Dukász Mihály, Konstantin császár és Geobitzász
( Szeretettel Andrásnak és Józsinak)
Magyar Szent Korona meghamisítását sem a huszadik század végén találták ki először, hanem ennél jóval korábban. 1880 május 9-10. között Ipolyi Arnold vezetésével egy bizottság vizsgálta meg a koronázási jelvényeket. Ennek a bizottságnak a tagjai a korszak jeles magyar tudósai közül kerültek ki, többek között Henszlmann Imre, Pulszky Károly, vagy Hampel József is részt vett a korona vizsgálatában. A kutatás eredményeiről több helyen is beszámoltak a magyar kutatók, a leghevesebb vita azonban az Egyetértés c. budapesti napilap hasábjain bontakozott ki 1880 május 13.-tól kezdve. A lap megbízható forrásra hivatkozva azt állította, hogy a korona nem lehetett Szent Istváné, továbbá a korona felső része, vagyis a korona keresztpántjai eredetileg nem lehetettek egy korona részei. Következésképpen az az évszázadokig megdönthetetlennek hitt történeti konstrukció, amely szerint II. Szilveszter pápa küldte volna a koronát I. (Szent) Istvánnak, hamis, az istváni korona valójában elveszett. Már a lap hasábjain megjelenik a később oly gyakran hangoztatott “összetákolás” kifejezés. Gyakran ezzel a szóval illetik a Magyar Szent Koronáról alkotott azon elképzelést, amely szerint több különböző részből rakták össze. 1896-ban a milleniumi ünnepségek alkalmával közszemlére tették a koronát, igaz, ekkor pl. a korona belsejét nem lehetett megvizsgálni. A újabb vizsgálatok csak növelték a szkepticizmust a pápai koronaadományozás iránt.
A korona, ami ránkmaradt, a Dukász Mihály által Gézának küldött korona, de ez is csak töredékesen örződött meg, hiszen Dukász Mihály képén például feleslegesen fúrt lyukak is vannak.
Az egykorú közvéleményben a cikk felháborodást keltett, különösen a magyarokra vonatkozó sértő kijelentései miatt, de bírálták a kor magyar tudósait is, akiket többek között azzal vádoltak, hogy szakmai belátásuk ellenére próbálták menteni a pápai adományozás, és a Szent István koronájára vonatkozó történet hitelességét. Annak ellenére tették ezt, hogy a kritizált kutatók éppen a szkepticizmusukat hozták nyilvánosságra. Az 1880-as koronavizsgálat után ráadásul a koronával foglalkozó hivatalos szervek rendkívül ügyetlenül próbálták meg rejtegetni a koronát a tudományos vizsgálatok, és a közvélemény elől, ami szemet szúrt már több kortársnak is, erősítve ezzel a hamisítás sztoriját.
Látható, hogy a huszadik századi hamisítás-elmélettel szemben a korabeli elképzelések a régi, istváni koronaadományozást veszik célba. Az Istvánnak küldött pápai koronára ugyanis nem kerülhetett föl Dukász Mihály, Géza, és Konstantin zománcképe. Sem időt, sem helyet nem határoztak meg a hamisítás elkövetésével kapcsolatban, bár a francia cikk megjegyzi, hogy lehetett egy régebbi magyar korona, aminek azonban nyoma veszett.
A hamisítási elmélet szorosan összefonódik egy, a korona kapcsán gyakran hangoztatott megállapítással, amelyre többször fogunk utalni, és amelyet sem cáfolni, sem megerősíteni nem szándékozunk ebben a posztban. Ez pedig a Magyar Szent Korona egységes tervezésének, és egységes ikonográfiai programjának az elmélete. 1978-ban a Magyar Szent Korona hazahozatalakor lehetőség nyílt 1946-ot követően újabb vizsgálatokra. Nagy várakozással tekintettek a vizsgálatok elé, hiszen számos, addig nem alkalmazott modern eszközt is bevethettek a tudósok, és ekkortól jelentek meg az első színes fényképek is a Magyar Szent Koronáról.
A hazahozatala után Ferencz Csaba vezetésével egy mérnökcsoport kezdhette el vizsgálni a Magyar Szent Koronát 1980-ban. A mérnökcsoport jutott először arra a megállapításra, hogy a korona mérnöki szempontból egységesen tervezett, és kivitelezett ötvösmű. 1983-ban Csomor Lajos, és aranyműves kollégái vizsgálhatták meg a Magyar Szent Koronát, vizsgálatuk végeredménye pedig a mérnökcsoportéhoz hasonló, a korábbi koronakutatástól erősen eltérő álláspontot eredményezett.
A koronakutatás irodalmában számos vád elhangzik mindkét fél részéről a nyolcvanas évek eseményei kapcsán. A mérnökcsoportot azzal vádolták, hogy gyakori résztvevői voltak a Pap Gábor által csak nekik megtartott szemináriumoknak, és egy olyan eredményt közöltek, amelyet Pap Gábor adott előzetesen a szájukba. Pap Gábort a nyolcvanas évektől viszont eltiltották a korona közvetlen megtekintésétől. Csomor Lajos a vizsgálatának történetét közli többek között a Magyar Szent Koronáról szóló vastag monográfiájában. Ennek alapján őt eleve arra kérték fel, hogy megcáfolja a mérnökcsoport állításait, továbbá nem volt szabad nyilvánosságra hozniuk a tudomány addigi álláspontjától lényegesen eltérő véleményt. Mindezek Csomor szerint a Magyar Nemzeti Múzeum akkori szakreferensének, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum akkori főigazgatójának feltétele volt amelybe a szerző, saját bevallása szerint belegyezett. A művelődési miniszter, Köpeczi Béla, és a Korona Bizottság álláspontja úgy tűnik, hogy egyezhetett a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársaiéval. Csomor szóbeli ígérete ellenére azonban a saját elképzeléseit publikálta, ezért válaszul az MTA Művészettörténeti Bizottsága 1984-re egy konferenciát hívott össze, amely cáfolta mind a mérnökcsoport, mind Csomor állításait, és ezt Lovag Zsuzsa tollából a Művészettörténeti Értesítő közölte 1986-ban. Ezzel lezártnak tekintették ezt a kérdést. A hagyományos, és az alternatív nézetek közötti egyre csekélyebb interakció miatt, az utóbbiak nem egyszer érvelnek azzal, hogy ők győztesen maradtak a tudományos vita porondján.
A hamisítás elméletét két kiindulópont alapján állították fel az alternatív koronakutatók: egyfelől a Dukász Mihály-kép, és a hozzá kapcsolódó Konstantin, valamint Géza (Geobitzasz) zománcképeinek utólagos felszerelése, valamint a Ferencz Csaba vezette mérnökcsoport egységes koronakészítési elképzelése alapján. A Magyar Szent Koronán szabad szemmel is jól látható, hogy a Dukász Mihály császárt ábrázoló zománckép nem fér el a korona oromzatán lévő foglalatba, azon több ponton túllóg, és jelenleg csak a császár feliratokat is részben takaró két szegecs, (valamint egy későbbi, de már dokumentált forrasztás), tartja ott a jelenlegi abroncson. Csomor Lajos, a már említett könyvében, rajzos ábrákon ismerteti, a Dukász-kép felszerelésének a módját. Kiemeli, hogy a jelenlegi szegecselés a Dukász-kép mögötti Tamás apostolt ábrázoló zománcképet durván átütütötte, sőt, egy korábbi felerősítés, vagy legalábbis felerősítési próbálkozás nyomai is láthatóak mind a Dukász-képen, mind a foglalatán, mind pedig a Tamás-képen. Az a tény, hogy a keresztpánton lévő Tamás-képet is, és a foglalatot is átfúrták, arra utalhat, hogy a keresztpánt már akkor a koronaabroncsra volt erősítve, amikor a Dukász-képet felszerelték. Világos tehát, hogy a Magyar Szent Koronára ezt a zománcképet utólagosan szerelték fel. A Geobitzász-kép kapcsán Csomor a kép bal alsó, és jobb fölső sarkában látható nyomokból arra következtet, hogy a képet tartó foglalatot valamilyen hegyes szerszámmal felnyitották, majd a kép berakása után visszazárták. A Konstantin-képen ez a művelet még jobban látható: jobb oldalt korábbi foglalat nyomai figyelhetőek meg, valamint a foglalat bal felső, és jobb alsó része roncsolt. A képet tartó foglalat pereme nem hajlik rá a képre. Technikai érvei alapján tehát Dukász Mihály császár, Konstantin császár, és Geobitzász zománcképe későbbi, mint a Magyar Szent Korona koronaabroncsa.
Felmerül a kérdés, hogy mikor került föl ez a három kép a Magyar Szent Koronára? 1790-ben, miután Bécsből visszahozták a koronát, közszemlére tették Budán. Ekkor Weszprémi István, a debreceni orvos-tudós, a pesti piarista gimnázium tanára megtekintette, és megfejtette a korona görög feliratait. 1790-ben tehát ez a három kép már rajta volt a Magyar Szent Koronán. A hamisítás elméletének másik kronológiai támpontja 1613, amikor is napvilágot látott Révay Péter leírása:
Tehát a Szent Korona színaranyból van, – az ötvösségnek inkább égi, mint emberi mesterségével kör alakba öntve, oldalsó kerületén egyenlő közökben háromszög alakú virágos csúcsok emelkednek ki körben, a négy szemben fekvő sarokban egymást kölcsönösen metsző bolthajtásokkal, melyek egy keresztben futnak össze, magán a kerületen pedig a homlokzati részen almát tartó Üdvözítőnk képmása, az ellenkező oldalon a Szent Szűz Máriáé, aztán az apostolok, a keresztyén királyok, császárok, vértanúk szentséges sora.
Révay leírásának kiadásakor metszetet is készült a Magyar Szent Koronáról, amelyen a hátsó nézetből egyértelműen az látszik, hogy ott Szűz Mária képe volt látható. A koronára tehát ezen nézet szerint 1613, és 1784 között került fel a három idegen zománckép.
Mivel a Magyar Szent Korona az ún. beavató koronák közé tartozik, ezért a képcserét nem lehetett egyszerűen végrehajtani, ehhez az kellett, hogy az országból kivigyék a koronát, és ott hajtsák végre a képek kicserélését, mivel Magyarországon a koronaőrség, vagy éppen a nemzet, megakadályozta volna a koronahamisítást. Erre egyetlen egy időintervallumban kerülhetett sor: 1784, és 1790 között, amikor a koronát II. József Bécsbe vitette.
Az alternatív koronakutatók többnyire két indítékot hoznak a képcserére, az egyik szorosan kapcsolódik a korona hazahozatala utáni vizsgálatokból leszűrt eredményekhez, a másik pedig inkább történeti jellegű.
A koronán történő képcserével ugyanis sérül az a fajta egységes szerkesztés, és egységes ikonográfiai program, amire többen felhívták már a figyelmet. Ennek megtörése, és a magyar múlt megváltoztatása hamisításra utal, ezért hívják következetesen koronahamisításnak a képcseréket. Ezen ikonográfiai program kettős spirális rendszerben, a különböző szenteknek megfelelő naptári nap alapján fut végig a Magyar Szent Koronán. A Dukász-kép helyére így kerül Szűz Mária, amint arról Révay Péter is beszámolt.
A másik érv, történeti. Az 1780-as években II. (Nagy) Katalin cárnő, és az orosz diplomácia terveiben megfogalmazódik a balkáni terjeszkedés terve. II. József felé már 1782-ben eljuttatnak egy tervezetet, amely arról szólt, hogy az osztrák, és az orosz hadsereg közös erővel megszállja a balkáni oszmán területeket, és ott újjáélesztik a Bizánci Császárságot. II. József először visszautasítja az ötletet, majd később mégis beleegyezik, és megindítja az oroszokkal közösen a háborút az oszmánok ellen. Ez a háború végül kudarccal végződik, de II. József azért rakatta fel a császárképeket a koronára, hogy ezzel legalizálja bizánci trónigényét, és a majdani Bizánci Császárságnak a koronája a Magyar Szent Korona legyen.
A fent ismertetett elmélet esszenciája a koronahamisítási elképzeléseknek. Mindemellett azonban érdemes megjegyeznünk, hogy léteznek további elképzelések is, amelyekről külön nem számolunk be, elsősorban azért, mert tudományos vonatkozásuk kevés, és inkább a vallási-hitéleti kérdéssé változtatják a Magyar Szent Korona körüli vitákat, no meg azért, mert az alternatív nézetek is megosztottak bizonyos kérdésekben. Így nem részleteztük azt a gyakran cikizett nézetet, miszerint a Magyar Szent Korona valamiféle antenna, vagy adóvevő lett volna. Nem foglalkoztunk azzal a feltevéssel sem, hogy a korona keresztjének dőlésszöge megegyezne a Föld forgástengelyének dőlésszögével, mivel az 1916-os koronázással kapcsolatos vizsgálatok, és javítások kapcsán tudjuk azt, hogy korábban a kereszt nem volt stabilan a helyén, lötyögött, és csak az 1916-os javítás eredményezte a végleges dőlésszögét. (Nem beszélve arról, hogy a középkorban az a fogalom, hogy a a Föld forgástengelyének dőlésszöge, még ismeretlen volt). Azzal az elképzeléssel sem foglalkoztunk, hogy egyesek szerint a korona nem tárgy, hanem egy személy, mert véleményünk szerint mindenkinek joga van abban hinni, amiben akar.
Az elképzelésnek számos kritikusa akadt. Többen rámutattak, hogy Révay az 1613-as szövegben apostolok, keresztény királyok, és császárok sorát említi, tehát közvetve ugyan, de utal a koronán látható császárképekre. Marosi Ernő pl. barokkos túlzásnak nevezte Révay leírását, ami a kora újkori Mária-kultuszból fakadt. A Révay művéhez kapcsolódó korabeli metszet pedig egy olyan szerzőtől származik, aki valószínűleg soha nem is látta a Magyar Szent Koronát. További probléma az, hogy a Szűz Mária-képet Révayn kívül senki nem látta a koronán, és az egységes ikonográfiai program is csak akkor értelmezhető, ha a Mária-kép ott van, a három utólag felszerelt kép pedig nincs.
Meghasonlás támadt egyébként az alternatív koronakutatók két fő teoretikusa Pap Gábor, és Csomor Lajos között is. Csomor Lajos ugyanis azt állította, hogy megtalálta a Magyar Szent Koronáról hiányzó Szűz Mária-képet a Tbilisziben, Grúzia fővárosában őrzött Khakulli Triptichionon. Papp Gábor azonban cáfolja azt, hogy a Khakulli Triptichonon látható Mária-kép valóban a koronán lett volna, mivel az, akár csak a Dukász-kép, nem fér bele a foglalatba.
Az egységes tervezést is sokan bírálták, itt most csak utalni szeretnék egy Péri Józseffel készült akadémiai beszélgetésre, amely azért fontos, mert Péri József szintén ötvös volt, és tanulmányozhatta a koronát. Számos ponton ellentmondott a Csomor Lajos által vezetett csoport eredményeivel, főleg ötvöstechnikai alapon. Szerinte pl. nem igaz, hogy a felső Krisztus-zománckép nem sérült a kereszt felhelyezésekor. Megállapítása szerint egy műhelykörbe sorolhatóak az utólag felhelyezett képek, valamint a koronaabroncs képei.
A II. József-féle történet több ponton is hibádzik: a korona Bécsbe vitele körül vannak kérdőjelek. Először is az, hogy nem csak a magyar koronázási jelvények kerültek Bécsbe. 1784. április 13.-án születik meg az az intézkedés, amelynek keretében átszállítják Pozsonyból Bécsbe a Magyar Szent Koronát. Előtte azonban 1782. ápr. 14.-én már hasonló intézkedés történt a cseh koronával kapcsolatban, és 1784. ápr. 28.-án pedig átszállították a főhercegi kalapot is Klosterneuburgból. A magyar koronázási ékszerek Bécsbe szállítása tehát nem egyedi eset volt, hanem a II. József-féle uralkodói intézkedések sorába szervesen illeszkedett. A bizánci vonallal kapcsolatban is maradnak megválaszolatlan kérdések. A Bizánci Birodalom feltámasztását az orosz diplomácia szorgalmazta végig, és ebben a kérdésben nem II. József volt a kezdeményező. A létrehozandó bizánci trónra egy Romanov-herceg ült volna, és nem egy Habsburg. Ráadásul Lengyelország felosztása kapcsán 1772-ben, sőt később 1795-ben is, az osztrák uralkodók a magyar korona jogán tartottak igényt Galíciára, tehát egy területi igények benyújtására alkalmas eszközt kiadni az oroszok kezébe politikai baklövés lett volna, amelyet az osztrák államigazgatás nem engedhetett volna meg magának.
Vissza-vissza tér az az ellenérv, hogy Révay Mária-képét nehezen lehet magyarázni, hiszen egy szakállas férfit senki nem nézne Szűz Máriának. Mindezt annak ellenére állítják sokan, hogy a kora újkorban a Mária-tiszteletnek egészen más jelentősége volt, mint manapság. A Révay-féle forrással szemben, állítják az alternatív koronakutatók, nincs olyan dokumentum 1790 előttről, amely ne Szűz Máriáról, hanem a Dukász Mihály-képről tudósítana. Így hát a bécsi 1784-90 közötti koronahamisítás elmélete elsősorban azon áll, vagy bukik, hogy találhatóak-e olyan források, amelyek 1784 előtt.
Ha a koronáról szóló írásokat vizsgáljuk, akkor időben alig négy évtizedet kell visszaugranunk. 1740-ben jelent meg Gottfried Schwarz, egy magyarországi származású pesti egyetemi tanár tollából egy munka (Initiareligionis christianae inter Hungaros ecclesiae orientalis adserta. Francoforti, et Lipisae 1740), amely a Magyar Szent Koronával foglalkozik. Munkája alapvetően a felvilágosodás terméke, és mint ilyen, igyekszik leleplezni a klerikális hagyományokat. Ő a Magyar Szent Korona görög feliratait vette történeti koncepciója alapjául. Elmélete szerint a koronát VIII. (Bíborbanszületett) Konstantin ajándékozta az akkori magyar nagyfejedelemnek, Gézának, így koholmány a szilveszteri koronaadományozás, és az, hogy Magyarország a római katolikus egyháztól kapott volna koronát. Mint láthatjuk, a Dukász Mihály felirat nem, de a Konstantin, és a Géza felirat megfejtése már szerepel Gottfried Schwarz művében, 1740-ben! Logikus, hogy ha a szerző látta 1740-ben Konstantin, és Géza zománcképeinek görög feliratait a koronán, akkor azok nem kerülhettek föl 1784, és 1790 között.
Természetesen nem csak Gottfried Schwarz az, aki megemlíti a három kép egyikét. Az alternatív koronakutatók gyakran idézik Révay Péter 1613-as művét, azonban elfelejtik, hogy ennek több kiadása is megjelent. A harmadik kiadásban, 1659-ben az alábbiakat írja Révay: Quo deinceps et in praeliis pro vexillo utebatur, cum duabus Graecis literis Christum denotantibus: quo more in Corona quoque nostra ad imaginem Salvatoris expressas videmus. Quid quod in inferiori Coronae circumferentia, imaginem suam Constantinus cum quibusdam Imperatoribus Graecis insculpi fecit, eo quoque inter alias circumstantis indicio, ut grata posteritas, insigne hoc Coronae munus, sibi ipsi primitus acceptum referret? videtur autem Graecii artifcii esse nostra Corona, non tantum ex dictis imaginibus et literis, sed ex appensis catenulis, quae iisdem locis in Iconibus Graecorum Imperatorum deprehenduntur…
“Amelyet ezekután a csatákban a zászlaján használt, két görög betűvel jelezvén Krisztust: ahogyan a mi Koronánkon is a Megváltó képmásánál világosan látjuk. És hogy a Korona alsó felének a kerületére Konstantin az ő képmását más görög császárokkal együtt rávésette, hogy ebből, és a többi körülötte lévő jelből a hálás utókor feljegyezze a Korona ezen jegye alapján, hogy ő maga kapta először ajándékként? Látható, pedig, hogy a mi Koronánk görög műremek, nem csak a mondott képekből és betűkből, hanem a felfüggesztett láncocskákból, amelyek ugyanazon a helyen, a görög császárok képeinél találhatóak…”
Ezt a munkáját Révaynak posztumusz 1659-ben adták ki. Egyértelműen megnevezi Constantinust, megfejtve a Konstantin-feliratot a koronaabroncson, és további görög császárokról is említést tesz. Ugyanakkor Szűz Máriáról változatlan formában közli a korábbi kiadások szövegét.
Végül pedig még egy forrást említenénk, amelyre Pálffy Géza történész hivatkozott az Új Ember c. folyóirat hasábjain lezajlott vita kapcsán. A történész egy, a Magyar Országos Levéltárból előkerült forrásra hivatkozik, amely elöl-, és hátulnézetből is ábrázolja a Magyar Szent Koronát, és azon pedig a Dukász Mihály-képet, megelőzve ezzel Révaynak a metszetekkel ellátott írását.
Hogy vannak-e még további források, amelyek az 1613-as Révay-féle Szűz Mária említés, és az 1790-es dátum között, az a további kutatások deríthetik ki, az eddig megismert forrásanyag alapos áttekintésével. Mindenesetre három olyan pontot idéztünk, Gottfried Schwarzot 1740-ből, Révay Pétert 1659-ből, és az 1618-as metszetet, amelyek egyenként kizárják azt, hogy 1784, és 1790 között Bécsben kerüljön föl Dukász Mihály, Konstantin, és Geobitzász képe a koronára. Természetesen technikailag az nem kérdőjelezhető meg, hogy pl. a Dukász Mihály-kép valóban később került föl a koronára, de a felkerülés időpontja nem a XVIII. század volt, és nem II. József uralkodásának az ideje. A II. József-féle felszerelés megbukott azokon történeti forrásokon, amelyek alapján biztosak lehetünk abban, hogy sem Geobitzasz, sem Konstantin, sem Dukász Mihály képét nem a sokszor említett időintervallumban szerelték fel.