Szeged, Takaréktár utca: Buszállomás, 1960
Szeged körzetében az 1910-es évek óta ismeretesek gázelőfordulások, de szakszerű kutatások az 1960-as évekig nem indultak. A geofizikai – elsősorban szeizmikus – vizsgálatok eredményei 1964-ben vezettek olyan döntéshez, hogy mélyfúrással végzett kutatás induljon a térségben. Az olajmező jelentős része a Tisza és a Maros árterülete, illetőleg beépített helyek – ipartelepek és termelési objektumok – alatt fekszik. Ezért nem lehetett a kutakat a földtanilag megfelelő helyre telepíteni, sok fúrást irányított ferdítéssel mélyítettek le. Az első algyői ferdekút mélyítésére 1967-ben került sor, amelyet számos további követett. A legnagyobb „talpi eltérésű” kutat 1971-ben fúrták Szegeden, ennek ferdesége 40 fokos, a talpa 1300 méterrel van távolabb a fúrás felszínétől. A mező legmélyebb kútja Algyőn van 3893 méterrel.
Az építőipar szegedi történetét alapvetően a legnagyobb vállalat fejlődése jellemzi. A termelést az 1960-as évek elejéig hagyományos kézműves jelleggel, nagy élőmunka ráfordítással végezték. Ekkor megkezdődött az egységek összevonása és a Dorozsmai úti központi telep kiépítése. Itt alakították ki a betongyárat, a vasbeton előgyártó üzemet és megkezdődött a gépi-, technikai felszereltség növekedése. A korábban kézzel végzett nehéz fizikai munka egy részét gépesítették. Bevezették az építési tevékenység terén a sorrend optimum programozást, és megkezdődött a vállalati számítástechnikai rendszer alkalmazása.
A gazdaság fejlődésével az 1960-as évek elején megszűnt a munkanélküliség Szegeden. A konzervgyár a szezonális időszakban már létszámhiányt tapasztalt a szerződéses dolgozók körében. Kezdetben a honvédség segítségével és nyári szünidős diákokkal pótolták a hiányt.
1965-ben már 300 dolgozót szállítottak naponta bérelt autóbuszokkal a gyárba, és négy előkészítő telepen folyt a munka a községekben 600 fővel. A szatymazi őszibarack telepítések ezekben az években fordultak termőre, korlátlan felvásárlási lehetőséget teremtve. Öt év alatt 200 tonnáról 4000 tonnára növelték az őszibarack feldolgozást.
A Szegedi Konzervgyár 1968-ra az ország harmadik legnagyobb mennyiséget és értéket termelő konzervgyára lett. A sikeres éveket követően 1970 után romlottak a vállalat pozíciói. A gyár dolgozóinak átlagkeresete Szegeden a legalacsonyabbak közé tartozott. Emelkedett a fluktuáció, egyre többen távoztak jobban fizető vállalatokhoz. Egyes években több mint ezer fő lépett ki a konzervgyárból.
A nyolcvanas évek második felében három év alatt a konzervgyár nyugati exportja 2 millió dollárról 10 millió dollárra nőtt.