken önkormányzati rendeletben meghatározott módon fel kell lobogózni.