Kovács László gitárosra emlékezik a rocktörténeti tábor gyülekezete
Láttad az egyik legtiszteltebb Zenész Barátodat, lelki társadat, fél éve egyszer, már az enyészet aszalójában, amikor már ránézésből sincs visszaút, de hülyeségeket beszélsz neki a Reménységről, a Hitről, amiben ő volt a világító oszlopod… Inspirált – ahogy ő mondta – evangelizáló hatású szövegek megírására… Isteni erővel gyógyító ismerősöm telefonszámát is megadtam neki, csak hogy térjen vissza az ereje, a hite a gyógyulásban… most már biztos, hogy egyikünk se fogja megmondani, hogy miért nem fogadta el, de az orvosokat sem…
Magára maradt a barátod a bajával… és tudod… és sunnyogsz, hogy felhívd, halasztgatod, hogy hátha közben eltelik egy kis idő és majd jobban lesz… és milyen jó lesz újrakezdeni, újra próbálni a Benefit-tel, amit még pár éve én hivalkodtam magyar Jethro Tull-ként emlegetni…
Ezekkel a szavakkal gyóntam végső üzenetet a temetése utáni csendes emlékezésen a ferences kolostorban… Azóta szinte semmi, de majd most… !
A ’túri hippi frakkban „lázít” Szeged utcáin…
Élete egy tanúságkeresés, passiójáték volt…szomorú véggel. Szenvedélye volt a zene, a gitározás és a hippik béke és szeretetkultusza… Mindezzel „csak” egy kőkemény katonatiszt apa és egy egész rendszer állt szemben… A 70-es évek közepén érkezett meg Szegedre, ahol csakhamar kultusz kezdte övezni. Ezt elsősorban, az akkoriban igen merészen bevállalós külső megjelenésével és felettébb gyanús nyíltszíni, köztéri gitározásaival érte el… Ő lett a 70-es évek végének városképi jelentőségű figurája, a „Frakkos”…
Mezőtúri barátai, első bandatagjai, hippi-hívei, rajongással követték, mint valami gyalogszentet. Galambos Ferenc Süni Sárvárról azért került Szegedre, mert zenész társakat keresett és valaki a Frakkos-hoz irányította, Szegedre… Ausztrália érintésével, ma is itt él és jön emlékezni… Szabó Lajos Pocok, Marosi Gyula Májer, Achs Károly, Bodorik Sándor Kutya, Deák Lajos Bleki – a most végre újra előkerülő fényképek tanúsága szerint ’illegális násznépként’ részt vettek a szülőileg tilalmas, titkos esküvőn is…
Rock-Rómeó & Roll Júlia, vagyis Laci és Panni frigyéből, három álmodott tündérke elevenedett meg, majd az élet virágmintás kópiája lassan átváltott fekete-fehérbe és, mint rendesen, a nem odaillő színűeket, a környezet, a szürkék kikezdik, majd az észrevehetetlenek mérgezni kezdik a tiszta vizet és a levegőt…
A „virágok tanítása”, a költői álomlátás, ábrándban élés – egyre inkább kusza, zavaros torzképekké, háborgó és háborodott jelenetekké zilálódik… Mindenki szenved, ki jobban, ki kevésbé – de ő még külön, mindenki helyett is, többszörösen is… Senki sem érti – ő sokszorosan nem érti, mért teszi ezt vele az élete, mert művész, ennek a létformának pedig még nagyobb szenvedés az ára…
A költő, akit lekésett a kora
Akkor tehát, nincs más hátra, jön a megvilágosodás, a megtérés és annak minden botorkálása, kapaszkodása, lelkes emelkedése Jézushoz, majd a jó hír lelkes terjesztése, prédikálása, szóban, versben és főleg zene által… Az első szegedi beat-misék és az utcák, terek hozzá csapódó hívei nem nagyon értették, miért verik úton-útfélen a rendőrök ezt a jámboran énekelgető rock-kobzost…?!
Ha álom az élet, akkor Frakkos barátunk, vagyis Kovács László élete nem aludt jól élete kimért idejében… A ma már britföldön élő Dorottya lánya szerint, édesapja végig szenvedte a földi életét, sokmindent csak utólag, az idővel lehet megérteni példázatából… Gitártanárként, profi, sokoldalú zenészként ismerték legtöbben és nagyon kevesen tudják, milyen csodálatos érzékenységű költő volt – verseinek javarésze gyakorlatilag eltűnt. Mondják, hogy rendkívül eleven, lázadó fiatalkori költeményeit, megtérése után maga semmisítette meg. A régi barátoknál, fiókok mélyén folyik most a keresés, de – és ez a legmeghatóbb – előmásznak az egykori sorok a lelkes követő haverok fejéből, emlékezetből… A megelevenedő keresés most, a Doors együttes Spanish Hotel című száma által inspirált Szívhotel című egykori vers után folyik a régi hívek körében a legnagyobb szenvedéllyel…
A tanúk előlépnek a múltból
Aztán jönnek az előhívott visszaemlékezések, az aláhulló levelecskék a múltból egy bizonyos „zengő tölgyfáról”… Az egyik korabeli, nagyon közeli zenélgető-eszmélkedő társ, Bodorik Sándor így idézi fel, a mai jelenidőből visszatekintve, korabeli hősünket, az ő akkori gitárhősüket (csak töredékes részleteket idézve):
„Amikor már a mezőtúri könyvtár zeneszobájában dolgoztam, volt egy klubom, a Syrius Klub néven. Ide előadókat hívtam, többek között Lacit is. Egy szál gitárral jött. Máig emlékszem egy rá jellemző, hippis-keresztény verssorára, Jézusról énekelve: „Hervadt egy helyről állt elő, mint amilyen a szent Jeruzsálem”. A kazettáit nem találtam meg, de emlékezetből írhatom, hogy zenekarával is egyéni, „kovácslacis” stílusban líraian, de sokszor féktelenül „vadul” játszott. Ezt egyébként lehet, hogy még a Syriustól tanulta, akik előszeretettel használták a pressure (nyomás) betéteket, ami jelentette, vagyis egy zenei téma fokozatosan egyre nagyobb hangerővel való előadását, ami eltarthatott 10 percig is. Ezt az egyetemi Színpadon hallottuk először, amivel valósággal a székekhez szögezték a hallgatóságot…
Amikor már Szegeden volt, emlékszem egy névadóra, mely szerintem a Máté fiáé volt, ahol, mint keresztapa Németh Géza, ref. lelkész szolgált, a mai Németh Zsolt politikus apja. Hely hiányában a padlón aludtunk Lacinál. Erről az alvásról jut eszembe, hogy egyszer autóstoppal lementünk négyen a Balatonra, ott is, jövet-menet a szabad ég alatt aludtunk… Egyszer pedig, talán 1972-ben, Zánkán voltunk, egy hétig sátortáborban. Ott játszott egy zenekar az ebédlőben. A gitárosukkal valami történt, kiesett a bandájukból és a kisgimnazista Laci vette át a gitározást, s elég jól helytállt…
… Szerintem valódi megtérő volt. Ez a katonaságom alatt, 1975 körül történhetett. Megtérése a teljes személyiségére hatással volt. Először a Hit Gyülekezetéhez tartozott, majd a volt a Németh Géza féle gyülekezetben, végül katolizált… Még leszerelésem után, 1976-ban adott egy Károli-bibliát, amiben egy, rá jellemző saját kezű bejegyzést hagyott: „Ne idegeskedj semmiért! Minden ki van fizetve! Jézus Krisztus kifizette az árat! Az Ő örök vére a fizetőeszköz.”
Rocktörténeti szellemidézés
No de lássuk csak, mi keltette fel most egyszerre ezt az emlékek közt való lázas kutakodást.
Meghirdetetett – amint korábban itt is hírét adtuk – a 16. Rocktörténeti Műhelytábor. Az újszegedi Délvidék Házban augusztus 9-én, pénteken induló program részeként, e sorok jegyzője, csakúgy, mint ama három napos stúdium szervezője és házigazdája, kellő időt és teret biztosítottam a BENEFIT Együttesről, illetve annak létrehozójáról Kovács Lászlóról szóló, méltó megemlékezésnek.
A hit végső próbájaként, a földi szenvedések legkegyetlenebb stációin átvergődve, 12 évvel ezelőtt adta át testét a rendelésnek, lelkét pedig a halhatatlanságnak… Mindez történt néhány nappal az 58. születésnapja előtt… Szeptemberben lenne 70 éves és bizton állíthatjuk, hogy több tucat tanítványa hálás neki, hogy átadta nekik az alapos és igényes zenélés eszményét, választékos ízlését és az életénél is erősebb hitét… Mindezek igazolása lesz az a zenész és baráti találkozó is, amelyre augusztus 10-én, szombaton délután 16 órától kerül sor a Délvidék Házban (annak is a Kárpátia Filmszínház termében). Nagyon reméljük, hogy a rendkívüli alkalom, alkalmas lesz Laci barátunk bonyolult és mégis nagyon tiszta szellemének megidézésére és első lépéseket tehetünk a múlandóságba hanyatló szellemi hagyatékának megmentése felé. A felhívás, vagyis a közös tanúságtétel azoknak is szól, akik most nem tudnak velünk lenni, de ma már megvan a módja a kapcsolattartásnak és a megmentett tartalmak gyűjtésének és tárolásának…
A Benefit mini-éra krónika-hiányokkal…
Mindenképpen korszaknak nevezhetjük a szegedi Benefit Együttes egzisztálását, már csak azért is mert az eredeti szándék szerint Jethro Tull emlékzenekarnak szerveződött a formáció Kovács László elgondolása szerint.
2003-ban történhetett vala, hogy Kovács mester, egy makói tanítványával Medvey Tamással arról kezdett beszélgetni, hogy jó lenne valami stabil rock-bandát alapítani… Szóba került, hogy ha lenne egy jó fuvolás, lehetne valami, a brit Jethro Tull-éhoz hasonló stílusú zenével próbálkozni. A 60-70-es évek fordulójától óriási hatása volt a progresszív rock és a blues-fusion terén is igen népszerű zenekarnak, különösen az artisztikus, bohóc-mágus frontember, a rock pán-istene Ian Anderson… Tamás örömmel újságolta el, hogy a Ságváriba, egy osztálytársa, Páli Attila fuvolázik és nagyjából benne van ez a figura a személyiségében… Ráadásul, a rockklubos Szurdi Zsolt, a Gőzerő vezetője, korábban pont azt tanácsolta neki, hogy hallgasson sok Jethro-t… Erre szokás azt mondani, hogy ez így volt megírva, illetve innentől a történet írta tovább önmagát.
Már csak az együttes nevét kellett kitalálni, de arra sem sokat kellett várni, mivel az art-rock gigászainak 3. nagylemezének Benefit volt a címe, amit kikölcsönözve megérkezett a sokat mondó, jelentésteljes együttesnév.
A nem egészen egy évtizednyi történet még Szegeden sem tartozott a mainstream-hez, de akik ismerték a jelenséget, egészen biztosan megkülönböztetett emlékeket őriztek az, akkoriban még biztosan egyedüli Jethro Tull tribute zenekarról. Persze ebből a keretből hamar kilépett a csapat spiritus rectora. Kezdettől saját magyar szövegek íródtak az ismert rockdalokra, de a repertoár egyre több saját inspirációjú, ihletett szerzeménnyel bővült. A stílus választékát tekintve pedig, Páli Attila briliáns klasszikus hangszeres attrakcióival, olykor pedig a jazz világából vett gyöngyszemekkel kápráztattuk el a választékos zenízlésű közönségünket. Az ő Budapestre távozásától kezdve, két kiváló fuvoláslány Sárkány Krisztina és Bóna Enikő álltak ki a frontra, miközben még több, mint húsz zenész fordult meg a Benefit műhelyében. A szabad zenélés mágikus delejével, a mindig izgalmas téma felvezetésekkel Kovács Lacink mindig izgalmasan tudott motiválni és inspirálni. Sosem alázott volna meg senkit látványos oktatással, korrekciókkal, inkább türelemmel gyakoroltatott bennünket, hogy tudjon kialakulni a legjobb személyes viszonyunk a zenéléssel… Ez még a közönség fogadtatásnál is fontosabb volt számára…
Nem mesélek tovább, hisz ezért jövünk majd össze… Nagyon hiányos, töredékes, félbehagyva, széjjelhagyva… – nincs vége a történetnek, csak úgy, mint Mesterünk életének… Másként folytatódik… Most például, történetmesélésekkel, emlékvetítéssel, valamint olyan szellemben inspirált közös műhelyzenéléssel, mintha ő is köztünk lenne… Ebben kapunk igen értékes segítséget és biztos zenei alapot a kurzus és a rocktöri táborok nagyszerű…. Neumann Balázstól, és a Kovács Laci méltó utódjaiként tisztelt, két mindenkori szegedi alkotó mentorunk, a gitáros, bőgős, énekes Szibilla és a blues-gitáros Bíró János…
E sorok jegyzője pedig ezt az írást és a mondott történetíró és méltató emlékgyülekezést abbéli örök hálájából hozta létre, hogy zenész és alkotó társává emelt engem városunk egyik legnagyobb hatású zenetanára és rockzenész-költő géniusza.
A mi Kovács Lacink, ahogy a legtöbben emlékszünk rá...
Daily Swing – Georgia