Sobri Jóska reinkarnáció: a bajai halászcsárda
Én istenigazából a telecskai dombok árnyékában, 1956-ban Kishegyesen kezdtem az izek regisztrálását és nagyanyám krivajparti hallevén cseperedtem, majd 1962-ben palicsi halászlén szocializálódtam.
Nyálam az igazi halra 1964-ben, Nagybaracskán, Farkas Józsinál – művésznevén Sobri Józsinál – futott össze.
Firányi Ferivel mentünk hozzá, belépőként vittünk vagy négy csátalyai cipót. Jóska tmegosztotta titkát:
Fejét-farkát is belemérve a legjobb fél kiló halat venni egy személyre. Nem árt, ha vegyes, csak a ponty legyen a több, s a felbontott halat már ne érje víz, a vére maradjon benne. Jó besózni előre, de a hagymát vágni és nem reszelni kell, mert attól édes lesz. Egy kiló halhoz elég egy tojásnyi hagyma. Nem szabad befedni az edényt, a lét keverni sem kell. Nem tapad le a hal, ha a bográcsot, vagy lábost néhányszor hirtelen mozdulattal oldalirányba fordítjuk. Amint forrni kezd, beletesszük a paprikát, tíz deka elég három kiló halhoz. Akkor kész, ha már aranysárga a színe, amíg piros, még nem főtt meg a paprika.
Sobri Jóska halat főz nekünk
Szegedivé válva, 1990-ben Ocskó Miklós halászlevén nőttem ki magam főkóstolóvá.
Mert az ember nem csak a régi dallamokat, képeket, illatokat, hanem régi izeket is rögzíti agyában és keresi azt, nyughatatlanul az élete végén is. Az igazi halászlé a felejthetlen falusi, padláson száradó kolbászhoz hasolít – olyan mint az első gimnazista szerelem – mámorító, lüktető, zakatoló. Nem csak agyadban, szívedben, hanem a gyomrodban és beleidben is hordozod emlékét. Mint ahogy Attila énekelte:
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.
Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!
Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong –
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.
Aztán Ocskó Miklós nyugdíjba ment – a szőgedi halászlé pocsékba ment. Írtak róla sok kritikát – némelyik valós is lehetett. A külföldi turistáknak azonban izlik a paszirozott szemét halból készült, moslékszerű szegedi hallé, mert még nem kóstolták az igazit.
Az igazit a Szabadka melletti radonováci Aranycsárdában és a bajai Sobri Halászcsárdában lehet fellelni.
Törzsaszatalunk Antusnál, a radonováci Aranycsárdában
Ezen két helyen megelevenedik a tömörkényi világ, előjönnek az ízemlékek, egő szájjal sohajtozol, szemeddel Istent keresed az égen és energia önti el tested. Ez az igazi halászlé. Minden kanál vérré vállik benned. Tested újból szerelme hangolódik.
Keresem e régi ízeket, keresem a régi szerelmet, ezért Bajára mentem, Sobriba ettem.
Hát mint mondjak neked, kedves VÍRUSNAPLÓ olvasó? Igazából elmondhatom, hogy visszajöttek a tavaszi álmok, visszajöttek a tavaszi ízek. Végre ettem jó halászlét – olyant mint fél évszázaddal ezelőtt Baracskán, Sobri Jóskánál.
Petike Norbert csárdagazda mesélte el a csárda történetét és kapcsoltát Sobri Jóskával. Norbert igazi magyar vendéglátós, többet ér mint a bajai polgármester, mert ő visszahív Bajára, Magyarország egyik legélhetőbb városába.
A bajai halászcsárda
Petike Norbert +36 30 957 9113