Jellegzetesen vajdasági magyar szónak minősül a XX. század nyolcvanas éveiben létrejött muskátlizene főnév. A muskátlizene összetétel előtagja, a muskátli nem pusztán egy virágnemzetség neve, hanem a magyar népiesség jelképe is, annak nyomán, hogy a magyar parasztházak ablakában a XIX. század óta kedvelt cserepes virág a muskátli. Olykor még a muskátli főnév is átveszi a ’lakodalmas rock’ jelentést: Rockot és muskátlit hallgat a vajdasági magyar. – Minden második lehúzott ablakú autóból „muskátli” szól.
AZ IGAZI DÉLVIDÉKI LAKODALMAS ZENE, AVAGY A LEGPÖRGŐSEBB PAJZÁN MULATÓS NÓTÁK
A mulatós zene és előadóinak megítélése szélsőségesen eltérő, de tény, hogy hatalmas rajongó-tábora van, többek között a bajai Firányi Ferenc is.
Ma, újra reneszánszát éli az igazi talpalávaló muzsika, a mulatós zene, illetve lakodalmas zene. A hagyomány és a történet régi korokra tekint vissza, ahol lakodalmak nélkülözhetetlen eszköze volt a zeneművészetnek eme műfaja, stílusa. Nem volt lagzi, ahol ne csengtek volna fel a magyar hagyományoknak megfelelően a lakodalmas nóták. Ez a hagyomány a mai napig él, s jelen van, egy lakodalom hiánytalan kelléke a mulattatós zenei stílus.
A 20. században volt egy időszak, amikor kicsit háttérbe szorult a műfaj, ez annak tudható be, hogy a nyugati országok által beköszöntött kis országunkba is a diszkózene. A nyugatot követve egyre több populáris, könnyűzenei alkotások készültek. Lakodalmakban természetesen továbbra is játszották a mulatós, lakodalmas nótákat, dalokat, de a mindennapokban ez nem volt jellemző.
Míg nem visszafordult a kocka. 1985-ben az Újvidéki Rádió Futótűz című zenei műsornak szerkesztője, Kovács Károly hozta be újból a vajdasági, majd a magyar zenei életbe is a délvidéki lakodalmas zenét. A legnagyobb sikert az általa felfedezett és menedzselt 3+2 együttes aratta, több mint 10 millió eladott lemezével azóta is rekordtartó.
Kovács Karcsi, az újságíró-rádiós szerkesztő egy igazi ötletember volt, aki meg is valósította agyament elképzeléseit. A rockos gyökerű, rendkívül széles körben tájékozott egykori zenész kapcsolatban került a Jugoton lemezcéggel. DJ-ként ráérzett arra, hogy mire vevő a közönség, az Újvidéki Televízióban futó Zenebona című műsorában pedig diktálta a trendeket.
A nyolcvanas évek közepén és Badacsonyban egy nyaralás alkalmán döbbent rá, hogy mennyire a néplélek része a sátras báli mulatozás, egy szekszárdi jazztalálkozó alkalmával pedig egy kocsmában egy cigányzenész trió erősítette meg abbéli hitében, hogy ez a zene nagyon is működőképes, elemi erejű. Rádióban az elsők között játszotta a 3+2 demóját, aminek hatására, ha ki nem is rúgták, de felfüggesztették műsorait – kezdetben ennyire nagy volt az ellenállás a muskátlizenével.
Kovács azonban nem állt le: tévében elsőként léptette fel Bugyiékat. Apropó, muskátlizene! A névadás is Kovácshoz kötődik. Amikor Siniša Škarica, a Jugoton egyik vezető szerkesztője a 3+2 sikere után megkereste Kovácsot, hogy hozzon még neki hasonló zenekarokat, akkor először a Sógor állt össze. A királycsináló Karesz minden tagot átnevezett Sógorrá, a stílust pedig elnevezte sógorizmusnak, hogy körbeérjen az, ahogyan a magyarok az osztrákokat sógorozzák, meg persze mert az összetartó mulatós színtéren mindenki sógor, koma, jóbarát. Kovács pedig Dezső János költőbarátjával ekkor új megnevezéssel állt elő: a magyar falvak jellegzetes virága alapján megszületett a muskátlizene.
Kovács Karesz lényegében megkerülhetetlen szereplő lett a következő néhány évben. Számtalan előadó felfedezője, ezek több tucat lemezének producere, közvetítő-klipkészítő-ideológus. Tévéműsorai pedig legendagyártók, élen az Újvidéki Televízió 1987-es szilveszteri műsorával, amelyben a kulcszenekarok egymást szórakoztatva lépnek fel, közben Bada Dada és Rátgéber hülyéskedik, mindenki kap valamilyen kategóriában díjat és nagyon jól érzi magát, míg Kovács afféle palástos-napszemüveges mikulás-királyként bolondozik.
A VIDEÓN, MIKULÁS ÖLTÖZETBEN: KOVÁCS KÁROLY
A 3+2 zenekar – 1986-ban már live show formában is megjelent, 1987 februárjában pedig már a Budapest Sportcsarnokban adott koncertet. A kultúrpolitikusok és a sajtó őrjöngött, az Országos Rendező Iroda kezdetben meg is akarta csáklyázni a sportcsarnokbeli koncertet, de aztán mégis meghajoltak a profit előtt. A 3 + 2-re ugyanis többen voltak kíváncsiak, mint az akkoriban errefelé turnézó Tina Turnerre vagy Elton Johnra.
Ugyanebben az időben Budapesten utcazenészként kezdte pályafutását Lagzi Lajcsi, akinek mára már 4 millió példány keltek el lemezei.
A 80-as évek végén gombamód szaporodni kezdtek a hasonló mulatós zenekarok és albumok, először csak jugoszláv lemezcégek kiadásában, majd 1987-től Magyarországon is, felfokozott tempóban. Harmadrészt ma már szintén nehezen értelmezhető hőfokú kulturális-társadalmi diskurzus indult meg a lakodalmasrock-jelenségről, elsősorban annak vélt káros hatásairól, a tömegkultúra, giccs, szellemi igénytelenség és hasonló esztétikai, társadalmi fogalmak mentén.
A vajdasági muskátlizene nélkül máshogy alakult volna a magyarországi mulatós zene története is, hatása máig tart, akárcsak a 3+2 karrierje, amelyre friss fellépéseik is bizonyíték.
Kétségtelen, a műfaj fogadtatása méltó volt hatásához, teljesen átalakította a mulatós zene kereteit, de elsöprő megjelenése mögött egy pofonegyszerű igényt elégített ki: tömegek számára tette könnyen elérhetővé, otthon hallgathatóvá azt a zenét, amit szeretett, amire szórakozni, táncolni szokott a viszonylag ritka alkalmakkor, lakodalmakban, bálokon. A 3+2 gigantikus sikere mögött főleg ez áll: egy létező igényt szolgált ki, vákuumba érkezve felfoghatatlan piaci rést tömött be. Persze az sem biztos, hogy a 3+2 számára nyilvánvaló volt ez a hatalmas igény, hiszen a zenekar és körülötte néhány szereplő is csak félig-meddig hitt abban, hogy érdemes lemezt kiadnia, ám mégiscsak ez a hit a zseniális eleme a történetnek. Hiszen ez az első lemez valóban megteremtette, felépítette ezt a piacot, amit aztán rengeteg másik vajdasági zenekar, és Kovács Károly pumpált fel.
Végtére ez egy magyar nótákra, műdalokra, népdalokra, cigányzenére, operett-slágerekre, filmbetétdalokra, II. világháború előtti sanzonokra, kuplékra, ötvenes-hatvanas évekbeli táncdalokra, adott helyi folklórra és más apróságokra alapozott zene, amely egyszerű, azonnal fülbemászik, a dallamot előtérben tartja és könnyű azonosulást biztosít. Lakodalmakban, bálokon – elsősorban, de nem kizárólagosan – a falusi, kisvárosi szórakozási eseményeken, presszókban szólt, és egy széles réteg számára egyenlő volt a zenével. Ez a réteg – amely azért többnyire generációsan is idősebb volt azoknál, akiknek a popzene jellemzően készül – azt szokta meg, hogy a zenét elsősorban ezeken az eseményeken hallja, csak akkor élvezheti, mulathat rá.
A nagy találmány tehát az volt, hogy a technikai fejlődéssel, a lemezjátszók, kazettás magnók a nyolcvanas évekbeli elterjedésével ez a zene könnyedén eljuthatott az otthonokba is, a hétvégi bulikba, a családi eseményekre. És ebben, mese nincs: a 3+2 együttes volt az úttörő.
A zenei irányzat megjelenésének fogadtatása rámutatott a nyolcvanas években még hangsúlyos kultúrpolitikai alapjelenségre, amiben a „magaskultúra” képviselői féltették a „népet” a tömegkultúra „elbutító” hatásától (Magyarország felől ismét előkerült a „szennyáradat” kifejezés). A vajdasági mulatós zene pedig természetesen megkapta a népiesch giccs bélyegét, amiről rádiókban, tévékben, újságokban hadakoztak, a magyar nyelvű jugoszláviai médiában és Magyarországon egyaránt. Konkrétan hosszú hónapokig vitatkoztak pro és kontra a sajtóban azon, hogy mindez jó-e, árt-e éppen a népművészetnek, korcsosul-e az ízlése annak, aki találkozik a zenével, és így tovább. Itthon az Élet és Irodalom, Vajdaságban az Új Symposion foglalkozott részletesen a témával, neves zenészek aggódtak azon, hogyan juthattunk idáig, hogy a 3+2 körül hisztéria alakul ki. Az Ifjúsági Magazinban Sebők János cikkére Kovács Károly rádiós-tévés-lemezlovas-producer, a zsáner abszolút védelmezője válaszolt Újvidékről. A „nép” természetesen nagy ívben tett erre az egészre, és élvezte a zenét. Az előadók pedig hamar rájöttek a popipar alapigazságára: nincs olyan, hogy rossz sajtó, ha bármit írnak rólad, az csak jót tesz a sikernek. Ezt ismerte fel a Hungaroton is, amikor késlekedve, de rászánta magát a 3+2 importjára, majd azért az illetékes lenyilatkozta, hogy megakadályozni úgysem tudjuk, hogy ami divat, az ne találjon utat Magyarországra: akkor pedig miért ne lehetnénk mi is kedvezményezettek, hogy a bevételből nívós produkciókat támogassunk.
Végül azonban az értelmiség konkrétan rádöbbent arra, hogy a szocializmus hangos kultúrpolitikájának alappillére, a „tömegízlés javítása” (dotációk, művelt nép, giccsadó) megszűnt, a 3+2 és vele a mulatós zene, a „giccs” zöld utat kapott, a párt pedig 1987-re lényegében elengedte a kultúrát.
Mára a technika vívmányainak köszönhetően újra előtérbe került a mulatós zene, csak mára modernizálódott is. Rengeteg előadó, zenész, dj sorra készíti az egyre több mulatószenei feldolgozásokat, és sorra jelennek meg a lemezek kiadásra. Nem csak az idősek, de a fiatalok körében is elterjedt, köszönhető a modern feldolgozásoknak. Sok-sok előadóművész, zenész csak és kizárólag azért alakult meg, hogy a mulatós zenéket adja elő saját stílusában.
Ennek köszönhető, hogy a régi magyar nóták nem tűnnek el a magyar nép kultúrájából, sőt egyre ismertebbek is. Egy zene, melyet valóban Magyarország képviseli, a sajátja, mely nem hasonlít semmilyen más nyugati vagy más ország zenéjére. Ez a miénk, és remélhetőleg a jövőben is a miénk marad.
A mulatós zene egyik legkiemelkedőbb művelője Bartos Ferenc. Feri 1962-ben született. A szaxofon talán az egyedüli hangszer, amelyik a világon minden műfajban megállja a helyét és alkalmazzák is. Talán ennek köszönheti, hogy nem alakult ki benne kedvenc zenei irányzat, így a komolyzenétől a könnyűzenéig, úgymond mindenevő lett.FERI ÉS BARÁTAI nevű zenekarával rendezvényeken, esküvőkön, bálokon és cirkuszban lép fel.
A VÍRUSNAPLÓ mai bejegyzésében Bartos Ferenc szerzeményeit – melyeken ő szaxofonozik és énekel – adjuk közre.
ÉS MOST KÖVETKEZNEK A LEGPÖRGŐSEBB PAJZÁN MULATÓS NÓTÁK:
Szóval a délvidéki lakodalmas mulatós zene népies, de mégsem az, czifra, de visszataszítóan közönséges, bálnak álcázott alantas berúgások, pálinkát rejtő ásványvizes palackok, lakodalmas hangulat vőlegény és menyasszony nélkül, ez bizony a délvidéki mulatós.
Napjaink vélhetően a legnépszerűbb zenei műfaja, ami az egyik leghírhedtebb hungarikum, amire az ember nem tud büszke lenni. Egy hordozott kulturális teher, amitől nem tudunk megszabadulni.
Történetünk a Rákóczi Szabadságharc befejezésétől indul, amikor is a szatmári béke hosszú időre megerősítette a Habsburg uralmat, és az elnyomó hatalom igyekezett kulturálisan is átvenni az irányítást, hogy a magyarból is remek alattvalót csináljon, elvegye a nyelvet, a nemzeti identitást, nehogy legyen miért ezután is lázadni. Ez váltotta ki az első kulturális ún. passzív ellenállást. Ilyenkor jöttek divatba igazán a nemesség körében is a hangsúlyozottan magyar viseletek, szokások, minden ami önmeghatározást nyújtott az osztrák uralommal szemben. Ez nem volt másképpen a zenében. A hagyomány szerint az első cigányzenekarok is ekkor jelentek meg, ekkor kezdett a hegedű is fontos részévé válni a magyar népzenének, míg eddig az időig a megszokott hangszerek a citera, és a magyar duda volt az állandó hangszere a csárdáknak, nemesi udvaroknak. Egészen a 20. század elejéig a magyar dudát azonban nem sikerült végleg kiszorítani a csárdákból. A cigányzenekarok azért bírtak identitás szempontjából különös fontossággal, mert a szabadságharcban már a magyarországi cigányság is tevékenyen részt vett, így kezdett el a cigányzene, a cigányprímás a magyar folklór részévé válni. Ám zenében ekkor még a korban uralkodó természetesen az akkori új stílusú magyar népdal volt. Természetesen a zenekarok hangszeres összetételét, repertoárját tájegységek szerint meg lehetett különböztetni, viszont a fejlődésnek legnagyobb lökést a nagyobb zenés, táncos mulattságok, összejövetelek jelentették a nép életében, többek között a lakodalmak.
A passzív ellenállás második hulláma az a 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után a Bach-rendszerben indult meg, ahol is a cigányzenekarok ma is ismert formációja megalakult, és a népdalok mellé megjelent a 19. század közepén egy új, már egyéni szerzőkhöz köthető műfaj, a mindenki által ismert virtuóz prímásszólókkal kezdődő magyar nóta. Ezek tulajdonképpen a népdalokat utánzó, témában is hasonló, ám sokkal érzelmesebb, és zeneileg tudatosabban szerkesztett műdal, aminek viszont a formája, hangszerelése gyakorlatilag változatlan maradt a II. világháború végéig, a szovjet megszállásig és a kommunista hatalomátvételig, és uralkodó műfaj volt a megjelenő klasszikus, és könnyűzenei áramlatok ellenére. A zenei folkloritás talán egy európai országban sem maradt annyira töretlen, mint Magyarországon.
A magyar nóta témáiban a népiesség a giccsességig van fokozva, olyannyira érzelemmel telített, hogy akár innen eredhetne a sírva vígad a magyar mondás is. Ékes példa Petőfi Sándor: tíz pár csókot egy végből című népies ütemhangsúlyos versének csárdásra illesztett nóta változata. A szocialista érában is vidéken tulajdonképpen változatlanul élt tovább, ma is a turistalátványosságok elengedhetetlen kelléke maradt, ha egy itt nyaraló külföldi vendég betér egy magyar csárdába egy finom gulaschra. Ám a városokban megjelent a 60-tól a 80-as évekig töretlen népszerűségű szocialista sztárműfaj, ami viszont talán a keleteuropikum tisztséget kaphatná, ez az úgynevezett táncdal, ami már a káros nyugati beatzene fejlődő hangszereivel kiegészülve bizony hatást gyakorolt a magyar nóta akkori állapotára is. Számos híres könnyűzenei szerző elkezdett a magyar nóta eredeti témáitól már elszakadva beat hangszereléssel táncdalra és népies zenére emlékeztető számokat írni, ezzel tulajdonképpen megjelent a mai mulatósnak az előműfaja. Erre tipikus példa Szenes Iván: Csipkés kombiné című dala. Azt a kitérőt még meg kell ejtenünk, hogy erre a kezdődő új műfajra a szovjet ízlés által hozott orosz népzene is kicsiben hatott, ha a csasztuskára gondolunk például, de annak a ritmusa is érezhetően beleillik a mulatósba. Természetesen vezényszóra senki sem lesz internacionalista ízlésű, így a magyar folklórigények sem változtak meg. A lakodalmaknak így ezek a dalok is részei lettek, hamar el is hódította a vezetést az ugyancsak kedvelt táncdal műfajától. Ha nem is ezekről szóltak a tévés Ki Mit Tudok, de mégis kialakult a mára is jellemző állapot, hogy habár igazi marketinget kapott a táncdal, a magyar beat, majd a szárnyait bontogató rockzene, a metál, tulajdonképpen a vidék, így a magyar népesség legnagyobb részének mégis csak a magyar nóta, illetve a keletkező mulatós-lakodalmas zene maradt a kedvence. Ez talán segít megérteni a mai magyar trendre a rácsodálkozást, hogy hiába a mérhetetlen mennyiségű műfaj, és rajongótábor, napjainkban a mulatós a piacvezető továbbra is.
A mulatós műfaja egyedül a 80-as évekre esett jobban vissza, még jobban mint a világháború utáni átmeneti időszakban, ennek oka a megjelenő, forradalminak számító elektronikus zene, illetve a felerősödő rockzene, és a nyugatról beszivárgó popzene. A technikai ugrás, a felfedezés, a hangszerek nélküli lemezlovasok alkotta zene, minden eddigi műfajnál hihetetlenebben terjedt. Emlékezzünk vissza, hogy Scooter első fellépése és Magyarországra érkezése valóságos diplomáciai eseménynek számított. Egyfajta rendszerváltási mámor volt, hogy már Aczél György nem szabta meg ki léphet fel, és ki nem. Ám ez a felfelé-ívelés amilyen nagy léptékben indult, annyira vissza is esett a rendszerváltás utáni beömlő műfajözönben. És ezzel meg is érkeztünk borzadásunk tárgyához.
A mulatós zene, hogy megmutassa túlélőképességét, elsősorban a 3+2 együttes, Lagzi Lajcsi valamint Bartus Feri munkásságának köszönhető, a műfaj elkezdte adaptálni az elektronikus zene nyújtotta lehetőségeket, és ritmusaival, jellegével kortárssá vált. De egyúttal zeneileg elérte a mélypontját, amely 150 év alatt szép lassan ereszkedett lefelé színvonalban, immár nyoma sincs a cigányzenekarok tudatos szerkesztésének virtuozitásának, miközben a népszerűség maradt, illetve újraéledt. Témáiban még könnyedebbé vált, az alkohol, az alkalmi szerelem, és a tékozlás, és felelőtlenség körül központosodott. Igazi gondlevető zenévé vált. És sorban jelentek meg az előadók a piacon, amit máig sem lehet igazán betölteni. Miközben a popzene piaca heringes konzerv módjára telített, addig a mulatósra minden eddiginél nagyobb kereslet van. A rendszerváltás utáni igény, és színvonal alacsonyan tartásnak köszönhetően a szélesebb piacú vidék zenéje lett a 90-es években, napjainkban pedig már a popzene színtereit ostromolja.