2023. Május 16.- Konyhában készül a pálinka

írta | máj 16, 2023 | Vírusnapló, Archívum, Környezetvédelem, Kutatás, Öngyógyítás, Relaxáció, Sámánizmus, Szerelem, Szeretet, Tudomány

IMG 20230723 104851 e1690348727871

Előfordulhat, hogy az ember véletlenül hozzájut egy nagyobb mennyiségű lehullott gyümölcshöz. Ennyivel egy háztartásban nehéz mit kezdeni és esetleg már nincs is olyan fitt állapotban, hogy süteménybe elsüthessük. Egyik utolsó mentő ötlet a pálinkafőzés lehet.

A pálinkafőzés alapanyaga a cefre. Először ezt kell előállítanunk. A cefre tárolására használjunk sűrű szövettel, vászonnal jól lefedhető, gondosan tisztára mosott műanyag edényeket, hordókat! A gyümölcsöt válogassuk át, majd mossuk meg jól! A barack és szilvafélék csak magozottan kerüljenek az edénybe, míg a cseresznye, meggy maggal együtt is bekerülhetnek. A körte és almaféléket a folyamatok gyorsítása érdekében előzőleg egy nagy fazékban vízzel forraljuk fel, majd hagyjuk lehűlni! Ezután a vízből kivéve már ugyanúgy kezelhetők azok is, mint a többi gyümölcs.

Daraboljuk a gyümölcsöket olyan apróra, amennyire csak lehet. Az edényeket háromnegyed részig töltsük cefrével, mert az tágul! Sose keverjünk a már meglévő erjedt cefréhez újabb adag gyümölcsöt mondván, az majd már gyorsabban erjed.

A cefrés hordókat tehát tegyük viszonylag meleg jól szellőző és tiszta helyre. Az erjedés mintegy 10 napig tart. Ennek végén a cefre tetején hab képződik a mélyén pedig folyadék. A cefrét nem kell kevergetni. A buborékok, melyek a felszínre törnek, elvileg átkeverik azt annyira, amennyire kell.

Nálunk a főzés módszer kizárólag olyan eszközökön alapul, melyek egy átlagosan felszerelt konyhában manapság megvannak. Először is kell egy nagy 20 literes fazék. Ebbe kerül a cefre, de ebbe az edénybe középre (a cefre tetejére) tegyünk egy kisebb 2 literes lábast is, mert ebbe fog csepegni a lepárolt pálinkánk. Végül szükségünk lesz még egy olyan fém lavórra ami az aljával képes teljesen lefedni a nagy fazekunkat, ha majd beletesszük a hűtésre használt hideg vizet.

Ezután feltesszük a tűzre (alacsony fokozatra) a cefrével töltött fazekat (a felkevert cefréből mindent beleteszünk, nem csak a folyadékot), majd annak közepére a kisebb lábast helyezünk. Ügyes megoldás, ha a gyűjtő edényt nem tesszük a forró cefrébe, hanem drótokkal felakasztjuk azt a fazék szélére úgy, hogy az így rögzített edény a cefre felszíne felett pár centivel legyen a fazék közepén. Így nem párlódik annyira a már lecsöpögött pálinka. Annyi cefre legyen, hogy a lezáró lavór feneke ne zárja le a párlatgyűjtő lábas. Majd a fazekat zárjuk le a lavórral (a fenekével), amibe tegyünk hideg vizet.

Amikor főni kezd a cefre, a pálinka gőzei felszállnak és lehűlve a lavór alján lecsöpögnek a középső lábasba. Az összegyűlt pálinkát időnként öntsük át tölcsérrel üvegbe és mindig szorgosan cserélgessük a hűtővizet. A cefrét ne égessük – annyira melegítsük csak, amennyire szükséges. A felmelegedés után a főző teljesítmény csökkenthető némileg.

A módszer hiányossága, hogy nincs benne katalizátorként funkcionáló réz. Ez szerintem orvosolható lenne, ha egy kis rézpénzt, vagy rézlemezt dobnánk a gyűjtőedénybe lecsapódó pálinkába. A kis felület miatt valószínűleg elhanyagolhatóan minimális rézelő képződik csupán.

10 liter cefréből mintegy 1 liter tűrhető minőségű pálinka keletkezhet.

Kategóriák