Hajnalban határoztam, hogy a VÍRUSNAPLÓ mai bejegyzésében Aquinói Szent Tamásról (1225. – 1274.) a filozófusról írok, aki megkülönböztette egymástól a tudást és a hitet.
A tudás egyedül az értelem képessége, a hit viszont az értelemé és az akaraté. Tudás a szó szoros értelmében csupán kényszerítő erejű igazságokra – közvetlenül belátható alaptételekre, vagy ezekből levonható következtetésekre – vonatkozhat, a hit igazságai azonban nem ilyenek: ezek esetében a bizonyosság hiányát a hívő akaratának kell pótolnia. Istentől ered, ezért a kettő igazságai nem mondhatnak ellent egymásnak.
Szent Tamás filozófiája
Az első út a változásból adódik: minden, ami mozog szükségképpen valami más által mozog, azaz minden mozgásnak megvan az oka. Mivel azonban ez a sor nem vezethető vissza a végtelenbe, kell, hogy legyen egy első mozgató, aki önmaga mozdulatlan, „és ezt mindenki Istennek gondolja”. Mélyebb érveléssel: A fizikai valóságban minden létező lehetségesen változhat, de ténylegesen csupán akkor, ha valami változtatja, de az a változást is csak egy másik változótól kapta. Az ok-okozati sorozatnak egy olyan alapra van szüksége, amely egyúttal befejezi a sorozatot. Ez logikailag csak akkor lehetséges, ha egy olyan okot keresünk, amely önmaga lényegétől fogva nincsen alávetve a fizikai természetnek, hanem a fizikai természet ura, tehát nem vizsgálható közvetlen, de a kapcsolatuk az okság alapján nyilvánvaló. Fontos megjegyezni, hogy a fizikai világ megvalósító és alakító természet (forma vagy morphe) és a megvalósulásához szükséges előfeltételekből (matéria vagy hülé) áll. Isten egy olyan alakító természet, amelynek léte nem valósult meg, hanem mindig is volt, és léte abszolút, vágy és cél nélküli, tehát nincs meg benne az, amelytől változna. Így Isten az a változtathatatlan Változó, amely a változás sorát elindítja és befejezi.
A második út a létesítő okságból indul ki: minden okozatnak van oka. Az okozat mindig másodlagos, ok nélkül nem létezik, de a fizikai valóságban az okozat oka egy másik ok okozata is. Ugyanakkor az okok sora nem mehet a végtelenbe: kell legyen egy első ok, ami minden mást okoz, „akit mindenki Istennek nevez”.
A harmadik út a létezők esetlegességéből adódik: A dolgok vagy léteznek vagy nem. Ha minden ilyen lenne, akkor lehetne, hogy egyszerre legyen minden, és akkor nem lenne keletkezés és pusztulás. A pusztulás mindig másodlagos, egy létállapotnak mindig meg kell előznie. (Így elvetendő a „semmi” olyan értelemben, mint a létezés előtt fennálló megvalósíthatatlan és alakíthatatlan előfeltételek, mert az azt okozná, hogy Istennek szüksége van a teremtéshez valamire, amely egyértelműen ellentmondáshoz vezet.) Tehát minden valamiből ered, és mivel ez nem mehet visszafele a végtelenségig, fel kell tételezni egy első eredetet, „és ez az Isten, minthogy ő az első ok, amint erre rámutattunk”.
A negyedik út a léttökéletességi fokokat veszi alapul: Minden dologban van több és kevesebb. „Van tehát valami, ami valamennyi létező létének, jóságának és mindenféle tökéletességének oka: és ezt Istennek nevezzük.”
Az ötödik út a létezők célra irányultságára támaszkodik: Az értelmetlen dolgoknak egy célkitűző megismerőre van szükségük ahhoz, hogy egy célt képesek legyenek elérni. „Tehát van valamiféle intelligens lény, aki minden természeti dolgot célra irányít, és ezt mondjuk Istennek.”
Szent Tamás az államról alkotott véleménye
Nézeteit a zsidókról és a velük való bánásmódról Margit flandriai hercegnőnek írt levelében foglalá össze. A flandriai zsidók, akik a hercegnő elmondása alapján szinte kizárólag uzsorával foglalkoztak, nagy gondot jelentettek. A hercegnő különféle kérdései és a rájuk adott válaszok következőképpen oszlanak meg:
- Szabad-e az uralkodónak a zsidóktól bizonyos időpontban – és ha igen, mikor szabad – behajtást eszközölni. – Szent Tamás megállapítja, hogy a zsidók a törvények szerint bűnük miatt örökös szolgaságra vannak ítéltetve; ezért tőlük a dolgokat szabadon el lehet vonni, azon megszorítással, hogy létszükségleteik ne legyenek veszélyben. Az így lefoglalt javakat célszerű a helyi püspöknek adni, vagy Flandria közügyeinek megfelelően fölhasználni.
- Ha vétkezett a zsidó, lehet-e büntetni pénzbüntetéssel, mivel semmivel sem rendelkezik az uzsorával szerzett javakon kívül. – A zsidót és bármely más uzsorást célszerű pénzbüntetéssel sújtani, amennyiben a pénz nem az ő tulajdona; az így elvett pénzt közügyekre kell fölhasználni, a fejedelem nem tarthatja meg magának; ha bárki fejedelem emiatt panaszkodik, az ő hibája, a zsidót munkára kellett volna kényszerítenie, mint tették ezt Itália egyes részein.[6]
- Ha zsidók a büntetésen túl felkínálnak pénzt vagy valamilyen értéktárgyat, el lehet-e fogadni azt. – az így elfogadott pénzt vagy értéktárgyat vissza kell adni azoknak, akiktől a zsidókhoz került, vagy más módon kell hasznosítani, akkor is, ha a zsidók semmi mással nem rendelkeznek, mint az uzsorával szerzett nyereséggel.
- Ha a hercegnő több kártérítést kap a zsidóktól, mint amit a keresztények követelnek a zsidókon, mit kell tenni a maradékkal. – Ez esetben a hercegnő megtarthatja a különbözetet.
- Szabad-e a zsidóknak tisztségeket eladni vagy tőlük kölcsönképpen valami olyat elfogadni, amihez a hivataluk folytán jutnak hozzá. -Szent Tamás válasza: bármiféle tisztségeket érdemi alapon kell viselni, nem adásvétel folytán.
- Jó-e, ha Flandriában a zsidók a keresztényektől megkülönbözető jelet viselni kényszerülnek. – „Erre a válasz világos, mégpedig az egyetemes Zsinat határozata alapján: mindkét nemhez tartozó zsidókat minden keresztény tartományban, minden időben más emberektől valamilyen ruhadarabbal meg kell különböztetni. Ez számukra a saját Törvényükben is meg lett parancsolva, tudniillik az, hogy varrjanak rojtokat a köpenyük négy sarkára, amelyek által másoktól megkülönböztethetők.”
Szent Tamás éneke
Imádlak és áldlak, Isten, rejtelem!
Kenyér- és borszínben titkon vagy jelen.
Néked szívem, lelkem átadja magát,
mert Téged szemlélve elveszti magát.
Látás, ízlés, érzék megcsalódhatik,
de a hallás rólad hittel biztosít:
hiszem azt, mit hinnem Isten Fia szab,
igéd igazánál mi van igazabb?!
A keresztfán rejtéd Isten-voltodat,
itt a színek rejtik emberarcodat,
de én mind a kettőt hiszem s vallhatom,
kérve, amit kért a bűnbánó lator.
Ahogy Tamás látta, nem látom sebed,
mégis Istenemnek vallak tégedet.
Add, hogy egyre jobban hinni tudjalak,
tebenned reméljek, s téged vágyjalak.
Urunk halálára emlékeztető
áldott Kenyér, élő s embert éltető!
Add, hogy éljen lelkem belőled csupán,
s jóízét tebenned ne veszítse szám!
Kegyes Pelikánom, Uram Jézusom!
Szennyes vagyok, szennyem véreddel mosom.
Elég volna egy csepp, hogyha hullna rá.
Világ minden bűnét meggyógyítaná.
Jézus, kit csak rejtve szemlélhetek itt!
Mikor lesz, hogy szomjas vágyam jóllakik?
Hogy majd fátyol nélkül nézve arcodat,
leljem szent fényedben boldogságomat! Ámen.
