2023. Március 12.- SZABADKA 1439-1526

írta | márc 12, 2023 | Vírusnapló, Archívum, Szabadka, Szeged, Történelem, Vendég Szerző, Videó

117a79962445d586d587
Szabadka Szent Mihaly Ferences templom es kolostor
Szabadkai vár az 1500-as években és ma

Szabadka nevét a történelem lapjain 1400. évben találjuk először. Werbőczy István hármas törvénykönyvének Il-ik kötetében, a 14-ik cikkely 36-ik fejezete említi, hogy Szabadka 1400-ban zimonyi Deák Gábor közremunkálása által szabad királyi várossá emeltetett. Zsigmond király ugyanis 1400. év után Boszniába menvén, ez útjában a királyi pecsétek is elvesztek, melyeket Deák Gábor, a király titkára orozván el, ezek használatával szabadította fel Szabadkát. Természetes, hogy a helység ezen a király hozzájárulása nélkül készített, koholt oklevélben foglalt szabadalmakat nem élvezheté soká. Állítólag 1440-ben Deák Gábor vétkes eljárása már kiderült s ugyanekkor Szabadka helység lakosai a jobbágyi függő állapotba visszahelyeztettek.Werbőczy említi, hogy zimonyi Deák Gábor kevéssel halála előtt ez ügyet érdeklőleg aként nyilatkozott, hogy általa (valakitől kényszerítve:) semminemű irományok hamisítva nem adattak ki, hanem meglehet, hogy némely okmányok nem jól (:tehát tévesen fogalmazva:) állíttattak ki. Mindenesetre tény, hogy Szabadka helység a szabad város = civitas előjogait és kiváltságait tényleg nem élvezte, vagy ha élvezte is, nem soká; mert a már említett 1440. év előtt földesúri magán tulajdonba jutott.1439. évben ugyanis Albert király Zabathka helységet Madaras,Tavankút és Halas Bodroghmegyei falukkal együtt Hunyady János, a későbbi kormányzó és édes testvére ugyancsak Jánosnak zálogképen adományozza. Ezen okmány felemlíti az adományosok azon szolgálatait és érdemeit, melyeket a török elleni hadjáratokban tanúsítottak a közjóért. Többi közt a Szörényi, görényi, orsovai és miháldi végvárakat ügyesen oltalmazták s azok védelmére sajátjokból sok költséget fordítottak. A most említett végvárak jókarba helyezése a két testvérnek egyedül 2757 arany forintjába került. Egy másik forrásunk szerint2 utóbbi időben is, különösen az 1443-iki török hadjáratban, melyet Ulászló király személyesen vezetett, Hunyadi János egyike volt azon jeles országnagyainknak, akik a magokéból áldozták a haza ügyéért. Irigyei is támadtak később roppant birtokai miatt, s sokan ellenei közül szemére veték kapzsiságát; jól mondja azonban a történetíró: e kapzsiság, ha áll, a legnemesebb indokból származott; mert Hunyady a jószágokból vett jövedelmeit majd egészben hadi célokra fordította. Néha egyedül több katonát állított ki,mint az egész ország. Ily tényekkel szokta megszégyeníteni gyűlölőit.Ezekből látható, hogy Hunyady János, a midőn javai jövedelméből seregeket alkotott, e seregekkel a honmentés magasztos célját elérni iparkodott; része volt e hazafias tevékenységben azon lakosságnak is, melynek ő ura volt. A haza oltárára tett áldozat nemcsak az uradalmakból kiállított harcosokból, de pénz- és terményekbeni adózásból is állott; bizton következtethetjük ezek után, hogy Szabadka helység a környékén létezett más helységekkel együtt minden időben közvetlenül hozzájárult a nagy hazafi seregeinek megalkotásához.

hunyadi janos head
Hunyadi János

Történetünk folyamához visszatérvén meg kel említenünk, hogy az ifjabb Hunyady János testvérbátyjával, a később kormányzóvá lett nagy hazafival egyszerre volt Szörényi bán és ugyanő 1441-ben a török elleni küzdelmekben esett el. Az ifjabb testvér tehát rövid két évig, míg idősebb, a kormányzó 1456. évi aug. 11-én bekövetkezett haláláig birtokolta Szabadkát. Idősebb Hunyady János után kétségtelen jogutódjai és gyermekei, László és Mátyásra szállottak nagy terjedelmű javai. A szerencsétlen László családja elleneinek cselszövényei folytán Budán 1457. mart. 23-án lefejeztetett alig 24 éves korában; míg Mátyás 1458. évi január 24-én magyar királlyá választatott s a Fridrik császártól visszakerült koronával 1464-ben megkoronáztatott. Mátyás anyai nagybátyja, horogszeghi Szilágyi Mihálynak nagy része volt abban, hogy az ifjú királlyá választatott.Szilágyi s vele a halhatatlan kormányzó többi barátjai már kezdetben (:1458:) Hunyady Mátyásnak szánták a koronát, mellettük nyilatkozott a kisebb nemesség s az ország nagyobb része. Ama 20 ezernyi lovas sereg, melyet Szilágyi Rozgonyi Sebestyén, Kanizsay László, Székely Tamás és Szentmiklósi Pongrácz alvezérei alatt vezetett Pestre s mely a január 24-iki királyválasztási napon a közvéleményre oly hatalmas befolyást gyakorolt, úgy látszik, a Hunyady-ház költségén s ugyanennek birtokát képezett városok és falvakból szedetett össze. Történeti tény, hogy e dandár Szeged vidékéről indult meg a főváros felé s ennél fogva feltehető, hogy a Szegeddel szomszédos Hunyady birtokot képező helyek, ezek közt Szabadka is hozzájárulták a sereg gyarapításához. Mátyás király családi javai iránt a-ként intézkedett, hogy azok maga és rokonai kezén maradjanak. A közvetlen trónra lépte utáni időben nagybátyját, Szilágyi Mihályt találjuk Szabadka birtokában. Gyanítjuk azt is, hogy ő Szilágyi Erzsébet nővére s Hunyady János özvegye megegyeztével a Hunyady féle javakat mint gondviselő már Mátyás fogsága ideje alatt is használta. Szilágyi mint kormányzó öccsével, Mátyással, ennek trónralépte után csakhamar viszályba keveredett; de 1459-ben megbékülvén kormányzói tisztéről is lemondott s ez időtől a török beütések megfékezésére fordítá figyelmét. Még az 1459. év végén egyik ütközetben elfogatván, Konstantinápolyba vitetett s ott fejét vették. Magva szakadván így nagynevű családjának, Mátyás király Budán 1464. évi szeptember hó 8-án kelt adománylevelével Szabadka helységet dengeleghi Pongrácz Jánosnak, rokonának adományozza. Ez okmányban világosan említi a király, hogy e javadalom Szilágyi Mihály magvaszakadtán vérrokonai jogon is őtet illeté. Pongrácz János családja a Hunyadiak korában tűnik fel, ebben virágzott s ennek végével enyészett el. Vérségi rokonságban volt a nagynevű házzal. Dengeleghy Pongrácz 1439-ben, Erdély alvajdája ugyanis Hunyady János anyjának második férjétől származott leányát, Csolnokosy Klárát vette nőül, kivel három gyermeket nemzett: Lászlót, Jánost és Andrást, kik vezetéknévül atyjuk keresztnevét, a Pongráczot vették föl. Ezen testvérek egyike, János kapta később, 1464-ben kir. adományul Szabadkát. Pongrácz János 1461-ben főtálnokmester, 1462—1476-ig erdélyi vajda volt. 1460-ban a török ellen csatát nyert. 1467-ben Moldvában hadakozott. Meghalt véletlenül éppen Mátyás királynak Beatrixszel tartott lakodalmán 1476-ban. Midőn 1464. évben a nagynevű Mátyás király Szabadkát dengeleghi Pongrácz Jánosnak adományozta, ugyanezen időt megelőzőleg, 1462. évi február 16-án Budán egy oklevelet adott ki, melynek értelmében édes anyjának, Szilágyi Erzsébetnek több Csongrád és Bács megyékben fekvő javakat adományoz; nevezetesen adományozza a Szabadka mai halárában fekvő Bajmok, Napfény és Chontafejér, továbbá Pachyr falvakat Csongrád megyében; Ókor, Kerekegyház, Kewkewr, Wyze-thwrol, Hegyesthwrol, Nagy-Bajch, Fy-Bach, Himesegyház, Akosthwrol és Fejérfakathwrol nevű falvakat és pusztákat Bácsmegyében.

A nagy király az atyjától öröklött, vagy rokonaitól reá, illetőleg a kincstárra szállott terjedelmes javakat iparkodott rokonainak biztosítani. A mai Bács—Bodrogh területén csupán a fényes szellemű Szilágyi Erzsébet tizennégy falut, ezek közül háromat: Bajmokot, Nagyfényt és Csantavért Szabadka mai határterületén birtokolt. Pongrácz János halála után annak egyetlen fiúgyermeke, Pongrácz Mátyás vette át atyjának terjedelmes birtokait, ki 1492-ben és 1498-ban a zászlós urak közé számított. Ezen Pongrácz egyike volt azon országnagyoknak, kik Budán1492. mart. 7-én egy nevezetes egyezményt írtak alá, mely szerint II. Ulászló netáni magvaszakadta esetére Magyarország koronáját Miksa római királynak lekötötték.

Úgy látszik, hogy Pongrácz Mátyás mindjárt atyja elhunytával (1476) vette birtokába Szabadkát is. Hogy a helységnek tényleges birtokosa volt, kitűnik abból, mert 1496. és 1497. években a szabadkai plébánosnak a lakosoktól járó tizedilletményének meghatározása és beszedése körül tényleges befolyást gyakorolt. Az erre vonatkozó okmány rendkívül érdekes reánk nézve, mert ebből ismerjük meg az első szabadkai plébánost: Lukácsot.Várady Péter bács-kalocsai érsek ugyanis Bácsban 1497. évben kelt s Lukács szabadkai plébánoshoz intézett levelében írja: A te szabatkai parochiádban az isteni tiszteletek tartása betiltva volt a miatt, mert a tizedek rendesen nem fizettettek. Biztosítva lévén azonban afelől, hogy azt György napon belől köztünk és Pongrácz Mátyás úr között a tizedek megvizsgáltatni s megállapíttatni fognak, az interdictumot addig is feloldom, oly feltétellel azonban, hogy a mondott napig a lakosok tized tartozásaikat lefizessék; másként visszavonatlanul ismét egyháztilalom alá fognak vettetni.

Pongrácz Mátyás korán elhalhatott, mert javai mint magvaszakadottnak II. Ulászló által az oppelni hercegségért kárpótlásul Corvin János hercegnek adományoztalak 1501-ben. Ugyanekkor Szabadka és társközségei is Corvin János kezére kerültek. Az egykori történetíró: Szerémy György érdekes tájékozást nyújt a szép reményű, de a nemzete többsége által mellőzött királyfiról: Kincseinek megmaradt részét magához vévén Corvinus János, átment azzal Zegnia várába, Horvátországba 1492-ik évben. És ott lakott sok ideig. És ott volt vele egy igen szolgálatkész magyar embere, név szerint szigetvári Török Imre. Azután vett magának a grófi főrangú házból, Frangepán Beatrixt feleségül egy igen szép leányt, kitől két fiúgyermeke született, Kristóf vezér és a kisebb János. Azután született még egy igen szép leánygyermeke is. És az Isten megáldotta Corvinus Jánost minden jókkal és boldogsággal. A magyar rendek sem feledkeztek meg róla s reményűket helyez­ték gyermekeiben s nagy reménnyel voltak azok felől. Es gyermekei részére adományozták neki Kőrösközi Gyula várát jobbágytelkeivel; Világos várát jövedelmeivel; átengedték neki Szabadka várát Bácsmegyében hozzátartozó földbirtokokkal együtt, és negyedik helyen a Duna melletti Szerémi szigeten Cserogh várát minden hozzá tartozandóságával. És így boldogan élt Corvinus János, gyermekeiben találván legszebb örömét.

János herceg még atyja életében liptói főispán, majd dalmát-, horvát- és tótországi bán és oppelni herceg. Biancha mailandi hercegnőt, mint nem király, nőül meg nem kaphatván, Frangepán Beatrixszet vévé nőül, kitől fent is említett gyermekei születtek. De ezek is korán elhaltak. így János 1504. október 12-én meghalván, családját sírba vitte.

Szabadka vára 1504. év után enyingi (szigethvári) Török Imrére, Corvin János kedves emberére szállott. Ugyanő kapta Jánostól a Szerémmegyei Cherént, a Zágráb megyei Krupát és a Bácsmegyei Futakot is adományban.

Szerémi György érdekesen leírja, miként kapta Török Imre Szabadkát és más három várát II. Ulászló özvegyétől: Ezután Lőrincz vezér (Ujlaky Lőrincz) mint leggazdagabb herceg választatott meg arra, hogy hozná el a nápolyi Beatrixet László (Ulászló) király feleségéül, azért el is ment érte nagy és fényes sereggel. E királynőtől született Lajos és még egy leánygyermeke. A magyarok (Ulászló elhaltával) figyelmeztették a királynét, hogy vigyázna Lajos fiára, nehogy az erőszakos halállal megölessék, minthogy a korona rá nézett.

Török Imre mindenese, javainak igazgatója volt Corvinus Jánosnak, midőn ez meghalt: A hátramaradt özvegynek gyermekei már annyira felcseperedtek, hogy lovagolni is kezdettek; s a magyar népség gyakran hangoztatta, hogy Kristóf vezért, az idősebb fiút kell Magyarország királyává megválasztani. Ez a hír és közvélemény nagyon is elterjedt a magyar lakosság között. Az özvegy vezérnő pedig gyakran szokta bizonyos ügyeiben Török Imre mindenesét Budára küldeni. Egykor magához hívatta a királyné Török Imrét s kérdezősködött tőle Corvinus János özvegyéről és gyermekeiről, hogy miképp vannak, hogy élnek, az ifjú hogy nevelkedik,egészséges-e?

Török Imre elmondta a királynőnek, hogy ha Isten élteti őket, a leghatalmasabb emberekké fognak válni; különösen az ifjú Kristóf, ki már vezérnek neveztetik, a magyar nép által már jövendőbeli királynak van kijelölve. És akkor a királyné kérdé: hát az én Lajos fiammal mi céljuk van a magyaroknak? Erre felelte Török Imre: olyan formán fognák vele bánni a magyarok, mint az én Corvinus János urammal cselekedtek, míg élt. Mondta a királyné: mindent megértettem, hanem kérlek, ne siess még el innen Budáról; jöjj el holnap ebédre s azonfelül meg is ajándékozlak.

A mint Török Imre távozott, a királyné azonnal hívatta István kincstárnokot és az esztergomi Báthory Istvánt, és ezek neki értésére adták, hogy válóban óhajtják a magyarok Kristóf vezért; hanem az ő tisztjével, Török Imrével egyezzen meg.

A királyné gondolkozott s azonnal mérget szerzett az udvari gyógyszertárból; és tanácsolták neki, különösen István kincstartó és társai, hogy nyerje meg fiúról-flúra szálló adományozások által mag­nak Török Imrét. És midőn az ebédre eljött Török Imre, ennek végeztével különösen kérte a királyné, mondván: ha teheted, kedves Uram, azokat a gyermekeket elveszteni, veszítsd el, mert ha azok folnevekednek, nagy háborgások lesznek a magyarok között, — tehát Imre uram kerülje el ezt. Imre úr azt felelte, hogy miképp lehetne azt elkerülni?

Aztán a királyné mondta: fogadd meg a te hitedre és emberségedre az én titkos tanácsomat, nagyobb embernek teszlek Magyarországon, mint eddig voltál. Ha felfogadod és követed tanácsomat, várakat adományozok neked függő pecséttel megerősített bullák által.

És ezt hallván Török Imre, igen megörült, midőn a királyné őtet könyörögve kérte.És akkor a királyné elővette az íróeszközöket s maga Török Imre felírta először a Kőrösközi Gyula vár birtokát, másodiknak a Dunamelletti Szerémi Cherwgh várai hozzátartozandó birtokokkal, harmadikat Zabattka várát Bácsmegyében jobbágytelkeivel együtt és negyediket Világos várát minden jövedelmeivel együtt, – és ezt a jegyzéket azonnal átadta a királyné kezeibe.

.A királyné pedig az ő tanácsosaival, Corvinus János ellenségeivel mindjárt elhatározták a gyermekek elvesztésének módját. Azután hívatta a királyné Török Imrét s átadta neki az adományozási okmányokat, s azon felül ajándékozott neki drágaságokat, négy lovai és 2000 márkát; ki is magát lekötelezvén a királynőnek, átvette attól a gyilkolómérget.

Enyingi Török Imre mint belgrádi bán Belgrád várát hősiesen védelmezé a török ellen, elestéig, mely 1521-ben történt.Ez ideig volt tehát Szabadka birtokosa. Halála után fia, Török Bálint, a bánságban is utóda, vevé át nagyszerű birtokait.

Az 1526-os mohácsi csata után Szulejman hadserege tönkretette az egész Duna—Tiszaközi tájat és így Szabadka környékét is. Ide vonatkozólag a szultán naplójából közöljük ezeket: Csütörtökön, szeptember 27-én a nagyvezér (Ibrahim) négy mérföldet haladt, bár szép mezőkön, de mindenütt folyótlan síkságon, melyet itt-ott néhány tavak és gyakori esőzések nedvesítettek. Táborában az ivóvíz s élelem hiánya miatt nemcsak tömérdek ló elveszett, de oly drágaság is támadt, hogy az árpa kilója 120—130, a liszté 200 oszporára szökkent. Ibrahim pénteken az oszmán déli imádság idejétől, az az 10 órától napszálltáig öt mérföldet hagyva hátra a Tiszához, Szegedre jutott.

Ennek lakosai jó eleve értesülvén a közelgő veszélyről, egész családostól, minden vagyonostól a Tiszán át, a túlsó partra költöztek s lakhelyüket üresen hagyták; de a körülfekvő faluk lakosai részint vigyázatlanság, részint gondatlanság s keleties mozdulatlanságból a rémítő éhhadat magokra várva, ettől véletlenül megrohantalak s mindenükből kifosztották s vagy leölettek, vagy rabszíjra fűzettek.

Verancsics Antal egri püspök, azután esztergomi érsek és királyi helytartó egykorú feljegyzéseiben krónikái rövidséggel említi a mohácsi szerencsétlen csatát s megemlíti annak utóhatását, meg azt is, hogy Szulejman szultán merre és hányfelé bocsátotta ki rabló hadait, nevezetesen hogy a Vértes hegységben Heregynél s Maróthnál az összegyűlt menekvő magyar nép két elsáncolt táborát ezek megostromolták s a népet levágták; ilyen harmadik sánc volt a Mátra hegységben, melyet szintén kiostromoltak; a negyedik sáncnál e képen ír: Szabatkánál az község egy tábort járt vala kit az terekek iginvívának, de semmiképen meg nem vehetik, békivel megmaradónak.

Szalay László jeles történetírónk Verancsics ezen állításait tévesen a bácsi szekértábor lemészároltatására alkalmazza. Tudván azonban azt, hogy Szulejman naplója szerint a bácsi tábor bevétetett és elpusztíttatott, semmi esetre sem hihetjük el, hogy az egykorú emlékíró által szó szerint említett Szabatka megsemmisült volna, mert hisz még ezen évben, illetőleg 1527-ben Török Bálint fényes kastélya épen állott, midőn abban, mint később látandjuk, Cserni Jován udvarát elhelyezé.

Szabadka szerencsés megmaradása első sorban azon körülményeknek tulajdonítható, hogy a török hadsereg kétfelé osztva inkább a Tisza és Duna folyását követve vonultak lefelé; Ibrahim Szegednek, maga a szultán a Duna mellett Bácsnak vette útját. Kétségtelen, hogy összeköttetéseiket útközben is megtartották; — kétségtelen az is, hogy egyes száguldó csapatok Szabadka vidékét elárasztották. Minden valószínűség oda mutat tehát, hogy Szabadkát egyik fősereg sem támadta meg; de megtámadta azt egy kisebb had melynek aztán a helység és a környék népe vitézül ellent állhatott. És e hőstény mutatja, hogy Szabadka már a 16-ik század idején népes nagyközségnek mondható. Mert bizonyára egy néhány száz lakóval bíró helység, lett légyen az bármi jól megerősítve, nem lett volna képes ellentállni egy győzelemittas, ölni-rabolni vágyó hadoszlop támadásának. Ezen állítás nem zárja ki azon véleményt, hogy a vitéz őrséget a szomszéd helységek, pl. Tavankút, Csantavér, Nagyfény s többiek idemenekült lakosai is támogatták a védelemben.

A Duna—Tisza közötti táj elpusztult; a virágzó földmíveléssel, iparral dicsekvő vidék falvait romhalmazok jelölték; ekkor pusztultak el Bajmok, Tavankút, Csantavér, Nagyfény és környékbeli helységek is.

imagescerni
Cserni Jován

Ezek után jött a híres Fekete Ember.

A fekete ember egy alacsony sorsú családból származott szerb egyén volt, ki Zápolya Jánosnál még mint vadánál lovászkodott. Neve János, akkori szólás szerint Fekete János, azaz Cserni Jován. Testbőrén fejétől lefelé egy újnyi szélességű vérvonal húzódott végig. Innen vette nevét. Mária özvegy királyné testvéréhez, Ferdinándhoz írt leveleiben ,le noir” névvel említi. E különös testi tulajdonság, továbbá a nagyravágyás s azon álhírek terjesztése, mintha ő a szerb cárok utóda lenne, végre kalandos tervei: a zavaros időben mindent maga részére hódítani, szerb sorsosainál bizonyos vakhitet támasztottak irányában.

A szerbek csodatetteket beszéltek róla s prófétájuknak tartották. És midőn – írja Szerémi – János vajda hallotta, hogy a fekete ember mint egy új szent körül mily tömérdek ember csoportosul össze Erdélyben és az alvidéken, kívánta, jelenne meg előtte Tokajban.

Jován el is jött, s midőn Zápolya előtt megjelent, annak kegyelmébe ajánlotta magát, hűségesküjét le is tette. Ragaszkodott János vajdához, mint egy szolga. A hűség felajánlása után János király megajándékozta őt lovakkal, költségekkel és más tárgyakkal, s megparancsolta neki, hogy vonuljon a Tiszához, az elpusztított Bácsmegyébe, mert ott a majorokban igen sok élelmiszerek vannak összehalmozva, elhagyott marhanyájak az Isten gondjára bízva.

Jován a parancshoz tartva magát nagyszámú szerbjeivel sebesen levonula a Tiszához, hol temérdek, többnyire Szerbiából átjött nép sereglett hozzá. A lakosok Bácsmegye téréiről elmenekülvén vagy a török által foglyul vitetvén, többnyire gazdátlanul maradtak telkeik, asztagjaik, barmaik.

Mindjárt az 1526-ik év őszén ezeket iparkodott elfoglalni a fekete ember, s midőn a törökké lett szerb földről sok kivándorló csatlakozott hozzá, úgy, hogy később serege 12 ezerre felszaporodott, az egész Duna—Tisza közét a legiszonyatosabban pusztítani kezdé.

Nemsokára azonban az elmenekült magyar birtokosok visszajöttek régi lakhelyeikre s javaikat követelték Jovántól. De ez – mint Salamon mondja – már kiosztotta volt emberei közt a Bácsmegyei birtokokat, János király felhatalmazására hivatkozván. Ellenállott a régi birtokosoknak, s midőn ezek panaszkodtak, azt mondta: Én ezen földet elpusztulva és minden néptől elhagyatva találtam s már népemmel egészen elfoglaltam. A magyarok ezt felelték: Mi nem hagytuk volna el ezt a földet, ha az erőhatalom nem jött volna ránk. Jován azt veté ellen, hogy a magyar nemesek különben sem bírnák magukat ezeken a kitett széleken megvédeni a török ellen, ettől a hatalomtól pedig ő foglalta el. És csakugyan eleinte János király kedvében igyekezett járni, de alattomban arra törekedett, hogy a függés béklyóitól megszabadulva magának és övéinek független országot alapítson. Ez okból magát cárnak neveztette, Zubota nevü vajdája, külön palatínusa és kincstartója volt. Külön nemesi rendet alapított, ennek adományokat, kiváltságokat osztogatott.

Egyik legrészletesebb forrásunk: Szerémi György a további eseményeket ekként beszéli el: Ekkor megkereste a magyarság János királyt mondván: Felséges király! Ez a fekete ember az ő népségével elűzi birtokáról a keresztény magyarságot és alattomban sok gonoszságot és bujálkodást követ el. Nem lett sikeres engedménye azonban e panaszoknak, mert Jován cár is gyakran felkeresé János királyt követeivel, kérvén őt, fogadná el szolgálatát s ígérvén: hogy rendeléseinek mindenkor engedelmeskedik, mert népével egyenként és összesen kész érte életét is áldozni. A király azt mondta a követeknek: Jován cár, a ti hercegetek már háromszor letette nekem a hűségesküt, és abban felfogadta, hogy értem akar élni és halni; azért ő az én emberem. Mire a követség felelte: Hidje el, Felséged, hogy a mi urunk, Jován cár is épen úgy nyilatkozott előttünk, a hogy Felséged elmondotta. És azután elbocsájtá a követeket, megparancsolván nekik, hogy ha szüksége lesz reájok, akkor készen legyenek. És akkor Jován cár alatt levő idegen had 12 ezer főből állott; mely erővel a király megvehette volna Pozsonyt, Prágát és az egész Csehországot. Sürgette is Radich Bositt a királyt, hogy vízen, szárazon menne egészen Bécsnek, melyet Isten segítségével leigázhat és meghódíthat. János király azonban röstségénél fogva elhanyagolta azt. Mint vajda rettenthetlen, merész és villámgyors volt hadserege élén; királysága alatt azonban bátortalan és félénk volt.

Ez alatt Jován cár keményen harcolt a magyarokkal. Gyakran jártak küldöttségei János királyhoz, panaszokkal telve a nemesség ellen; ellenben a magyar nemesség is keserűen panaszkodott Jován cár ellen, hogy Bács megyében iszonyú mészárlást és pusztítást visz véghez. És ekkor lakott az ő székhelyén Török Bálintnak zabattkai várában.

Készületeket tett azonban Török Bálint a fekete ember ellen, kit népe tisztelt és rettegett s kihez Törökországból sokan sereglettek, mint az istentől választott csodatevő prófétához; kit azonban Török Bálint semmire sem becsült, hanem erőt gyűjtött ellene, és pedig 67 válogatott lovas vitézt Bánffy Jakab seregéből és saját várából, Szigetvárból megindult Pécsen át s a bátai révnél átkelt a Dunán a győzelem teljes reményével.

És csakugyan Török Bálint egyrészt azért, mert Jován őt szabadkai uradalmától megfosztotta, másrészt mint Ferdinánd király híve bosszúságtól eltelve rohant Bácsmegyére, hogy a János pártján levő kalandort megfékezze. Mint fentebb említők, Szabadkát ez időtájt atyja után bírta Török. A történelmi hagyományok szerint itt erős kastélya volt néki.

Valószínű, hogy e kastély védhető állapotba helyeztetvén, képezte a Veráncsics által említett szabadkai tábort, vagy is a tulajdonképpeni palánkerődöt, mely a török támadásának 1526 nyarán vitézül és sikeresen ellenállott A szabadkai erődítmény a török hódoltság alatt is mind végig az alföldön akkor nagy számban található palánk erődök egyikét képezte, utóbbi időkben természetesen török fennhatóság alatt.

Midőn pedig a király ő felsége (János) arról értesült volna, hogy Török Bálint Jován cár ellen tartana, küldöttei által azonnal értesítette, hogy Török Bálint ellene tör és hogy vigyázó legyen. De saját emberei is értesítették Jován cárt Török Bálint jöveteléről és figyelmeztették, hogy a csatára készen legyen. Midőn pedig Török Bálint látta volna, mily csekély az ő ereje Jován cár ellen, megfélemlett; de meg is lepetett általa, és kegyetlenül megveretett, úgy hogy kevesed magával menekülhetett át a Dunán. Ekkor győződött meg Török Bálint arról, hogy mily kevés az ő ereje Jován cár ellen.

Már előbb történt, hogy midőn ez a fekete ember János vajdától Tokajból lemenne Temesvár felé a Maroson túl, elfoglalta Chomamezővárost, Csáky László várát; Csáky László pedig ki akarván őt űzni, 300 lovas magyarral ellene ment. Ezt megértve Jován elhagyta a várat és Temesvár felé ment. Csáky László pedig, mint hős szittyamagyar az apátfalvi réven át üldözé őt a Maroson. Csanád mellett szemtől szembe állott a két sereg, hol borzasztó ütközet fejlődött ki közöttük. Mind a két részről számosán elestek, de Isten Jován cárt segítette meg, mert ő kettőjük között kifejlett párbajban a nagy magyar Csáky Lászlónak fejét vette. És ebben a harcban a magyar nemességnek nagyobb része elesett.

Úgy látszik, hogy eme harc ugyanazon időre esik, mikor János király megtudván Jován cár hűtlenségét, ellene Perényi Péter erdélyi vajdát küldötte, de a kit fekete ember seregével tönkrevert. Erre vonatkozólag Verancsics írja: Cár Jován sok gonoszságot mívele, mert Szegedet megdúlá. Az Tiszán által kele, Szőlüsnél Perényi Pétert megveré és néhány ezer embert levága. Onnatt Erdélybe sietve, mind Szászvárosig dúlatott.

Szerémi írja tovább: Mindezekről az ország rendei és nemesei értesülvén János királyhoz jöttek Budára kérelmezendők: hogy miután gyermekeik és leányaik a török által elhurcoltattak és saját sorsukra hagyattak, tehát miért szolgái ők a királynak, ha nem azért, hogy kegyeskedjék őket a Jován cár uralma alól felszabadítani és ellene megvédelmezni. Ekkor János király mondá nekik: Ha én nem uralkodhatom felettetek, mert ellenem pártütők vagytok, hát uralkodjon ő (Jován cár), mert ő neki temérdek saját nemzetiségű népsége van. Én gyenge vagyok, mert kiragadtátok a királyi hatalmat kezeimből; gyengévé tettetek lázadástok és engedetlenségiek által, én nem tehetek semmit Jován cár ellen. Azok pedig kérték: Engedelmesek leszünk felséged iránt és megfizetjük az adót úgy, mint a keresztes hadak idejében.

Mert a nemesek meg voltak törve, igázva; mert jobban tartottak, féltek a fekete embertől, mint félték a királyt. János király biztatta az ország nemeseit és báróit: Legyetek nyugodtan, míg én megidézem és parancsolni fogok neki.

Ez alatt pedig Török Bálint 300 lovassal ismét a fekete ember ellen jött s nyílsebesen bevette Zabattka várát, mivelhogy a fekete ember nem volt otthon, Zabattkán. Akiket pedig embereiből ott talált, azokat elűzte és a lakosok által hadi szerekkel elláttatván, magát biztonságba helyezte.

Ferdinánd király és a magyar országnagyok Törökországból származott Bakith Pál rác embert Bécsből követségbe küldötték a fekete emberhez tetemes somma pénzzel, hogy azt Ferdinánd részére hódítsa, ígérvén neki várakat javadalmaikkal együtt, nem úgy, mint János király, a ki semmit sem gondolt vele. E levél mellett küldöttek a fekete embernek, a ki Jován cárnak neveztetik, 5000 Forintot, a szolgáinak 500 rőf posztót, 5 darab török lovat és egyéb drágaságokat; melyeket Bakith Pál átvevén, előbb Pécsre vitte. Itt ezen drágaságokat átadta Botus Márton kereskedőnek azon megbízással, hogy azt Ferdinánd király nevében vinné el és adná át a fekete embernek.

.És Botus Márton elvitte azokat Jován cárnak Szegedre, mert ez már akkor is ott lakott, miután Török Bálint magát Zabattka várában megerősítette. Jován cár kezébe vevén a levelet és az ajándékokat és megértvén Ferdinánd kívánságát: hogy szolgálatát kéri, azonnal kiosztotta szolgái között a kapott szándékokat; osztott belőle a Szubota vajdának, a palatínusának és a kincstartójának. Nagyon örült a fekete ember Ferdinánd király felhívásának és azonnal hozzá állott. Mert Ferdinánd azt írta neki, hogy semmit se féljen Zápolyától, mert őtet legközelebb haddal fogja megtámadni s levervén, megteszi a fekete embert magyarországi despotának. Neki adja mind azon birtokokat, melyeket még Zsigmond király adott a despotáknak.

És utoljára a kereskedő átadta neki az erről szóló, függő pecséttel megerősített bullát. Botus Márton sietvén vissza Pécsre, még csak annyit mondott Jován cárnak, hogy most már ne háborgassa Török Bálintot, minthogy mind a ketten Ferdinánd királynak szolgálnak. Mire azt felelte neki a fekete ember: ha utazol vissza, ejts utadba és mond meg neki, hogy szolgái vagyunk Ferdinánd királynak és így testvérek, barátok vagyunk.

És midőn Botus Márton visszautaztában betért volna Török Bálinthoz Zabattkára és ezt az üzenetet megmondta volna néki, Török Bálint azt felelte: jól van, de azért az én kezem által hal meg. Török Bálint ezután meghívta a kereskedőt, hogy étkeznének együtt, de ez a János király embereitől való félelmében szabadkozott és mentegette magát. Akkor Török Bálint azt mondta neki: ne félj semmit, én elkísérlek tégedet a dunai révig. Így megbátorodván, ott maradt ebéden és azután mindjárt el is kísérte őt a kalocsai dunai révig, s így lovagolt haza minden baj nélkül Botus Márton Pécsre. Hanem itt már Bakith Pál János királytoli félelmében nem mert többé ez ellen működni.

Mikor megértette János király Budán, hogy elöl és hátul ellenség közé van szorítva, a szegény sírni kezdett. Akkor a király levél által megparancsolta Jován cárnak, hogy csak is tíz szolga kísérete mellett azonnal jelenjék meg előtte Budán. És ezen parancsolatot futár által küldötte el Jován cárnak, ki midőn annak tartalmát megértette, azt felelte: Már négy hónapja, hogy seregemmel ezen az elpusztult földön vagyok; ő felsége érdekemben semmit sem tett és nekem semmit sem adott. Ő felsége csak ül Budán, mint egy néma. Ellenben Ferdinánd legkegyelmesebb uram nekem annyi segedelmet adott és azon kívül függő pecséttel megerősített okmányok mellett birtokokat adományozott; én tehát nem szolgálhatok ő felségének többé. Hittel vagyok kötelezve Ferdinánd szolgálatára, tehát hagyjon nekem békét! Ha neki nincsen pénze, van nekem elég! És 1000 forintot adott át a futárnak, hogy vigye el János királynak, mit el is vitt neki aranyban.

Midőn a futár ezen dolgokat elbeszélte volna a királynak az urak előtt, mindnyájan csodálkoztak Jován cár feleletén. A fösfény négyszer fizet. Szegény János király pedig nagyon fösvény és rest volt; nem vigyázott. Ki is nevették nyilvánosan János királyt ezen küldemény miatt.

Az elűzött Bácsmegyei nemesség folytonosan panaszra járt a királyhoz, sérelmeik orvoslását sürgetendők; elpanaszolták, hogy a török császár birtokaikat elpusztította, a népséget leölette. Most meg midőn Jován cártól visszakérték birtokaikat, az nekik azt mondta, hogy: szegény magyarok, már többé nem szabad nektek ezt a földet bírni, mert a fegyverjognál fogva egy éjszakán könnyen össze füzetlek és Nándor-Fehérvárra hurcoltatlak. benneteket Azért nem is tudjátok, hogy mit kértek.

Zápolya János végre elhatározta, hogy a hűtlen kalandort megfenyíti; ez okból, mint már említők, előbb Perényi Pétert, majd midőn ez Szőllősnél megveretett, Czibak Imre nagyváradi püspököt küldé ellene seregeivel. Az elhatározó ütközet a Maros mellett, Szögyfálvánál történt meg, melyben Cserni Jován serege Cibak által tönkreveretett. Maga a cár kevés övéivel Szegedre futott. Török Bálint pedig csendesen megvonta magát Szabadkán és új készületeket tett, hogy megrohanja Szegedet.

Szegeden a megrémült népség a fekete ember megérkeztével házaiba zárkózott; így volt bezárkózva a Szilágyi-féle kőházba is a népség apraja-nagyjas. Ekkor Jován cár ezen bezárt ház előtt kint sétált az utcán. Egy szegény embernek puskája volt, de nem volt tölténye; és így s óhajtott fel: óh Istenem, ha most volna golyóbisom, nem menne innen többé ez a latorr. Ekkor egy másik ember adott neki egy golyót, mit ő hozzá illesztvén a szükséges puskaport fegyverébe eresztett s mint gyakorlott lövő a fekete embert szíve táján lőtte. S a mint látták emberei, hogy halálosan meg van sebesítve, azonnal elvitték Szegedről a tornyosi majorságba. Ez a major tíz mérföldre van Szegedtől és három mérföldre Szabadkától. Amint szolgái megérkeztek vele még élve Tornyosra, ott egy házban elhelyezték. Főbb emberei egyenként és csoportosan javaikkal elszéledtek onnan; némelyek meg sem állottak Törökországig, mások szétszóratok a szerb gyarmatokban vonták meg magukat, és csak kevesen maradtak vele.

A haldokló Jován cár a mely házban feküdt (Tornyoson), annak a gazdája magyar volt; hosszas gondolkodás után még azon éjjel az ő urához, Török Bálinthoz ment jelentést tenni. És ott röviden elmondta, hogy Jován cár Szegeden egy ember által puskagolyóval megsebesíttetett. A mint ezt Török Bálint meghallotta, még azon éjjel 300 lovas emberével Tornyoson termett és azt megrohanta.

Amint bement a szobába, Jován cár az ágyban feküdt és megkérdezte, hogy életben van-e, de az a kérdésekre nem felelt semmit. Midőn látta Török Bálint, hogy a fekete ember már haldoklik,azonnal ott az ágyban levágta a fejét s azt egy zászlóval elvitte Szabadkára, innen pedig a fejét és a zászlót felküldötte János királyhoz Budára. János király Budán időzött vala, midőn a fekete ember megöletéséről szóló hírt vette. Az efölötti öröm kifejezéséül az egész városban harangoztatok, s ágyúszó mellett hirdette ki az eseményt. Rincon Antal, a francia udvar követe Krakkóban szintén zajosan ülte meg a győzelmet. 1527. aug. 12-én Ferdinánd követe azt írja: Rincon olyan lármát üt a fekete ember halála miatt, mintha a törökönvett győzelemről volna szó. Háromszáz viaszgyertyát és szüvétneket gyújtatott a házak ablakaiban, trombitáltatott, doboltatott, Te Deumot énekeltetett, az utcákon pénzt szóratott; rég nem hallatszott hasonlóörömzaj Krakkóban.

Ferdinánd aug. 1-én értesült a Jován elestéről. A kalandor vezér halála idejét tehát bátran tehetjük 1527. évi július hóra.

Wiki.Vojvodina VII Subotica 4896 01
Cserni Jován szobra Szabadka főterén

Török Bálint a mennyire az országos zavarok engedték, bizonyára kiteijeszté gongját Szabadkára; lehet talán, hogy némely időben itt tartózkodott, s egy pillanatra feltűnt még régi háztartásának fénye, de csak azért, hogy a kíméletlen sors a derült napokat borongós időkkel váltsa föl. Ugyan ő még ez évben (1527) érdemei elismeréséül I. Ferdinándtól adományt nyert a borogi és soproncai várra; de azután egyik királyhoz sem állván, a hazát pusztítá, míg János királytól 1536-ban Hunyod várát és Debrecen városát kapta; ez időtől mind végig János híve s egyik hadvezére volt, és főleg 1541-ben Buda védelmében tüntette ki magát. Szulejman nemsokára elfogatta őt, Konstantinápolyba vitette, hol a hét-toronyban végezte viszontagságos életét.

Sok vagyont s két fiúgyermeket hagyott hátra; az utóbbiak közül Török Ferenc a magyarországi birtokok közt Szabadkát is birtokába vette; másik fiának, Jánosnak az erdélyi javak jutották. Bár 1526-ban Szulejman romboló hadserege az egész Tisza—Duna közti vidéket iszonyúan elpusztítá, még is azon körülmény, hogy Szabadka lakosai a törökök támadását visszaverték, továbbá hogy Cserni Jovan Szabadkán Török Bálint kastélyát még épen találta, azt elfoglalta és lakta, mutatja, hogy az iszonyú csapás első pillanatra nem érte Szabadkát.

Budavára 1541-ben török kézre jutván, a sors keze nagy mérté­ben nehezült a Szabadka helységhez közel eső Szeged városára is. Történetíróink följegyezték, hogy Szegedet és környékét 1542. évig ellenséges seregek nem látogatták. Ekkor történt Szeged eleste. A török megtámadván a várost, ennek polgárai vitézül védték magukat, de a sürgetett temesvári segélyseregek későn érkeztek a Tisza mellé. Szeged már ekkor lángokban állt s el volt veszve! Buda, Szeged, később pedig, 1552-ben, Csanád és Szolnok elestévei az egész Duna—Tiszaköz meghódolt a töröknek. Szabadka és környéke ekkor került a török hatalom alá. Enyingi Török Ferenc és utódai a helységet nem is vehették többé birtokukba.

Kategóriák