A bács szó jelentése: számadó juhász. VÍRUSNAPLÓ mai bejegyzésének témája: Bácska, Bács vára, Bács vármegye.
A bácsi vár romjai a Szent Pál katolikus templom és a ferencesek temploma között helyezkednek el a várostól nyugatra, a Mosztonga folyó jobb partján.
MAGYARORSZÁG FONTOS VÁROSA
A bácskai középkori váraink sorban elpusztultak, a legtöbbjükre még az a mondás is ráillik, hogy „kő kövön nem maradt”. Keve és Harám várának csak a helyét tudjuk megmutatni. Titel várából csupán néhány faragott kő maradt meg. Becse várának utolsó falait a Tisza mosta el. A Bezdán alatti Bortány romjaira az isterbáci erdő telepedett rá. A szabadkai várat kolostorrá alakították át. Egyetlen középkori várunk, amelynek – ha romosan is, de teljes egészében látszik – a régi kinézésére következtetni lehet, a bácsi várrom.
Az egykori Mosztonga folyócska – régebbi néven Uz (1192-ben említik először), a Dunával párhuzamosan folyt. Vizével, mocsaraival és a környező termőterületekkel mindig nagy vonzerőt gyakorolt a különböző népcsoportokra. Így a mai vár helyén levő magaslat, amely a magasabb vízálláskor is mindig sziget maradt, már a korai neolitikumban, hétezer évvel ezelőtt lakott volt. Az itt keletkezett településnek a nyomait az 1958-1960 kö- zött végzett ásatások hozták felszínre. Ezek az ásatások azt is kimutatták, hogy a későbbi korszakokban, a bronz- és vaskorban is megtelepedett ezen a magaslaton az ember. Való- színű, hogy a népvándorlás befejező szakaszában, a VIII–IX. században, az itt keletkezett földvár építői a szlávok voltak, de a település és az erőd igazi jelentőséget a honfoglaló ma- gyarok megtelepedése után kapott, amikor két évszázadon át a közeli Duna jobb partja már bizánci felségterület volt.
Minden kétséget kizáróan bizonyítható, hogy Bács I. Szent István (995–1038) korától kezdve már megyeszékhely volt, és itt püspökség is létezett. Más szóval, a Vajdaság mai területén Bács a legrégibb és legtekintélyesebb településnek számított a középkorban. Jelentőségét nem vesztette el azután sem, hogy I. Szent László király (1077–1095) elfoglalta Szerémséget, mert az a fontos kereskedő-útvonal, amely Balkán déli területeit a közép-európai régióval összekötötte, Bácson haladt keresztül. Annak csak következménye volt, hogy a városban országos hírű gabonavásárokat tartottak.
Nagyon tanulságosak annak az Idrizi nevű arab kereskedőnek a sorai, aki saját tapasztalatai alapján jegyezte le az alábbiakat: „Aranyántól Bács, a Duna mentén hatvan mérföldnyire van déli irányban. Bács ismert város, és a régi nagy városok sorában említik. Vannak benne piacok és vásárok, iparosok és görög tudósok. Vannak megművelt földjeik és népes vidékeik. Az árak benne mindig alacsonyak a náluk levő gabona sokasága miatt. Keve és Bács híres, virágzó városok nagy be- és kivitellel. Ezek Magyarország fontos városai, az összesek közül a legjobban vannak ellátva épületekkel.”
Ebből a XIII. századi jelentésből is látszik, hogy Bácsban gazdag közösség élt. Egy 1211-ből származó összeírás szerint a várispán alá tartozott két, nagyon fontos rév, a becsei és a futaki, azonkívül még Halász, Kér, Keszi, Lugas, Ond, Petend, Sárvár, Újfalu, Várfalva és Várnagy települések is. 1234-ben kórház is működött, amelyet a ciszterciták gondoztak. 1316-ból maradt fenn az adat, hogy a városban ferences kolostor van, amely a mai napig megmaradt.
Az első szilárd anyagból épített várról 1192-ben esik említés. A ma látható várat – Henszlmann Imre művészettörténész szerint, aki a múlt század hetvenes éveiben végzett ásatásokat – 1338 és 1342 között építették, abban az időszakban, amikor a bács-kalocsai érsekség széke üresen állt, illetve, amikor annak összes birtokait Róbert Károly király kezelte, és ezek jövedelmét várépítésre használta fel. Alaprajza durva ötszög alakú, négy saroktoronnyal és egy, a falakon belül lakótoronnyal. Kapubejárata előtt előretolt erősség uralta a teret. A falak vastagsága két méter, magassága eredetileg tíz méter volt.
A török hódoltság alatt a várban török helyőrség tartózkodott, és kiűzetésük után teljes épségben került az osztrák császári csapatok kezébe. Sorsa a Rákóczi-féle felkelés idején pecsételődött meg, amikor a kurucok 1705-ben elfoglalták, és mivel megtartani nem bírták, felperzselték. Azóta csak pusztul, romlik, a környékbeliek az elmúlt majd háromszáz év folyamán építőanyagnak bontották. Elhagyottan, siralmasan is még mindig őrzi a letűnt idők szellemét.
BÁCS VÁRA BORILLETÉKE - 1522 Nékem, Imreffy Mihálynak asztalomra a vendégek száma szerint legkevesebb 8 pint A tiszttartónak és előkelőbb szolgáimnak asztalára legkevesebb 8 pint Az asztalomnál felszolgáló ifjaknak naponta 4 pint A tiszttartó asztalánál felszolgáló apródoknak 4 pint A bácsi tiszttartó hat lovászának naponta 6 pint Szabómnak két szolgájával naponta 2 pint Két szakácsomnak naponkint 2 pint Az én és a gondnok konyhájára 2 pint A tiszttartó szakácsának 1 pint A kiosztónak naponta 1 pint Az altiszttartónak időközben 1/2 pint A négy őrnek 4 pint A sütőnek szolgájával együtt 2 pint A kertészeknek két szolgájukkal együtt 3 pint A bácsi szent-Pál-templomba 1 1/2 pint Az ácsnak inasával együtt 2 pint A majorosnak naponta 1 pint A két béresnek naponta 2 pint A sütőasszonynak, ki a gondnok és az én asztalomra a kenyeret süt 1 pint Hat lovásznak 6 pint Ő felsége egy kocsisának a fullajtárral együtt 1 1/2 pint Három kocsisomnak fullajtárjaikkal együtt 4 1/2 pint Lovászmesteremnek időközben 1/2 pint A három igás kocsisnak 3 pint A kulcsárnak szolgájával együtt Bácsban naponta 73 1/2 pint
A BÁCSI VÁTR TÖRTÉNETE
Bács vármegyét Szent István király hozta létre az államalapítás és a királyi vármegyerendszer megszervezése idején Bács központtal az akkori ország déli részén. A vármegye központjának megerősítésére a rendelkezésre álló építő eszközökből földvár épült, ami gerendákból rekeszes szerkezetűre megépített és földdel töltött erődítmény volt.
A háborúkban győztes hadak lényeges feladatai közé tartozott a véderőművek megsemmisítése, tűzgyújtással illetve lerombolással. Így történt, hogy a tatárjárás idején felégették. A több évtizeden keresztül elhagyott romok a természet munkája által elenyésztek.
Károly Róbert parancsára 1338–1342 között újabb erősséget építettek a mocsarak közül kiemelkedő földháton. Az erődítmény a francia várak mintájára nyolcszög alapúra épült. A lovagvár központi épülete egy többemeletes lakótorony volt, ahol a mindenkori várparancsnok lakott. A tornyot és a többi épületet vörösre égetett téglából készült várfal övezte, melyhez nyolc bástya kapcsolódott. A várfalat háromszoros sáncrendszer vette körül, amelyeket őrtornyokkal és ágyúállásokkal erősítettek meg. A vár területén két templomot építettek; a kisebbik a főpap magánszállásaként szolgált. A vár egyik oldalán élelmiszer-raktárak, másik szárnyban nagy gyülekezőhely, míg a harmadik szárnyban a védekezéshez szükséges eszközök, anyagok kerültek elhelyezésre. A főkapu körül közös alváshoz cellaszerű szobákat építettek.
Váradi Péter püspök egy ideig Mátyás király titkos kancellárja volt, de miután kegyvesztett lett, a visegrádi várban bebörtönözték, kiszabadulása után (Corvin János közbenjárására) költözött Bácsba.
A török veszélyt világosan látva azonnal hozzálátott a lovagvár védőrendszerének felújításához, többek között úgy, hogy a sáncrendszerbe vezettette a Duna vizét.
Az 1514-es Dózsa György vezette parasztháború idején a környéken jelentős számú keresztes hadak gyülekeztek, előlük a rettegő Frangepán Gergely kalocsai érsek bemenekült az erődítménybe. A harcedzett nándorfehérvári helyőrség katonái szétverték a blokádot fenntartó fegyveres parasztokat.
A törökkel vívott 1526-os sorsdöntő mohácsi ütközetben győztes török szultáni sereg rövid időre megszállta. Állandó oszmán jelenlétre 1529-ben került sor, a hódoltság északabbra terjedésével egyre kevesebb létszámú fegyveres állomásozott falai között. 1543-tól mindössze 106 főnyi rác zsoldos vigyázta falait. 1604-ben rövid időszakra elfoglalták a keresztény csapatok, amit a törökök csak két esztendő múltán indultak el visszafoglalni. A „vitéz” várvédők a védőműveket több helyen lőporral felrobbantották és elmenekültek. A megszálló oszmán sereg rövidesen helyreállíttatta a romos részeket. 1628-ban már 6 tüzér, 10 főnyi gyalogos és ismeretlen létszámú délszláv segéderő őrizte.
1686 második felében a Habsburg sereg kardcsapás nélkül vonult be a török által kiürített téglavárba. A következő időszakban a császári szolgálatba szegődött rácok fegyveresei állomásoztak falai között.
Utolsó katonai szerepét a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc kezdeti szakaszában játszotta, amikor 1704 júliusában az ostromló kurucok felgyújtották az épületeinek tetőzetét, de elfoglalni nem tudták a hevesen védekező osztrák és rác helyőrségtől. A következő esztendőben azonban a hadi helyzet romlása miatt a német várkapitány felrobbantotta a védőműveit, majd elvonult.
A továbbiakban az időjárás szeszélye, társulva a környékbeli lakosság bontásaival fogyasztotta a téglavár falait és épületeit. Egyedül a magas lakótorony maradt meg teljes épségben, mivel azt termények tárolására használták.
1842-ben a bácsi főispán szigorúan megtiltotta a várrom tégláinak elhordását, de azóta is gazdátlanul pusztulnak a történelmi viharokat látott épületrészek.
BÁCSI ÉRSEK
Történetíróink egyhangúlag megegyeznek abban, hogy a Szent István-féle egyházi beosztásban helyet foglalt a kalocsai egyházmegye is, ámbár az alapító oklevelet nem ösmerjük. A történetírók e közös egyezése azonban nem terjed ki az alapítás minden részletkérdésére. Így a többség azt véli, hogy Szent István a kalocsai egyházmegye középpontjául Kalocsát rendelte és hogy azt érsekségnek alapította. Vannak viszont, kik vélik, hogy Kalocsa kezdetben csak püspökség volt, hogy Szent István Bácson állított érsekséget s hogy midőn ez utóbbi egyházjogilag Kalocsával egyesítve lett, csak akkor emelkedett Kalocsa érseki rangra. Mások ismét Kalocsát Sz. Istvántól alapított érsekségnek vallják s azt tanítják, hogy Szent László kihasította a kalocsai érsekségből a bácsi egyházmegyét és azt érsekséggé tette. Az újabb írók közül Pauler pedig úgy gondolja a kérdést megoldhatónak, hogy a kalocsai egyházmegyét, mint püspökséget, Szent István alapította; székhelyét Kalocsán jelölte ki s első püspökévé Asztrikot tette, ki utóbb személyes érdemeiért és személyére nézve érseki címet kapott. Hasonló kitüntetésben részesült volna 1050 körül György püspök is. Szent László azután, tekintettel arra, hogy a Szerémség is már Magyarország kiegészítő része lett és annak népe, egyházi szempontból, jórészben Kalocsához tartozott, Kalocsa azonban az ily módon megnövekedett egyházmegyének jóformán éjszaki szélén feküdt, Bácsot tette székhelylyé; ott káptalan és székesegyház alakult s utóbb a püspök érseki rangot és joghatóságot nyert. De mert Kalocsa már előbb, egyes püspökeinek személyére nézve az érseki címet viselte, természetes, hogy a székhely utóbb visszakerült ismét Kalocsára.