Szerbia s Magyarország érdeke oly szorosan összefonódik, hogy akár akarjuk, akár nem, barátokká kell lennünk.
Magyarország és Szerbia egymással szomszédos országok, melyeknek, 175 kilométer hosszú közös határuk van. A két nép évezredes egymás mellett élése, és a határok változása folytán a két mai entitás területén jelentős számú nemzeti kisebbség él. Magyarország területén 2011-ben 3.316 szerb élt, míg Szerbia területén ugyanekkor 251.136 magyar.Szerbia a középkorban 1190-től fejedelemségként, majd 1217-től Szerb Királyság néven alkotott önálló országot. Ebben az időben még az uralkodói családi kapcsolatok révén is szoros viszony alakult ki a szerbek és magyarok között: V. István magyar király lánya Dragutin István szerb királyhoz ment feleségül 1269 körül, őt Magyarországi Katalin szerb királyné néven ismerik. Az 1389-es rigómezei csata során a szerbek elvesztették területeiket, az Oszmán Birodalom megszállta az országot. Ekkor kezdődött meg a szerbek betelepülése – menekülése – Magyarországra. A 17. századi nemzetközi összefogás eredményeként – mely időszakban Magyarország is megszabadult a török igától – Szkopjéig visszafoglalták a területeket, azonban az európai politikai helyzet és a török ellentámadás miatt ismét hátrálni kellett. Ekkor érkezett jelentős számú menekült az osztrák befolyás alatt álló Magyarország területére, akik számára I. Lipót magyar király a jogaikat biztosító diplomát is kiállított 1690-ben. Ez volt az úgynevezett nagy szerb kivándorlás Magyarországra.
Széchenyi István a Duna hajózhatóvá tételével kívánta megvalósítani gazdaságélénkítő elképzeléseit, melyhez Miloš Obrenović akkori fejedelem őszinte támogatását is elnyerte. Szerbiának ebben az időben a török és orosz nagyhatalmi érdekek közt lavírozva kellett megtalálnia az utat önállósága megtartásához és a fejlődéshez. Széchenyi érdemének tudható, hogy a korabeli közvélemény figyelmét felkeltette Szerbia iránt, olyannyira, hogy számos más lap mellett a Magyar Tudományos Akadémia Tudománytár című folyóirata is komoly cikkeket közölt Szerbia irodalmi fejlődéséről, gazdasági haladásáról, népi mozgalmairól és néprajzáról.
A Szerb Királyság 1882-ben jött létre. Magyarország ebben az időben az Osztrák–Magyar Monarchia része volt, külpolitikáját az osztrák érdekek szerint Ausztria képviselte. A monarchia a szerb–bolgár háborúban a szerbek mellett foglalt állást, s a lehetséges osztrák beavatkozás a bolgárokat visszavonulásra kényszerítette, s a háború 1886-os lezárásához vezetett. A viszonyt azonban később rontotta, sőt, végzetes pályára állította Bosznia annexiója, vagyis, hogy a monarchia 1908-ban annektálta az 1876 óta felügyelete alá tartozó Bosznia-Hercegovinát, a soknemzetiségű területet. 1914-ben a szarajevói merénylet során lelőtték Habsburg–Lotaringiai Ferenc Ferdinánd osztrák–magyar trónörököst, melynek hatására az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának. A háború eredménye közismert, 1918. december 1-jén a Szerb Királyság egyesült Horvátországgal és a szlovén területekkel, s kikiáltották a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot. Mint háborús győztes, jelentős magyarlakta területekkel gazdagodott az új entitás, a trianoni békeszerződés jóvoltából a Vajdaság is odakerült.
A több mint tíz évig tartó (1990-2001) jugoszláv polgárháborúban Jugoszlávia nyolc részre szakadt – az öldöklés több mint nyolc évig tartott. A legrövidebb ideig, 10 napig a szlovén függetlenségi háború tartott. Horvátországnak több mint négy évébe telt mire a függetlenség deklarálása után visszaállította területi integritását. Boszniában a mészárlás 42 hónapig tartott – a leghosszabb konfliktus Koszovóban zajlott.
Legtöbben, legalább 100 ezren a boszniai háborúba haltak meg, a horvát háború során a felek 1991 és 1995 között mintegy 25 ezer embert vesztettek. Az ismétlődő koszovói válságok és kölcsönös etnikai tisztogatások következtében 15 ezer szerb és albán halt meg. A tíznapos szlovén háborúban a kis köztársaság 18 halottat és 182 sebesültet, a Jugoszláv Néphadsereg 44 halottat és 146 sebesültet vesztett, és több külföldi állampolgár is életét vesztette. A háborúban mintegy 500 külföldi, (kéksisakosok, újságírók, segélyszervezetek munkatársai, zsoldosok, turisták) halt meg. A sebesültek, fizikai vagy tartós mentális károsodást szenvedettek száma megközelíti a félmilliót.
A teljes anyagi kárt mintegy 200 milliárd dollárra becsülik. Ebből 30 milliárd dollárnyi kár Horvátországot, 60 milliárd Boszniát, a fennmaradó rész pedig zömmel Szerbiát és Koszovót sújtotta. A második világháború óta ez volt az európai történelem legnagyobb és legsúlyosabb háborúja.
A szerbek a kilencvenes évek elejétől sorra kapták a pofonokat, előbb megszűnt Jugoszlávia, majd elvesztették a horvátországi szerb területeket, a boszniai Szerb Köztársaságba is csak útlevéllel mehetnek, Montenegró kiválásával a tengertől is egy határ választja el őket. A szerbek nagy többsége még soha nem járt Rigómezőn, az 1389-es ősi bölcsőben. A szerbiai pártok egyetértenek abban, hogy Koszovó nem válhat ki az országból.
A szerb vezetők szerint Koszovó függetlensége nemcsak a szerbiai alkotmánnyal, hanem az ENSZ alapokmányával és egy 1999-es ENSZ BT-határozattal is ellentétes. A NATO vezette KFOR erők vészforgatókönyve szerint Szerbia legrosszabb esetben az Ibar folyótól északra fekvő, jórészt szerbek lakta területeket próbálná megszállni, de ezt sem fogják engedni. És remélhetőleg azt sem, hogy az albánok elűzzék Koszovóból a még kitartó szerbeket, felgyújtsák kolostoraikat.
Sokan abszurdnak tartják, hogy a koszovói függetlenség kikiáltása után két Albánia legyen egymás mellett. Jellemző, hogy Koszovó nem hivatalos, de a helyiek körében nagyon népszerű zászlaja ugyanaz a vörös alapon kétfejű fekete sas, mint Albániáé.
Albánia az 1991-es nem hivatalos, a függetlenségről döntő koszovói népszavazás után ugyan elsőként és máig egyetlenként ismerte el Koszovó függetlenségét, de akkor még az a cél vezérelte Tiranát, hogy idővel egyesülhet a két albán ország. Ma már egyetértés van a mindenkori tiranai kormánypártok és ellenzékiek körében arról, hogy Nagy-Albánia létrehozása nem időszerű.
És nemcsak a nemzetközi közösség, finoman fogalmazva, várható rosszallása miatt, ugyanis a koszovói albánok sem szívesen egyesülnének az anyaországgal. A fogalmat azért kell idézőjelbe tenni, mert a két területnek közös állami múltja nem volt, közös országban még soha nem éltek. A koszovói albánok, akik a hatvanas évektől már Nyugatra járhattak dolgozni és még egy Magyarországnál is vidámabb barakk polgárai voltak, lenézték a Hodzsa alatt senyvedő albánokat, és a szánalomnak is alig-alig mutatták jelét. Jellemző, hogy a Tito halála után kirobbant felkelésekben is a Koszovói Köztársaságot éltették, nem pedig Nagy-Albániát.
Az albán szocializmus bukása után, a szerbek kilencvenes évekbeli hadjáratai alatt sok koszovói albán menekült Albániába, ahol nem szereztek túl jó tapasztalatokat: ellátásukról Tirana nemigen tudott gondoskodni, és ami ennél is nagyobb baj volt: nem tudta (vagy nem akarta) megvédeni őket az albániai maffiózóktól, akik előszeretettel rabolták ki bajba jutott koszovói albán testvéreiket. Koszovó egyedül az albán állam piramisjátékok miatti 1997-es összeomlásából húzott hasznot, a kirabolt fegyverraktárak készleteinek nagy részét ugyanis az UCK szerezte meg.
Egyáltalán nem tűnik irreálisnak két Albánia egymás mellett élése, hiszen az elmúlt évtizedek függetlenségi harca kialakított egy koszovói nemzettudatot. A kilencvenes években a lakásokban megszervezett iskolák, orvosi rendelők és kórházak, az állami intézmények és választások bojkottálása, végül a győzelem kivívása olyan közös élményt adott a koszovói albánoknak, amire lehet építeni egy Albániától is független államot. (Apropó, választások bojkottálása: gyakran éri az a vád a koszovói albánokat, hogy ezzel hozzájárultak a Milosevics-rezsim fennmaradásához. Ez igaz, de az ellenzék sokszor vetekedett albán-ellenességben Miloseviccsel, így jó szívvel rájuk sem szavazhattak.)
Különben is, Európának ezen a részén nem szokatlan új nemzetek születése. Moldova a két világháború között még Románia része volt, a Szovjetunió összeomlása után mégis elvetették, hogy egyesüljenek a szintén zömmel románok lakta Romániával. Vagy ott van a Tito idején szocialista tagköztársaságként létrehozott Macedónia, ahol a nemzeti nyelvvé egy olyan nyelvjárást tettek meg, ami egyformán távol esett a bolgártól és a szerbtől, és néhány évtized alatt kialakult a macedón nemzettudat.
Koszovó most még biztosan nem akar nagyobb lenni annál, mint amekkora. És hosszú távon sem az Albániával való egyesülés veszélye fenyeget. A koszovói határok mentén, a volt Jugoszlávia tagállamaiban élő albánsággal való egyesülés viszont napirendre kerülhet még. Montenegróban és a Koszovón kívüli Szerbiában 100-150 ezer, Macedóniában 500 ezer albán él és jóval több gyerekük születik a többségi nemzet családjainál.
