
Szegedi keresztesek
EGY MUSZLIM HITŰ RÓMAI BIRODALOM MEGTEREMTÉSÉNEK PRÓBÁLKOZÁSA
II. Mehmed, vagyis II. Mohammed, azaz el-Fatih Mehmed – Hódító Mohamed, vagy Büjük Mehmed – Nagy Mohamed (1432-1481). Édesapja halála után, 1451-ben lépett ténylegesen trónra. Nem sokkal később ostrom alá vette a Római Birodalom – Imperium Romanum fővárosát, Nova Roma-t, azaz Konstantinápolyt. 1453. április 10-től folyamatosan – egy Orbán nevű magyar által öntött – ágyúiból szakadatlanul lövette a várost, és május 29-én sikerült is bevennie. Ekkor vette fel a kájszár – császár címet.
Konstantinápoly melynek hivatalos neve 1453-ig Nova Roma, azaz Új Róma volt, de a gyakorlatban Konsztantinupolisz, azaz Konsztantin városa név terjedt el. A várost I. Constantinus alapította 330. május 11-én Büzantion görög város területén. Szerintem, valószínűleg a Büzantion szóból ered a Bizánci Birodalom kifejezés, amit 1557-ben, több mint száz évvel a Római Birodalom bukása után, Hieronymus Wolf német történetíró talált ki és maguk a bizánciak ebben a formában nem ismerhettek, mert ők Rómaiak voltak és így is nevezték magukat. Róma itt élt tovább. A birodalom hivatalos neve is egészen 1453-ig Baszileia tón Rómaión, azaz a Rómaiak Birodalma volt.
A frankok, magukat a rómaiak örököseinek nyilvánították, ebből következően a Keletrómai Birodalomban élőket már nem tekintették igazi rómaiaknak. Ebben a történelem egyik legnagyobb hatású hamisítványa, Constantinus adománylevele is nagy szerepet játszott. A constantinusi adománylevél – Donatio Constantini – egy, feltehetően a 8. században hamisított oklevél, a Collectio Pseudo-Isidoriana része, melyben I. Constantinus római császár állítólag a pápaságnak, annak fejének Szilveszter pápának, adományozta Itália területét, és ezzel megalapozza az egyházi államot. Az adománylevél nyomán a pápaság – Dictatus Papae – igyekezett elismertetni a császársággal szembeni felsőbbségét.
A fiatal és tehetséges II. Mohamed szultán nagyot gondolt: Egyesíti a Római Birodalmat és kiterjeszti a mohamedán vallást Európában. Nagy erővel készült terve megvalósítására, azonban útjában állt a Magyar Királyság és kulcsa Nándorfehérvár.
A növekvő veszély elhárítására 1455. május 15-én III. Callixtus pápa, keresztes hadjáratot hirdetett. Megbízta a kasztíliai Don Juan de Carvajal bíborost, hogy keresztes hadat toborozzon a Német-Római Birodalomban, Lengyelországban és Magyarországon. Magyarországon Hunyadi főkapitány készült a küzdelemre
1456. július 22-én csoda történt: A két János, Hunyadi és Kapisztrán vezette több nemzetiségű keresztény hadak megvédelmezik Nándorfehérvárat, az akkori világ legerősebb hadseregének ostromától.
Az Oszmán Birodalom uralkodója II. Mohamed szultán megsebesült és 20 napi ostrom után hadseregét elveszítette. A Konstantinápolyt elfoglaló hadsereg feladja Nándorfehérvár ostromát és a hadjárat célját, a Magyar Királyság megtörésével az egykori Római Birodalom nyugati részének hódítását és keleti felével egyesítését.
Ezt követően 65 évig az Oszmán Birodalom uralkodója nem vezet szárazföldi hadjáratot Magyarország és rajta keresztül Nyugat-Európa elfoglalására.
Az 1456. évi nándorfehérvári győzelem hírére elmúlt a félelem, az emberek örömtüzeket gyújtottak, hálaadó miséket tartottak és az öröm megannyi jelét adták szerte Európában.
Örök emlékezetül a lehetetlennek látszó győzelemre 1456. június 19-én Callixtus pápa az egész katolikus egyházban egyetemessé tette az Úr színeváltozása ünnepét – Jézus isteni dicsőségének felragyogása emberi testében. VI. Sándor pápa pedig megparancsolta ennek a győzelem emlékére minden templomban harangozást kell tartani délben az év minden egyes napján mindörökre.
A SZEGEDI SZENT KAPISZTRÁN JÁNOS
Nándorfehérvár falai között a biztos vereség várt Hunyadi Jánosra és katonáira 1456-ban, amikor a Száva partján megjelent Kapisztrán János szegedi kereszteseivel.
Hazánkban Kapisztrán Szent János neve szinte kizárólag a törökök felett Nándorfehérvárnál aratott győzelemben játszott szerepe kapcsán ismert. Pedig a 637 éve, a dél-itáliai Capestranóban született Giovanni da Capestrano változatos életútjának csak utolsó állomása volt a pogányokkal szemben fegyverrel is vállalt küzdelem.
A tehetséges fiatalember előkelő családból származott, édesapja egy francia honból a Nápolyi Királyság területére települt nemes volt, aki fiát világi pályára szánta. Miután a perugiai egyetemen jogot tanult, a fiatalember karrierje gyorsan ívelt felfelé, előbb a nápolyi bíróság elnöke lett, majd a király Perugia kormányzójának is kinevezte, s eljegyzett egy grófi családból származó lányt. A források szerint komoly sikereket ért el, azonban egy Malatesta nevű zsoldosvezér elleni 1416-os háború során fogságba esett.
Sikertelen szökési kísérlet után, a tömlöcben tért meg: „Elaludtam, és álmomban nagy zajt hallottam, amely felébresztett. Felemeltem a fejemet, hogy Istennek hálát adjak, s akkor magam fölött láttam egy ferences testvért, akinek a lábai át voltak fúrva. Amikor felemeltem a karomat, hogy megragadjam, hirtelen eltűnt. Mikor lehajtottam a fejemet, kopasznak találtam, miként most is látod. Akkor rájöttem, hogy az eltűnt testvér nem volt más, mint a mi atyánk, Szent Ferenc. Megértettem Isten akaratát, hogy hagyjam el a világot, és Neki szolgáljak” – írta életének fordulópontjáról.
Nem is késlekedett, amikor 1416 végén kiszabadult a fogságból, felbontotta eljegyzését, és belépett a ferences rendbe, ahol Sienai Szent Benedek keze alatt pallérozódott. Tanítója oldalán bejárta Itáliát, néhány évvel később pedig már maga is prédikált, 1425-ben fel is szentelték. Ekkoriban már a ferences rend nagyobbik fele eltávolodott Szent Ferenc aszketikus elveitől, a szerzetesek egy része viszont ádáz küzdelmet vívott azért, hogy a szigorú regula szerint éljen. János is ezen, obszerváns irányzat híve volt, s olyan hévvel prédikált, hogy a rendalapítóhoz hasonlóan az inkvizíció figyelmét is felkeltette; eljárás alá vonták, de sikerült magát tisztáznia. Lenyűgöző retorikai képességeinek is, amelyek állítólag több tízezres tömegeket vonzottak vándorútjain tartott prédikációira.
IV. Jenő pápa felismerte tehetségét, így megalkothatta az obszerváns szabályzatot, sőt az inkvizíció munkájában is szerepet vállalt. Az 1430-as évek végétől a pápa küldötteként Franciaországban, Flandriában és a Német-római Császárság területén hirdette az igét – állítólag 12 szerzetes kísérte, akik szavait a helyi nyelven adták át a hallgatóságnak.
Kapisztrán 1451-ben került Bécsbe, majd Konstantinápoly eleste után azon dolgozott, hogy európai összefogást hozzon létre az Oszmán Birodalom feltartóztatására. Ez ugyan nem sikerült, de az általa toborzott, több tízezer főt számláló keresztes sereg fontos szerepet játszott a nándorfehérvári csatában – még ha részben Kapisztrán szándékai ellenére is.
A források szerint ugyanis a szerzetes egy megszokott módon gyújtó hangú beszéde után katonáinak egy része parancs nélkül kezdett átkelni a Száván, hogy a pogányokra rontson, amikor pedig Kapisztrán utánuk indult, hogy megállítsa őket, a többiek is azt hitték, eljött az idő a rohamra. A szerzetest is elragadta a hév: „Ki a kezdetet adta, a befejezést is meg fogja adni!” felkiáltással magasra emelt kersztel a rohampzó tömeg élre és belevetette magát a harcba.
Aki fél, meneküljön, én negyven évig szomjaztam, vártam és kerestem ezt az alkalmat – rázta le az őt visszafogni próbálókat. A meglepett törökökre aztán a várból kirontó az – őrült Kapisztránt megvédeni szándékozó – Hunyadi-féle sereg is rávetette magát, és a káoszból végül világraszóló győzelem született.
Az 1690-ben szentté avatott Kapisztrán nem sokkal élte túl ezt a dicső pillanatot, a táborban kitört pestisjárvány Hunyadival együtt az ő életének is véget vetett.
A XVIII. SZEGEDI NÁNDOFEHÉRVÁRI NAPOK







