Dr. Rubicsek Sándor Barátomnak, aki ismeri és érzi a tudományt meg a politikát!
1910-ben, 25 évesen érkezett Csermanek Borbála Fiuméba a Magyar Királyság kikötőjébe. Borbála földműves szülők gyermekeként vágott neki a világnak és szegődött el Abbáziába, az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnépszerűbb üdülőhelyére. A Villa Austria panzióban sok magyar katona is megfordult, Krezinger János volt az egyikük akivel intim kapcsolatba is került és állapotos lett. Krezinger János azonban nem vállalta a születő gyermeket, aki így 1912. május 26-án, a fiumei Santo Spirito közkórházban látta meg a napvilágot. Az anyakönyvbe Giovanni Giuseppe Czermanik néven jegyezték be. Az anyakönyvben az édesapa nevét nem tüntették fel .Az egyedülálló nő nehéz helyzetben volt, így három hónapos koráig a kisbabát egy alapítvány nevelte
Kádár János 1922-ben: első sor, ballról az első
Krezinger János viszont visszatért Pusztaszemesre és három gyermeke lett, akik a későbbi Kádár János féltestvérei voltak. Kádár nevét majd csak 31 évesen kapja, a kommunista mozgalomban. Krezinger János Kertészre magyarosított.
Kádár és apja végül csak 1961-ben találkoztak, amikor is Kádártól bocsánatot kért az apja, amiért nem tudott vele foglalkozni és anyját sem tudta anyagilag támogatni. A beszámolók szerint Krezinger János bort töltött, és négy gyermeke előtt azt mondta: fiaim, emeljük a poharunkat arra, hogy együtt a család. Kádár egy rádiót küldetett apjának, majd a temetésére egy koszorút. Féltestvérét, Jánost szintén segítette, amikor az megházasodott és Budapestre költözött elintézte, hogy szolgálati lakást kaphasson.
Kádár-életrajzában olvasható: édesanyja, Csermanek Borbála szobalányként dolgozott Abbáziában, egy Villa Austria nevű panzióban. A húszas éveinek második felében járó, Ógyallán született lány igencsak vállalkozó kedvű lehetett, ha a Monarchia legelegánsabb fürdővárosában sikerült munkát kapnia.
A hozzá hasonló társadalmi megbecsültséggel bíró cseléd- és szobalányok kevés szabadidejükben a tengerparttól távolabb eső utcákba jártak ismerkedni, szórakozni. Ezt jól tudták a Fiumében tartózkodó magyar katonák is, akik az Abbáziába félóránként járó hajókkal érkezve gyakran megfordultak az olcsó kocsmákban és lebujokban bővelkedő környéken.
Itt ismerkedhetett meg Csermanek Borbála 1911-ben a Fiumében állomásozó, pusztaszemesi Krezinger János bakával. Találkozásuk körülményeiről gyakorlatilag semmit nem tudunk, csak azt, hogy a megesett lány egyedül maradt magzatával.
Krezinger János szolgálati ideje leteltével hazatért Pusztaszemesre a szüleihez. Az észak-somogyi dombvidéken, Balatonföldvártól tíz kilométerre délre található, svábok lakta Pusztaszemes nagyjából háromszáz lakossal bírt, határa a kőröshegyi Széchenyi Zsigmond birtokának részét képezte, főként zsellérek, részes aratók, uradalmi cselédek éltek itt.
A Krezinger család is ebbe a társadalmi rétegbe tartozott, vagyonnal nem rendelkezett, háza a faluszéli erdő mellett helyezkedett el. 1913 őszén Krezinger János megházasodott, a nászból született első két gyermek, Ádám, majd János is csak néhány napig maradt életben. A későbbiekben három gyermekük született, Lajos, János és Ádám, akik mindannyian megérték a felnőttkort.
Hosszú évtizedek teltek el, mire Krezinger János életében újra felbukkant első fia, aki akkor már az ország vezetője volt.
Kádár János 1933-ban
Amikor 1961-ben Pusztaszemesen elkészült a falu kultúrháza, a téesznél zárszámadás volt, s Kádár Jánost meghívták az új épület átadására.
Az egyik féltestvér, ifjabb Krezinger (magyarosított nevén: Kertész) János és Kádár közti levélváltás után került sor a pusztaszemesi találkozára.
Kertész János a levelében már közvetlen stílusban tájékoztatta Kádárt arról, hogy apjának – apjuknak – is beszélt a kapcsolatfelvételről. „Ő nagyon sajnálja, hogy annak idején édesanyádat nem tudta anyagilag támogatni. Édesapám arra kér, hogy ne haragudj rá, mert hiszen nem csak rajta múlott, hogy idáig nem sikerült találkozni, mert egyéb körülmények játszottak közre.”
Kádár 1961 februárjában kétnapos látogatást tett Somogy megyében; mint a lapok megírták, örömmel tett eleget a pusztaszemesi és a kapolyi téesz meghívásának, „mert közvetlen közelről tapasztalhatta az egykori cselédek megváltozott életét, azon a vidéken, ahol gyermekéveinek egy részét is töltötte”.
Arról, hogy az első titkár ottlétének milyen konkrét személyes vonatkozása van, a hírlapi beszámolókban természetesen nem esett szó. Kádár a megyei és járási tanács vezetőinek társaságában részt vett a szemesi tanácsházban tartott zárszámadási közgyűlésen, eztán pedig „hosszabb időt töltött a Búzakalász Tsz-beliekkel és közvetlen baráti beszélgetést folytatott velük”. A visszaemlékezését, miszerint Kádár az apai házban is tiszteletét tette.
Kádár János 1945-ben
De hogyan került a csecsemő Kádár Kapolyra? Miután Csermanek Borbálával nem álltak szóba Krezingerék, a környéken semmiféle ismeretséggel nem rendelkező asszony talán találomra, talán közlekedési megfontolások miatt – Kapolynak volt, van vasútállomása – a Kapási-dűlőn keresztül indult el a néhány kilométerrel odébb fekvő település felé, ahol nem tisztázott körülmények között a Bálint család fogadta be a három hónapos csecsemőt.
Kádár visszaemlékezései szerint Bálinték idillivé varázsolták életének első hat évét. Olyan kellemes emlék lett számára Kapoly, hogy felnőttkorában is szülőföldjeként emlékezett a négyszáz lelket számláló, zsúpfedeles zsákfalura, elmondása szerint minden fát, bokrot, dombot és patakot ismert. Mégis miként történt, hogy egy család befogadja egy ismeretlen nő házasságon kívül született gyermekét? Mielőtt Csermanek Borbála Kapolyra ért, megállt egy családnál, tőlük kaphatta az ajánlást, hogy a kapolyi Bálint Sándoréknál próbálkozzon, hiszen magtalanok, így nagyobb esélyt láttak rá, hogy befogadják a csecsemőt. Az elbeszélések szerint Sándor bácsiék szívesen látták őket, két napig ott tartózkodott az anya és a gyermek is, majd megegyeztek arról, hogy Borbála havi apanázst utal majd nekik.
Kádár János 1963-ban
Kádár anyja ezután Pestre utazott dolgozni. Az események azonban feltehetően nem így történtek, hiszen Bálint Sándor 1912-ben már ötvenéves volt, és nem sokat tartózkodott otthon, mivel kisbíróként dolgozott, felesége pedig sántított és betegeskedett, önmagát is nehezen tudta ellátni. Ennek fényében valószínűbb, hogy nem a Kádár által később ellágyultan emlegetett Sándor bácsi, hanem nyolc évvel fiatalabb öccse, Imre fogadta be végül a gyermeket, Kádár pedig nem Sándor bácsi egy időben emlékházként is funkcionáló, ma balesetveszélyes állapotban lévő otthonában, hanem annak szomszédjában gyerekeskedett.
Imre 1912-ben tizenhárom éves fia így emlékezett vissza Kádár érkezésének körülményeire: „Havi tíz koronát fizetett abban az időben az édesanyja, amiért a gyereket gondoztuk. A tejet ő fizette, a Gerencséréktől hoztuk, meg a ruhát, ami kellett a kisgyereknek, ha a nagy ünnepekkor le szokott jönni megnézni a gyereket. Szokott hozni egy negyed kiló babkávét is. El kellett adnunk a szegénység végett.
Ifjabb Bálint Imre visszaemlékezéséből arra is fény derül, hogy Kádár János miért Sándor bácsira emlékezett vissza jó szívvel: 1916 őszén apámnak be kellett rukkolnia, 1917-ben nekem is. Férfiember nem maradt a háznál, így János – aki akkor már elmúlt négyéves – gyakrabban járt fel nagybátyámékhoz.
Arról, hogy Kádár János hogyan élte meg egyetlen találkozását édesapjával, nem sokat tudunk, híresen zárkózott személyiség volt. Kádár 1984-ben így emlékezett vissza: „A vérség nem igazi kötelék.Leéltünk egy életet úgy, hogy nem is tudtunk egymásról. Ezt nem lehet se bepótolni, se helyrehozni. Az apja hozzá hasonló konok ember lehetett, hisz érszűkülete volt, le kellett volna vágni a lábát, de nem engedte, inkább meghalt, mint hogy láb nélkül éljen. A temetésére Kádár koszorút küldött.