2024. június 9-ei önkormányzati választáson a FIDESZ, Dr. Fülöp László, ismert televízióst tervezi indítani Botka László ellen
Fülöp László középen hátul, a képen balról a második Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, jobbról a második Mihálffy Béla, a Fidesz-KDNP szegedi országgyűlési képviselője, a bal szélen Haág Zalán a KDNP szegedi önkormányzati képviselője
Dr. Fülöp László 1968-ban született Szegeden. 1999-ben az SZTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát. 1993-2013 között a Magyar Televíziónál műsorvezetőként és szerkesztőként dolgozott. 2013-tól a CNN magyar nyelvű hírmagazinjának a műsorvezetője. Jelenleg kormánytisztviselő.
Vitaindító helyett
Szegedi baloldaliak azt állítják, hogy Szeged elmaradt projektjeiért nem Botka a felelős, hanem Orbán. Ha Szeged fejlődéséről beszélünk és felmerül Botka vagy Orbán neve, természetes, hogy a szegedi polgár fejében először Botka merül fel, már csak azért is, mert Botka nyolc évig úgy vezette a várost, hogy az MSZP kormányzott és abban az időben joggal tarthatott igényt a kormány segítségére, hisz ő maga is a Gyurcsány-csináló csapat oszlopos tagja volt. Szeged életében ez a nyolc év sem hozott semmilyen figyelemreméltó eredményt.
De beszéljünk a tényekről
Több mint 20 éve, hogy Botka László Szeged polgármestere, de úgy alakult, hogy senkinek sincs oka az ünneplésre. Szeged városa pedig az elmaradt lehetőségek számbavétele közepette a többi régióbeli település hátát nézegetheti.
Az előző városvezetéstől megörökölten lett befejezve a kertvárosi csatornázás- és útépítés, de inkább ahhoz kellett volna bravúr, hogy Szeged kimaradjon az országos csatornaépítési hullámból.
Pályázati pénzekből az egész országban mindenütt kiglancolták a köztereket, mindig és mindenkor minden településvezetés törekszik az intézményei felújítására, ha van neki a tömegközlekedés fejlesztésére. Szeged e tekintetben sem alkotott semmi kiemelkedőt.
Az évenkénti önkormányzati naptárak rendszeresen ugyanazon beruházások képeit mutatják mintegy fejlődést vizionálva. A város méreteiből fakadó jól kommunikált kötelezőn túli többletet, pláne eredetit nem találunk.
Ha megnézzük, hogy 2002 óta megyei jogú városok élén milyen teljesítményt nyújtottak szocialista polgármesterek, komoly sikertörténeteket is lelünk. Rohamosan fejlődött Győr, Balogh József, Székesfehérvár, Warvasovszky Tihamér irányításával, de hogy ne csak dunántúli példákat vegyünk, mondván ott úgy is könnyű, legalábbis könnyebb, Nyíregyházán Csabai Lászlóné polgármestersége olyan átalakulást hozott, amit mindenki elismer és tisztel.
Volt jó pár eredményesen működő, tehetséges baloldali polgármester, de Botka ezek közé nem tartozik. Bara Ákos építész fogalmazott, hogy egy bő évtized eltelte múltán Szegedre visszatérve azt látja, hogy itt megállt az idő.
Szeged új gazdát keres
Szeged városának jelenleg nincs igazi gazdája! Botka már évek óta nem igazán foglalkozik Szeged problémáival. A város nem Botka polgármesteri tevékenysége miatt tart ott ahol van, hanem a szegedi vállalkozók viszik a terhet – Botka nélkül is ugyanezeket az eredményeket produkálná a város és még békésebb is lenne lakóinak sorsa. Mindebből kiindulva a következő polgármesternek többek között több figyelmet kell szentelnie:
1-2. Az Újszegedi liget rekonstrukciójánál figyelembe kellett volna venni, hogy a Szabadtéri játékokat és a Széchenyi téri büdös, bódés fesztiválokat is a ligetbe kell áttelepíteni. Ott kell felállítani egy állandó szabadtéri színpadot és nézőteret. Így takarékoskodni lehet az állandó bontás- és felállítás költségeivel, valamint a nyári hónapokban mikor legintenzívebb a turizmus ki lehetne használni a Dóm teret is. Egyébként az egyház is igényt tart a helyre, hogy nyáron nagy szabadtéri miséket és zarándoklatokat szervezzen a térre.
3. A belváros mint történelmi terület szecessziós hangulatát megbontó ronda épületek homlokzatának rekonstrukciója. (Volt posta-palota, olajos-ház stb.) Az épületek többsége magántulajdonban van, de Szeged Főépítészének rendeletben kell köteleznie a tulajdonosokat a homlokzati rekonstrukcióra, valamint kezdeményeznie kell, hogy a Modern-városok program keretében pályázatot írjanak ki ezen épületek homlokzatának rekonstrukciójára, melynek keretében 50%-os vissza nem térítendő támogatást kapjanak a tulajdonosok.
4. A Széchenyi tér rekonstrukcióját úgy kellene lebonyolítani, hogy a tér alá parkolóház kerüljön, mivel a gépkocsi forgalomtól lezárt belvárosnak nincs elegendő parkolója. Az új technológiák nem zárják ki a fenti növényzet és az alatta lévő parkolóház lehetőségét.
5. Ez után, vagy ezzel párhuzamosan az Országos Örökségvédelemmel és a Ferences Rendtartomány Tartományfőnökségével együttműködve koordinálni kellene az alsóvárosi Ferences-templom statikai megerősítését, hisz a templom oldalsó falai az altemplomban lévő víztömeg miatt kifelé dőlnek, ami a tetőszerkezet beomlásához is vezethet. Ezt a rekonstrukciót még Mádl Ferenc köztársasági elnök ígérte meg.
6. Továbbá a város tartozik a Kálvária-téri kápolna visszaállításával is. Az 1800-ban épült Kálvária kápolna stációit háború után szétverték, a kápolnát 1968-ban Komócsin Mihály, a Csongrádi Megyei MSZNP nagy hatalmú titkára tankokkal lövette porrá, a dombot eltüntették, helyére benzinkút került. A kápolnát minél előbb vissza kell építeni a régi helyére, ezzel is demonstrálva, hogy a Pol-Pot rezsim soha nem térhet vissza.
7. Az 1858-ban átadott szegedi vasúti hidat 1944. szeptember 30-án az amerikaiak lebombázták. Az utóbbi 25 évben többször született döntés, hogy a hidat vissza kell építeni – esetleg Botka után ezt a projektet is sikerre lehet vinni.
8. Mivel Szeged iparát sikerült teljesen szétverni, így Szeged több évtizede a szolgáltatás városává degradálódott. Ha már így alakult, akkor talán jobban támogatni kell a Szegedi Tudományegyetemet és az ott folyó kutatási projekteket, hogy ezzel is növeljük a város hírnevét és vonzóbbá tegyük a lehetséges beruházások számára.
9. A Szegedi Klinikák kapacitását is bővíteni szükséges, hogy a romániai és szerbiai fizetős betegeket is fogadni tudja.
11. A fent említett két projekt keretében kellene a régi klinikai épületekben egy kutatási-kongresszusi-konferencia hotelkomplexumot létrehozni. Ezzel párhuzamosan a régi épületekben lévő klinikákat (mivel a mostani épületek a feltételeket egyébként sem teljesítik) pedig új épületekbe költöztetni.
12. Botka László több mint 10 év alatt a város- és a közlekedés rekonstrukciójával volt elfoglalva és nem volt elegendő kapacitása, hogy új munkahelyeket teremtsen. Változás kell ezen a téren is. Ezért szükséges egy állami-önkormányzati tulajdonú üvegházi-hűtőházi-csomagoló-konzervipari kombinát létrehozása. A több száz hektárnyi üvegházban számítógéppel vezérelt termeléssel jó export termékeket lehetne előállítani, valamint több ezer új munkahely is létesülhetne.
Új irányt Szegednek
Jeffrey Goldberg, a The Atlantic honlap szerzője írta: „A Trump-doktrína az, hogy: Mi vagyunk Amerika, baszki. Van az Obama-doktrína és a baszki Obama-doktrína.”
Ha a fentieket szegedi szintre modellezzük le, akkor: „Mi vagyunk Szeged, baszki”. Mert a Botka-doktrína (Fuck Botka Doctrine) eredményeként Szegeden 20 éve stagnál a fejlődés. Mi, szegediek, azt szeretnénk, hogy az Új Irány-doktrína fogékony legyen ötleteinkre és a szolgáltatásból élő város mellett végre beindítsa a fejlesztést-iparosítást, valamint kijelölje a Mesterséges Intelligencia alkalmazásának lehetőségeit is.
Megbeszélhetnénk talán a legfontosabbat, a Mesterséges Intelligencia által kínált ugrásszerű fejlődési lehetőségeket. Aztán nem szabadna szem elől téveszteni a hármashatár lehetőségéből adódó együttműködéseket sem, a három központú régió (Szeged–Temesvár–Újvidék) projektje mintha elhalni látszana.
A vitaindító kiindulása lehetne – szegedibbé (szegedivé!) tenni Szegedet. Valószínűleg a szegediek tudnak a legkevésbé azonosulni a jelenlegi várossal. Ebben a Fidesz is sokat tett a Szegeddel kapcsolatos koncepciótlanságával. Nem lépett föl alternatív programmal, személyi alkukban merült ki tevékenységük.
Szeged kulturális intézményrendszerének újragondolása
Szegeden a Botka elleni támadások eddig nem vezettek kézzelfogható eredményre, talán a könnyen elérhető pozitív program hiánya miatt is (a jelölt időbeni kiválasztásáról, fölépítéséről, a folyamatos szellemi háttér megteremtéséről és fönntartásáról most ne essék szó, bár nem egy közülük elvi-stratégiai jelentőségű lenne). Az alapszlogen lehetne – a baloldali „Szeged mindenekelőtt” szlogenjével szemben – Szeged ennél többet érdemel!
Szeged megmerevedett – belemerevedett a rutinba, a megszokásba és a látványba (melynek nincs mélysége). Szeged gazdag! Sokkal gazdagabb, mint eddig látszott/tudtuk. Láthatóvá kell tenni ezt a gazdagságot – közkinccsé, mindenki számára elérhetővé! A városnak rengeteg, eddig kihasználatlan, mozgósításra váró tartaléka van! Segítenünk kell, hogy Szeged élő város legyen! A maga erejéből is éljen, ne csak az átmenetileg itt élő egyetemisták miatt legyen fiatalos város!
Hiába volt 34 éve rendszerváltás, hiába nyert a keresztény jobboldal harmadszor is kétharmaddal, a szegedi kulturális intézmények egyes vezetői ma is úgy viselkednek mintha mi sem történt volna.
Többek között ezt is szem előtt tartva szükség lenne Szeged kulturális intézményrendszerének újragondolására, új struktúrák megvalósítására, az eddigiek hatékonyabbá tételére. A meglévő forrásokat sokkal célirányosabban lehetne (kellene!) fölhasználni – a város kulturális élete érdekében. Az alábbiakban ilyen megoldási lehetőségeket szeretnék ismertetni.
Zsidó negyed
A zsinagóga mögötti régi zsidó iskolát át kellene adni a szegedi zsidó hitközségnek, hogy éttermet, szociális gondozót és nyugdíjas otthont, valamint zsidó múzeumot alakíthasson ki az épületben. Az ott működő közgazdasági iskolának könnyen találni másik szegedi, állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő épületet.
A régi zsinagógát – amely önkormányzati tulajdonban van – pedig át lehetne engedni a Szegeden működő ortodox „Chábád” zsidó vallási közösségnek. A régi zsinagógában jelenleg a szegedi Maszk Egyesület működik. Erre a tevékenységre több hely is alkalmas.
A Szegedi Szabadtéri Játékok
Mintha csak néhány (nem helyi) színházi csoport érdekeit szolgálná, minthogy egyetlen helyi pénzből finanszírozott produkció sem maradt a városban. Évek óta nincs nemzeti (és ki tudja, mióta, szegedi) jellege a szabadtéri műsorainak. Olyan irányba kellene változtatni, hogy a nagy nemzeti művek (Az ember tragédiája, Bánk bán, Csongor és Tünde, Csíksomlyói passió stb.) folyamatosan műsoron szerepeljenek (3 mű). Azután a budapesti Nemzeti Színház sikeres darabjaiból kellene (3 mű) repertoárra venni, valamint meghívni külföldi-idegen nyelvű darabot (1 mű), a Szegedi Nemzeti Színház (1 mű) produkcióját kellene bemutatni és saját produkcióban műsorra tűzni egy zenés darabot.
A szegedi szabadtérinek pedig a határokon átnyúló magyar kultúrpolitika megvalósításáért együtt kell működnie pl. a palicsi nyári színpaddal is, emellett zenei produkciókkal is nyitva Arad és Temesvár irányába is.
A Móra Ferenc Múzeum
A szegedi Móra Ferenc Múzeum alig-alig teljesíti nemzeti küldetését. Ezért javaslatunk, hogy nagy méretű helytörténeti kiállítást rendezzen – amihez úgy biztosítana elegendő kiállítói teret, hogy a kézi raktárakat és az igazgatóságot átköltözteti a Fekete házba – az így felszabadult területet pedig a múzeumi depókban lévő kincsek bemutatására hasznosítaná.
Mivel Magyarország a jövőben nagy hangsúlyt helyez a kulturális, sport- és gasztroturizmusra, Szeged a múzeumával, könyvtárával, szabadtérijével és fesztivál turizmusával vehet részt ebben a programban.
A Somogyi-könyvtár
A Somogyi-könyvtár megszűnt a szegediség képviselőjének lenni, olvasószámra figyelő nagyüzemmé vált, melyben az olvasóvá nevelést is fölváltotta a divatigények kiszolgálása (fantasyk túltengése). A Somogyi-könyvtár lehetne az irodalmat népszerűsítő kulturális központ – a (nyelvi) nemzettudat ápolásának helye.
Mindezekben az sem tűnik elfogadhatatlan javaslatnak, hogy a könyvtárnak, a múzeummal együtt, a megye legyen a fenntartója.
Mindennapi lapunk – a Délmagyarország
Már hosszú évek óta fogyaszthatatlan a kedvenc napilapunk a Délmagyarország – három perc alatt futja át az olvasó, jóformán csak az alcímeket, illetve a gyászközleményeket olvassa. Ezen kellene változtatni – íme néhány javaslat:
- Az előfizetők ne kispárnát kapjanak ajándékba, hanem induljon el a Délmagyar Kiskönyvtára sorozat – amelyből egy évig a havonta megjelenő kötetet kapnák ajándékba. Ugyanezek a könyvek szabadon is megvásárolhatók lennének.
- A lap színvonalát nagyban emelné egy irodalmi-képzőművészeti-színház-zenei (azaz kulturális) rovat. Ehhez a rovatszerkesztő külsős munkatársakat szerződtethetne – mint például Zsoldos Sándort, a jól ismert irodalomkritikust, Veszelka Attilát, több mint tíz kötet sikeres szerzőjét, Molnár Jánost, Barankovics díjas írót, Apró Ferencet, az olvasók által nagyon kedvelt helytörténészt, Pásti Júlia írónőt, Miklós Péter történészt-költőt, Tóth Sándor Attila irodalomtörténészt, Marjanucz László híres történészt, Marton Árpád ismert írót-zenekritikust, Eördögh István egyháztörténészt, Tóth Ákos publicisztát, Tandari Dezső költőt-írót, Dobai Péter írót, Temesi Ferenc Kossuth-díjas írót, a Por c. szegedi regény szerzőjét.
- Az irodalmi-művészeti melléklet nem kötelező terjedelemben jelenhetne meg, hanem rugalmasan. Megítélésem szerint a lap ilyenfajta tömörkényi irányzata vonzaná a többi szerzőt is. Meggyőződésem, hogy a művészeti melléklet akár 30%-os példányszám emelkedést is hozhatna.
- Továbbá a kulturális rovat részben elláthatná a (nem létező) tudomány rovat személyi népszerűsítő részét is – nagyobb portré-interjúkkal orvosokkal, fizikusokkal, biológusokkal.
- Minél több külsős szerzőt foglalkoztatna a lap, exponenciálisan növelhetné a lap eladhatóságát.
- Elengedhetetlen, hogy a helyi lap szoros kapcsolatban legyen a város szellemi elitjével, így a Szegedi Tudományegyetemmel. Jelenleg nem kielégítő ez a kapcsolat. A rektor, valamint rektorhelyettesek személye bíztató a két intézmény kölcsönösen gyümölcsöző együttműködésére. A tudományos, illetve kutatás-fejlesztési területen a város másik két, kikerülhetetlen szereplője a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a Gabonakutató Intézet is.
- A helyi lapnak proaktív szerepet kell játszania a térség gazdasági életében is. Lehetőségeihez mérten ösztönöznie kell a helyi vállalkozók, gazdasági szervezetek erősödését. Ebben a szerepben is fejlődhetne a napilap.
A nemzeti könyvkiadás létrehozása Szegeden
Egyetlen nemzet élete sem lehet teljes a múltja nélkül. Szellemi, kulturális örökségünk életben tartása minden nemzedék kötelessége.
E munka egyik leglátványosabb, legkézzelfoghatóbb területe a könyvkiadás, mely elfogultság nélkül állítható – az alap. A tudományos kutatásnak a kiadás (megörökítés) felé kell tartania, míg a napi (nemzet)tudatformáló munka (oktatás, politika) innen (a nyomtatott művektől) indul el.
Aligha kell bizonyítani, hogy egy nemzet a nyelvében él mindenekelőtt, a szülőföldtől elszakadva is az anyanyelv biztosítja leginkább magyarságunk megmaradását. Anyanyelvünket pedig irodalmi alkotásaink (beleértve a népköltészetet is) éltetik, őrzik leginkább.
Nemzeti irodalmunknak, nemzeti klasszikusainknak (remekíróinknak) állandóan kéznyújtásnyira kellene lenniük könyvespolcainkon (vagy akár számítógépeinken). Ám jelenleg szinte egyetlen olyan kiemelkedő írónk nincs, akinek teljes életműve (vagy akárcsak válogatott művei) megvásárolható lenne (még antikváriumban sem könnyen). A probléma önálló tanulmányok tárgya is lehetne.
A magyar könyvkiadás történetében eddig egy kiadó sem tudta tevékenységét kizárólag a nemzeti klasszikusaink kiadásának szentelni. Ebből következően a lehető legesetlegesebb, hogy mely klasszikusunknak van életműkiadása vagy kritikai kiadása (igen sokuknak el sem indult, szinte egyiküknek sem fejeződött be).
Az elmúlt bő száz évben többször indult el a Magyar Remekírók (pl. a 20. század elején 55 kötetben illusztrált) kiadása, sosem vált igazán teljessé. (Függetlenül attól, hogy mindig kérdéses volt – és az is marad! –, kit számítsunk közéjük és kit ne. Minden jelentős értéket meg kellene becsülnünk!) A rendszerváltás környékén megszűnt a Szépirodalmi Kiadó, melynek Magyar Remekírók sorozatát a Kortárs Kiadó viszi tovább, de évente átlagosan legfeljebb egy kötetet tud megjelentetni.
Nemrégiben szünt meg az Osiris Kiadó Klasszikusok sorozata is, más kiadó még szórványosabban adja csak ki egy-egy klasszikus alkotónk életművének egy-egy szeletét (pl. összes versek a Magvetőnél).
Itt lenne az ideje, hogy megpróbáljuk (és megvalósítsuk!) irodalmunk java termésének új, használható szövegű köteteit kiadni – és állandóan piacon tartani. E munka hosszú, egy emberöltő alatt szinte megvalósíthatatlan, így nemzedékeken átívelő tartós feladatot jelentene.
Tervezett kiadónk föladata lenne klasszikusaink teljes életművének gondozása és az ún. kismesterek kiemelkedő (élet)műveinek újrafelfedezése, piacon tartása, valamint kevésbé ismert korszakokból tematikus antológiák létrehozása.
Távlatilag egy nagy nemzeti kiadóvá válhatna, melynek kizárólagos feladata lenne a már lezárult jelentős magyar írói életművek gondozása, kiadása, állandó hozzáférhetővé tétele.
Az összes művek, azaz a kritikai kiadások (X. Y. összes művei, jegyzetekkel) majdani gondozása, számos sorozatot újra kellene kezdeni, ill. a meglévőket újra hozzáférhetővé kellene tenni (pl. Balassi Bálint, Rimay János, Vörösmathy Mihály stb. stb.)
Majd háromnegyed évszázados mulasztást pótolnánk neves íróink politikai tárgyú írásainak kiadásával (pl. Surányi Miklós Bethlen-könyve vagy Herczeg Ferenc kétkötetes Tanulmányokja).
Szeretnénk a remekíró sorába beilleszteni – többek között – az erdélyi emlék- és történetírókat is, kiknek a kiadásai szintén antikváriumi ritkaságok, és bizonyosan lenne rájuk piaci kereslet is.
Vagy a Magyar Remekírók sorozatban tervezett 16-17. századi hitvitázó irodalom antológiája is beleférne a kiadó profiljába, ahogyan Bornemisza Péter számos művének (vagy műrészletének) újabb kiadása, ahogyan a kritikai kiadás tapasztalatait fölhasználva Pázmány Péter műveinek (népszerű) sorozata.
Külön kiadói program lenne a magyar irodalom kiemelkedő (korszakos) műveinek hasonmás (reprint/facsimile) kiadása is. E program alapja lehetne egy módszeres digitalizálási folyamat, mely jelentős (vagy akár kisebb jelentőségű) íróink teljes életművét archiválná, majd közzé is tenné (digitális adathordozókon, ill. a neten). Ez lenne részben az alapja a nyomtatott kiadásoknak is (különösen ott, ahol nem maradt fönn kézirat). Az eddigi digitalizálási kísérletek nem hozták meg a várt eredményt, ugyanis a legjelentősebb magyar irodalmi folyóiratok és életművek még alig hozzáférhetők elektronikusan.
Mivel egyetemeinken nincs textológiai (szöveggondozói) képzés, a szövegkiadások gondozói is alkalomszerűen tanulnak bele ebbe a szakmába. Ezen a helyzeten változtatna, ha legalább néhány egyetemünkön beindulna a textológia oktatása (minden évfolyamon az adott korszak szövegkiadási problémáival ismerkednének a hallgatók). Ez egy évtizeden belül a szövegkiadások érezhető minőségi javulását eredményezné és a frissen végzett tanárok is fogékonyabbak lennének az igényes szöveggondozású kiadványokra.
Szabályozni kellene, ill. pontosítani a szöveggondozás szerzi jogi védelmét – vagy annak érvényesítését garantálni, mert jelenleg a szöveggondozói munkát becsüli a legkevesebbre a kiadói gyakorlat, viszont előszeretettel „nyúlnak le” gondozott szövegeket anélkül, hogy akárcsak jelölnék, kinek a munkája.
Az iskolai kötelező olvasmányok csak a gondozott szövegű kiadások közül kerülhetnének ki. A gondozott szövegek védelme pedig már rövid távon kiszoríthatná a csupán nyereségvágyból megjelentetett kiadványokat a piacról, így is erősítve a kiadó által létrehozott értékek hasznosulását.
Érdemes lenne megnézni, hogyan lehetne a jelenlegi piaci szabályozók mellett a könyvek raktárkészleten tartása a folyamatos piacon levés érdekében (ha nem sikerülne a folyamatos utánnyomás megoldása). A klasszikusok is 1-2 éven belül, mint terhes raktárkészlet, folyamatosan kiszorulnak a könyvesboltok polcairól.
Talán a technikai kérdések közé tartozik, hogy a kiadó koncentrálhatná a klasszikusaink szövegkiadói jogait.
Summa
Szeged, földrajzi helyzeténél, szellemi potenciáljánál fogva nem csupán megyei, de régiós központ is lehetne, ha másként nem, egyelőre közbülső állomásként (Budapest után) Románia és Szerbia magyarsága felé, akár virtuálisan, akár valóságosan.
Szeged hihetetlenül gazdag szellemi örökséggel rendelkezik, melyet láthatóbbá kellene tenni. A megvalósítás nem kis föladata egy Szeged népe iránt elkötelezett új városvezetésre vár.
Ha azt szeretnénk, hogy Szeged visszanyerje régi kulturális vonzását, akkor a kormány hathatós pénzügyi támogatása mellett egy nemzeti alapokon nyugvó szegedi kulturális programra van szükségünk.