A Föld déli pólusa körül elhelyezkedő Antarktiszt ma kietlen, lakhatatlan, zord hósivatagnak ismerjük. A Magyarországnál 152-szer nagyobb (14,2 millió négyzetkilométer kiterjedésű) térség azonban nem mindig volt ilyen.
Az Antarktisz szárazföldi jégtakarójának korát 33,6 millió évesre becsülik a szakemberek. Nagyjából 34 millió évvel ezelőtt pedig olyan klimatikus esemény következett be, amely meglepően gyors eljegesedéshez vezetett.
Ekkor vált szét az a földhíd, amely összekötötte a területet Dél-Amerikával, ezzel viszont létrejött az a cirkumpoláris áramlás, amely elszigetelte a Déli-sarkvidéket a melegebb óceáni áramlatoktól. Így az Antarktisz és a körülötte lévő víztömeg hőmérséklete fokozatosan csökkenni kezdett, mígnem kialakult az állandó jégtakaró.
A dinoszauruszok korában a mai hósivatag tehát még merőben más képet mutatott. Nyugati részén, a jég alatt a kutatók 90 millió éves esőerdő maradványait fedezték fel, elsősorban fosszilizálódott gyökereket, polleneket és spórákat. A dús növényzet nem meglepetés, hiszen akkoriban a tenger felszíni hőmérséklete elérte a 35 Celsius-fokot – ez nagyjából olyan lehetett, mint a mai Új-Zéland környéke.
Szinte hihetetlen, de 90 millió éve még 12 fok volt az évi középhőmérséklet az Antarktiszon, a melegebb időszakokban a folyók és mocsarak vize legalább 20 fokos lehetett. Nem mellesleg pedig annyi eső esett, mint a mai Walesben, illetve Dél-Angliában, vagyis célszerű lett volna állandóan esernyőt vinni magunkkal.
Ez még csodálatosabb azt figyelembe véve, hogy a területre már akkor is a négy hónapig tartó sarki éjszaka volt jellemző, vagyis az év harmadában egyáltalán nem érte napfény. A nagy antarktiszi felfedezés is megmutatja, mennyire fontos lenne megőrizni Földünkön a kiterjedt jég- és hótakarókat, hogy megmaradjon azok hűtő hatása.
2005 óta publikálom kutatásaim eredményét, miszerint a sarki jég jelentős része 2030-ig elolvad és a hideg édesvíz nagyban lelassítja a mexikói öbölből induló Golf-áramlatot, így ennek következményeként Észak-Európában nagymértékű lehűlés következhet be. Érdekes anomália lehet ez, hiszen a felmelegedés közepette a Skandináv államokban akár kis jégkorszak alakulhat ki.
Továbbá a közeljövőben bármikor fennáll annak a veszélye ilyen szélsőséges időjárási körülmények között, ami napjainkban globális szinten tapasztalható, hogy letörik az Antarktiszból egy darab, ami a tengerbe sodródva több száz méteres szökőárakat idézhet elő világszerte, de legalábbis a tengerszint magasságát minden bizonnyal drasztikusan emelheti meg. A Föld édesvízkészlete meglepően kicsi, ráadásul ennek a 90 százaléka fagyott állapotban található. Szinte majdnem az egész a távoli Antarktiszon van, és ha mind elolvadna, az 65 méterrel növelné meg a tengerek, óceánok vízszintjét.
Most a műholdadatok azt mutatják, hogy az Antarktiszt körülvevő tengeri jég minden korábbinál a szint alatt van, ami azért is aggasztó, mert eddig úgy vélték a kutatók, hogy a jeges földrész ellenáll a globális felmelegedésnek. Most minden jel arra mutat, hogy téves volt ez a kijelentés, ami semmiképp sem kedvező információ az emberiség számára.
Az Antarktisz hatalmas jégfelülete ugyanis képes szabályozni a bolygó hőmérsékletét, mivel a fehér felület visszaveri a Nap energiáját a légkörbe és lehűti az alatta és közelében lévő vizet is. Ha a jég nem hűti le a bolygót, az Antarktisz a Föld hűtőjéből igen könnyen radiátorrá változhat, szinte azonnal átalakítva a bolygó klímáját, ami a növény és állatvilág azonnali pusztulását eredményezheti.
A probléma pedig ott kezdődik, hogy mivel egyre több tengeri jég tűnik el, így egyre több sötét terület szabadul fel, amelyek már nem képesek visszaverni a napfényt, hanem elnyeli azt, ami azt jelenti, hogy a hőenergia hozzáadódik a vízhez, ami viszont több jeget olvaszt meg. Ezt a jelenséget jég-albedó effektusnak nevezzük, mely folyamat sokkal több hőt ad a bolygónak, megzavarva az Antarktisz szokásos globális hőmérséklet-szabályozó szerepét.
ANTARKTIS: ELŐVILÁG AZ ÖRÖK JÉG ALATT