Félrevezető, hazug, szélhámos, becstelen EU parlamenti képviselők
Európai képviselők, lobbisták, tisztviselők, sőt egyesek családtagjai is érintettek a Katargate néven elhíresült, decemberben kirobbant politikai botrányban. A még mindig folyamatban levő nyomozás szerint Katar és Marokkó pénzzel próbált befolyást szerezni az Európai Parlamentben.
Európai rendőrség híján a belga hatóságok indítottak vizsgálatot még tavaly júliusban, majd az olasz és görög rendőrséggel együttműködve december elején szinte egyidejűleg több rajtaütésben összesen másfél millió eurót foglaltak le. Már az első napon, december 9-én hat embert vettek őrizetbe – köztük Eva Kailit, az Európai Parlament tizennégy alelnökének egyikét.
Két letartóztatottat szabadon bocsátották, később azonban ügyészségi kérésre más képviselőket is megfosztottak mentelmi joguktól.
„Bűnszervezetben való részvétel, pénzmosás és korrupció” gyanújával emeltek vádat ellenük.
Eva Kailit a saját lakásában tartóztatták le. Őt és apját in flagrante delicto csípték el, egyszóval tetten érték – jelentette a belga L’Echo. Az apa, Alekszandrosz egy „bankjegyekkel teli bőrönddel” próbált menekülni, ennek ellenére szabadon bocsátották.
Az ügyészek a több napig tartó házkutatások eredményének összegzéseként közölték: összesen másfél millió eurót, 600 millió forintot foglaltak le. A belga rendőrség közzétett egy fotót, amelyen 200, 50, 20 és 10 eurós címletű lefoglalt bankjegyek láthatók kötegekben.
A görög Kailin kívül a többi vádlott olasz állampolgár. Egyikük Francesco Giorgi, Kaili élettársa, aki asszisztensként dolgozik az Európai Parlamentben. Pier Antonio Panzeri EP-képviselő volt, majd egy emberi jogi csoportot vezetett. Giorgi korábban az ő parlamenti asszisztense volt. Panzeri feleségét és lányát szintén letartóztatták, de Olaszországban – tudósított a Corriere della Sera.
Niccolò Figa-Talamanca, egy lobbicsoport főtitkára a negyedik vádlott az olasz ANSA hírügynökség szerint. Mindannyian őrizetben várják a bírósági tárgyalást azok után, hogy Giorgi már december derekán az előzetes meghallgatáson elismerte, hogy befolyásolásért cserébe kenőpénzt fogadott el katari tisztviselőktől.
A belga ügyészség gyanúja szerint az Öböl menti állam több hónapon át ajándékokkal és pénzzel befolyásolta a parlament gazdasági és politikai döntéseit.
„Ez nem elszigetelt eset – vélik a Transparency Internationalben. – Az Európai Parlament több évtizeden keresztül hagyta, hogy kialakuljon a büntetlenség kultúrája… és a független etikai ellenőrzés teljes hiánya” – emlékeztetett a civil szervezet.
Eva Kaili, akinek EP-alelnöki illetékessége egyébként a Közel-Keletre is kiterjedt, „a munkajogok élharcosának” nevezte Katart, miután találkozott az ország munkaügyi miniszterével. Mondta ezt annak ellenére, hogy a katari külföldi munkavállalók szeptemberben arra panaszkodtak: szerződésük lejárta előtt hazaküldték őket, anélkül hogy a teljes fizetésüket megkapták volna. Sokan közülük azt állították, hogy így még a hazájukban felvett hitelt sem fogják tudni visszafizetni, amelyre azért volt szükség, hogy a munkaközvetítőkön keresztül eljussanak a katari vb építkezési helyszíneire. A legtöbb érintett munkavállalót azzal az ígérettel alkalmazták, hogy legalább két évig dolgozhatnak Katarban.
Ráadásul egyes hírek szerint legalább 6500 indiai, pakisztáni, nepáli, bangladesi és Srí Lanka-i vendégmunkás halt meg Katarban az utóbbi tíz évben, amióta az öböl menti ország elnyerte a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát.
A botrányba kevert Katar visszautasít minden olyan feltételezést, amely kapcsolatba hozza a visszaélésekkel – ezt írta a letartóztatások után a katari székhelyű Al Dzsazíra. Jelzésértékű, hogy három nap késéssel tudósított először és visszafogottan a korrupciós skandalumról.
Az ügy kulcsfigurája azonban, Pier Antonio Panzeri, aki büntetésének enyhítéséért vádalkut kötött a hatóságokkal, az Euronews értesülései szerint megerősítette Katar és Marokkó érintettségét a korrupciós botrányban.
A botrány kirobbanása után „Jó reggelt” kívánt a magyar miniszterelnök a Twitteren az Európai Parlamentnek, amelyet arra emlékeztetett, hogy „komolyan aggódik a magyarországi korrupció miatt”.
Orbán Viktor bejegyzésére több uniós politikus reagált. Szóvá tették: miközben az Európai Parlament képviselője ellen eljárás indult, addig Orbán Viktor több mint egy évtizede megússza a korrupciós ügyeket.
Ugyanakkor az Európai Parlament vezető tisztségviselői egy tízpontos tervet lengettek be a korrupció kezelésére. Az előterjesztések célja a többi között a „kiskapuk” lezárása és azoknak a működési zavaroknak a kezelése, amelyek lehetővé tették a korrupció és a helytelen lobbitevékenységek virágzását.
Miután a brüsszeli botrány középpontjában egy volt törvényhozó áll, akit azzal vádolnak, hogy Katar nevében készpénzt osztogatott, az EP arra fog törekedni, hogy átláthatóvá tegye a külföldi államoknak végzett lobbizást, és arra kötelezze az érintetteket, hogy tegyék nyilvánossá a kapott ajándékokat.
MAGYARORSZÁGOT GYALÁZÓ EURÓPAI PARLAMENTI KÉPVISELŐK:
MAGYARORSZÁG KÉTHARMADOS TÖBBSÉGGEL NÉPSZAVAZÁS NÉLKÜL, AKÁR MIKOR, KILÉPHET AZ EURÓPAI UNIÓBÓL
Azt mindenki sokszor hallotta már, egyfajta közhelynek is számít, hogy “az uniós alapító szerződések nem tartalmaznak rendelkezést egy tagállam kizárásáról”, emiatt pedig kialakult az a kép, hogy ez teljességgel kizárt, hogy megtörténjen. Ugyanakkor időnként megjelenik egy másik lehetőség is, ezt szeretném egy kicsit körbejárni.
Ez a lehetőség az uniós alapító szerződések helyett, egészen pontosan mellett a nemzetközi jogra alapoz. Lényege, hogy Magyarország és minden más tagállam csatlakozása nemzetközi szerződéssel történt, és annak esetleges felbontása logikusan az ország tagságának végét jelenti. Tehát ténylegesen ki lehet zárni egy tagállamot azzal hogy a többi tagállam felbontja ezt a szerződést.
Röviden nézzük meg ennek hátterére: az tény, hogy a nemzetközi szerződéseket fel lehet bontani egy fél súlyos szerződésszegése esetén, és ez bizony a csatlakozási szerződésre is igaz. A szerződések jogáról szóló bécsi egyezmény 60. cikkének 2. a) (i) pontja erre kifejezetten tartalmaz rendelkezést, a nemzetközi szervezetek tekintetében annak 5. cikke pedig külön kitér a “nemzetközi szervezeteket létrehozó” szerződésekre, és kimondja, hogy az egyezmény előírásai azokra is vonatkoznak. Ez azt jelenti, hogy az EU alapító és csatlakozási szerződéseiből “kimaradó” passzusok helyén és a szerződések mögött háttérszabályként továbbra is ott állnak a bécsi egyezmény fentebb hivatkozott előírásai. Tehát igen, szerződésszegés esetén elméletben lehetséges, hogy a többi szerződő fél felbontja a csatlakozási szerződést az adott tagállammal, lényegében kizárják azt.
No de van ennek értelme? És itt van néhány szempont, amit nem mérlegelnek azok, akik lelkesen, de valódi hozzáértés nélkül kezdik hangoztatni ezt a lehetőséget.
Az egyik, hogy egy tagállamot kizárni az EU-ból alapvetően teljesen értelmetlen dolog: azzal ugyanis annyi történik, hogy a tagállam tagsági jogai és kötelességei is megszűnnek. Márpedig ez lehet, hogy adott esetben éppen elfogadható opció egy olyan kormányzat számára, ami azzal kell számoljon, hogy egyszerűen nem jön majd több pénz… Ehhez képest már sokkal inkább az állandóan lesajnált 7. cikk szerinti eljárás jár hatékony eredménnyel, mert annak alapján a tagsági jogokat meg lehet vonni (beleértve a különböző pénzek megvonását), a kötelezettségeket viszont továbbra is be lehet vasalni, ezzel pedig éppenhogy az érintett, renitens tagállam kerülhet olyan helyzetbe, hogy magától elkezd gondolkodni a kilépésen. Neki ugyanis sokkal rosszabb lehet egy végigvitt 7. cikk szerinti eljárás, mint egy kizárás, hiszen annak eredményeképpen a Tanács bármilyen tagsági jogosultság-korlátozást alkalmazhat, nem csupán az alapító szerződések által példaként említett, de a hazai médiában folyamatosan legsúlyosabbnak beállított szavazati jog megvonását. Ez egy olyan dolog, amivel már-már kétségbeesetten küzdök évek óta a médiában is: felejtsük már el ezt a szavazat-megvonást, persze, rosszul hangzik, de nem ez a legrosszabb, ami egy tagállammal, pontosabban annak kormányával, különösen az uniós pénzekért rajongó kormányával történhet.
Második, igen jelentős szempont, pláne ha valaki a 7. cikk szerinti eljárás megkerülésében gondolkodik, hogy a szerződés felbontása ugyanúgy az összes többi tagállam döntését igényli, mint a 7. cikk szerinti eljárás második szakaszának egyhangúságot igénylő megoldása. Semmi különbség. Na most, ha egy tagállami kormány- vagy államfő valamiért nem akarja megszavazni a szankciókat az Európai Tanácsban, akkor az miért állna neki a szerződés felbontásának sokkal hosszabb és bonyolultabb folyamatának? Semmivel sem egyszerűbb, mint a 7. cikk szerinti eljárás, sőt…
Már csak azért is, mert azt sem szabad elfelejteni, hogy nem olyan egyszerű a csatlakozási szerződés felbontásának technikája sem. Egészen konkrétan a 7. cikk szerinti eljárás végigvitele a büntetni kívánó tagállamok részéről kevesebb erőfeszítést igényel. A szerződés felbontásához ugyanis kell a tagállamok kormányzatának döntése mellett a parlamentek közreműködése is, hiszen ha alkotmányos rendjeik szerint e szerződés megerősítéséhez kellett a parlamentek döntése, logikusan a felbontáshoz is kell. Ez azért igen komoly kockázatot jelent a kormányok számára, mert nem mindenhol a miniszterelnök által személyesen összeválogatott minionok ülnek a parlamenti padsorokban… Ezzel ellentétben, a 7. cikk alkalmazásával kapcsolatos uniós szavazásokat a tagállami kormányok saját jogon tudják megtenni, akár a Tanács, akár az Európai Tanács szintjén.
Szóval a kommunikáció szintjén jól hangzó duma, hogy ki lehet zárni egy tagállamot, nem is kell a 7. cikkel vacakolni, meg lehet kerülni az egészet, de mint elég világosan látszik, ez a “kirúgás” politikailag sokkal nehezebb és kockázatosabb a tagállami kormányok számára (együtt kell működniük a parlamentjeikkel), egyáltalán nem hajtható végre könnyebben (ugyanúgy egyhangúság kell hozzá), a gyakorlatban pedig semmi értelme vagy haszna nincs (a renitens állam tagsági jogai mellett a kötelességeit is megszünteti) – szóval jó eséllyel nem fog sor kerülni rá, meg sem próbálják majd. Fenyegetőzés lesz, mert az mindig van, de annyi.