2023. Május 12.- JELEN – a szabadkai ifjúsági folyóirat története

írta | máj 12, 2023 | Vírusnapló, Archívum, Kultúra, Kutatás, Szabadka, Történelem

A Jelen szerkesztoje 1970

1971.- Kollár Ferenc, a JELEN alapító szerkesztője, a Városháza fél-emeltén lévő 18-as számú szerkesztőségben.

1967. november 18-án az Szabadkai Községi Ifjúsági Szövetség közgyűlésén Kollár Ferenc kezdeményezte, egy magyar nyelvű ifjúsági irodalmi folyóirat indítását.

Előzményként el kell mondani, hogy a moravicai fiatalok, Tóth László és Vankó Gergely már 1967 márciusban megjelentették újságjukat Vándorbot címmel. Szabadkai delegációként Gyulyás József, Török István és Kollár Ferenc elmentek hozzájuk, hogy együttműködést kezdeményezzenek, de ők azt mereven elutasították. Többek között Kollár Ferenc ezért javasolta egy szabadkai lap megalapításét.

1967 őszén Kollár Ferenc Törökkel és Gulyással úgy döntöttek, hogy Alfa címmel indítják a lapot és a grafikai tervek is elkészültek, azonban sem a Szabadkai Ifjúsági Szövetség sem a Szabadkai Községi Képviselő Testület nem igazán állt a kezdeményezés mögé. Pedig Bagi Károly községi elnök megengedte, hogy a cél érdekében Kollár Ferenc felszólalhatott a Képviselő Testület ülésén.

A szabadkai pártbizottság azonban azzal érveltek, hogy nincs Szabadkán annyi munkás fiatal költő, hogy egy lapot meg lehessen tölteni. Kollár ennek az ellenkezőjét szerette volna bebizonyítani. Járta a középiskolákat meg a gyárakat és próbálta versírásra buzdítani a fiatalokat, sőt még valami gyorstalpaló tanfolyamot is tartott számukra, de nem igazán jött össze nagyobb költői társaság, csak egy-két zsendülő munkásköltőt sikerült előállítani.

Kollár ezt látva megbeszélte Dévavári Zolival, az Életjel szerkesztőjével, hogy az Életjel keretében megrendezhesse a fiatal tollforgatók vetélkedőjét. Összetoborozta legbizalmasabb barátait és felkérte őket, hogy legyenek költők, azaz induljanak a vetélkedőn, azaz adják nevüket, majd éő megírja helyettük a verseket.

Balogh Mihály, Tisity Gábor, Szücs Ferenc, Hicsik Sándor, Kiss Péter, Kovács János vállalták a költői szerepet és 1969 március – április folyamán a Városházán le is zajlottak a vetélkedők. Természetesen a vetélkedőn indult a többi, valódi fiatal költő is. Kollár nem indult, ö a műsort szerkesztette és vezette. A bíráló bizottságot az Életjel szerkesztői alkották élükön Dévavári Zoltánnal.

A eredmény hirdetés után Kollár számára kiderült, hogy minden díjat az ő “költői” nyertek. A díjjak azt jelentették, hogy a verseket a 7Nap közli és azért honorárium jár. Harminc év elteltével Kollár nyilatkozta: Úgy emlékszem, hogy a megjelentett versekért soronként 4 Dinár volt a tiszteletdíj. Minden díjnyertes barátomtól felhatalmazást kaptam, hogy nevükben felvehessem az engem illető honoráriumot. Szerintem Dévavári, aki egyben a 7Nap lektora is volt, rájött, hogy a versek egy alkotótól származnak, csak mivel ő is asszisztált a vetélkedőhöz, nem akart botrányt, hanem inkább hallgatott.

Minden esetre ezek után igazoltan bizonyítani lehetett a pártbizottságnak , hogy milyen sok fiatal munkásköltő alkot Szabadkán és nincs akadálya az ifjúsági irodalmi lap indításának. Ellenben Kollár politikai naivitásomra vallott, hogy csak magyar lapról beszélt, ezért a lap alapítási ülésére nem hívták meg. Nélküle hozták meg a döntést a magyar nyelvű Jelen és a szerb nyelvű Sada ifjúsági testvérfolyóiratok indításáról.

RUZMAN RUDOLF 1973

Ruzman Rudolf, ismert kosárlabdázó, orvostanhallgató, sikeres konferanszié és rádiós újságíró – 1971.

A magyar nyelvű Jelen főszerkesztőjévé Ruzman Rudolfot nevezték ki. Ruzman másnap megkeresete és felkére Kollárt, hogy írja a lapot, mert ő magyarul nem, csak szerbül tud írni. Mint főszerkesztő vállalta a felelősséget, Kollár pedig írta a botrányt keverő politikai vezércikkeit. Ruzman mindig kiállt mellette és megvédte, de a lassú felfogású komik is rájöttek stratégiájára és menesztették Ruzmant.

A Jelen 8 évet élt 53 szám került ki a nyomdából. Ahogy Kollár elhagyta a szerkesztőségét másnap megszűnt.

Jelen cimlap 8
Jelen cimlap 7
Jelen cimlap 6
Jelen cimlap 3
Jelen cimlap 4
Jelen cimlap 5

Hivatkozások:

Kategóriák