Kafarnaum egy település volt a Galileai tó északi partján a Jordán torkolatánál, a Galileát Damaszkusszal összekötő egyik főútvonal közelében. Kafarnaum fontos bibliai újszövetségi helyszín, amelyet mintegy Kr. e. 150-től – Kr. u.1200-ig laktak.
A zsidó származású Josephus Flavius (37-100) galileai hadvezér és történetíró a zsidó háborúról szóló könyvében csodálja Kafarnaum vidékét. Elragadtatással szól a természetben tapasztalt összhangról, a kedvező éghajlati viszonyokról, a föld termékenységéről és a Galileai-tó által kínált kitűnő öntözési lehetőségről. Dicséri a természet szépségét, a sokféle növény termesztésének lehetőségét, a bőséges gyümölcstermést.
A város alaprajza meglehetősen szabályos. Az észak-déli irányú főutcából mindkét oldalt kis városrészek ágaztak ki a főutcába futó keresztutcákkal és kis zsákutcákkal. A falakat durva bazaltblokkokból építették, kövekkel és sárral megerősítve. A köveket a küszöbök kivételével nem burkolták és nem használtak maltert.
A tipikus kafarnaumi ház legnagyobb területű része az udvar volt, ahol földből készült körkemence és gabonamalom állt, innen indult a tetőre vezető lépcső is. A házak padozata kövezett volt. A nyitott udvar körül kis helyiségek nyíltak, amelyek falnyílások során vagy alacsony abalakokon kapták a fényt.
Mivel a falak konstrukciója durva volt, a tipikus háznak nem volt második szintje. A tetőt könnyű fagerendák alkották és sárral kevert törek.
Márk evangéliuma így beszéli el, hogyan vitték Jézushoz Kafarnaumban a gutaütöttet, hogy meggyógyítsa: „Mivel a tömeg miatt nem voltak képesek bevinni hozzá, ott, ahol volt, a tetőt bontották meg, s miután kivésték azt, a hordágyat, amelyen a gutaütött feküdt, leeresztették.”
A zsinagóga és a nyolcszögletű templom közti városrészben végzett ásatások tanúsága szerint egy-egy házban több család élt együtt patriarchális viszonyok közt, ugyanazt az udvart és ugyanazokat az ajtó nélküli belső átjárókat használva. A házak általában szegénységről tanúskodnak. Nem voltak higiéniai berendezések vagy csatornázás. A szobák keskenyek és nem túl kényelmesek voltak. A legtöbb fellelt tárgy agyagból készült: korsók, tányérok, amforák és lámpák. Találtak horgokat, hálósúlyokat, orsókat, bazaltmalmokat és olajpréseket is.
A 4. századtól kezdve Kaparnaumban emelkedett az életszínvonal: a házakat már jó minőségű maltert használva építették és finom kerámiákat is alkalmaztak. Ebben az időben épült az a zsinagóga is, amelynek romjai ma láthatók. Osztálykülönbségek jeleire nem bukkantak a régészek. A város alapításakor készült házakat egészen a város elhagyása idejéig használták.
Több apostol is innen származott: Simon akit Jézus Péternek nevez, András, Jakab, János és az adószedőből lett evangélista Máté.
József halála után Jézus és Mária Kafarnauba költöztek, itt éltek Jézus nyilvános fellépéséig. Jézus itt fizette a templomadót is. Lukács evangéliuma arról számolt be hogy a szabbat napjain Jézus a kafarnaumi zsinagógában tanított.
Később, amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost börtönbe vetették, visszavonult Kafarnaumba, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott, Vagyis Jézus Kafarnaumban kezdte meg igazi küldetését. Márk szavai szerint itt kezdte hirdetni „betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.”
A Szentírás tanúsága szerint a Kafarnaum a környék egyik fontos települése volt. Ennek bizonyétákául szolgál, hogy rendelkezett adóhivatallal és zsinagógával valamint római helyőrséggel is. Az említett adóhivatalban dolgozott Máté, a vámos, aki éppen akkor, mikor Jézus meglátta őt, a vámnál ült. A Messiás hívására azonban mindent hátrahagyva követte Őt. A Galileai-tó partján járva Jézus négy halászt hívott magával. Először Simont azaz Pétert és Andrást, majd a két igencsak temperamentumos testvért, Jakabot és Jánost, akik a találkozáskor bárkájukban éppen hálóikat javították apjukkal. Jézus szavára azonban ők is csatlakoztak a kis csoporthoz.
A kafarnaumi zsinagógának a közeli szomszédságában, mintegy 30 m-re délre van Péter háza, ahová Jézus gyakran betért a zsinagógából hazafelé menet. Szívesen járt ide úgy egyedül, mint tanítványaival. Sok csodatétele is ide köthető. Itt gyógyította meg Péter anyósát, aki magas lázzal feküdt, valamint ennek a háznak a tetejét bontották meg a hívek, hogy hordágyon leengedjék a bénát. A történetet Lukács evangelista – aki polgári foglalkozása szerint orvos volt meséli el. A ház Jézus földi élete után is a hívő emberek találkozóhelye maradt, megnagyobbították és egy idő után fallal vették körül. Az V. században azonban egy nyolcszögletű templomot emeltek fölé, amit a VII. századig használtak. A leletekből mindez történelmileg dokumentálható, de a legfontosabb bizonyíték egy tábla a ház falán, min az áll, hogy „Péter háza”. Az építményből ma láthatóak az ajtóküszöbök, tűzhelyek és a fekete vulkanikus kövekből kirakott padlózat, de használati tárgyakat is találtak a régészek.
A Máté-evangélium szerint Kafarnaumban történt az is, hogy egy szavával, távolról meggyógyította egy pogány százados szolgáját. A százados szájából hangzott el a híres mondat: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám.”E mondat naponta sok ezerszer hangzik el a világ keresztény templomaiban, hiszen apró változtatással része a katolikus misék liturgiájának: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.”
Máté evangéliumában a város kevéssé kedvező színben tűnik fel, amikor Jézus azokkal korholja, várost, hisz a legtöbb csodát itt tette, lakói mégsem tartottak bűnbánatot. „És te, Kafarnaum! Azt hiszed, az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, mind a mai napig fennállna. Azt mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az utolsó ítélet napján, mint neked, Kafarnaum.”
