Mikor Kölcsey Ferenc kétszáz éve a szatmárcsekei magányában pontot tett a Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című verse végére, majd odakanyarította a dátumot is – 1823. január 22. – nem sejtethette, hogy kétszáz évvel később ezen a napon pontban délután 5 órakor nagyon sokan éneklik majd a megzenésített költeményt tisztelegve ezzel előtte, a magyarság és mindenekelőtt a magyar kultúra előtt. A nemzeti ének mindenkinek mást jelent: átszellemült éneklést vigyázzban állva, nehezen énekelhető szép sorokat, búskomor dallamokat, az újév indulását, a magyar válogatott biztatását, az összetartozás érzését magában hordó ünnepélyes pillanatokat. A lényeg viszont ugyanaz: immár két évszázada ezzel kéri az Istent a magyar, hogy végre hozzon rá víg esztendőt.
Kölcsey Ferenc A magyar nép zivataros századaiból. Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt! Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére. S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád hős magzatjai Felvirágozának. Értünk Kunság mezein Ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél. Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára, S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára. Hajh, de bűneink miatt Gyúlt harag kebledben, S elsújtád villámidat Dörgő fellegedben, Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk. Hányszor zengett ajkain Ozman vad népének Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének! Hányszor támadt tenfiad Szép hazám kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre! Bújt az üldözött s felé Kard nyúl barlangjában, Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában, Bércre hág és völgybe száll, Bú s kétség mellette, Vérözön lábainál, S lángtenger fölette. Vár állott, most kőhalom, Kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. S ah, szabadság nem virúl A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvánk hő szeméből! Szánd meg Isten a magyart Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart Tengerén kínjának. Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt! Cseke, 1823. január 22.
