2024. Február 10.- KATI A LEGJOBB, KATI A LEGBECSÜLETESEBB, KATI AZ IGAZI CSALÁDANYA, KATI A LETÖKÉLETESEBB ÁLLAMFŐ – KATIT CSERBEN HAGYTUK

Szerző: | febr 10, 2024 | Vírusnapló, Archívum, Politika, Portré, Szeged, Vallás, Videó

Novák Katalin államfő elismerte, hogy hibát követett el és lemondott az ellentmondásos kegyelmi döntése miatt kialakult botrány miatt. Rendkívüli tévébeszédében bocsánatot kért az érintett fiatal áldozatoktól.

„Hoztam egy olyan kegyelmi döntést, mely sokakban értetlenséget és békétlenséget váltott ki. Érthető, hogy magyarázatot várnak” – jelentette ki Novák Katalin szombat késő délután sugárzott rendkívüli tévébeszédében.

A köztársasági elnök elmondta: tavaly áprilisban abban a hiszemben döntött a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával.

Hibáztam, mert a kegyelmi döntés és az indokolás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofiliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen.

Márpedig itt nincs, és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, akiről azt gondolom, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz. Így volt ez akkor és így van ez ma is” – hangsúlyozta, hozzátéve: „Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette.

Államfőként ma utoljára szólok Önökhöz. Lemondok a köztársasági elnöki tisztségről” – jelentette be az államfő, aki lemondása miatt megszakította katari útját, vasárnap kellett volna még találkoznia Tamím bin Hamad ál-Száni sejkkel.

Novák Katalin tavaly április 27-én, Ferenc pápa magyarországi látogatása alkalmából megkegyelmezett a bicskei gyerekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki arra kényszerítette az akkori igazgató által szexuálisan zaklatott gyereket, hogy vonja vissza a vallomását – robbant a hír múlt héten.

2023-ban ezen a napon a köztársasági elnök 22 kegyelmi döntést hozott, ilyesmire a rendszerváltás óta nem volt példa.

Novák Katalin nagyon gyors politikai pályát futott be, bő egy évtized alatt lett külügyminiszteri tanácsadóból Magyarország első női köztársasági elnöke. 1977-ben született Szegeden, itt később jogot tanult, Budapesten pedig nemzetközi kapcsolatok szakon végzett okleveles közgazdászként.

Fő érdeklődési területe a családpolitika, 2014-től államtitkárként, 2020-tól pedig miniszterként felelt a témáért a kormányban. Négy éven át a Fidesz alelnöke is volt, és mivel egész politikai pályája Orbán Viktor miniszterelnökségéhez kötődött, sokan elfogultsággal vádolták elnöki kinevezése idején, 2022 májusában.

Az ország első számú közjogi méltóságaként Novák Katalin nem gördített akadályt a kormány tervei elé, de azért volt olyan törvény, amit visszaküldött a parlamentnek újratárgyalásra. A Facebookon rendkívül aktív politikus számos külföldi úton vett részt, többször járt Ukrajnában is.

Egy ellentmondásos kegyelmi ügye már volt tavaly áprilisban, akkor a terrorcselekmény miatt elítélt Budaházy Györgyöt és társait engedte ki a börtönből. Az igazi botrány azonban abból kerekedett, hogy nemrég kiderült, a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója bűntársának is kegyelmet adott. 

862009 novak katalin papa

Kategóriák