Magyarország ezeregyszáz éve áll egyedül a szláv tengerben, körülfonva a germán hódító törekvésekkel. Különleges és páratlan nyelvével, mélységesen mély történelmével, gazdag kultúrájával, az európaitól sokban különböző és az európainál sokkal régebbi keleti civilizációkba mélyesztve gyökereit.
Surányi Miklós nagylélegzetű, Széchenyiről szóló regényének azt a címet adta: Egyedül vagyunk. De ez a magány-motívum ott van Petőfi költészetében is: „Magára hagyták, egy magára / A gyáva népek a magyart; / Lánc csörg minden kézen, csupán a / Magyar kezében cseng a kard.” vagy: „A Kárpátoktul le az Al-Dunáig / Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar! / Szétszórt hajával, véres homlokával / Áll a viharban maga a magyar.”
Csakhogy ez nem a depressziós, kiközösített hülyegyerek magánya, hanem a megnemértett újítóé, a kora előtt járó zsenié: „És ha volnánk kevesebben, / Mint azok: / Hála Isten, minket hí úgy / A világ, hogy magyarok.”
Mert egyedül maradt Krisztus is a Gecsemáné kertben és a zsidó főtanács, illetve a római helytartó előtt is. Mégsem gondolhatja senki, hogy Kajafást vagy Pilátust igazolta volna az idő.
Egyedül voltunk Muhinál a tatárok ellen. Magunkra maradtunk abban a százötven évben, amíg próbáltuk feltartóztatni a törököket. Egyedül maradtunk az első világháború végén, amikor minden oldalról ránk törtek az országrablók, és még egykori szövetségesünknek sem derogált kiharapni egy darabot Nyugat-Magyarországból. Trianonban felfoghatatlan gazság és igazságtalanság történt velünk (ami most látszik igazán, amikor sokkal kisebb területek kapcsán mantraként szajkózzák az állami integritás sérthetetlenségét), és senki nem emelte fel a szavát egy ezeréves keresztény ország feldarabolása ellen. Egyedül hagytak minket 1956-ban is, amikor az amerikaiak nem küldtek fegyvereket, helyette külügyminiszteri nyilatkozattal kedveskedtek az oroszoknak, mely szerint szovjet belügynek tekintik az eseményeket, áldásukat adva ezzel a forradalom eltiprására.
Orbán Viktor és kormánya egyedül maradt a szektorális különadókkal és atipikus válságkezelésével, az ellenőrizetlen és illegális migrációval szembeni fellépésével, a kerítésépítéssel. A vakcinabeszerzéssel, a családtámogatásokkal, az üldözött keresztények védelmével, a magzatgyilkosságok visszaszorításával, a deviáns szexuális magatartások piedesztálra emelésének megkérdőjelezésével. Sok kérdésben már igaza lett és követőkre talált, más kérdésekben ez még hátravan, és vannak kérdések, amikben akkor sem szabad engedni, ha soha senki nem értene vele egyet.
De Kopernikusz is egyedül volt, Semmelweis is, mégis kiderült, hogy nem ők mennek szembe a forgalommal, hanem a sok birka, akik nem ismerik a KRESZ-t.
Ráadásul nem is vagyunk egyedül. Ukrajna esetében történetesen együtt vagyunk mindazokkal, akik elítélik az orosz támadást. A dolgok árnyaltabb látásában viszont már együtt vagyunk nagy- és kishatalmakkal, tulajdonképpen a nyugati világon kívül szinte mindenkivel. A baj csak az, hogy mi is részesei vagyunk ennek a nyugatnak.”
Sajnos az egész nyugati világ a II. világháború utáni status quo-n alapul, aminek viszont mi őrületes vesztesei lettünk. Ezért nem azonosulhatunk vele. Ebben a csapdában próbálunk lavírozni, megőrizve hitünket, elveinket, szuverenitásunkat. Leginkább persze a túlélésünket. Ami sikerült az Arany Hordával, az Oszmán-, Habsburg-, Harmadik- és Szovjet Birodalommal szemben is.
Ezeket is ki fogjuk pipálni. Majd az unokáink tanulják történelemből. Magyarul.