A szerelem, a meghittség utáni vágy egész életünkben elkísér minket!
Az egyedüllét egyébként nem tévesztendő össze a magánnyal. A rövidebb-hosszabb ideig tartó egyedüli élet csodálatos lehetőséget kínálhat önmagunk megismerésére és egy új életszakasz megkezdésére. Aki egyedül van, annak van ideje önmagával foglalkozni, feldolgozni a múltat, és új elhatározásokra jutni. Foglalkozhat a hobbijával vagy újat találhat, elutazhat távoli tájakra, és olyasmire szánhatja az idejét, amire korábban nem volt. Az új elfoglaltságok pedig új ismeretségeket hoznak, amelyekből akár partnerkapcsolat is lehet.
Aki olyan szerencsés, hogy új társra talál, azért még nem ülhet ölbe tett kézzel.Szerencsére ekkor nagyobb mennyiségben kezd termelődni a „kötődéshormon”, a vazopresszin, és a „hűséghormon”, az oxitocin. Ezek gondoskodnak arról, hogy a kapcsolat egy másik szinten találja meg újra az egyensúlyt, és szilárd alapokra helyeződjön.
Még ha a legjobb szándékokkal és számos tapasztalat birtokában lépünk is bele egy kapcsolatba, egyáltalán nem biztos, hogy minden simán megy majd. A kapcsolat nem épülhet csak szerelemre, egyéb fontos adottságokra is szükség van. Ilyen például a kommunikációs képesség. Aki sokat hallgat vagy sok mindent elhallgat, sose fogja megismerni a társát. Ezért fontos, hogy nyitottan és becsületesen beszéljünk egymással, amely rendkívüli módon stabilizálja a kapcsolatot. Beszéljünk a kívánságainkról, a szükségleteinkről, a gondjainkról és a szorongásainkról. Legyünk hűek önmagunkhoz, és partnerünktől is várjuk el, hogy ezt elfogadja. A becsületes és tiszteletteljes kommunikáció élteti a kapcsolatot és gazdagítja az életet.
Azután jön a kérdés: együtt vagy külön lakni, De erre nem könnyű válaszolni, hiszen a közelség és távolság különösen érzékeny téma. Míg a fiatalok magától értetődően közös lakásba költöznek, időseknél manapság inkább az a jelszó, hogy külön élni, közösen boldognak lenni. Főként a 40 fölötti nőknek ez a kívánságuk. Akik hosszú, hagyományos házasságot tudnak maguk mögött, ahol sok mindenről le kellett mondaniuk és a férj, illetve a gyerekek kívánalmait szem előtt tartaniuk, nem szívesen lépnek bele még egyszer hasonló csapdába. Az elválás első fájdalmai után rájönnek, milyen kellemes lehet a szabad, senki által nem befolyásolt életmód. Ezt az újonnan megszerzett szabadságot nem fogják senki kedvéért feladni. Ez persze nem jelenti azt, hogy soha többé nem hajlandók egy férfival egy fedél alatt élni, de csak bizonyos feltételekkel. Az ötvenes nő tudja, mit akar, és főleg, hogy mit nem akar. Ez ugyanúgy vonatkozik a szexre és az anyagi kérdésekre.
A hasonló korú férfiak inkább az együttlakás hívei, de ők is újradefiniálják a szerepüket. Ők is szabadabbnak érzik magukat, ha magabiztos és önálló nő van mellettük, akivel külső kényszerek nélkül élhetik az életüket.
Akárhogy is dönt a pár, fontos, hogy egymás igényeit kölcsönösen tiszteletben tartsák, mindenkinek legyen saját személyes tere, ahová visszahúzódhat, olyan privát szférája, ahol regenerálódhat. Ez főként akkor fontos, ha az egyik partner beköltözik a másik lakásába, házába. Itt általában még érezhető az előző partner jelenléte, ezért talán tanácsosabb új közös lakásba költözni.
A szex nem ér véget még 50 fölött sem, bár sokáig tabutémának számított. Ma már nem, ami köszönhető egyrészt annak, hogy a mai 40 fölötti generációk meglehetősen jó karban vannak, és sokat tesznek a külsejükért és az egészségük megőrzéséért.
Hajrá Fiatalok – Hajrá Középkorúak!