A VÍRUSNAPLÓ, a hőmérséklet tekintetében egyértelmű melegedést prognosztizál, ahogy az az elmúlt 100 évben is tapasztalható volt. A legjelentősebb változást azonban Magyarországon nem a körülbelül 1 Celsius-fokos átlagos hőmérsékletemelkedés jelenti majd, hanem az éghajlati szélsőségek, például a hőhullámok gyakoribbá válása, időtartamuk növekedése. Az előrejelzéseinből az rajzolódik ki, hogy a téli hónapokban a hatvanas-kilencvenes évekhez viszonyítva 2021 és 2050 között 5 nappal, 21-re csökken azoknak a napoknak a száma, amikor 0 fok alatti lesz a hőmérséklet. A zord napok száma, amikor mínusz 10 fok alá esik a minimumhőmérséklet, 35 százalékkal, 10-ről, 4-re csökken majd. A másik fontos időjárási paraméter, a csapadék mennyiségének esetében már sokkal nagyobb a bizonytalanság a Kárpát-medencében. A globális modellek ugyanis egy választóvonalat jeleznek Európa közepén, amelytől délre csökkenő, északra viszont növekvő csapadékkal kell számolni. Magyarország éppen a határvonalon fekszik, ami tovább növelheti a szélsőségek gyakoribbá válását.
EL NIÑO – LA NIÑA
A Csendes-óceánban normál körülmények között a passzátszelek az Egyenlítő mentén nyugat felé fújnak, és meleg vizet szállítanak Dél-Amerikából Ázsia felé. A meleg víz pótlására hideg víz emelkedik fel a mélyből, ezt a folyamatot feláramlásnak nevezik. Az két ellentétes éghajlati jelenség, amely megzavarja ezt a folyamatot. Ketten együtt határozzák meg az ún. ENSO jelenségkört.
Az El Niño idején a passzátszelek gyengülnek. A meleg víz keletre, az amerikai kontinens nyugati partvidéke felé tolódik. Az El Niño spanyolul Kisfiút jelent. A dél-amerikai halászok az 1600-as években figyeltek fel először a Csendes-óceánban szokatlanul meleg vízzel jellemezhető időszakokra. Az általuk használt teljes elnevezés El Niño de Navidad volt, mivel az El Niño jellemzően december környékén tetőzik. Az El Niño jelentősen befolyásolhatja időjárásunkat. A melegebb víz hatására a csendes-óceáni futóáramlat (jet stream) elmozdul a semleges helyzetéből és délebbre tolódik. Ennek az elmozdulásnak a hatására az USA és Kanada északi területei szárazabbak és melegebbek lesznek a szokásosnál. A Mexikói-öböl és az Egyesült Államok délkeleti részén azonban ezek az időszakok a szokásosnál csapadékosabbak, és nagyobb az árvizek kialakulásának veszélye.
Az El Niño a Csendes-óceán partjainál a tengeri élővilágra is nagy hatással van. Normál körülmények között a feláramlás a mélyből hidegebb és tápanyagokban gazdagabb vizet hoz a felszínre. Az El Niño idején a feláramlás gyengül vagy teljesen leáll. A mélyből érkező tápanyagok nélkül kevesebb fitoplankton található a partoknál, ez pedig a teljes táplálékláncot megzavarhatja, emellett tájidegen, trópusi, illetve szubtrópusi fajokat csalhat a korábban hűvösebb vizű területekre.
Az El Niño ellenpárja a La Niña, ami spanyolul Kislányt jelent. A La Niña események idején a passzátszelek még a szokásosnál is erősebbek, így több meleg vizet szállítanak Ázsia felé. Az amerikai kontinens nyugati partjainál a feláramlás fokozódik, ami hideg, tápanyagban gazdag vizet hoz a felszínre. A hideg csendes-óceáni vizek észak felé tolják a futóáramlatot. Ez általában szárazsághoz vezet az Egyesült Államok déli részén, valamint heves esőzéseket és áradásokat okoz a Csendes-óceán északnyugati részén és Kanadában.
A La Niña évében a téli hőmérséklet délen melegebb, északon pedig hűvösebb a szokásosnál. A La Niña az oka a súlyosabb hurrikánokkal tarkított időszakoknak is. La Niña idején a Csendes-óceán partjainál a víz hidegebb és a szokásosnál több tápanyagot tartalmaz. Ez a környezet kedvezőbb a tengeri élőlényeknek, és több mélytengeri fajt is a felszín közelébe csalogathat.
Az El Niño és a La Niña egyaránt globális hatással lehet az időjárásra, az erdőtüzekre, az ökoszisztémákra és a gazdaságokra. Általában 9-12 hónapig tartanak, de néha évekig is aktívak lehetnek.
Az EL NIÑO és LA NIÑA események átlagossan 5 évente fordulnak elő. Az El Niño általában gyakrabban jelentkezik, mint a La Niña. Az utolsó El Niño 2019-ben volt, és hat hónapig, februártól augusztusig tartott.
A Nemzeti Légkör- és Óceánügyi Hivatal (NOAA) friss elemzést adott ki, amelyben leírta, hogy idén 90 százalékos valószínűséggel jelentkezhet El Niño. 80 százalék az esély arra, hogy a jelenség mérsékelt erejű lesz, így az óceánok hőmérséklete 1 Celsius-fokkal emelkedhet.
A JPL május 12-én kiadott közleménye szerint a Sentinel-6 műhold által március eleje és április vége között készített felvételek azt mutatják, hogy a Kelvin-hullámok a melegebb vizet kelet felé mozgatják, és Kolumbia, Ecuador és Peru partjainál gyűjtik össze. Az óceáni hullámok szétterítik a bolygónkon a hőt, és nedvességet visznek a partjainkhoz, ezzel megváltoztatják az időjárásunkat.
Az El Niño és a La Niña elsősorban a világ trópusi és szubtrópusi részein érezteti hatását, normál esetben Európában nem okoz súlyosabb zavarokat.
Ha az idén a jelenség a vártnál gyengébb lesz, nem tapasztalható majd komoly változás az európai időjárási mintázatban. Ha viszont erősebb, illetve tartósabb lesz, akkor szélsőséges időjárási körülmények várhatóak kontinensünkön is.
Az extrém erejű El Niño enyhe-csapadékos telet, tikkasztó nyarat hoz kontinensünk nagy részére, ugyanakkor Észak-Európában nagyobb szárazság jelentkezhet télen, ami hideggel párosul.
A MINDENKIT FOGLALKOZTATÓ IDŐJÁRÁS
Az utolsó 200 ezer évben a Földön jégkorszakok és meleg időszakok váltották egymást, amelyek a jelenlegi átlaghőmérséklettől pozitív és negatív irányban 2–6 °C-os eltéréseket eredményeztek. Az utolsó jégkorszakot követő évezredek klímaoptimumának beállása (kb. 6000 évvel ezelőtt) óta a légkör átlagos hőmérséklete kisebb ingadozásokkal csökkent, s ezt a tendenciát hosszú távra kivetítve mintegy 5000 év múlva ismét hűvös, a jégkorszakihoz sokban hasonló klíma lenne várható, ha a természetes ingadozást az antropogén hatások nem változtatnák meg.
A klímaoptimumot követően az utóbbi néhány ezer évben a hőmérséklet ingadozása az évszázados skálán csupán 1–2°C-os mértékű volt. A 19. század második felétől kezdődően a Föld légkörének hőmérséklete – kisebb ingadozásokkal – valamelyest emelkedett, amit a 20. század közepét követően két évtizedig tartó gyenge lehűlés követett. Az 1960-as évektől a földi légkör átlaghőmérséklete ismét emelkedni kezdett, s jellemző, hogy az évszázad öt legmelegebb éve az 1980-as évtizedre esett. Míg a korábbi éghajlatváltozásoknak természeti okai voltak (pl. a Föld pályaelemeinek, a naptevékenységnek, a légköri gázok összetételének változásai, a kontinensvándorlások, vulkántevékenységek stb.), addig a 20. század utolsó harmadában a feltételezett globális felmelegedésben már közrejátszhat az emberi tevékenység eredményezte üvegház hatású gázok (CO2, CH4, N2O, CFC–11) légköri koncentrációjának közel hatványozott mértékű növekedése is. Ezek a gázok a Föld hosszúhullámú hőkisugárzásának világűrbe távozását korlátozzák, vagyis a természetes légkörhöz képest egy megnövekedett részét visszatartják, ami az atmoszféra melegedését eredményezi. Ha ez az antropogén eredetű melegedés egybeesik a természetes okok miatti időszakos felmelegedéssel, akkor a korábbi éghajlatváltozásokhoz képest gyorsabb lefolyású globális felmelegedés következhet be, ami Magyarország éghajlatának alakulását is meghatározó módon fogja befolyásolni.
A 20. század végére felgyorsult globális társadalmi, gazdasági és környezeti változások hazánkat is érintő nagy kérdőjele az éghajlat stabilitásának fenntarthatósága. Ugyanis az emberi tevékenység által a légkörbe juttatott szennyező anyagok, vendéggázok, üvegházhatású gázok koncentrációjának folyamatos növekedése kiválthatja az éghajlat természetes egyensúlyának felborulását.
Az ezredforduló táján a klímastabilitás megbomlásának már olyan bizonyítható jelei vannak, mint pl. a légköri aeroszolok számának növekedése (légszennyeződés), a csapadékvíz savasodása (savas eső), az ózonmolekulák lebomlásának felgyorsulása (ózonlyuk keletkezése), a globális felmelegedés veszélye (tengerszint-emelkedés, időjárási szélsőségek és katasztrófák gyakoriságának növekedése), valamint bizonyos régiókban a csapadékhozam számottevő csökkenése (aszályhajlam és -intenzitás növekedése, elsivatagosodás veszélye). Mindezek a földi méretű éghajlatváltozással kapcsolatos jelenségek hosszú távon globális kiterjedésű környezeti következményeket eredményeznek más természeti folyamatokban is (pl. a víz körforgásában, a növény- és állatvilág fejlődésében, az ember életfeltételeiben) és a gazdasági szférában is kedvezőtlen irányú változások indulhatnak el, társadalmi és politikai feszültségeket okozva világszerte.
Az éghajlati stabilitás felborulásának veszélyét felismerve az 1960-as és 1970-es években nemzetközi összefogással és világméretű programokkal intenzív éghajlatkutatások kezdődtek. A 20. század utolsó negyedében már nemcsak a tudósok, hanem a politikusok, a kormányok, a nemzetközi szervezetek, az ENSZ és szakosított intézményei, továbbá a civil szerveződések és egyének fogtak össze a Föld éghajlatának védelmében, pontosabban azért, hogy az emberi tevékenység ne idézhessen elő visszafordíthatatlan változásokat bolygónk klímájában. Ezek a nemzetközi egyezményekben és konvenciókban rögzített erőfeszítések a 20. század utolsó évtizedében arra irányulnak, hogy a légkör természetes állapotát kedvezőtlen irányba befolyásoló szilárd és gáznemű szennyező anyagok kibocsátását az ember olyan mértékűre csökkentse, hogy az ne veszélyeztesse éghajlatunk természetes stabilitásának fennmaradását.